RÉSZEG HAJÓ 8. SZÁM; RACIONALITÁS, KOMMUNIZMUS, SZOCIALIZMUS; PÉNZ, PIAC, TÁRSADALMASÍTÁS – 2. rész

2023. 02. 16.

 

RACIONALITÁS, KOMMUNIZMUS, SZOCIALIZMUS; PÉNZ, PIAC TÁRSADALMASÍTÁS

KÉT KÉRDÉS – KÉT VÁLASZ

Második rész

 

malactorta-j.jpg

 

A KUBAI FORRADALOM VÁLASZÚTON C. SZÖVEGHEZ KAPCSOLÓDÓAN:

.

Egy apró elütés: „A feketepiac savként marja szét a kubai gazdaságot, mivel a bürokraták, akik fel kívánják újítani a lakóhelyüket, tudják, hogy a villanyszerelő, a vízszerelő és a kőműves az államtól lopott szerszámokal…” – szerszámokkal.

És egy sokkal lényegibb probléma, ami ennek az idézetnek a kapcsán adja magát: „De tisztázzuk: nincs szó a piac és a szocializmus építésének szembeállításáról, mert a piacnak tett engedmények szükségszerűek és legitimek, amikor az ellátást, vagy a kubai forradalomnak: az antiimperialista világforradalom vívmányának a túlélését kell biztosítani. Továbbá a piacok a kapitalizmus előtt jelentek meg a történelemben és túl is fogják élni azt azokban az átmeneti rendszerekben, melyek akár egy évszázadig is fennállhatnak a kapitalizmus világméretű összeomlásáig. Az a kérdés, hogy a szabadpiac rendeli-e alá magának a társadalmat, vagy ez utóbbi irányítja és ellenőrzi a piacot, helyet adva a külföldi kapitalista beruházásoknak, a »know-how« és az innováció hordozóinak.”

Röviden: a piac prekapitalista struktúra, ezért bár alapvető feltétele a kapitalizmusnak, fordítva ez nem igaz, kapitalizmus nélkül is létezett és létezhet piac. Ennek a tételnek a kapcsán a következők merültek fel bennem:

1. Braudel – elsősorban a középkori európai történelem vizsgálatán alapuló – elméletében szembe állította egymással a 19. század előtt létezett kétféle gazdasági rendszert: I. anyagi civilizáció, azaz a legszélesebb értelemben vett önellátás, annak tradicionális szabályozási rendszerével (a lakosság 70-90%-a a mezőgazdaságból élt, az foglalkoztatta őt és állította elő a számára szükséges javak nagy részét), II. gazdasági civilizáció, amely a 19. század során mind jobban előretör és felváltja az előbbit. Alapja a piaci működés, melynek két fajtája van, melyek nem választhatók el élesen egymástól: a) piaci gazdaság: az anyagi létre épül; falu-város árucsere, helyi piacok, helyi vásárok, b) kapitalizmus: a piaci gazdaságra épül, felülről manipulálja azt; távolsági kereskedelem, bankok, tőzsdék stb.

a-rodcsenko---v-stefanova.jpg

2. Sashalmi Endre Braudel ezen elméletét tovább gondolva a következőkre jut (vázlatosan összefoglalva az Oroszország gazdasága a 15-18. században c. könyvében írtakat):
az önellátás nem egyenlő a zárt házigazdasággal: nem zárja ki a cserét, a pénz és a piacok létét – tehát az adott gazdasági egységnek nem szükségszerűen kell megtermelnie egymagának mindent – nem jelent természeti gazdálkodást, ha ez alatt mindenféle pénz teljes hiányát értjük, ahol közvetlenül árut cserélnek áruért – úgy helyes a természeti gazdálkodás használata, ha a vert pénz használata jelen van, de csak korlátozottan: az adókat, szolgáltatásokat elsősorban természetben fizetik a nem termelő, uralkodó társadalmi csoportoknak.

Önellátó gazdaság: az adott gazdasági egység termelése és fogyasztása nem a piachoz igazodik, hanem a háztartás szükségleteihez, amit a piactól független tényezők határoznak meg – még bérmunkát is alkalmazhat időlegesen vagy állandó jelleggel, de ettől még nem lesz kapitalista vállalkozás, mert bérmunkával nem a kereslet-kínálat mechanizmusa miatt él, hanem, mert munkaszükségletét nem tudja családi forrásból kielégíteni – a piac itt járulékos elem – sokszor ellentétesen reagál a piaci viszonyokra: sokat ad el, ha alacsony az ár, keveset, ha magas.

