2023. 02. 16.
INTERJÚ ERRICO MALATESTA: KÁVÉHÁZI ESZMECSERÉK CÍMŰ KÖNYV FORDÍTÓ-KIADÓJÁVAL
INTERJÚ ERRICO MALATESTA: „KÁVÉHÁZI ESZMECSERÉK” CÍMŰ KÖNYV FORDÍTÓ-KIADÓJÁVAL
Részeg Hajó(RH):
- Az idén tavasszal a Gondolkodó Antikváriumban feltűnt egy új mozgalmi kiadvány, könyv. A borítón megjelenik az „Anarchista Klasszikusok” felirat. Ezzel egy sorozatot szeretnél elindítani?
Erik, a könyv fordítója, kiadója (E):
- Igen, eleve több könyv kiadásában gondolkodtam, minthogy hiánycikknek tartom az anarchista mozgalom kialakulásának korai időszakából származó magyar nyelven, nyomtatásban megjelent műveket. Az „Anarchista Klasszikusok” alatt eléggé tág kategóriát értelmezhetünk, s nem is elsősorban a klasszikusnak nevezhető Proudhon-Kropotkin-Bakunyin hármasra gondoltam (ők a legismertebbek, noha rengeteg más alapgondolkodót is hozzájuk sorolhatnánk), hanem Magyarorszagon kevésbé ismertebb (azonban érdemi munkásságuk szerint mindenképp jelentős, külföldön elismert) szerzőktől származó írások és esszék megjelentetésére.
RH:
- A könyv szerzője Errico Malatesta, címe: Kávéházi eszmecserék. Miért pont ezzel a könyvvel kezdted?
E:
- Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy maga a mű adta a kiadó ötletét. Annyira egyszerűen, kézenfekvően vezeti be az olvasót az anarchizmus lényegebe, hogy szinte kiáltott egy magyar fordításért😀. Személyes érdeklődésből később egyre jobban beleástam magam Malatesta műveibe, élettörténetébe és aktivitásába, s ekkor jött szembe az a tény, hogy magyarul alig-alig lelhető fel tőle valami (csupán pár írása a neten), holott érdemei az anarchizmus nemzetközi kialakulásában, fejlődésében megkérdőjelezhetetlenek. A mű tartalmát és hosszúságát tekintve ideálisnak tűnt arra, hogy ezen a helyzeten (talán) egy icipicit változtassak, s belefogtam a fordításába, és ahogy haladtam, fokozatosan körvonalazódott bennem egy esetleges nyomtatott verzió megjelentetésének képe…
RH:
- Ha jól sejtem, hozzád a kollektivista anarchizmus, anarcho-kommunizmus, liberter kommunizmus áll közel. Miért olyan fontos ez ma neked?
E:
- Talán lerágott csont, közhely, vagy csupán egyszerű kibúvó, de inkább egy „anarchist without adjectives”-nek [„jelzők nélküli anarchistának” – a szerk.] tartanám magam. A Malatesta által leírt (s tegyük hozzá: általam csupán lefordított és persze átgondolt) meglátásokkal és gondolatokkal nagyrészt egyetértek. Fellépése az elnyomó állam, az azt védelmező apparátus és karhatalom, a tulajdonjog szülte társadalmi igazságtalanságok ellen, valamint a szolidaritás és együttműködés a közösség lehető legnagyobb fokú megelégedésére, miközben az ember szabad és független entitásként érvényesül, mindezek azok az alapelvek, alapgondolatok, melyek számomra az anarchizmus eszmeiséget testesítik meg. Azt azonban nem szabad elfelednünk, hogy egész élete során ő is különféle földrajzi és történelmi helyzetek tűzkeresztségén átesve, fokozatosan és folyamatosan jut el az anarchizmus egy adott szintjére (számos országban kénytelen száműzetésben élni, azonban mindvégig támogatva hazájának anarchista törekvéseit). Jelen korszakunkban a kapitalizmus problémája ugyanolyan aktualitással bír, a tőke elleni, a tőkés- és munkásosztály közötti harc ugyanakkora fontossággal bír, noha az eszközök és a módszerek mára már megváltoztak, s véleményem szerint nekünk is stratégiát kell váltanunk, hogy hatással legyünk a modern kor emberére, s ellenállásra, küzdelemre ösztökéljük őt.
