2023. 02. 16.
Agustín Guillamón: Tézisek a spanyol polgárháborúról – 2. rész
Tézis nº 23
A POUM HIBÁI: 1. A POUM soha nem vetette fel a munkásosztály hatalmának kérdését, sem 1936 júliusában, sem az 1936. július-szeptemberi forradalmi periódusban. 2. Elfogadta a bizottságok felszámolását, melyek potenciálisan a munkáshatalom szervezetei voltak. Vagyis a POUM vezetése a forradalmi bizottságok visszaszorítása mellé állt, ahelyett hogy kiterjesztésükön, demokratizálásukon és koordinálásukon dolgozott volna. Soha nem hirdetett harcot a hatalom kapitalista szerveinek, vagy a kapitalista államnak a megsemmisítésére. A bizottságok, befejezetlen és szervezetlen formában, de a munkáshatalom potenciális szervei voltak. Egy forradalmi párt feladata (és a POUM soha nem volt az) ezen bizottságok erősítése, demokratizálása és koordinálása lett volna oly módon, hogy munkástanácsokká váljanak, melyeket közgyűlésen választanak meg, bármikor visszahívhatóak, és képesek a munkástanácsok kormányát létrehozni. 3. A POUM nem tudta definiálni a Párt és a Népfront közötti különbséget, és ily módon a kormánnyal való kollaboráció felé sodródott. 4. A POUM vezetése mindig is a CNT-FAI uszályában volt, annak vezetőire forradalmárokként tekintve, ahelyett hogy azok folyamatos téves pozícióival szemben potens, állandó és határozott vitában állt volna. 5. A POUM vezetése, a kettőt külön értelmezve, soha nem értette meg a háború és a forradalom kapcsolatát. A „háború vagy forradalom” jelszó már önmagában hibás volt. 6. A POUM, a többi pártnál alig lassabban, feláldozta a forradalmat a célból, mely számára a „háború” érdekeinek tűnt (kormányzati kollaboráció, hadsereggel kapcsolatos határozatlan állásfoglalás stb.) ahelyett, hogy világosan megmutatta volna, hogy a háború nem érdemli ki a munkásosztály önfeláldozását, csak annyiban, amennyiben része a forradalmi folyamatnak, vagyis a döntő kérdésnek, a hatalom kérdésének alárendelve. Nem tett semmit, hogy megteremtse egy új hatalom (forradalmi munkásfront) szervezeti alapjait, még ott sem, ahol a párt erős befolyással rendelkezett. A pártvezetés megengedte a párttagoknak, a Lenin hadosztály vezetőinek, hogy soraikban szabotálják a milicisták politikai akcióit, így segítve az ellenforradalom terveit, ahelyett hogy a tömegszervezetekben a munkásdemokrácia mellett agitáltak volna. 7. A POUM már 1936-ban osztotta a katalán kisburzsoázia idejétmúlt nézeteit a nacionalizmusról és a függetlenségről. 8. A POUM soha nem kritizálta az ipari kollektívákat mint a szindikalista kapitalizmus új formáit. 9. Nin feloszlatta a FOUS-t[1] a „CNT-UGT” hibás szakszervezeti jelszavával, ahelyett hogy a „se CNT se UGT, egyetlen szakszervezet” jelszavát követte volna. 10. A májusi kapituláció: a. A vezetésnek se önálló, se világos vonala nem volt. b. Nem volt semmilyen saját kezdeményezése. c. Azt védte, amit maga a POUM nevezett az anarchista vezetők „árulásának”. d. semmilyen következtetést nem vont le: megállapította, hogy május a munkásosztály győzelme volt.
