2023. 02. 16.
I. MI-kiáltvány-változat
Kinokoknak nevezzük magunkat, hogy megkülönböztessük csoportunkat a „filmgyártók”-tól, ettől a rongyain jó pénzért túladó zsibárus népségtől.
Az üzletemberi ravaszság és számítás, valamint az igazi kinok-tevékenység között nem látunk semmilyen kapcsolatot.
A gyermekkori élményektől, emlékektől elnehezült orosz-germán lélektani filmdrámát ostobaságnak tartjuk.
A tetszetős dinamizmussal telített amerikai kalandfilmek, a pinkertoni világ színre vitt darabjainak a képváltás gyorsaságáért és a premierplanokért jár némi elismerés a kinokok részéről. Az ilyen film nem elvetendő, csak rosszul hat a maga kuszaságában, ugyanis nem finom mozgás-megfigyeléseken alapul. S noha egy árnyalattal elfogadhatóbb a lélektani drámánál, a kellő alapozás azonban itt is hiányzik. Sablon. A másolat kópiája.
A régi érzelgős, teátrális stb. filmeket bélpoklosnak nyilvánítjuk.
– Ne menjetek a közelükbe!
– Pillantásotok kerülje el őket!
– Életveszélyes!
– Fertőző!
A filmművészet jövőjét jelenének tagadásával teremthetjük meg.
A filmművészet élete számára elengedhetetlen a „filmgyártás” halála. Mi arra szólítunk fel, hogy siettessük ezt a halált.
Tiltakozzunk a művészetek keveredése ellen, amit sokan szintézisnek neveznek. Ha torz színeket keverünk össze, még színképileg történt ideális válogatás esetén is eredményül nem fehér színt kapunk, hanem szennyet.
Szintézisre csak az egyes művészeti ágak csúcsteljesítményei esetén törekedhetünk, addig azonban nem
Megtisztítjuk a kinok tevékenységét a hozzá tapadt koloncoktól, a zenétől, az irodalomtól, a színháztól, keressük a magunk ős-eredetű ritmusát és azt a dolgok mozgásában találjuk meg.
Mindenkihez szólunk:
Ki innen –
a banális dalok émelyítő öleléséből,
a lélektani regény mételyéből,
a bonvivános színház karmai közül,
fordítsunk hátat a zenének,
ki innen-,
a tiszta mezőre, a négydimenziós (3 + az idő) térségbe, saját anyagunk megkeresésére, kutassuk fel a nekünk megfelelő metrumot és ritmust.
A „pszichológiai” meggátolja, hogy az ember olyan pontos legyen mint a stopperóra, és akadályozza abban a törekvésében, hogy közeli kapcsolatba kerüljön a géppel.
Nincs kellő alapunk ahhoz, hogy a mozgás művészetében figyelmünket a ma emberére összpontosítsuk.
Csak szégyellhetjük magunkat a gépek előtt emiatt, hogy nem tudunk tisztességesen viselkedni, de mit is tehetünk akkor, amikor jobban nyugtalanít bennünket az elektromosság csalhatatlansága, mint az aktív emberek rendszertelen kapkodása és a passzívak bomlasztó ernyedtsége.
A táncoló fűrészpenge öröme számunkra érthetőbb és közelibb, mint egy vidám táncos összejövetel.
Az embert mint forgatási objektumot egyelőre kizárjuk a felvételekből, mert nem képes mozgását irányítani.
Utunk a piszmogó embertől a gép költészetén át a százszázalékosan elektromos emberig vezet.
Feltárjuk a gépek lelkét, a munkást gépe, a parasztot a traktor, a mozdonyvezetőt a gőzmozdony szerelmesévé tesszük, s ily módon
az alkotás örömét visszük bele minden gépi munkába,
megteremtjük ember és gép lehető legbensőségesebb kapcsolatát,
új típusú embereket nevelünk.
Az előző nehézkességétől és esetlenségétől megszabadított új ember a maga finom és könnyed gépmozgásával a filmfelvételek hálás tárgyává lesz.
