ECUADOR – 2019. OKTÓBERI LÁZADÁS

2023. 02. 16.

ECUADOR – 2019. OKTÓBERI LÁZADÁS

Takarékossági intézkedések, tiltakozások és autoriterség – rendkívüli állapotban Ecuador

A benzin és a dízelolaj árának emelését követően a múlt hétvége óta Ecuadorban heves és széles körben támogatott társadalmi tiltakozásokra került sor. A felkelők különböző területeket foglaltak el, és ostom alá vettek egyes hatalmi központokat. Mindeközben a kormány elmenekült a fővárosból. Ez egyértelművé teszi: „a 21. század szocializmusa” végérvényesen történelemmé vált. A mozgalomnak azonban fel kell tennie a maga számára a kérdést arról, hogyan képes túllépni az örökös kormányváltásokon, és megakadályozni a rendszerbe való integrálódását.

Szerző: Mariana Lautréamont

Néhány nappal ezelőtt Lenín Moreno ecuadori elnök kihirdette, hogy október 3-tól megszünteti a dízelolaj és a benzin árára adott kedvezményeket. Múlt csütörtökön ezért a dízelolaj ára gallononként 1,03 dollárról 2,27 dollárra, a benzinár pedig 1,85 dollárról 2,30 dollárra nőtt. A prekarizáltak reakciója nem váratott magára: Már ugyanezen a napon országszerte tiltakozásokra került sor, útblokádokra lángoló barikádokkal, sztrájkokra a szállítási szektorban, fosztogatásokra és zavargásokra. A leghevesebb összecsapások a fővárosban, Quitóban történtek. A tengerparti Guayaquil városában is tömeges fosztogatások zajlottak le. A tiltakozások az egész hétvégén folytatódtak. Csupán az első két napon több mint 230 tüntetést számoltak össze több mint 20 tartományban.

A média és a kormány igyekszik a társadalmi tiltakozásokat lejáratni azáltal, hogy azokat erőszakos vandálok összehangolt destabilizációs kísérletének bélyegzik, vagy arról számolnak be, hogy főként a szállítási szektorban dolgozó jómódú emberek vesznek részt bennük, akik saját előjogaikat féltik. Ez nem felel meg a valós helyzetnek: A busz-, taxi- és teherautó-sofőrök mellett különböző ágazatok szakszervezetei, őslakos csoportosulások, diákok, mezőgazdasági munkások és parlamenten kívüli illetve hallgatói szervezetek is az utcán vannak. A tiltakozások kiterjedtek az egész országra, az állami intézkedéseket akként észlelték, amik azok valójában: támadás a prekarizáltak életfeltételei ellen.

A takarékossági intézkedés a bérből élőknek főképpen a szegényebb és prekarizáltabb rétegeire van közvetlen hatással. Sokan vannak az egyéni közlekedésre utalva, hogy eladhassák munkaerejüket. Akiknek nincs módjukban autót fenntartani, azoknak a közlekedési jegyárak növekedésével kell számolniuk (Guayaquilben immár 0,40 dollárba kerül egy buszjegy 0,30 dollár helyett). Az áruszállítás is drágább lesz, ami például az élelmiszerek drágulásában fog lecsapódni. „Ha a benzinár emelkedik, akkor az egész élet drágább lesz” – tartja egy népszerű közmondás. Mert valamennyi élelmiszer, amelyet a városokba és a falvakba szállítanak, a dízelüzemű teherautókra van utalva.

A 21. század szocializmusának vége

Az üzemanyagár-támogatások megszüntetése csupán az első intézkedése a Moreno-kormány átfogó takarékossági kurzusának, és egy széleskörű válság kifejeződése. A „21. század szocializmusának” populista időszaka a maga szociális programjaival és a közösségi infrastruktúra javításával már jó ideje véget ért. Főként annak első négy évében, 2007-től 2011-ig a szegényebb rétegek helyzete ténylegesen javulni látszott. Az akkori elnöknek, Rafael Correának kezére játszott a magas kőolajár. Csökkenteni tudta az államadósságot, állami befektetésekkel élénkíteni tudta a gazdaságot, és az állami jövedelmek egy részét a szegényeknek juttatta, akikről a politika azelőtt szabály szerint mindig megfeledkezett. Correa hivatali ideje alatt az állami kiadások összességében megháromszorozódtak, amit egyebek mellett milliárdos nagyságrendű kínai hitelek tettek lehetővé. De az olajárrobbanás nem tartott sokáig. Az olajár 2011-től csökkenni kezdett, és 2014-ben mélypontra jutott. Az árzuhanás révén folyamatosan növekedni kezdett az államadósság: 2010-ben még 17,7%-át tette ki a GDP-nek, 2018-ban már a 46,1%-át. 2017-es leváltásakor Correa egy szétzilált gazdaságot és egy súlyosan eladósodott államot hagyott hátra egykori alelnökének és követőjének, Lenín Morenónak: elkerülhetetlennek tűnt, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) folyamodjanak segítségért.