A POUM KP számos hibája személyesen Nínnek róható fel, melyek a KP többi tagja által nem mindig lettek jóváhagyva, egyrészt, mivel sokszor ellenezték Nín személyes döntéseit, másrészt, mivel eleve meg se lettek vitatva. Továbbá nem szabad elfelejteni, hogy a POUM KP döntéseit, melyeket nagymértékben Nín határozott meg, a párttagság egy széles kritikus csoportja a forradalom szempontjából katasztrofálisnak ítélt, ráadásul ellentmondtak a POUM alapelveinek is: 1. Nín a POUM képviselőjeként a Gazdasági Tanácsba való belépésével a katalán gazdaság tervezésében és vezetésében elismerte a Generalidad kormányának autoritását. 2. A FOUS az UGT-be és nem a CNT-be olvadt be. 3. Nín a Generalidad kormányában elfogadta az igazságügyminiszteri posztot (amit Andrade is hibának nevezett, és amit Nín 1936. szeptember 26-tól 1936. december 13-ig töltött be),ami megerősítette a Generalidad kormányát, előkészítette a helyi bizottságok felszámolását, és elutasította a munkáskormány jelszavát. 4. Igazságügy-miniszterként Nín első akciója a Generalidad miniszterelnökével, Tarradellas-szal, egy Léridába tett utazás volt, azért, hogy a CNT és a POUM által dominált helyi bizottság által vezetett városban HELYREÁLLÍTSÁK A KATALÁN KORMÁNY AUTORITÁSÁT. 5. Nín kijelentette, hogy Katalóniában proletárdiktatúra van, és (ezzel ellentétesen) azt is, hogy a munkásosztálynak békésen kell megszereznie a hatalmat. 6. NEM FELEJTHETJÜK EL, hogy a CNT és a POUM részvételével – AKIKNEK A SEGÍTSÉGE ÉS KÖZREMŰKÖDÉSE NÉLKÜL A GENERALIDAD KORMÁNYA TEHETETLEN LETT VOLNA –, született meg a LEGALÁBBIS POTENCIÁLISAN FORRADALMI bizottságok felszámolásának a rendelete, amelyeket ezután népfrontos önkormányzatok helyettesítettek; október 13-án pedig egy maga Negrín által aláírt és kibocsátott rendelet törölte el Barriobero (és a helyi CNT) forradalmi igazságszolgáltatási kezdeményezését[2]; október 24-én elfogadták a milíciák regularizálásáról szóló rendeletet, és a Belügyi Tanácsra bízták a közrend fenntartását. NÍN AZ EZEN ELLENFORRADALMI INTÉZKEDÉSEKET FOGANATOSÍTÓ GENERALIDAD KORMÁNYÁNAK VOLT A TAGJA. 7. 1937 januárjában Nín írt a PSOE KP-nak, javasolva a POUM részvételét a PSOE és a PCE egyesítését tervező konferenciákra. Csak néhány nappal később kezdődött a POUM sztálinisták általi üldözése Madridban. 8. 1937 májusában telefonon parancsolta meg Graciában[3] azon CNT- és POUM-tagok által létrehozott milícia feloszlatását, mely az ellenforradalmárok által uralt városközpont elfoglalását tűzte ki céljául. 9. 1937 májusában elutasította Josep Rebull tervezetét, melynek célja hatalom megragadása volt, azért mert… nem katonai, hanem politikai kérdésről volt szó. 10. Nín 1937 májusát a proletariátus győzelmének látta!
Tézis nº 24 [4]
A CNT intézményesülésének fontos és elkerülhetetlen konzekvenciái voltak, melyeknek okai magának a CNT-nek a szervezeti és ideológiai természetében gyökereztek.
A legkiemelkedőbb militánsok beléptek az állami adminisztráció különböző szintjeire, az önkormányzatoktól a köztársasági kormányig, a Generalidad Tanácsaitól az olyan új, „forradalmi” szervezetekig, mint a CCMA, az Ellátási Bizottság és a Gazdasági Tanács, melyek további új funkciókat és szükségleteket hoztak létre, és ezen pozíciókat szintén e korlátozott létszámú, arra alkalmas militáns töltötte be.
Ezen militánsoknak a kinevezése, irányítása és ellenőrzése felsőbb vezetési szervek döntésén alapult, melyek egyszersmind magán a szervezeten belül is új, fontos pozíciókat hoztak létre.
Így jöttek létre csúcsszervek, melyeket a CNT Nemzeti Bizottsága, a CRTC CR-je, a Helyi Szakszervezetek Federációja, a FAI Központi Bizottsága és CR-je, a barcelonai GGAA Helyi Föderációja, a FIJL, a katalóniai Juventudes Libertarias, a Generalidad tanácsainak tagjai, a miniszterek, a föderáció milíciáinak delegáltjai, és más meghatározott, presztízsre szert tevő személyek alkottak.[5]
A korlátozott számú, erre alkalmas kisebbséget bekebelező csúcsszervek által gyakorolt irányítási funkciók és gyakorolt hatalom a CNT aktivista bázisában egy sor új érdeket, metódust és eltérő célt hozott létre. Részben erre vezethető vissza a demobilizáció és az általános kiábrándulás a tagság és az alsóbb szintű militánsok között, akiknek a vezetőség által magukra hagyatva kellett szembenézniük az éhséggel és az elnyomással. Ebből született meg a forradalmi ellenzék, mely a Durruti Barátai szervezetében, a katalóniai Juventudes Libertariasban, a Barcelonai GGAA Helyi Föderációjának néhány anarchista csoportjában, és mindenekelőtt a barcelonai kerületi és a kerületi védelmi bizottságokban testesült meg.