Teljes valónkkal elismerjük a gép ritmusát, a gépi munka lelkesültségét, átérezzük a kémiai folyamatok szépségét, megénekeljük a földrengéseket, filmpoémákat írunk a lángról és az erőművekről, lelkesedünk az üstökösök és égitestek mozgásáért és a csillagokat is elvakító reflektormozgásért.
Mindenki aki szereti a maga művészetét, keresi technikai lényegét.
A filmgyártás ernyedt idegeinek szigorú rendszerű pontos mozgásokra van szüksége. Minden filmszakembernek nagy figyelmet kell fordítania a metrumra, az ütemre, a mozgásformára, illetve ezeknek a filmkocka koordináta tengelyeihez, esetleg a világ-koordináta tengelyekhez (három dimenzió + a negyedik az idő) viszonyított pontos pozíciójára, tanulmányoznia kell mindezt.
A felvehető és levetíthető mozgásnak három kritériuma van: szükségesség, pontosság, sebesség.
A montázzsal szemben felállított követelmény az, hogy a geometriai mozgássémát lebilincselő képváltással adja.
A kinok-tevékenység olyan művészet, amely a dolgok szükségszerű térbeli mozgásának művészi-ritmikai egésszé való szervezésével foglalkozik, s mint ilyen, összhangban van az anyag sajátosságaival és a dolgok belső ritmusával.
A mozgás művészetének elemei, anyaga az intervallum (egyik mozgásból a másikba való átmenet), tehát nem maga a mozgás. Éppen az intervallumok azok, amelyek a cselekményt a kinetikus megoldás felé viszik
A mozgás szervezésén a mozgás elemeinek, vagyis az intervallumoknak képbe történő szervezését értjük
Minden képben megkülönböztethetünk emelkedést, csúcsot és esést. Ezek aránya különböző lehet.
A mű maga éppúgy képekből épül fel, mint ahogy a kép a mozgás intervallumaiból.
Az alaposan átgondolt, megérlelt filmpoémáról vagy részletről a kínoknak pontos feljegyzést kell készítenie, hogy kedvező technikai feltételek mellett témáját életre kelthesse a filmvásznon.
Természetesen a legtökéletesebb forgatókönyv sem helyettesítheti az effajta feljegyzést, mint ahogy a librettó sem cserélhető fel a pantomimjátékkal, vagy Szkrjabin műveinek irodalmi interpretálása sem adhat semmiféle fogalmat zenéjéről.
Ahhoz, hogy dinamikus etűdöt papírra vethessünk, grafikus mozgásjelekre van szükségünk.
A filmskálát keressük.
A mozgásritmussal együtt esünk és növünk fel,
a lassított és gyorsított mozgáséval,
a tőlünk, körülöttünk, rajtunk,
a körben, egyenesen és ellipszis pálya mentén,
jobbra és balra, plusz és mínusz jelekkel
futó mozgásával;
a mozgások elferdülnek, kiegyenesednek, részekre oszlanak, felaprózódnak, önmagukkal beszorozhatók, miközben hangtalanul szelik át a teret.
A filmkészítés szintén olyan művészet, amely a dolgok térbeli, tudományos követelményeknek megfelelő mozgásával kapcsolatos fikciókat tartalmazza. A film a feltaláló (legyen az tudós, művész, mérnök vagy ács) álmának megvalósulása. A kinokok közreműködésével a film az életben elérhetetlen dolgok megvalósítására is képes.
Mozgásban levő rajzok, sémák. A jövőről szóló tervek. Filmvásznon a relativitás-elmélet.
Üdvözöljük a mozgások szükségszerű fantasztikumát.
A hipotézisek szárnyán propellerként forgó szemünk szertefut a jövőbe.
Hisszük, hogy közel van az a pillanat, amikor a taktikázásból eddig kipányvázott mozgásorkánt a térbe zúdíthatjuk.
Éljen a dinamikus geometria, a pontok és vonalak, síkok, térfogatok futtatása,
éljen a mozgó és mozgató gépek költészete, a kapcsolókarok, kerekek és acélszárnyak poézise, a mozgások fémes csengésű kiáltása, éljenek a vakító fintorú vörösen izzó áramlatok!