Annak jeleként, hogy hajlandó együttműködni az IMF-fel és elfogadni annak követelményeit, Moreno 2019 elején elrendelte több tízezer közalkalmazott elbocsátását. Ez mostanáig közel 12.000 embert érintett. Ez év március elsején egyedül az egészségügyi szektorból kb. 3.000 embert bocsátottak el. Ennek ellenére a kormány a múlt héten újabb 10.000 fő elbocsátását jelentette be. Az efféle tömeges elbocsátások, melyeknek célja az állami kiadások csökkentése, az IMF egyik tipikus követelése. Miközben ez Ecuadorban felháborodási hullámot váltott ki, az IMF 2019. március 11-én jóváhagyott az ecuadori államnak egy 4,2 milliárd dolláros hitelt, amely a következő három évre van szétosztva. Ezzel kellene leszállítani az ecuadori államadósságot. Ahogy az megszokott, az IMF-hitelhez követelések kapcsolódnak. És ahogyan Spanyolországban, Görögországban, Argentínában és Brazíliában, úgy Ecuadorban is a népességnek azon részeit érintik a megkövetelt intézkedések, amelyek amúgy is e gazdasági rend vesztesei közé tartoznak. Így egyebek mellett „munkaerőpiaci reformokat” (például a felmondással szembeni védettség lazítását, kevesebb szabadnapot és a közalkalmazottak 20%-os bércsökkentését), több ideiglenes álláshelyet a munkahely csekélyebb biztonságával, a befektetési és fogyasztási javakra kivetett behozatali vámok csökkentését, nyugdíjreformokat, a közösségi kiadások csökkentését, adóreformokat a vállalatok javára, és persze a benzin- és dízelár-kedvezmények megszüntetését is keresztül kell vinni.

Terjedő autoriterség

A benzin- és dízeláremelés tehát csak az első intézkedés egy átfogó takarékossági kurzuson belül, amely a „reformokkal” együtt a proletarizáltak terhére működik. És hiába váltott ki már ez az első lépés is heves tiltakozásokat, a kormány keményen eltökéltnek mutatja magát arra, hogy az IMF feltételeit áterőszakolja: Moreno már az országos zavargások első napján 60 napos kivételes állapotot hirdetett. Ez lehetővé teszi számára a mozgás-, gyülekezési és sajtószabadság súlyos korlátozását. Október 4. péntektől kezdve különböző városokban felvonult a hadsereg. Mivel csütörtökön egyes tüntetők megpróbálták ostrom alá venni az elnöki palotát, a katonaság most a palota egész környékét lezárta. A hadsereg a különböző városokban igyekszik visszaszorítani a tüntetőket, és kiüríteni a számtalan útblokádot. Az állam erőszakszervezetei brutálisan lépnek fel a tüntetőkkel szemben. A szociális médiában megjelent számtalan videó dokumentálja a rendőri erőszakot Ecuador különböző városaiban, napirenden van a tüntetők és az újságírók összeverése. Quitóban egy tüntető megvakult az egyik szemére, Cayambéban két fiatal férfi súlyosan megsebesült. Festékpatronokkal lövik a tiltakozókat, hogy később letartóztathassák őket, és a rendőrök motorokkal száguldoznak Quitó utcáin, és gumibottal ütnek le mindenkit, aki az útjukban áll. Aki filmezni próbálja őket, szintén ütlegekre vagy a telefonja tönkretételére számíthat.

Október 3. és 4. között összesen több, mint 350 embert tartóztattak le. Moreno elnök eközben ragaszkodik irányvonalához, és bejelenti az útblokádoknál jelenleg felhasznált járművek elkobzását. Csak olyan emberekkel hajlandó dialógust folytatni, akik tartják magukat bizonyos „etikai és morális elvekhez”. Egy pénteki sajtótájékoztatón azt harsogta: „Jól figyeljenek, nem fogom visszavonni az intézkedéseket, ezzel világossá teszem: a támogatások megvonása végleges, elmúlt a henyélés ideje.”

A társadalmi dühöt nehéz megfékezni

Az ecuadori tiltakozók a mindent elborító zavargások évtizedes tapasztalataihoz nyúlhatnak vissza. 1997 és 2005 között három elnököt buktattak meg azokhoz hasonló módszerekkel, amelyeket a tiltakozók ma bevetnek. Ezen mozgalmak mindegyike elboldogult vezetők nélkül, és független volt a politikai pártoktól, még ha ismert politikusok meg is próbáltak beavatkozni, és a tiltakozásokat saját politikai céljaikra felhasználni. Az a hév, amellyel az ecuadori lakosság rendszeresen az utcára vonul, már nagyon sok politikusra hozta rá a jeges verítéket. Emlékezzünk csak az egykori Lucio Gutiérrez elnökre, aki 2005-ben az elnöki palota körül zajló heves összeütközések miatt egy katonai helikopterrel volt kénytelen elrepülni. Terve, miszerint a helikopterrel egyenesen a repülőtéren landol, majd felszáll egy repülőre, és külföldre menekül, nem jött össze. A tiltakozók megostromolták a repteret, és elfoglalták a kifutópályát. Gutiérrez erre a brazil követségen rejtőzött el, mielőtt rendőrnek öltözve el nem menekült az országból.