Tanulmányozni kell azt a leplezett és aggasztó jelenséget, mint ami a Bizottságok Bizottságának korai feltűnése volt, amely egy néhány személyre leszűkült végrehajtó szerv volt, és ami – a hosszú közgyűlési vitákkal és távlati tervekkel megoldhatatlan sürgős és fontos problémákat illetően – a szervezetet (CNT) helyettesítő döntéshozatali szervvé vált.
A Bizottságok Bizottsága, amit a vezető szervek titokban tartottak, 1937 júniusában vált hivatalossá, CAP vagyis Politikai Tanácsadó Bizottság néven, és később a Movimiento Libertario CE-ben.[6]
A felsőbb bizottságok a kerületi forradalmi bizottságokban 1936 decemberének elejétől halálos ellenfelüket látták, és elhatározták, hogy csökkentik funkcióikat, illetve szakszervezeten keresztül ellenőrzés alá helyezik e védelmi szekciókat, gyakorlatilag hibernálva őket, amíg 1937 márciusában a Guardia Civilből és az asaltókból az egységes rendfenntartó erők létrehozása, valamint a munkásőrjáratok megszüntetésének veszélye újra szükségessé nem tette a feléledésüket és újrafegyverkezésüket, hogy felkészüljenek arra az elkerülhetetlen összecsapásra, mely 1937 májusában következett be.
Az antifasiszta egység ideológiája, melyet a vezető szervek átvettek és interiorizáltak, ezen szervek és a többi antifasiszta szervezet között egy érdekhálózatot hozott létre, az anarchoszindikalizmus és a forradalom minden alapelvéről lemondva azzal az egyetlen céllal, hogy megnyerjék a háborút.
A CNT intézményesülése és az antifasiszta egység ideológiájának átvétele a CNT vezető szerveit a CNT kisebbségi forradalmi csoportjának legnagyobb ellenfelévé tették, szakadás-közeli állapotot idézve elő, ami helyett végül az ellenzék, az általa előre látott állami, sztálinista fizikai megsemmisítése, bebörtönzése és illegalitásba kényszerítése valósult meg. A szelektív elnyomás egyrészt a forradalmi kisebbség ellen irányult, másrészt a vezető szervek intézményesülését igyekezett biztosítani.
Nem szabad a VEZETŐ SZERVEK VALAMIFÉLE ÁRULÁSÁRÓL beszélni, mert ez semmire nem adna választ, hanem az ÁLLAMot képező vezető szervek és az elnyomott és üldözött forradalmi kisebbség OSZTÁLYharcáról kell beszélnünk. Nem árulás volt, hanem vezetők és vezetettek, kormányzók (vagy arra törekvők) és kormányzottak, bürokraták és munkások osztályharca.
Tézis nº 24A
Azzal, hogy a CNT belépett a kormányba, megkezdődött az erőszak intézményesülésének folyamata, mely így megszűnt forradalmi lenni, és „forradalmi közrenddé” változott.
Forradalmi korszakokban az erőszak, akár romboló (a régi rendé), akár építő (az új rendé), önmagát nem korlátozva mindig megtalálja ismert vagy névtelen végrehajtóit.
De amikor a korábbi forradalmi szituáció ellenőrzés alá vetésére és felszámolására létrehozott új antifasiszta hatóságok szabályozni kezdték ezt az erőszakot, és az az „új közrend” új típusú legitim erőszakává vált, a „régi”, forradalmi, kollektív, igazságszolgáltató, és spontán osztályerőszak szemükben az új ellenforradalmi burzsoá-republikánus renddel összeegyeztethetetlen, kegyetlen és idegen jelenséggé alakult.
A legfelsőbb libertárius bizottságok, a többi antifasiszta erővel és a Generalidad kormányával összhangban a politikai erőszak monopóliumának helyreállítására törekedtek, azt a Biztonsági Tanács („Junta de la Seguridad”) kezébe téve. Ez egy lassú, ellentmondásos, akadályokkal és összeütközésekkel teli folyamat volt. A CNT és a többi antifasiszta erő duális vezetése a Junta de la Seguridad szervében csak a döntő, 1937. májusi összecsapások után oldódott fel.
Másrészt a munkásőrjáratok folyamatos visszaszorulása az egységes rendfenntartó erőkkel szemben („Cuerpo Único de Seguridad”) – ami a Guardia de Asalto és a régi Guardia Civil felélesztése és egyesítése volt – önvédelmi reakciót váltott ki a szakszervezetek részéről, új életre keltve és megerősítve a CNT „hibernálódott” Védelmi Bizottságait.