1922
A ” FILMSZEM” ( Kinoglaz) c. filmről
Ez a világ első olyan kísérlete, amelyben színészek, díszlettervezők, rendezők nélkül hozunk létre filmalkotást és nem veszünk igénybe sem műtermet, sem díszletet, sem kosztümöt.
A szereplő személyek továbbra is ugyanazt csinálják az életben, amit rendesen szoktak.
Jelen film a mi valóságunk felvevőgépekkel intézett támadása. Az alkotó munka témáját készíti elő, háttérben az osztályellentétekkel és mindennapi életünk ellentmondásaival. Felfedve az anyagi javak és a kenyér eredetét, a felvevőgép minden munkásnak megadja azt a lehetőséget, hogy szemléletesen meggyőződjék róla: az anyagi javak egyedül csak tőle, a munkástól származnak, következésképpen ezek az ő tulajdonát is képezik.
Amikor levetkőztetjük a flörtölő úrinőt és az elhájasodott burzsujt, amikor visszaszolgáltatjuk az élelmet és az anyagi javakat az előállító munkásoknak és parasztoknak, milliós tömegeknek adjuk meg azt a lehetőséget, hogy kezdjenek kételkedni annak szükségességében: kell-e az élősködők kasztját öltöztetni és etetni.
Mind tartalmi szempontból, mind pedig a formai útkeresés szempontjából önálló film- kísérletünk sikere esetén filmünket a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” c. világfilm prológusává tesszük. Ez utóbbi előkészületi munkáival a Hármak Tanácsa a kinokok legfelső szerve foglalkozik. A Hármak Tanácsa, mely politikailag kommunista programra támaszkodik, arra törekedik, hogy a leninizmus eszméit honosítsa meg a filmművészetben, hogy ezek mély tartalma ne a jól-rosszul sikerült színészi mimikában jusson kifejezésre, hanem magának a munkásosztálynak munkájában és gondolataiban.
Próbálkozásunkat megnehezíti az alacsony technikai színvonal. A stúdiókban rendelkezésünkre álló felvevőgépek alkalmatlanok arra, hogy a felvételekkel kapcsolatos újszerű elképzeléseinket megvalósíthassuk. De a rossz technikai feltételek, a tizenkilenc „Filmigazság” forgatása során szerzett keserű tapasztalatok ellenére bízunk abban, hogy már első munkánkban (a prológusban) sikerül majd a néptömegek tekintetét a felvevőgép segítségével tisztázott szociális és vizuális jelenségek (nem szívet andalító és nem is bűnügyi jellegű) kapcsolatára irányítanunk.
A kinokok az anyagból indulva jutnak el a filmalkotásig (és nem fordítva), éppen ezért nem helyeslik, ha munkájuk kezdeti stádiumában úgynevezett „forgatókönyvet” követelnek tőlük.
A forgatókönyv, mint irodalmi produktum a közeljövőben teljesen el fog tűnni a filmesek gyakorlatából.
Figyelembe véve azonban az Állami Filmvállalat vagy a Közoktatásügyi Népbiztosság részéről felmerülő esetleges aggályokat (előzetesen jóváhagyott forgatókönyv nélkül képesek leszünk-e eszmeileg és technikailag tökéletes filmalkotást létrehozni), írásbeli jelentésemhez mellékelem a kamerapozíciók sémáját és a szereplő személyek, valamint a helyszín hozzávetőleges jegyzékét.
1923
A “FILMSZEM”
(Hatrészes dokumentumfilm)
A „Filmigazság” áttörte a filmdrámák egységes frontját.
Nincs szükség arra, hogy ezt az áttörést a NEP dugójával tömjük be, sem arra, hogy a megalkuvó szeméttel töltsük fel.