Ecuador számára tehát nem jelent újdonságot a tiltakozások mértéke, még ha évek óta nem is történt akkora mozgósítás, mint az elmúlt napokban. Az emberek egészen pontosan tudják, hogyan tudnak megingatni egy kormányt. Ez megmutatkozik abban a gyors válaszban is, amelyet a prekarizáltak a takarékossági intézkedésekre adtak: ugyanaznap, amikor az intézkedéseket bejelentették, tüntetésekre került sor. És pár napra rá a tiltakozások kiterjedtek az egész országra. Reménykeltőnek tűnik, hogy a résztvevők száma a napok előrehaladtával egyre növekedett. Éppen úgy, mint a szakadatlan tiltakozások és útblokádok az egész hétvégén. Még ha a kormány igyekszik is elrejteni idegességét, és azt állítja, hogy a helyzet péntekre messzemenőkig nyugodttá vált, az utca ennek az ellenkezőjéről tanúskodik: azóta a konfliktus jelentősen kiéleződött. Nyilvánvalóvá vált, hogy őslakos csoportok szálltak meg különböző olajmezőket, és leállították a kitermelést, a kormány reprezentatív székhelyeinek egy részét tüntetők ostromolják. Máris újabb sztrájkokat és tüntetéseket jelentettek be. És különböző őslakos csoportosulások akarnak október 8-án egy óriásmenetelés keretében a fővárosba, Quitóba vonulni. Ezenkívül általános sztrájkot hirdettek október 9-re. A harc meghosszabbítása és intenzitásának növelése nem ok nélküli. Mert az utóbbi évek kollektív tapasztalata megmutatta, hogy nem elegendő csupán néhány napra blokád alá venni az országot. Ehelyett hosszabb időn át fenn kell tartani a mozgósítást, hogy növeljék a kormányra gyakorolt nyomást. Hogy megvan-e ehhez az emberekben az erő és az eltökéltség, az majd kiderül.

Az integrálódás visszatérő hatalma

Még ha mostanában szélsebességgel terjed is a düh, és a tiltakozások még növekedhetnének, egy komoly kihívás továbbra is maradt: Mert az utóbbi évtizedek tapasztalatához az is hozzátartozik, hogy a mozgalmak a mindenkori elnök bukása után nem tudtak továbbfejlődni. Túl kevéssé artikulálódott a tőkés árugazdaság és az azzal összeszövődött uralmi formák megkérdőjelezése. Így végül csupán a politikai személyzet kicserélésére futotta. A takarékossági intézkedéseket ugyan részben visszavonták, és megvédték a vívmányokat, vagy akár újakat harcoltak ki. De nagyjában-egészében újrakezdődött a régi szar. Mielőtt a mozgalom tudatára ébredt volna, már integrálták is a politikai spektákulumba. Visszatérő problémája ez számos társadalmi mozgalomnak: A fennálló kritikáját tisztán negatív előjellel gyakorolják, tudják, mi ellen harcolnak, de azt nem, hogy miért. A takarékossági intézkedések megakadályozása legitim cél, de azt inkább kiinduló-, semmint végpontnak kellene felfogni: csak a tagadás tagadásában léphet elő a pozitív állítás. Azaz olyasvalami, ami túlmutat az adott helyzeten ahelyett, hogy azt bebetonozná, még ha kissé javítva is. Majd kiderül, milyen gyorsan és milyen egyszerűen, vagy éppen milyen nehezen hagyja magát ezúttal integrálni a társadalmi düh. Remélhetjük, hogy a kollektív emlékezet az utóbbi évtizedek társadalmi harcainak számos tapasztalatát, hibáját és felismerését nem feledte el. És ha az 1922-es guayaquili munkástanács illékony szelleme kísérteni kezdene a harcolók elméjén keresztül, akkor ez bizonyosan gazdagítaná a mozgalmat. Nem nosztalgikus okokból, hanem egy olyan gyakorlati kritikai újrafelfedezése céljából, amely túlmutat a fennállón.

2019. október 8.

Forrás: https://www.ajour-mag.ch/proteste-ecuador/

*

Rövid elemzés a „paquetazóról” („intézkedéscsomagról”) és a közelgő tüntetésekről Ecuadorban egy radiális kritikai álláspontról

Az ecuadori kormány legutóbbi gazdasági intézkedései a tőkés válság idejére jellemző megszorítások, melyeket a jobboldali avagy „neoliberális”, és a „baloldali” avagy „21. századi szocialista” kormányzatok világszerte egyaránt alkalmaztak és alkalmaznak, mert ezt magának a tőkés termelési módnak a logikája diktálja nekik, amely termelési mód a munkásosztály kizsákmányolásán alapszik, illetve annak számlájára él. Válságidőszakokban a tőke valójában mindig ugyanazt a gazdaságpolitikát alkalmazza mindenütt osztályunkkal szemben: a nadrágszíjak szorosabbra húzása avagy nagyobb mértékű elszegényedés, valamint fokozódó kizsákmányolás.