Tézis nº 24B
Az antifasiszta milíciák militarizálása, a kollektivizálási dekrétum és a helyi bizottságok felszámolása a burzsoá ellenforradalom kezdetét és a korábban meg nem semmisített államapparátus visszahódítását jelentették.
A milíciák militarizálása nem csak a munkások által a fronton vívott háború bukását jelentette, hanem maga után vonta a hátország militarizálását is.
A hátországnak ez a militarizálása a társadalmi és hatalmi viszonyokat is megváltoztatta, mivel a hatalom gyakorlása és az erőszak alkalmazása egy volt. A közrend militarizálása továbbá a munkások növekvő társadalmi, politikai és forradalmi demobilizálódásához vezetett.
A népi milíciák militarizálási dekrétumával (1936. október) szemben a Durruti-hadoszlop negyedik Gelsa alakulata (az aragóniai Gelsa térségében állomásozó, kb. zászlóalj méretű erő- RH megj.) emelkedett ki, amely, miután a hadoszlopon belül a militarizálás híveivel szemben a fegyveres összeütközés veszélye fenyegetett, 1937 februárjában a front elhagyása mellett döntött, és fegyvereit megtartva visszatért Barcelonába. Ezen milicisták hozták létre 1937 márciusában a vállalatok szocializációjáért harcoló radikális CNT-sekkel kiegészülve a Durruti Barátai szervezetét, mely 4-5 ezer tagra tett szert, és Katalóniában a CNT-FAI kollaboráns vezető szerveinek forradalmi alternatívájává vált.
A bizottságok forradalmi erőszakából, ami a katalán burzsoázia és a sztálinisták számára káoszt jelentett, egy néhány hónapos átmeneti szakasz után az „örök” burzsoá rend alakult ki, amelyben az erőszak az „örök” elnyomó és munkásellenes szervek, az 1937. július 4-én Egységes Rendfenntartó Erővé alakult Guardia Civil és az Asaltos monopóliuma lett. Ebből a szempontból az 1937. májusi események az államapparátus számára egy szükséges és döntő epizódot jelentettek ahhoz, hogy visszaszerezze az erőszak abszolút monopóliumát.
A bizottságoknak a burzsoáziával, a papsággal és a fasisztákkal szembeni forradalmi erőszaka a kapitalista rendszer burzsoá erőinek a forradalmi kisebbséggel szembeni erőszakába csapott át. A CNT forradalmi ellenzékének (és más forradalmár kisebbségeknek) ezen elnyomása párhuzamos és homológ módon zajlott a vezető bizottságoknak az államapparátusba (kormányon belüli és kívüli) való integrálódásával. Szó sincs arról, hogy a felsőbb szervek elárulták volna a tömegeket, hanem ugyanazon ellenforradalmi folyamat két oldaláról van szó: a forradalmárok üldözése és a vezető szervek intézményesülése.
Az antifasiszta rend minden antifasiszta szervezet azon egységén alapult, melynek egyetlen célja a háború megnyerése volt. Ez a katonai győzelem maga után vonta és elmélyítette a milíciák, a rendfenntartó erők, a munkaerő, valamint a társadalmi és politikai viszonyok militarizálását. A háború felfalta a forradalmat.
Tézis nº 24C
A helyi Szindikátusok Szövetsége részéről a kerületi bizottságok lefegyverzésével szembeni ellenállás azok „hibernálásához” vezetett; de amikor 1937. március 4-én egy dekrétum a Generalidad kormányának fennhatósága alatt egyesítette az Asaltost és a Guardia Civilt, erre való reakcióként a szakszervezetek újra elkezdték finanszírozni, felfegyverezni és reaktiválni a kerületek védelmi bizottságait. A sztálinisták, a katalán nacionalisták és a Generalidad offenzívája felerősödött és megállíthatatlannak tűnt. Az április 14-i nőtüntetés Barcelona különböző piacain az általános éhezéssel szembeni elégedetlenséget fejezte ki. Április 12-től április 24-ig az anarchista csoportok helyi föderációja, a JJLL és a kerületi védelmi bizottságok felkészültek egy felkelésre, mely képes az ellenforradalom folyamatos nyomásának és előretörésének gátat vetni. Április közepén Herrera és Escorza megállapodott Companysszal egy új kormány létrehozásáról, hogy a kormányválságból kiutat találjanak. Megkezdődtek azon gyorsított bírói eljárások, melyek a júliusi forradalmi bizottságok tagjainak megvádolásához, bebörtönzéséhez és titkos meggyilkolásához vezettek. 1937. április 27-én a bellver-i hatóságok, melyeket a Generalidad kormánya támogatott, és a carabineros egyre erősödő cerdana-i jelenléte bátorított, fegyveres összetűzést kezdeményeztek, melynek célja Antonio Martín meggyilkolása volt, és az anarchisták általános üldözését váltotta ki ebben a körzetben. A felső bizottságok úgy gondolták, elegendő „megmutatni fogaikat” a PSUC-nak, az ERC-nek és a Generalidadnak, hogy véget vessenek a támadásuknak. A barcelonai kerületi védelmi bizottságok túlléptek saját vezető szerveiken, melyeknek a május 3-i forradalmi felkelés így kicsúszott az ellenőrzése alól.