RH:
- Hogyan jutottál erre a következtetésre?
E:
- Azok alapján a művek alapján, amiket eddig olvasgattam, ez szerintem a természetes fejlődés eredménye😀. Bővebben erről talán majd egy későbbi kérdésnél…
RH:
- Korábbi levélváltásainkból az derült ki számunkra, hogy neked is rendkívül fontos a teória. Amikor egyes görög mozgalmárok (is) arról panaszkodnak, hogy az új generáció militánsait nem érdeklik az elméletek, hanem csak az utcai harc, akkor számodra (szerintünk is helyesen) az előbbi miért válik annyira fontossá? Egyáltalán lehet-e bármilyen úgynevezett „gyakorlatot” vagy aktív tevékenységet komolyabb elméleti felkészültség vagy program nélkül végrehajtani? Ha nem, miért nem? Ha igen, miért igen?
E:
- Megemlíthetjük erre (bár talán ez is anarchista közhely), hogy a forradalom (értendő: társadalmi változás) nem egy éjszaka terméke. Nem lehet megdönteni egy jó ideje fennálló rendszert (s itt főképp nem politikai rendszerről, inkább magáról a tőkés rendszerről beszélünk), egy egyszerű fegyveres felkeléssel (habár, mint tudjuk, ez a rendszer nagyon is instabil, és ezt többnyire mi tudjuk, akik ismerjük az állam feleslegességről és haszontalanságáról szóló „teóriát”). Az absztrakt értelemben vett rendszerrel elégedetlen ember van elég (sőt!), ez azonban nem elég ahhoz, hogy az utcára kerülve egy általa nem teljesen ismert ellenséggel harcba szálljon. Ha veszít, minden halad tovább, ahogy eddig is, de mi van, ha megnyeri a küzdelmet? Hogyan tovább? Az általa valamiért gyűlölt rendszer elbukott, itt az idő formálni egy újat helyette… és itt megáll a tudomány, azaz a teória, és előismeretekkel nem rendelkező emberek itt követik el a legalapvetőbb hibát… Előjön az alapelméletek szűkös ismeretének hiánya. És megalakul a régi rendszer alteregója, új vezetőkkel, új elméletekkel, új hibákkal és tévedesekkel… de voltaképp minden a régi mintájára. Fontos, hogy az ember tudja, mi ellen harcol (ez nem csak egy-két multi kirakata, vagy egy bankautomata), s ne csak mainstream módra menjen az utcára, buliként tekintve a tüntetésekre. Ezzel csak többet árt a mozgalom közmegítélésének, mert (természetesen) a hazug, félretájékoztató média csupán úgy tünteti fel őt, mint bajkeverő, barbár huligánt, aki a „köztulajdon” lerombolásával nemcsak megbotránkoztat, hanem veszélyezteti is a közpolgár épséget és biztonságát.
RH:
- Ugyancsak levelezésünkből kiderült számunkra, hogy tervezel olvasni nem csak anarchista írásokat is. Említetted pl. Marx Tőkéjét. Mi a viszonyulásod Marxhoz, a történelmi materializmushoz?
E:
- Pont az ilyen kérdések megválaszolása végett tervezem😀. Úgy érzem, roppant nagy hiányosságaim vannak ezen a téren, szóval igen, ezeket az alapműveket tervezem elolvasni, el KELL olvasnom, s nem is értem, hogy maradhattak ki eddig (magyarázhatom azzal, hogy egy egészen más irányvonalról érkezve jutottam el az anarchizmusig, s elég hosszú a lista, hogy melyik könyveket szeretném még elolvasni, s sajnos a rendelkezésre álló idő limitált – főképp, hogy más aktivitásokat is végzek a fordítások mellett).
RH:
- Azt írtad nekünk, hogy tetszett a mi Paul Avrich kiadványunk[1]. Azt sejtjük, hogy a klasszikus anarchista téma, egyébként igen csak szórványos magyarországi megjelenése örömteli számodra. De mi a véleményed a mi előszavunkról, az általunk képviselt kommunizmusról?