A [Lenín] Moreno [ecuadori elnök] által alkalmazott legutóbbi „paquetazo” (intézkedéscsomag) esetében az előbbit úgy érik el, hogy az üzemanyagárak emelkedésének következtében nőnek a megélhetési költségek (minthogy tudjuk, „ha a benzin ára nő, minden drágulni fog”); az utóbbit pedig a különféle munkaügyi reformokkal, amelyek növelik a rugalmasságot és a prekarizációt (a bérek, nyugdíjak csökkentése, kevesebb szabadságnap, kisebb személyi állomány, rugalmas munkaszerződések, távmunka stb.).

Éppen ezért a probléma nem pusztán a „paquetazo”, Moreno „neoliberális” kormánya vagy az IMF. Az alapvető probléma abban áll, hogy hogyan támadja a tőke nyíltan és elsöprően a munkásosztályt a válság idején, illetve abban, hogy mi miképpen tudunk válaszolni erre. Kétségtelenül a harc az az út, amin haladnunk kell! Ugyanakkor önkritikusan és stratégiai szempontból kell elemeznünk osztályunk harcát.

Így hát, amikor a konkrét harc hevében a proletariátus túllép a demokratikus és állampolgári kereteken, amely a burzsoázia és az ő állama harcának terepe, valamint a szakszervezetek és baloldali pártok általi beskatulyázáson, amelyek csak ki akarják sajátítani és irányítani szeretnék a proletárharcokat, hogy alkudozhassanak az uralkodó osztállyal saját partikuláris és karrierista céljaik érdekében; amikor ezek történnek, a munkásosztály legerőteljesebb és leghitelesebb válasza a tőke-állam ezen megszorító támadásaira a direkt, autonóm és antagonisztikus akció volt és lesz, hogy megvédjük és kivívjuk saját konkrét létszükségleteinket; de legalábbis, hogy harcoljunk azért, hogy a gazdagok és hatalmasok ne ronthassanak a már amúgy is borzalmas anyagi létfeltételeinken.

Amikor ez a pont elérkezik, a munkásosztály követelései és tiltakozásai általánossá válnak és radikalizálódnak egészen addig, amíg már nem csak a kormány, hanem az egész rendszer sem lesz képes végrehajtani ezeket a „lehetetlen” szociális követeléseket; csak e rendszer, a tőke és az állam megdöntése lehet képes erre, és akkor már a forradalmi kiútért folyik majd a harc, amely kivezet a tőkés válságból. De ehhez még sok minden hiányzik itt és mindenütt másutt is, főképp ebben az országban, ahol a felhalmozott történelmi tapasztalat kevés és az osztályharc szintje – egyes értékes epizódok ellenére – általában alacsony és hullámzó volt.   

Egyelőre szükséges és rendben lévő, ha a tömeg „le a paquetazóval”, „le Morenóval”, „le az IMF-fel”, „építsünk testvériséget az utcákon” jelszavakkal vonul ki tüntetni, és teszi mindezt kollektíven, több vagy kevesebb szervezettséggel, többé-kevésbé autonóm, többé-kevésbé harcias módon… de ennél tovább kell menni (mint azt egy ma esti általános gyűlésen megfogalmazták): „le a kormánnyal”, „le a vállalkozókkal és a bankárokkal”, „húzzon el mind, ne maradjon egy sem közülük”, „le a tőkével, le az állammal, le minden kormányzattal és lakájaikkal”.

A „paquetazo” visszavonása és Moreno megdöntése (mint az Bucarammal, Mahuaddal és Gutiérrez-szel történt a korábbi években) valódi „győzelmek” lennének a társadalmi tiltakozások egy lehetséges és új „mozgalma” számára ebben az országban. De, legyünk objektívak, itt és most ehhez még hiányoznak a valódi feltételek és a szükséges társadalmi erők, akárcsak az osztályharc megfelelő szintje, bár valahol el kell kezdeni. Lehetséges, hogy a vállalkozók és bankárok ezen kormánya érvényesíteni tudja az akaratát, de a proletár osztályharc az utcákon megpróbálja megállítani őket, és ez nem hiábavalóság. A harc jelenti az utat, és éppen itt, a harc közben tanul az ember, különösen a csapások és kudarcok idején, azzal a céllal, hogy utóbbiakat ellentétükbe fordíthassa át az elkövetkező ütközetekben.

Az a tény, hogy holnap újjáéled a társadalmi tiltakozás ebben az országban, amely e tekintetben az elmúlt évtizedben olyannyira „álmatag” volt, nem kis dolog. Ellenkezőleg, a szeptember utolsó heteiben Bolívarban és Carchiban lezajlott erős és példaértékű tüntetések hatására holnap elkezdődhetnek a 2019 októberi harci napok Ecuadorban. A tiltakozás növekedni fog, és talán minőségi ugrásokra is sor kerül. Néhány társadalmi szervezet már kinyilvánította, hogy október 3-án kezdetét veszi egy „országos sztrájk”. És az ország egyes pontjain már zajlik is néhány tüntetés. Meglátjuk, mi történik holnaptól kezdve, amint az utcák ismét forrongani kezdenek…