1937 júniusától, a munkásőrjáratok feloszlatása után az Asaltos és a Guardia Civil részéről kezdetét vette a különböző városok és körzetek visszafoglalása, a CNT-tagok, különösen a legkiemelkedőbb aktivisták és a feloszlatott őrjáratok tagjai elleni brutális fellépés által kísérve. Számos helyen a CNT helyi szervezete is eltűnt. Az anarchoszindikalista mozgalom ezen elnyomását saját vezető szerveinek passzivitása kísérte, amelyek a foglyok egyéni és jogi, nem pedig kollektív és politikai védelme mellett döntöttek. Több ezer anarchoszindikalista fogoly követelte a vezető szervek nagyobb elkötelezettségét és szolidaritását, amivel csak annyit sikerült elérniük, hogy a CNT és a FAI Nemzeti Bizottsága hozzájárult egy illegális újság kiadásához, mely a foglyok szabadon bocsátását követelte.
1937. június 9-én Campos és Xena egy bizánci intrikákat se nélkülöző vitában csaptak össze arról a kérdésről, fennmaradjon-e az úgynevezett Bizottságok Bizottsága. Néhány nappal később, június 14-én létrejött a CAP, ami nem volt más, mint az 1936 júliusában született Bizottságok Bizottságának újraélesztése. Az indokok ugyanazok voltak: legyen egy olyan szerv, ami képes gyors és sürgős döntések meghozatalára. De most hozzáadódott még egy indok: hogy a védelmi bizottságok többé ne léphessék át a vezető szerveket, ahogyan májusban történt. A CAP-nak alárendelve létrehozták az úgynevezett Összekötő Bizottságot, hogy a védelmi bizottságokat ellenőrzés alatt tartsa és megakadályozza esetleges újabb hasonló lépésüket.
Tézis nº 24D
A forradalmi kisebbségek és bebörtönzöttek oly mértékben eltávolodtak a kollaboráns vezető szervektől, hogy a szakadás elkerülhetetlennek tűnt. Ez a szakadás a sztálinisták szelektív politikája miatt nem valósult meg, mely a forradalmi ellenzék elnyomásában és gyengítésében, illetve a vezető szervek államapparátusba való integrálásából tevődött össze.
A PSUC 1937. június 16-tól vad CNT-ellenes politikába kezdett Comorera vezetésével, ami augusztusban érte el tetőpontját. Szeptember 8-án Vidiela felvetette egy CNT-barát politikai vonal lehetőségét, egyrészt egy lehetséges CNT-ERC szövetséggel szemben, másrészt válaszként az ERC 1936. júliusi forradalmi eseményeket illető bírósági vádjaira, ugyanis ezek már nem csak az anarchoszindikalistákat, hanem a PSUC aktivistáit is kriminalizálták.
Az Escalopios épülete a Központi Védelmi Bizottság, az Élelmezési Szakszervezet, valamint más csoportok és bizottságok székhelye volt. Az Escalopios tankokkal, ágyúkkal, géppuskákkal és bombákkal felszerelt rendfenntartó- és PSUC-egységek általi ostroma 1937. szeptember 20-án nem erőszakkal aratott győzelmet, hanem a CNT regionális bizottsága adott parancsot az épület harc nélküli átadására.
A CNT vezető szervei szeptember 20-án kapituláltak a Generalidad kormánya és a többi antifasiszta szervezet (PSUC, ERC) előtt, bizonyítva hajlandóságukat és alkalmasságukat a belső CNT-s ellenzék leverésére és alávetésére. Az Escalopios ostroma a májusi kapituláció megismétlése volt.