Az európai önellátás történetében két markánsan különböző szakasz figyelhető meg:

I. naturális gazdálkodás és zárt házigazdaság kifejezések helyett javallott a direkt mezőgazdasági fogyasztás kifejezést használni: Ny-Eu-ban 500-1150 közt ez a rendszer uralkodott: termékek direkt módon kerültek fogyasztásra, mert a termelő és fogyasztó közé nem ékelődik piac – a javak döntő többségét az fogyasztja, aki megtermelte, a nem mezőgazdasági népesség a terményekhez és ipari termékekhez döntő részben közvetlenül jut adó és szolgáltatás formájában; a kereskedelem nem termékeket, hanem luxustárgyakat forgalmaz; a távolsági kereskedelemben a pénz hasznos, a mezőgazdaságban nincs jelentősége.

II. 1150 után a mezőgazdasági fogyasztás már indirekt módon történik: a nem mezőgazdasági népesség már javarészt piacon szerzi be a termékeket, bár a társadalom nagy része még mindig maga állítja azt elő; a pénzhasználat jelentősebb, mert a mezőgazdasági termékek bekerülnek a kereskedelmi forgalomba.

Mindkettő tehát önellátásnak tekinthető; a 19. századot megelőzően a piaci gazdaság és a kapitalizmus csak egy viszonylag vékony réteg volt ezek felett. A piaci gazdaság elsődleges célja a termelés és a fogyasztás közti kapocs biztosítása volt; terjeszkedését a városi népesség növekedése segítette elő (helyi regionális piacok). A kapitalizmus ekkoriban főképp a távolsági kereskedelem terén volt jelen, személyüket tekintve más kereskedők is vettek részt benne, mint a piaci gazdaságban.

3. A Dolgoff által szerkesztett spanyolországi kollektívákról szóló könyvben a pénzzel kapcsolatban hasonló értelmű megállapítások olvashatók, mint az általatok közreadott cikkben a piacot illetően. Pl.: „Egy életképes társadalmi rendben a pénz, mint egy puszta szimbólum, amely a javak és szolgáltatások cseréjének megkönnyítésére szolgál, bele fog illeszkedni a forradalmi gazdaságba is, megőrizve felbecsülhetetlen előnyeit (generációk gazdasági tapasztalatainak eredményét). Kizárólag a még folyamatban levő tranzakciók lebonyolítását elősegítő leghatékonyabb eszközként fogják használni.” (Szögezte le a kollektivizált textilipar munkásainak anarchoszindikalista szakszervezete.)

„A pénz néhány formája (…) nélkülözhetetlen egy komplexen szerveződő társadalomban. A pénz egy standard mérőeszköz a termékek és szolgáltatások értékének mérésére, éppolyan metrikus rendszer, melyet a távolságok vagy dimenziók és súlyok vagy dolgok összehasonlítására használnak. Mint ahogy a metrikus rendszer is helyettesíthető más mértékrendszerekkel, a monetáris rendszer szintúgy megváltoztatható. A világon zajló tranzakciók 99%-a nem készpénzben történik, hanem utalványok révén csekkek, kötelezvények, hitelkártyák, kereskedelmi bélyegek, stb. formájában. De ez nem jelenti azt, hogy a »pénzt eltörölték«. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a csere egy szimbólumát helyettesítették egy másikkal.” (Sam Dolgoff: The Anarchist Collectives)

Mint az közismert, még azok az anarchista kollektívák is, amelyek elméletben mindenáron meg akarták szüntetni a pénzt, megteremtve ezzel az új társadalom alapjait, kényszeres ragaszkodásukban tulajdonképpen újratermelték azt decentralizált formában: „Egyes helyeken, főképp Aragóniában, a helyi kollektívák 250, sőt 300 különböző fajtájú helyi pénzt, utalványt, kupont, élelmiszerjegyet, fémzsetont, kártyát, stb. vezettek be.” (Gaston Leval: L’Espagne libertaire)