Az utóbbi időben megjelent nagyszámú utánzat, vagyis olyan film, amely a „kinokok” (a „Filmigazság” munkatársai) módszerét igyekszik utánozni, arra készteti a kinokokat, hogy a tervezettnél kissé korábban kezdjék meg határozott támadásukat a polgári filmgyártás birodalma ellen. Az előzetes felderítés feladata az Állami Filmvállalatnál működő kinok-csoportra hárul, ez a kollektíva ugyanis nagyobb tapasztalattal rendelkezik. Kidolgozták a felvevőgépek támadási tervét. Az egész filmhadjárat (8-10000 méter) a „Filmszem” jelszó és fedőnév alatt megy végbe. Az Állami Filmvállalatnál dolgozó csoport a felderítést egy felvevőgéppel végzi (ennél több nem áll rendelkezésünkre). A csoport valószínűleg az első rész kezdetét fogja összeállítani. Összesen hat részt terveztünk.
Az első rész eleve számol hiányos felszerelésünkkel. A műtermi feladatok elvégzésére alkalmas technika a mi munkánknak nem felel meg. Ebben a részben a felvevőgép óvatosan benyomul az életbe, miután valamilyen könnyen sebezhető pontot kiválasztott és orientálódik az adott vizuális feltételek között. A következő részekben a felvevőgépek számának növelésével egyidőben megnövekedik a térség is, amelyet megfigyelés alatt tartunk. A földgolyó különböző helyeinek, az élet más és más szögletének szembeállítása útján fokozatosan kutatjuk a látható világot. Minden soron következő rész elmélyíti a valóság világos megértését. Szinte egyszerre nyílik ki a szeme felnőttnek és gyereknek, műveltnek és analfabétának. A dolgozó milliók látásuk kitisztulása után kételkedni fognak abban, hogy a burzsoá világrendet támogatniok kell.
Ebben a grandiózus filmhadjáratban részünkről nem vesz részt egy rendező, színész vagy díszlettervező sem. Elvetjük a Stúdió kényelmét. Kiseperjük a díszleteket, a sminket, a kosztümöt. Mivel a csata lefolyását, kimenetelét előre nem tudhatjuk, filmhadjáratunk forgatókönyvét sem lehet előre elkészíteni. Az anyagtól a filmalkotásig haladva (és nem fordítva) a kinokok lecsapnak a játékfilmgyártás utolsó (de legszívósabban védett) bástyájára, az irodalmi forgatókönyvre. Teljesen mindegy, hogy utóbbit szórakoztató elbeszélés formájában tálalják, vagy ún. előzetes montázsleírást, a forgatókönyvnek, ennek a filmtestbe került idegen elemnek örökre el kell onnan tűnnie.
Nem láthatjuk előre a hadjárat kimenetelét, nem tudjuk tehát megmondani, hogy ez a 8000 méter a mi filmoktóberünk lesz-e vagy sem. A legerősebb fegyver, a legfejlettebb technika az európai és az amerikai filmburzsoázia kezében van. Az emberiség háromnegyed része a burzsoá filmdrámák ópiumkábulatának részese.
Csak a Szovjetunióban, ahol a filmfegyver az állam kezében összpontosul, lehet és kell is harcot indítani a látásért, a néptömegek elvakítása ellen.
A kinokokat legegyszerűbben talán úgy jellemezhetnénk, hogy ők azok, akik a világot a proletár világforradalom szellemében látják és mutatják meg.
1924
A „FILMSZEM” születése
Fiatal éveimben kezdődött az egész. Akkoriban fantasztikus regények (A vaskéz {zseleznaja ruka}, Felkelés Mexikóban {voszsztanyije v mekszike}) írásába fogtam. Ezután írogattam kisebb karcolatokat (Bálnavadászat {ohota na kitov}, Halászat {ribnaja lovlja}), de poémák (Masa) szatirikus versek (Puriskevics: A szeplős lány {gyevuska sz vesznuskami}) is megfogalmazódtak bennem.
Később a gyorsírásos feljegyzések, gramofonfelvételek montírozása kötötte le minden időmet. Ez lett a szenvedélyem. Az a gondolat foglalkoztatott, hogy lehet-e hangdokumentumokat szerezni és azokat feljegyezni. Azon kísérleteztem hogy a vízesés zaját, a fűrészüzem stb. hangjait szavakkal, betűkkel adjam vissza.