Tézis nº 25
A Bilan pozíciójának kritikája
A Bilan a Baloldali Kommunisták Olaszországi Frakciójának (bordigisták) francia nyelvű orgánuma volt, mely a 30-as években inkább Prométheusz csoport néven volt ismert. A Bilan több baloldali szervezet által a 30-as években a forradalmi pozíciók non plus ultrájaként volt értékelve. A Bilan hibátlan és briliáns érvelésben tagadta (amit mi is osztunk), hogy 1936-ban Spanyolországban győzedelmeskedett volna a proletárforradalom. De a Bilan azt is hozzátette, hogy mivel hiányzott a (bordigista) élcsapat, ezért forradalmi szituáció sem állt fenn (ami számunkra fontos hibának tűnik, mely komoly következményeket vont maga után). A Bilan szerint a proletariátus egy antifasiszta háborúnak lett kitéve, vagyis egy demokratikus és egy fasiszta burzsoázia imperialista háborújában vett részt. Nem maradt más út, mint a dezertálás, a bojkott, vagy az, hogy kivárják a kedvezőbb időket, amikor a párt (bordigista) a háttérből történelem színpadára léphet.
A Bilan analízisének erénye, hogy határozottan rámutat az 1936. júliusi munkásfelkelés győzelmét követő forradalmi helyzet gyengéire és veszélyeire, de ugyanakkor képtelen forradalmi alternatívát felmutatni. Mindenesetre a reformista és ellenforradalmi szervezetei kezében levő spanyol proletariátus forradalmi defetizmusa, mely mellett a gyakorlatban a Bilan kardoskodott, szintén nem volt forradalmi alternatíva. A Bilan inkoherenciája az 1937. májusi események analízisében nyilvánul meg. Eszerint az a július 19-i „forradalom”, mely egy héttel később már nem létezett, mivel a munkásosztály céljait háborús célok váltották fel, miután ismeretlen helyen rejtőzködött, egyszer csak szellemként újra feltűnt a semmiből. 1937 májusában a munkások újra a forradalomért harcoltak a barikádokon. De nem abban maradtunk a Bilan szerint, hogy nem is volt forradalom? A Bilan önellentmondásba keveredett. Július 19-én (a Bilan szerint) nem volt forradalom, és azért nem, mert nem volt párt (bordigista); 1937 májusában pedig egy hétig forradalom volt. De akkor mi történt 1936. július 26-tól 1937. május 3-ig? A forradalom egy „deux et machina”, ami akkor tűnik fel a történelem színpadán, amikor a Bilan olyan eseményeket akar elmagyarázni, amiket nem ért. A forradalom így egyhetes robbanások sorozatából áll, amiket egy 10 hónapos megmagyarázhatatlan szakadék választ el. És ezek a forradalmi robbanások, mind az 1936. júliusi, mind az 1937. májusi, annyira kényelmetlenek a Bilan forradalmi helyzet hiányáról szóló tézise számára, hogy a proletárforradalom folyamatának jellemzőivel és természetével szembeni teljes értetlenségét kell megállapítanunk.
A Bilan egyrészt elismeri a júliusi és májusi harcok osztályjellegét, de másrészt nem egyszerűen azok forradalmi karakterét, hanem még a forradalmi szituáció fennállását is tagadja. Ez a vízió csak a párizsi csoport teljes elszigeteltségével magyarázható, ami az elemzésében az absztrakciót a spanyol valóság elé helyezi. A Bilan egy szót sem ejt sem a bizottságok autentikusságáról, sem a barcelonai proletariátusnak a szocializációért folytatott harcáról a kollektivizálással szemben, sem a hadoszlopon belüli vitákról és összecsapásokról a milíciák militarizálása kapcsán, sem a Durruti Barátai komoly kritikájáról, azon egyszerű oknál fogva, hogy lényegében egyáltalán nem ismerték ezeket, vagy nem ismerték fel a jelentőségüket. Ezt a tudatlanságot egyszerű volt igazolni a forradalmi helyzet létezésének a tagadása által. A Bilan analízise ott törik meg, hogy a forradalmi párt (bordigista) hiányából a forradalmi szituáció hiányát vezeti le.
1936. július 19-én egész Spanyolországban, de mindenekelőtt Katalóniában egy győztes proletárforradalom zajlott le. Ez a döntően libertárius forradalom versenyben állt más politikai erőkkel, mint a POUM vagy a republikánusok, és olyan rendfenntartó erőkkel, mint a Guardia Civil vagy az Asaltos, melyek hűek maradtak a Generalidad és a Köztársaság kormányához. De bizonyos, hogy ezen felkelés a San Andrés laktanya elfoglalásával a barcelonai proletariátus felfegyverzéséhez, és egész Katalóniában való terjeszkedéséhez vezetett. Az a vitathatatlanul hegemón erő, mely e forradalmi felkelést eredményezte, az anarchistáké volt. A munkásmozgalom többi szárnya, a Generalidad és az események által meghaladott rendfenntartó erők Katalóniában abszolút kisebbségbe kerültek.