E:
- Az előszavatok, ha egy szóban kellene jellemeznem, tömény😀. Számomra talán túl sok információt is tartalmazott, s egyes kötődéseket, utalásokat – hiányos ismereteimnek köszönhetően – nem tudtam összeilleszteni (huh, azok a féloldalas lábjegyzetek…😀). De ahogy írtátok, az Avrich általi írás nem ás le részletesen a gyökerekhez, Kronstadt, valamint az orosz forradalom kiváltó okaihoz, s ezért mindenképp hasznos adalékként szolgál ez az előszó. Mindenképp többszöri olvasást igényel azonban, mint maga a könyv is.
RH:
- Terveink szerint az általad fordított Malatesta könyvről fogunk írni egy recenziót, kritikát a Részeg Hajóba.[2] Ahol szeretnénk majd rámutatni azokra a tipikus anarchista jellemzőkre, amelyek Malatestát is jellemzik. De amiért számunkra Malatesta mégis csak jelentőssé válik, az az, hogy Malatesta nem volt reformista. Pl. nem volt antifasiszta, azaz nem akart minden más burzsoá frakcióval összeállni a fasisztákkal szemben. Holott nyilvánvalóan ismerte, látta, közvetlenül tapasztalta a fasizmus mindennapjait. Neked mi a véleményed erről?
E:
- Én úgy tudom, Malatesta mindig is fellépett a fasizmus ellen, nem tudom ezért nem lehetne-e az antifasiszta jelzőt ráaggatni (csak ha már mindenképp címkéznünk kell a dolgokat). Az igaz, hogy semmiféle megalkuvást nem tűrt elveiben, tehát a burzsoá réteggel való egyezkedést elképzelhetetlennek vehetjük nála. Ahogy mondta: „ha ma veszítünk anélkül, hogy kompromisszumokat kötünk, biztos lehetünk abban, hogy a győzelem holnap már a miénk”. Ez a tőle származó szállóige jellemezte talán leginkább mentalitását, az állandó mindennapos, reményteli küzdelmet – számára az, hogy az utat megfelelően járjuk, ugyanolyan fontossággal bír, mint maga a végső cél elérése. Tisztában volt vele, hogy a forradalom maga egy hosszan tartó folyamat, melyhez az ember szellemi és társadalmi fejlődése szükségeltetik.
RH:
- Nem tudom tudod-e, hogy anarchista körökben ma divatos az a nézet, miszerint megkülönböztetünk burzsoá és a proletár antifasizmust. (Ez a megkülönböztetés amennyire mi tudjuk, a németországi redskin (RASH), tanácskommunista szervezettől, a Revolution Times-től származik).[3] Ez arról szól, hogy a proletárok önszerveződése mindig az aktuális uralkodó rend ellen lép fel. És ha az épp a fasizmus, akkor az lesz az ellenség. Nekünk ezzel az a bajunk, hogy ez a szemlélet nem úgy tekint a proletariátusra, mint történelmi osztályra, amely az egész kapitalista rend, és annak minden illúziókkal teli – akár humanista, demokrata stb. – verziója ellen lép fel, hanem csak az éppen látható osztályellenséggel szemben. Ezért ez a nézet illúziókat táplál, és jelentős engedményeket tesz az épp nem nyerő pozícióban lévő burzsoá erőknek. Neked mi erről a véleményed?
E:
- Őszintén szólva nem hallottam erről a megkülönböztetésről. Itt szerintem arról is szó van, hogy a hatalmon levők mindenféle eszközt és lehetőséget megpróbálnak felhasználni saját uralmuk fenntartásának érdekében. Ha épp az antifák saját célukra való felhasználása az, ami gyengítheti a nép összehangolt erőfeszítését a hatalom elleni küzdelemben, akkor őket próbálják meg feltüntetni az épp aktuális „gonosz”-nak, a felbujtóknak, a terrorista szervezetnek. Ez csupán egy ügyes politikai húzás szerintem, hasonló, mint amilyen az 1900-as évek elején az USA-ban az emigráns anarchisták elleni üldöztetés volt anno. A közember sajnos nem lát át ezeken a praktikákon és bedől a „hivatalos” közmegítélésnek, amit persze csak az uralkodó osztály hitet el velünk – a legkisebb kétséget is elűzve az emberekből, hogy esetleg elgondolkozzanak azon, hogy a legfőbb ellenség mindig a státuszpiramis tetején található, s csak azon réteg megszüntetésével, leverésével juthat el az ember egy egyenlőbb világ felé.
