RÉSZEG HAJÓ 5, SZÁM; GILLES DAUVÉ RECENZIÓJA KEN LOACH SPANYOL POLGÁRHÁBORÚRÓL SZÓLÓ, ‘FÖLD ÉS SZABADSÁG’ CÍMŰ FILMJÉRŐL (2014)

2023. 02. 16.

  

 

Részeg Hajó előszava

 

Gilles Dauvé vagy korábbi nevén Jean Barrot elvtársnak már jelent meg pár cikke magyarul – többek közt a Részeg Hajó honlapján.– a Részeg Hajó honlapján is. Ezek az írások is, mint a korábbi könyvei, cikkei, tanulmányai inkább teoretikusak, történetiek, gazdasági témájúak stb., a kommunista program tisztázását, mind erőteljesebbé tételét tűzték ki célul. Ebben az írásban Dauvét új arcát ismerjük meg, a kultúrkritikust. Persze gondolható: nincs többről szó, mint lukácsi babérokra törésről, a mindenhez értés mániájáról stb. De a kommunizmus túlmutat a polgári racionalitás és materializmus egydimenziójú merevségén; és túlmutat a munkamegosztás egyoldalúvá nyomorításán is. Ahogy nem szabad elfogadni azt, hogy „mindentudó” parancsnokok vezessék a tudatlanságban tartottakat, úgy a parancsnoklást kikényszerítő tudatlanságot sem szabad fenntartani az egyoldalúság elfogadásával. Mindenkinek képessége, lehetősége szerint kell túllépnie a kapitalizmus által rákényszerített egyoldalúságon, korlátoltságon; és aki többet tud, az nem különülhet el gőgös elitként a többitől, fenntartva a kapitalizmust a parancsnok-parancsvégrehajtó, a tudatlanságban tartó tudás és a tudatlanságba való szinte vallásos beletörődés munkamegosztásának konzerválásával. A kommunizmusnak már, mint mozgalomnak is tagadnia kell ez utóbbiakat; s ehhez járul hozzá a cikk is.

A cikk közlésének külön apropójaként szolgál (már ha kell egyáltalán ilyen), hogy 80 évvel ezelőtt 1936 kezdődött el a spanyolországi polgárháború.[1] Amely jelentős része volt annak a forradalmi mozgásnak, amelynek során a proletariátus az ellenforradalom legsötétebb éveiben is megmutatta romboló/teremtő erejét, azt, hogy végső soron mi is az ő történelmi küldetése.

A recenzió fő téziseivel lényegében egyetértünk. Ezért nem is szaporítanánk tovább a szót. Észrevételeinket, megjegyzéseinket, kisebb kritikáinkat a lábjegyzetek tartalmazzák.

 

tabak.jpg

 

Gilles Dauvé recenziója Ken Loach spanyol polgárháborúról szóló, Föld és szabadság című filmjéről (2014)

 

A Föld és szabadság jó vagy egyenesen kitűnő hírnévnek örvend a radikálisok körében. Ennek az írásnak nem az a célja, hogy kétségbe vonja ezt a hírnevet, csupán kritikai nézőpontból kívánja vizsgálni: politika és elmélet lesz az, amivel foglalkozni fogunk.

Ezenkívül nem fogok szót ejteni az esztétikáról sem.

Néhányan előnyben kívánják részesíteni a kétértelműséget a művészetek terén, távol maradva az üzenettel rendelkező regényektől, és hinni abban, hogy azok olyan nemes érzelmekkel vannak tele, amelyeket rossz írók írták (és feltehetően rossz nézőpontból is).

Mások meglehet, lenézik a „művészet a művészet kedvéért” elvet, és előnyben részesítik az olyan fikciót, amely társadalmi kérdésekkel kapcsolatos, s mondanivalója is van.

Mi nem fogunk belemenni ezekbe a dolgokba.

Ez az írás csak a Föld és szabadsággal foglalkozik, s nem általában Ken Loach filmjeivel vagy politikai nézeteivel.[2]

 

tierra_y_libertad.jpg

 

***

Először is íme egy rövid összefoglalás azok számára, akik nem látták a filmet (1995-ben került forgalomba).