Ezen forradalmi felkelés eredményeként született meg az Antifasiszta Milíciák Központi Bizottsága (CCMA). De a CCMA egyszerre volt a felkelés eredménye mellett annak következménye, hogy az anarchisták lemondtak a hatalom megragadásáról. A CCMA nem a munkáshatalom szerve lett a republikánus burzsoáziával (Generalidad) szemben, hanem az anarchisták kollaborációjának szervezeti formája a többi politikai erővel, a munkással és burzsoával egyaránt: vagyis az osztálykollaboráció szervévé vált. Gyakorlatban a CCMA vette át a rendfenntartás funkcióit és az antifasiszta milíciák szervezésének feladatát, melyet a Generalidad kormánya képtelen volt megvalósítani. A CCMA így a Generalidad egyfajta Belügy- és Hadügyminisztériumává vált. Mindazon autonómiával és függetlenséggel, amit kívánt, de csak mint a Generalidad minisztériuma.
Sem a CCMA, sem a CNT-FAI, sem a POUM nem adott ki semmiféle jelszót (kivéve egyet az általános sztrájk lefújásáról), semmiféle eligazítást, semmiféle parancsot július 28-ig, amikor a CNT és a CCMA kibocsátott egy nyilatkozatot és ezzel párhuzamosan egy dekrétumot, amelyekben a legsúlyosabb megtorlással fenyegették meg a ”szélsőségeseket”, akik nem a CCMA irányvonala mentén cselekedtek. A július 19-i felkelés kiterjedt a burzsoázia kisajátítására és a legtöbb katalóniai vállalat kollektivizálására. MINDEZ A MUNKÁSSZERVEZETEK BÁRMIFÉLE JELSZAVA VAGY A CCMA BÁRMIFÉLE PARANCSA NÉLKÜL. Ugyanakkor pontosan és világosan kell jelezni e forradalmi folyamat jellegzetességeit: kettős hatalom helyett (ami nem létezett, mivel a CCMA nemhogy nem került szembe a Generalidaddal, hanem egyenesen annak szolgálatába állt) a központi hatalom vákuumáról kell beszélnünk. A Generalidad autonóm kormányának hatalma több száz bizottság töredezett hatalmává vált, melyek helyi és vállalati szinten működtek, döntően a munkásosztály kezében. De ezek a bizottságok tökéletlenek és fogyatékosak voltak, nem hangolták össze működésüket, nem erősödtek meg a munkáshatalom szerveiként. A CNT-FAI nem tudta és nem is akarta egybefűzni őket, ami pedig elengedhetetlen lett volna a forradalom győzelméhez.
A CNT Sindicatos Unicos-on alapuló szervezete, a közelmúltbeli illegalitása és a „treintista”[7] szakadás okozta gyengesége, de mindenekelőtt saját elméleti hiányosságai azt okozták, hogy képtelen volt koordinálni ezeket a bizottságokat, melyek helyi és vállalati szinten kezükben tartották a hatalmat. Még a katalán gazdasági élet szervezése, és a különböző gazdasági szektorok összehangolásának a feladata is a Generalidad kezében maradt, melyhez 1936. augusztus 11-én létrehozták a Gazdasági Tanácsot. Ekkor egy instabil, átmeneti jellegű forradalmi szituáció állt fenn, mely legyőzte a fasiszta burzsoáziát, túllépett a republikánus burzsoázián, de ugyanakkor a saját munkásmozgalmi szervezetein is, melyek képtelenek voltak a júliusi „forradalmi vívmányok” megvédésére és megszervezésére, a hatalom megragadása által a forradalom teljes győzelme irányába eldönteni a mérleg nyelvét, megteremtve a proletárdiktatúrát és szétzúzva a republikánus államapparátust; egyszerűen azért, mert az az anarchoszindikalista elmélet és szervezet, e forradalmi proletariátus szerveződési formája számára távoli és idegen volt. És a tömegek spontaneitása korlátozott volt. A CNT szervezeteinek a forradalom előrelendítésére és megerősítésére való alkalmatlanságát még a főszereplői is elismerték. A CNT mint szakszervezet alkalmatlan és képtelen volt azon forradalmi feladatok megoldásához, melyek egy élcsapat vagy egy forradalmi párt feladatai lettek volna, és a munkásosztály többi szervezetével is ez volt a helyzet. És emiatt a forradalmi szituáció nagyon gyorsan nem a teljes forradalomba, hanem ellenforradalmi helyzetbe, a burzsoá állam struktúrájának gyors helyreállításába torkollt.