RH:
- A másik, ami megragadott minket Malatestából, hogy nem szervezet/szerveződés-ellenes. Sok anarchista, mint egó, elvből elutasítja a szervezett fellépést. Te hogy állsz ehhez? Milyen szerveződést tudsz elképzelni?
E:
- Egy csoport mindenképp erőteljesebb, mint egy individuum – persze csak, ha nem birkákból áll, mert akkor az egész dolog visszájára fordul: megvezetettként akármilyen saját célra felhasználható a közösség, és a hatalom ezt ki is használja. Az egó ilyen szempontból igenis fontos: ha egy közösség ellenkezőképp erős individuumokból áll, akkor a közösség (vagy szerveződés) maga is erőteljes lesz. Nem kell attól félni, hogy mindenki saját akaratát, egójat érvényesíti, hisz a végső cél (amivel minden egyéniség tisztában van) ezt felülírja és a közösségi érdeket részesíti előnyben. Ez persze így nagyon leegyszerűsítve hat, s valós életben mindig is adódnak nézeteltérések, apróbb fennakadások, de ha maga a cél univerzális, mindenki közös érdeke, a szerveződés ezt szem előtt tartva sikeres lehet. Elég csak sztrájkokra, demonstrációkra gondolni, amik ezek alapján működnek, de kisebb közösségi példák is igazolják (squatting, majd a komplexum közös használata, együttélés vagy maga a hc/punk közösség összetartása – bár ez, amint említettem máshol, eléggé ingatag lábon áll mostanság, mindez többnyire a végső célok különbözősége miatt, de mégis tekinthető egy életképes szerveződésnek, ami képes lehet még komolyabb dolgokra is a jövőben).
RH:
- Picit más. Mik voltak a könyv kiadásának körülményei? Milyen nyelvből fordítottad? Ha jól tudom szinte az egész kiadást egyedül végezted. Azért volt segítséged? Vannak elvtársaid?
E:
- Az eredeti olasz nyelvű könyvet vettem alapul, de helyenként egy, a neten talált angol fordítást is segítségül hívtam (az angol fordítás szerintem túl szorosan ragaszkodik a szavak szerinti szöveghűséghez, ezt a magyarban kicsit felborítottam, sőt fel kellett borítanom a magyar nyelv sajátossága miatt). A kiadást egyedül intéztem, a szerkesztésben segített egy haver, és egy-két emberrel átolvastattam előtte (sajnos, pár apróbb hiba bennmaradt, a képernyőn elrejtőző vesszőhibákat lehetetlen mind kiszúrni, más, mintha nyomtatásban látja az ember… Ez a lehetőség sajnos nem volt adott.) Nincsenek különösebb elvárásaim, remélem lassacskán elcsordogál a kinyomtatott 150 példány, illetve eljut mindenkihez, akit esetleg érdekelhet.
RH:
- Milyen módon kerültél kapcsolatba az anarchizmussal?
E:
- Ez szerintem egy hosszabb (természetes) folyamat útján következett be. Jó pár évvel ezelőtt a hardcore/punk színtérrel szoros kapcsolatba kerültem bandáim révén, és minthogy az egész nem csak a zenéről szól (illetve, nem szabadna csak a zenéről szólnia), így akarva-akaratlanul is belemélyedtem a mozgalom gondolatiságába is (állat- és környezetvédelem, veganizmus, antikapitalizmus, anarchizmus stb.) Nem emlékszem már, mi mozdított el egyértelműen az anarchizmus irányába, valószínűleg különféle cikkek fanzinekből, kiadványok, brosúrák… Furcsa azonban, hogy ezen irományok többsége csupán megmagyarázta, rendszerezte és letisztította azokat a zavaros gondolatokat, amelyek szerint addig is próbáltam élni az életem, nem pedig fordítva: hogy cselekedeteimet és gondolataimat az alapján irányítanám, ahogy mások (azaz ezen művek szerzői) diktálnák… Persze ez nem azt jelenti, hogy nem hatnak rám, amiket olvasok, mert akkor ugyebár felesleges lenne akármit is olvasni…😀