Igen, ki kell mennünk és tüntetnünk kell, de tisztában kell lennünk azzal, hogy ez csupán a kezdet, és hogy tovább kell mennünk. Végső soron tudatában kell lennünk annak, hogy a gazdagok és hatalmasok nem fognak fizetni a krízisért; hogy a válság nem csupán országos vagy „neoliberális”, hanem globális és kapitalista válság; hogy nem tudjuk gyökeresen és végérvényesen megsemmisíteni azt anélkül, hogy meg ne semmisítenénk a kapitalizmust, amely folyamatos támadásban van, és rontja az életünket még több válsággal és megszorító intézkedéssel; hogy még messze vagyunk ettől, a (nemzetközi és helyi) proletárharcok egy új ciklusától, amely megváltoztatja a társadalmi erőviszonyokat, és a kapitalista rendszert forradalmi válsághelyzetbe kényszeríti; de hogy ugyanakkor valahogyan el kell kezdeni a harcot, védendő a munkásosztály emberi szükségleteit a tőke kizsákmányoló és felhalmozó szükségleteivel szemben. Történjék bármi, a harc, szervezettség és tudatosság terén az elkövetkező tiltakozások valamilyen tanulságot és meggyújtott lángot fognak hagyni a munkásosztály számára „a világ eme felezővonalán”. Eljött az idő. Lássuk, mi történik holnaptól fogva az utcákon…!

Egy dühös proletár az ecuadori régióból

(Proletarios Revolucionarios 2019.10.02.)

*

Lábjegyzet 2019. október 5-ről. Az országos sztrájk harmadik napja: erőteljes társadalmi tiltakozások direkt akciókkal és brutális rendőri és katonai represszióval az egész országban, amelyben szükségállapotot hirdettek. A proletárharcok itt és most folytatódni fognak legalábbis az egész paquetazo (és nem csak a közlekedési jegyáremelés) visszavonásáig, valamint az egész burzsoá kormány elűzéséig. A legutóbbi eseményekkel kapcsolatos frissítés fel van függesztve, és emberileg szinte lehetetlen végrehajtani az utcákról.

Forrás: https://proletariosrevolucionarios.blogspot.com/2019/10/ecuador-breve-analisis-del-paquetazo-y.html?fbclid=IwAR2SyCCrzPBM-OcQqCQ6agWRcZZUF9YyUCFCysuYd0oc7CySdag4GCwshwA

*

Dühös proletárok röplapja

Ecuador, 2019. október 9.: az országos sztrájk hetedik és az általános sztrájk első napja. Az egyenlítői régióból való dühös proletárok röplapja az események sűrűjéből a kommunista-anarchista világforradalomért.

Az utcákon együtt harcolunk a városi és vidéki proletár tömegekkel. Nincs idő és nincs rendelkezésre álló fénymásoló ahhoz, hogy kinyomtassuk és papíron terjesszük ezt a kiáltványt. Sokkal kellemesebb és hasznosabb megélni a lázadást, mint írni róla.

Megfutamítottuk az elnököt, a Carondelet Palota üzletembereinek és tolvaj bankárjainak a bábját. Tömeges direkt akciókkal és osztályszolidaritási hálózatok segítségével elfoglaltuk a Nemzetgyűlést, dacára az állam terrorizmusának (szükségállapot, brutális rendőri és katonai elnyomás, több száz letartóztatás, több tucat sérült, számos halott, kijárási tilalom).

Azt nem tudjuk, hogy mikor, vagy hogyan fog végződni a jelenlegi helyzet, de azt igen, hogy a társadalmi harc folytatódik és folytatódnia kell. Az alapvető, alku tárgyát nem képező követeléseink:

*A teljes gazdasági csomag hatályon kívül helyezése, nem csak a tömegközlekedési jegyárak emelkedéséé.

*A kijárási tilalom és a szükségállapot visszavonása.

*A Moreno-kormány, valamint irányítói és pribékjei minden hatalmának megdöntése.

*Semmiféle alku vagy engedmény a gazdagok és hatalmasok államának, amely éhséggel és golyókkal gyilkol meg minket. Nem hagyhatjuk, hogy a burzsoázia vagy a jobb- és baloldali opportunista politikusok elvegyék hatalmunkat, amit az elmúlt napok utcai harcai során szereztünk. Nincsenek igények egy új választások, vagy egy új kormány iránt. Elegünk van az egyformán szar politikai forgatókönyvekből. A tömegek önrendelkezését akarjuk.

*Gyűlések tartása mindenütt, hogy népünk saját maga szervezze meg a mozgósítást, a szolidaritást, az ellátást, az egészségügyet és az önvédelmet.

*Az üzletemberek, bankárok és politikusok által ellopott összes pénz visszakövetelése a városi és vidéki munkásosztály életkörülményeinek javítása érdekében.

*A bányászati vállalatok és az IMF kiutasítása.

*A bebörtönzött elvtársak szabadon engedése.

*A médiacenzúra megszüntetése, illetve az állam gazdasági és politikai terrorizmusának elítélése.

*Felhívás egy egyesített nemzetközi osztályszolidaritásra világszerte.

A proletárok harcban állnak ebben az országban:

Akár nyerünk, akár veszítünk, felébredtünk a történelmi letargiából, viszonoztuk az uralkodó osztály minden támadását, olyan dolgokat tettünk, amilyeneket hosszú évek óta nem, és az intenzív osztályharc ezen napjai során a gyakorlatban tanultunk meg különböző fontos leckéket.