Az elbeszélés közel egésze egy visszatekintés. Egy fiatal nő, napjainkban felfedezi nemrég meghalt nagyapja, David múltját. A ’30-as évek második felében David – aki egy fiatal munkás volt és a (brit) Kommunista Párt[3]tagja – elment Spanyolországba, hogy Franco ellen harcoljon. Noha szándéka először az volt, hogy csatlakozik a Nemzetközi Brigádokhoz, a POUM (Marxista Egyesülés Munkáspártja) egy hiányosan felszerelt milíciájában találja magát az aragóniai fronton, Európa különböző pontjairól jött önkéntesekkel, férfiakkal és nőkkel az oldalán. Egyikük, Blanca, a POUM tüzes és tehetséges védelmezője. David vonzódik hozzá.

Amikor megsebesült, David Barcelonába ment, ahol csatlakozott a Nemzetközi Brigádokhoz. 1937 májusában, amikor a sztálinisták által támogatott republikánus állam végül visszanyerte a város feletti irányítást és megszabadult a radikális elemektől, David a kormányerőkkel tart, mígnem végül is széttépi pártkönyvét és visszamegy régi csapatához.

A POUM-milícia azonban szörnyű helyzetben van. A Nemzetközi Brigádok először megtagadnak tőlük minden valódi katonai támogatást, majd erővel feloszlatják őket (a POUM-ot betiltják, mint a fasizmus ügynökét). Az összetűzésben Blanca halálos találatot kap.

Visszatérünk a jelenkor Angliájába. David temetésére eljönnek a spanyol háború egykori harcosai. A film magasba emelt öklök tisztelgésével ér véget.

Mint ez az összefoglalás is mutatja, a film olyan jelentős történelmi eseményekkel foglalkozik, melyeket ez idáig alig láthattunk a mozivásznon. Például Sam Wood Akiért a harang szólja – amely 1943-ban készült, mikor Oroszország és Amerika együttesen harcolt Hitler ellen – úgy mutatta be az antifasiszta tábort, mint egy egységes frontot, Hemingway könyvének megfelelően, amely a filmet inspirálta. A Föld és szabadság tárgyával nyilvánvalóan ritkábban foglalkoznak a filmekben. [4]

A baj az, hogy ahelyett, hogy segítene nekünk kritikusan vizsgálni a film eseményeit, azokat oly módon tálalja, hogy ránk kényszeríti a konklúziókat, mintha azok maguktól értetődőek lennének, és végül elkerüli a politika kérdéseket.

Ezzel nem azt mondjuk, hogy nincsen politikai vita a filmben. Épp ellenkezőleg. A leghosszabb jelenetek egyike (12 perc) – amely egyben Ken Loach saját véleménye szerint is a legfontosabb – egy kollektivizálásról szóló vitát mutat be a POUM-milícia által felszabadított egyik faluban. A kollektivizálásnak azonnal meg kell történnie vagy sem? Egy amerikai úgy érvel, hogy a Franco elleni háború a legfontosabb, és azt tanácsolja a falusiaknak, ne alkalmazzanak radikális eszközöket, nehogy elidegenítsék a kapitalista demokratákat, akik egyébként támogatnák a köztársaságot a fasiszták elleni harcában. Vele ellentétben egy német önkéntes úgy véli, hogy a háborút és a forradalmat kéz a kézben kell megvívni. A gyűlés végül is szavazással dönt a kollektivizálásról.[5]

 

poum.jpg

 

Ezen jelenet témája egyértelműen a film központi kérdése.

Filmet nézni azonban más, mint nyomtatott művet olvasni és választani politikai opciók közül. A néző egy vásznat lát: karakterek szerepelnek egymást követő jelenetekben, és az, hogy az egyes jelenetek jelentőségteljessé válnak-e, attól függ, hogy mik voltak az előzmények és mik következnek majd később.

Így a gyűlés a „háború vs. forradalom” vagy „háború és forradalom” kérdéséről csak a film történetének egészében értelmezhető, s ez fokozottan igaz a film egyik legfontosabb jelenetére, amikor a milícia és a reguláris hadsereg közötti konfliktus erőszakba és vérontásba torkollik. Tulajdonképpen e két csoport közötti ellentét áll a film középpontjában: emiatt az a benyomás és az az emlék, amit ezzel kapcsolatban magunkkal viszünk, annak a módnak a függvénye, ahogyan azt bemutatták nekünk.

Egyik oldalon a film a maga teljességében bemutatja a POUM-milíciát, mint melegszívű, testvéri közösséget, ahol minden férfinak és nőnek (mivel nem csupán férfiak alkotta csoportról van szó) van személyisége és meg is tartja azt. Blanca éppenséggel nem csak jól néz ki, de politikailag és emocionálisan fontos szerepet is betölt. (Ellentétben az Akiért a harang szóllal, ahol a női főszereplő, Maria, áldozat és nem egy aktív főszereplő).