Egy szép napon, 1918 tavaszán hazatértem az állomásról. A távozó vonat még ott zakatolt, fújtatott fülemben,.. még ott recsegett egy káromkodás, hallottam egy búcsúcsók neszét,… még bennem zengett egy elhangzott kiáltás… Nevetés, fütty, különféle hangok, állomási gongütések, mozdony pöfögése… Suttogás, kiáltás, búcsúszó… És peregtek gondolataim: végre is szereznem kell egy olyan készüléket, amely nem leírni fogja, hanem fel fogja jegyezni, mintegy fotografálja ezeket a hangokat. Különben nem lehet őket egybefogni, montírozni. Szertefutnak, mint ahogy az idő is elúszik. Avagy esetleg felvevőgépre lenne szükség? A látható jelenségeket kellene feljegyezni? Tömörítsük tehát ne a hallható, hanem a látható világot. Elképzelhető-e, hogy az adná a megoldást?
Következő pillanatban: találkozás Mihail Kolcovval, aki felajánlotta, hogy dolgozzam a filmnél.
Előttünk a Malij Gnyezdnyikovszkij 7, megkezdődnek a „Filmhét” híradó munkálatai. De ezek csak az első lépések. Ez távolról sem az, amit szeretnénk. Hiszen a mikroszkóp szeme oda is behatol, ahova a felvevőgépem nem nyer betekintést. Hiszen a teleszkóp szeme eljut a távoli, szabad szemmel megközelíthetetlen világokhoz. De mit csináljunk a felvevőgéppel? Mi lehet az ő funkciója a látható világgal kapcsolatos hadjáratokban?
A „filmszemmel” kapcsolatos gondolatok. Mint gyors szem születik meg. A továbbiakban a „filmszemre” vonatkozó elképzelések tovább bővülnek:
a „filmszem” mint filmanalízis,
a „filmszem”, mint „intervallum-elmélet”,
A „filmszem”, mint a filmvásznon megjelenő relativitáselmélet, stb.
Megváltoztatom a szokásos 16 kocka/mp gyakorlatot. Bevezetjük a gyorsfelvétel mellett a rajzfelvételeket, a mozgó kamerával történő felvételeket, stb.
A „filmszem” úgy értendő, mint „az, amit a szem nem lát”,
mint időbeli mikroszkóp és teleszkóp,
mint az idő negatívja,
mint annak lehetősége, hogy nagy messzeségekbe is ellássunk, hogy látásunkat semmi se korlátozza,
mint a felvevőgépek irányítása,
mint teleszem,
mint röntgenszem,
mint a „tettenért élet” stb. , stb.
Mindezek a legkülönfélébb meghatározások kölcsönösen kiegészítik egymást, mert a „filmszem”-en a következőket értjük:
a filmmel kapcsolatos eszközök összességét,
minden idetartozó találmányt,
minden eljárást és módszert,
amely segítségünkre lehet az igazság feltárásában és megmutatásában.
Tehát nem öncélú „filmszem”-ről van szó, hanem a „filmszem” nyújtotta eszközökkel és lehetőségekkel feltárandó igazságról, vagyis filmigazságról.
A „meglepetésszerű felvételek” sem öncélúak, azt szeretnénk vele elérni, hogy az embereket maszk, sminkelés nélkül mutassuk be. Ne a játék pillanatában kapjuk őket lencsevégre! A felvevőgép segítségével lemeztelenített gondolataikban szeretnénk olvasni.
A „filmszem” lehetővé teszi, hogy segítségével a láthatatlant láthatóvá, a homályost világossá, a lappangó dolgokat nyilvánvalóvá tegyük, a leleplezettet tárjuk fel, a játékot nem-játékkal, a nem-igazságot igazsággal cseréljük fel.
A „filmszem” a tudomány és a dokumentumfilm összefogását valósítja meg a világ kommunista értelmezéséért folyó harc érdekében, arra tesz kísérletet, hogy a filmvásznon az igazságot, vagyis a filmigazságot mutassuk be.