Akár nyerünk, akár veszítünk, életben kell tartanunk a proletáriátus harcának lángját. Ki kell építenünk és fent kell tartanunk egy autonóm társadalmi erőt, amely közép- és hosszútávon elég kapacitással és nyilvánossággal fog rendelkezni ahhoz, hogy átvegye a hatalmat, de ne a burzsoá államtól – amelyet el kell pusztítani -, hanem a saját életünk felett. Abból a célból, hogy teljesen megvalósítsuk a társadalmi forradalmat, azaz eltöröljük és meghaladjuk a magántulajdont, árut, bérmunkát, pénzt, osztálytársadalmat, a nemzetet, valamint az emberek és a természet kizsákmányolásának minden formáját.

Nem arról van szó, hogy kicsit könnyebben éljünk túl, hanem arról, hogy igazán éljünk!

Nem az urak lecseréléséről van szó, hanem arról, hogy megszabaduljunk tőlük!

Éljen az általános sztrájk!

Osztályharc és felkelés!

Szabad kommünök az egész országban!

Minden fennálló átalakításáért és kommunizálásáért!

Az élet felé!

Proletarios Revolucionarios, 2019. október 11.

Forrás: http://proletariosrevolucionarios.blogspot.com/2019/10/ecuador-9-de-octubre-de-2019-7mo-dia-de.html

*

Ecuador: a 2019. októberi proletárharc napjainak rövid mérlege és perspektívája a legutóbbi események és az azokkal kapcsolatos viták hevében

„A proletariátust saját természete – az, hogy bérmunkából élő és kizsákmányolt osztály – veti bele az osztályharcba anélkül, hogy szüksége volna rá, hogy bárki bármire is tanítsa; azért harcol, mert túl kell élnie. Amikor a proletariátus öntudatos forradalmi osztállyá válik, amely a tőke pártjával áll szemben, el kell sajátítania az osztályharc tapasztalatait, támaszkodnia kell a történelmi – mind elméleti, mind gyakorlati – vívmányokra, és meg kell haladnia az elkerülhetetlen hibákat, kritikusan ki kell javítania az elkövetett hibákat, meg kell erősítenie politikai álláspontját azáltal, hogy tudatosítja annak elégtelenségeit vagy hiányosságait, és ki kell egészítenie programját; végsősoron meg kell oldania azokat a problémákat, amelyeket a maguk idejében nem oldottak meg: meg kell tanulnia a leckét, amelyet maga a történelem ad fel. És ez a tanulás csak a különböző forradalmi csoportok és a proletariátus különféle szervezetei osztályharcos gyakorlatában mehet végbe.”

Agustín Guillamón: Proletariátus és társadalmi osztályok ma (2013)

Mindazon gyengeségek, ellentmondások, ideológiai ballaszt és gyakorlati hibák ellenére, amelyek jelen voltak abban a valós társadalmi mozgalomban, amely főszerepet játszott ez év októberében Ecuadorban, az éppen most lezajlott harci napokban, nevezetesen: a tőkés állammal szembeni radikalizmus és autonómia hiánya, a kormánnyal folytatott dialógus és tárgyalások elfogadása, az ENSZ közvetítésének kérése, szakadás az őslakosok mozgalmának egyes vezető szervei és a bázis egy része között, e mozgalom egyes szektorainak pacifizmusa, lemondás a mozgósításról, egy új kormány megválasztásában való gondolkodás, a dolgozók egyes szektorainak távolmaradása, egyes opportunista politikusok jelenléte, akik a zavarosban akartak halászni, nacionalista és populista beszédek és jelképek, a tisztánlátás, szervezettség és offenzíva hiánya; mindezek ellenére, ami Ecuadorban az országos sztrájk 11 napja alatt végbement, az a tettekben egy valódi proletár lázadás volt felkelésbe hajló árnyalatokkal, amely sikerrel szegült szembe és kényszerítette egy lépés hátrálásra azt a burzsoá államot, amely e területet ellenőrzése alatt tartja. Megtette, amit megtehetett, amit a valóságosan létező erők megtenni engedtek, se többet, se kevesebbet; konkrétan: kikényszerítette a Moreno-kormány által bevezetett legutóbbi tőkés megszorító intézkedések, másnéven „paquetazo” (883. számú végrehajtói határozat) részleges visszavonását, és ezt az utcákról hajtotta végre, melyeket a napról napra és éjszakáról éjszakára vívott harc révén hódított meg. De ahogyan Marx mondta, a valós mozgalom egyetlen előrelépése többet ér, mint tucatnyi program.