1924
A nem-játékfilmgyártás jelentősége
Annak ellenére, hogy a „filmgyártás” fogalma nem is olyan új keletű, hogy lélektani, áltársadalmi, áltörténeti bűnügyi filmdrámák nagy mennyiségben készültek már eddig is, hogy számtalan filmszínház működik jelenleg, mindezek ellenére kimondjuk, hogy a filmművészet igazi formáját alapvető feladatait mind ezideig még nem ismertük fel. Ezen véleményünk a hazai és a külföldi filmművészeti törekvésekről szerzett ismeretek birtokában fogalmazódott meg bennünk.
Miről is van szó?
Arról, hogy a filmgyártás helytelen utakon járt és jár.
A múlt és a jelen mozija csak üzleti ügy. A filmgyártás egész fejlődését profit-szempontoknak rendelték alá. És nincs abban semmi különös, hogy a széleskörű filmkereskedelem (vagyis a regényillusztrációkkal, románcokhoz, Pinkerton-darabokhoz készített filmillusztrációkkal való kereskedés) elkápráztatta a gyártókat és magába olvasztotta őket.
Minden film csak irodalmi váz amit filmbőrrel vontak be.
A jobbik esetben (mint pl. a külföldi filmslágerekben) a bőr alatt filmzsír és filmhús nő. De filmcsontvázat sohasem láthatunk. Filmünk egyszerűen csak a közismert „csont nélküli rész”, méghozzá karóba húzott (az író pennájára ültetett) állapotban. Összegezve az elmondottakat: filmalkotásaink nincsenek. Csak filmillusztráció és színház, irodalom, zene (kinek-kinek saját ízlése szerinti) együttélése valósult meg eddig.
Félreértés ne essék! Teljes szívünkből üdvözöljük azt, ha a filmet tudományos ismeretterjesztő célokra használják fel. De mi az effajta lehetőségeket csak mellékes, illusztratív funkciónak tekintjük. Egy pillanatra sem feledkezünk meg arról, hogy a széket fából készítik és nem lakkból, amivel egyébként bevonják. Biztosan tudjuk, hogy a csizmát bőrből varrják és nem abból a krémből készítik, amivel fényesítik.
És éppen itt van a baj, ebben rejlik az a jóvátehetetlen baklövés, hogy mind a mai napig azt tekintitek feladatotoknak, hogy valakinek az irodalmi cipellőit (filmsláger esetén párizsi divat szerint készült magas sarkú cipőről van szó) filmpasztával fényesítsétek.
Nem is olyan régen, ha jól emlékszem a „Filmigazság” 17. számának megtekintésekor az egyik jelenlevő filmes kijelentette: „Ez már pimaszság! Hiszen ezek suszterek, nem filmesek!” A közelben tartózkodó Alekszej Gan konstruktivista szellemesen megjegyezte: „Ha sok ilyen suszterunk lenne, ma nem itt tartanánk már.”
A „Filmigazság” szerzője nevében van szerencsém kijelenteni, hogy az alkotó számára rendkívül hízelgő annak fenntartás nélküli elismerése, hogy ő az orosz filmgyártás első susztere.
Ez így jobban hat, mint „az orosz filmművész” cím.
Megtisztelőbb, mintha „játékfilm-rendező”-nek hívnák.
Dobjuk félre a cipőpasztát! Pokolba a fényből kreált csizmákkal! Csizmát bőrből kell varrni! Igazodjatok az első orosz filmsuszterekhez, a kinokokhoz!
Mi, a filmgyártás suszterei szólunk hozzátok, csizmatisztítókhoz: semmiféle filmcsinálásban eltöltött szolgálati időt nem ismerünk el nektek. Ha pedig a szolgálati idő előnyt jelent, akkor az elsősorban bennünket érint.
Az a jelentéktelen valami, amit mi gyakorlatilag létrehoztunk, mégiscsak több, mint a ti sokéves semmitek.
Két kezünk munkájával mi hoztunk létre elsőként filmalkotásokat, amelyek még ha bárdolatlanok, esetlenek is, ha híján vannak minden csillogásnak, ha nem is tökéletesek, mégis ezekre a dolgokra szükség van, elengedhetetlenül fontosak, céltudatos alkotások, maga az élet követeli őket.