Ez a részleges győzelem október 13-án (amelyhez bizonyos vereségíz is vegyül a halottaink miatt, és mert helyén maradt a tolvajok és gyilkosok jelenlegi kormánya annak kártékony munkaügyi reformjaival) mindazon direkt akcióknak volt az eredménye, melyeket a tömegek október 3. óta végrehajtottak: kormányzati intézményeket, olajkutakat, országutakat foglaltak el, felvonulásokat és edénycsörömpölő meneteket tartottak, sztrájkőrségeket szerveztek és barikádokat emeltek, egyes üzleteket kifosztottak, rendőrőrsöket és katonai tankokat gyújtottak fel, rendőröket és katonákat ejtettek foglyuk és tartóztattak le, az elnököt arra kényszerítették, hogy Guayaquilbe meneküljön, megalapították a Quitói Kommünt mint az országos sztrájk epicentrumát… Ezekkel az akciókkal 11 nap alatt többet tettek annál, mint korábban 11 év alatt. 11 nap részleges, átmeneti és törékeny, de valóságos szakítás a tőkés normalitással, mindenekelőtt magukon a tiltakozásokon belül: szakadás a bérmunkában és az áruforgalomban (mégiscsak sztrájkról volt szó!), a magántulajdonban és a pénzben, helyettesítve ezeket a szolidaritással és az ingyenességgel (a gyűjtőhelyeken [a tüntetők számára hozott adományok számára – ford. megj.] és a közösségi étkezdékben); amelyhez társultak a folyamatos viták és a kollektív döntéshozatal a gyűléseken, valamint a bátor önvédelem a barikádokon a gazdagok és hatalmasok egyenruhás őrkutyáinak brutális repressziójával szemben. Röviden: az országos sztrájk e 11 napja során az ország harcban álló kizsákmányoltjai és elnyomottjai megteremtették és átélték a kommunizmus és az anarchia embrióit; spontán, kaotikus, ellentmondásos, lokalizált, rövid ideig tartó, de valós embriókról van szó. Mindez nem volt kis dolog, szerte a világon visszhangot keltő történelmi esemény volt, tekintetbe véve, hogy a vidék és a város proletár tömegei itt, „a világ felezővonalán” álomban szenderegtek vagy inaktívak voltak oly sok éven át, de többé már nem azok. Vulkánként törtek ki, és továbbra sem csillapodnak le. És mi, autonóm antikapitalisták, akik e tömegek egyik alkotórészeként vettünk részt az eseményekben, szintúgy nem.

A harcban az állam terrorizmusa miatt elesettek és megsérültek – ők szintén nem vehetőek semmibe. Nem „véletlen halálesetekről” van szó, hanem állami bűntényekről. Nincs megbocsátás, sem feledés! Ezért tagadni ezeket vagy nem törődni velük tiszteletlenség, sőt, egyenesen a cinizmus jele irántuk, szeretteik és elvtársaik iránt. Borzalmas és elfogadhatatlan magatartás ez, amelyet nem csak egynémely jobboldali, hanem még egyik-másik helyi baloldali is tanúsított. Éppen ellenkezőleg, a minimum, amit meg kell tenni a jelen „osztályháború utáni” helyzetben (mert ami itt zajlott, az osztályháború volt, amely még nem ért véget): szolidaritást vállalni a letartóztatott elvtársakkal és az elesett elvtársak családjával; leleplezni és aktívan szembeszegülni a gyilkos állam/kormány terrorizmusával, amely állam/kormány bosszúállás gyanánt jelenleg éppen szelektív repressziót folytat a sztrájkban részt vevő társadalmi szervezetek tagjai ellen, és ezért vigyáznunk kell magunkra; ébernek lenni, és megakadályozni, hogy újabb megszorító intézkedéseket vezessenek be elmaszkírozott és „fókuszált” formában (új végrehajtói határozat)  [azaz egy-egy szektorra, pl. csak a közalkalmazottakra stb. vonatkozóan, az egységes proletár ellentámadást megakadályozandó – ford. megj.]; figyelni kell a privatizációk elkezdésére is, hogy szembeszállhassunk azokkal, és azokra a tüntetésekre is, amelyeket e hónap végére jelentettek be a még érvényben lévő munkaügyi reformok ellen, melyek a munkahelyek rugalmasabbá és bizonytalanabbá tételére irányulnak; és fenn kell tartani a spontán módott előállt mozgósítást és társadalmi szerveződést, hogy azt „felhalmozhassuk”, radikalizálhassuk és általánossá tehessük közép- és hosszútávon egy autonóm és forradalmi perspektíva jegyében. Ebben az értelemben mindez a kezdet volt. A harc folytatódik. Mindvégig. Mert nem arról van szó, hogy túléljünk, kevésbé rosszul, hanem hogy igazán éljünk. És nem arról van szó, hogy gazdát cseréljünk, hanem hogy ne legyen többé gazda.