A filmalkotást így definiálhatnánk: „montázsszerűen látok”.
A filmalkotás a tökéletes látás befejezett etűdje. A tökéletes látás pontosságát és mélységét minden létező optikai eszköz, elsősorban azonban a térben és időben kísérletező film felvevőgép segítségével érhetjük el.
A látómező maga az élet.
A montázsstruktúra anyaga is az élet
A díszletek, a művészek szintén az életből valók
Nem tiltjuk, nem is tilthatjuk meg természetesen a festőknek, hogy képeket fessenek, a zeneszerzőknek, hogy zongoradarabokat komponáljanak, s a költőknek sem szabhatjuk meg, hogy ezentúl ne verseljenek a hölgyek örömére. Hagyjuk, hadd játszák ki magukat…
Ez azonban csak játék (ha mégoly leleménnyel fundálták ki is őket), nem pedig maga az alkotás.
Az egyik legfőbb vád, amit velünk kapcsolatban rónak fel az, hogy a tömegek nem értenek meg bennünket.
Ha fel is tételezzük, hogy egyik-másik munkánk nehezen érthető, ez a tény felmenthet-e bennünket az alól, hogy komoly munkát, kutatást folytassunk?
Ha a tömegeknek könnyű agitációs brosúrára van szükségük, jelentheti-e azt, hogy Engels vagy Lenin komoly munkáit már szükségtelen tanulmányozniok?… Lehetséges, hogy ma megjelenik közöttetek az orosz filmművészet Leninje, ti pedig nem adtok neki megbízatást, mert az ő produktuma újszerűen hat és kevéssé lesz érthető számotokra.
A munkánkkal kapcsolatos helyzet azonban nem egészen így van. Lényegében egyetlenegy olyan filmet sem készítettünk, amely érthetetlenebb lett volna a tömegek számára, mint bármelyik filmdráma. Ellenkezőleg, érthető vizuális kapcsolatot teremtettünk a témák között és ezáltal jelentős mértékben csökkentettük a feliratok jelentőségét, sikerült közelebb hoznunk a filmvásznat a kevéssé szakavatott nézők számára is, ami jelen pillanatban különösen fontos.
És mintha csak a munkás-paraszt tömegek irodalmi dajkái fölötti gúnyból történt volna, előbbiek gyorsabb felfogásúaknak bizonyultak kéretlen dajkáiknál.
Ezek szerint két szélsőséges álláspont létezik.
Az egyik a kinokoké, akik az igazi élet megszervezését tűzték ki célul.
A másik szempont: a különféle élményekkel, kalandokkal tarkított agitációs és játékfilmi elemeket is tartalmazó filmdráma felé történő orientálódás.
Az egész állami és magántőkét, minden technikai és anyagi eszközt jelenleg, nagyon nem helyesen, a mérleg másik, „agitációs-játékfilmi” serpenyőjébe dobták.
Mi pedig a korábbi gyakorlatnak megfelelően puszta kezünkkel ragadjuk meg a munkát és bizakodva várjuk, míg ránk kerül a sor, hogy átvegyük a termelés irányítását és győzhessük.
(1923)
Vertov, Dziga írásaiból
Dziga Vertov: Cikkek, naplójegyzetek, gondolatok. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum 1973 Budapest (Filmművészeti könyvtár, 45.) 7-14., 39-41.,48-51., 52-55., 42-47.lap
Eredeti megjelenés:
Sztat ü, dnevniki, zamüszlü. Isszkusztvo 1966 Moszkva
– MI-kiáltvány-változat(Kinofot,1922.l.szám)
- A “FILMSZEM” (Kinoglaz) c. filmről (1923)
– A “FILMSZEM” (Hatrészes dokumentumfilm) (Pravda, 1924. július 19.)
– “FILMSZEM” születése (1924) lap.
– A nem-játékfilmgyártás jelentősége (1923)
Dziga Vertov (Denis Kaufmann, 1897-1954)
(2014)