A mindennapos konkrét szükségletek kielégületlensége, nem pedig ez vagy amaz az ideológia kényszeríti rá a munkásosztályt, hogy szembeforduljon az uralkodó osztállyal és annak államával. E harcon belül jelennek meg és fejlődnek ki azok a tudatos, szervezett és aktív kisebbségek, amelyek igyekeznek elevenen tartani a proletárforradalom emlékezetét, tanulságait és vörös-fekete lángjait. De egy dolog forradalmárnak lenni, és „bepiszkítani a kezünket” a valós és ellentmondásos osztályharcban, ott lenni „az események sűrűjében”, személyesen élni át proletár osztályunk szolidaritását és harckészségét, a lehető legtöbbet hozzátéve és megtanulva belőle (mind a barikádokon, mind a gyűjtőhelyeken és a gyűléseken), mindig autonóm és kritikai attitűddel állva hozzá, de ugyanakkor alázattal és ideológiai előítéletek, valamint személyes vagy a csoportokra jellemző ostobaságok nélkül; és egy másik dolog az, ha valaki forradalmárnak mondja magát az ágy, a képernyő, az íróasztal vagy a járda kényelméből, és/vagy egy eurocentrikus/rasszista, ouvrierista, pacifista és purista ideológia nézőpontjából, amely magát „kommunistának” és „internacionalistának” nevezi. Vagy egy „marxista-leninista-maoista” „élcsapat”-ideológia nézőpontjából. Vagy egy nihilista és felelőtlen „anarchista” ideológia nézőpontjából. Teljesen mindegy. A társadalmi forradalom nem ideológiai tett, hanem valós és anyagi tett, és éppen ezért nem vegytiszta, hanem ellentmondásokkal terhelt, és ilyenként kell tudnunk magunkra vállalni azt, miközben vállt vállnak vetve harcolunk a tömegekkel és más kisebbségekkel együtt, mert így kell cselekedni a közös osztályellenség ellen, amikor kitör a társadalmi háború, amint az itt kitört.

Nyilvánvaló, hogy itt és mindenütt sokminden hiányzik a tulajdonképpeni világméretű anarchista-kommunista forradalomhoz, még nem léteznek az ehhez szükséges feltételek és erők, de valahol el kell kezdeni oly hosszú történelmi dermedtség után. Az Ecuadorban felemelkedő és jelenleg zajló proletár harc (az őslakos tömegek a vidék proletár tömegeinek részét alkotják, nem pedig „egy nem-kizsákmányoló szektort”, amellett, hogy a városi proletár tömegek is harcba szálltak) részét képezi a proletárharcok egy egész nemzetközi hullámánák (Haiti, Hongkong, Franciaország, Algéria, Irak stb.), amely jelenleg éppen lezárja az ellenforradalom egy történelmi ciklusát (amelyben mindenütt megszorító intézkedések és állami elnyomás vannak napirenden), és megnyitja az osztályharcok felemelkedésének és intenzívebbé válásának új ciklusát a jelen tőkés világválsága közepette.

A forradalmi kisebbségek szerepe mindebben – ahogyan mindig is – abban áll, hogy elősegítsék a proletár autonómia és szakítás kifejlődését minden tekintetben, azaz hozzájáruljanak ahhoz, hogy a kizsákmányoltak és elnyomottak teljes mértékben és gyökeresen megszabadulhassanak a tőkétől és az államtól saját fejük és kezük tevékenysége révén; és ahhoz, hogy újból elsajátítsák a társadalmi forradalom változatlan programját, amely a világproletariátus történelmi harcának hevében kovácsolódott ki, és megvalósítsák azt egyszer s mindenkorra: a magántulajdon, a bérmunka (annak minden formájában), az érték, a pénz, az osztályok, az állam, a piac, a hazák, a rasszok, a nemek és az emberek közötti, valamint a természettel szembeni elválasztás és elnyomás összes többi formájának megszüntetését és meghaladását, hogy ezáltal valódi közösségben és szabadságban élhessünk.

De ez csak azáltal lehetséges, ha részt veszünk a valós társadalmi harcokban, kezünkkel odanyúlva és ezáltal „összekoszolva” azt, olykor hibázva, máskor telibe találva, téves lépéseket és helyes lépéseket téve, előretörve és meghátrálva, győzelmeket aratva és vereségeket elszenvedve; aktív és beavatkozó részét alkotva a lázongó tömegeknek, a kizsákmányolt és elnyomott osztálynak, amely harcba szállt anyagi szükségleteiért, hogy erről az álláspontról (és nem az ideológia, a kényelmesség vagy a cinizmus álláspontjáról) levonhassuk és alkalmazhassuk a megtanult empirikus és elméleti tanulságokat, hogy erről az álláspontról kritizálhassuk és a gyakorlatban meghaladhassuk gyengeségeinket és ellentmondásainkat azzal a világos és határozott perspektívával, hogy végigvisszük a forradalmat, azaz egészen addig a pontig, ahol megdöntjük a kizsákmányolásnak, a nyomornak és a halálnak ezt az egész rendszerét. Ezért az ellenállásnak és a méltóságnak arról az álláspontjáról, amelyet csak a harc képes nyújtani, kijelentjük: a halottainkért és az életünkért, egyetlen percre sem leszünk csendben, egész életünkben harcolni fogunk! A szolidaritás a legjobb fegyverünk, és újból reszketni fognak miatta!

Dühös proletárok az ecuadori régióból az anarchista-kommunista világforradalomért

Kito [Quito], 2019. október 17.

Forrás: https://proletariosrevolucionarios.blogspot.com/2019/10/ecuador-breve-balance-y-perspectiva-de.html

*

PDF:

ECUADOR 2019. OKTÓBER

0 comments on “ECUADOR – 2019. OKTÓBERI LÁZADÁSAdd yours →

Vélemény, hozzászólás?