A hatalom, megragadásának elmulasztásával a burzsoázia kezében maradt, és a CCMA keretein belüli megosztása pedig a burzsoázia kisegítését jelentette, hogy összeszedje magát és a júliusi felkelés által teremtett hatalmi űrt újra betölthesse. Másrészt a kollektivizálás folyamata sem volt járható és a kapitalista állam fennmaradásával párhuzamosan nem is bírt semmilyen jelentőséggel. Még kevésbé akkor, ha figyelembe vesszük, hogy maguk az anarchisták sürgették a katalán gazdaság Generalidad általi újjászervezését, ily módon ismerve el, hogy ők képtelenek erre. A Generalidad kormánya így 1936 augusztusától nem többet és nem kevesebbet tartott a kezében, mint a gazdasági tervezést, a vállalatok finanszírozását, a vállalatok felügyeletét a Generalidad által kinevezett biztosokon keresztül, és a kollektívák feletti törvényhozó hatalmat. Ez jelentette az alapot a Generalidad politikai hatalmának gyors helyreállításához. És ha az eddigiekhez hozzátesszük, hogy a Guardia Civilt és az Asaltost nem oszlatták fel, hanem csak a hátországbelikaszárnyáikba vonták vissza, távol a fronttól, kategorikusan kijelenthetjük, hogy az ellenforradalom szilárd alapokkal bírt Katalóniában, ami megmagyarázza a kapitalista állam gyors és teljes restaurációját.
Azonban van egy fontos különbség aközött, hogy kijelentjük azt, hogy az 1936. júliusi felkelés nem volt forradalom és nem is volt forradalmi helyzet (mint ahogy a Bilan teszi), és aközött, hogy a júliusi forradalmi helyzet a létező munkásszervezetek egy sor fogyatékossága, hibája miatt halt el. 1936 júliusában egy forradalmi szituáció született, mely a munkásosztály hegemóniáját, és 10 hónapon keresztül a republikánus burzsoáziával szembeni forradalmi fenyegetését jelentette, annak ellenére, hogy a munkásosztálynak semmilyen centralizált hatalma nem létezett, hanem ez a hatalom szét volt töredezve a helyi, vállalati, kerületi bizottságok százai, a különböző munkásszervezetek, a politikai pártok milíciái, a munkásőrjáratok stb, között.
1936 júliusában a munkástömegek önállóan léptek fel vezetők, politikai pártok vagy szakszervezetek jelszavai nélkül; de 1937 májusában ugyanezek a tömegek képtelennek bizonyultak ugyanígy fellépni vezetőik, pártjaik és szakszervezeteik ellenében.
1937 májusa nem derült égből érkező villámcsapás volt. Hanem az élelmiszerek és alapvető közszükségleti termékek drágulásának és hiányának, a milíciák militarizálásának és a munkásőrjáratok feloszlatásával szembeni ellenállás hiányának volt a következménye; és mindenekelőtt annak, hogy a munkások harca/ellenállása a katalán gazdaság szocializációjáért vállalati szinten, teljesen elszigetelt formában zajlott, ellentétben a „júliusi vívmányok” felszámolásának folyamatával. A Generalidad „normalizációt” megcélzó offenzívája (az 1937 januárjában elfogadott S’Agaro dekrétumok) a „forradalmi vívmányok” teljes felszámolását és a Generalidad kormányának abszolút ellenőrzését jelentették a katalán gazdaság felett.
A levonható következtetés, hogy feltétlenül szükséges a kapitalista állam teljes megsemmisítése, erőszakszerveinek teljes feloszlatása, valamint a proletariátus társadalmi diktatúrájának megteremtése, melyet Durruti Barátai szervezetének anarchistái egy olyan Forradalmi Juntaként definiáltak, mely magába foglalta volna az 1936. júliusi harcokban részvevő szervezeteket. 1937 májusa az 1936 júliusában elkövetett hibák következménye volt.
Spanyolországban nem volt forradalmi párt, ellenben létezett a munkásosztály mély és erőteljes forradalmi aktivitása, mely megfékezte a fasiszta puccsot, túllépett minden, 1936 júliusában létező munkásszervezeten, de nem volt képes szembeszállni saját politikai pártjaival és szakszervezeteivel, amikor azok (CNT-FAI, POUM) a burzsoá államot és az ellenforradalmat védték. Az, hogy az 1936 júliusa és 1937 májusa közötti spanyolországi forradalom kudarcot vallott és osztálycéljai antifasiszta célokká vált, nem mond ellen a forradalmi szituáció létezésének. Még egyetlen proletárforradalom sem győzött, és a Kommün kudarca vagy a sztálinizmus győzelme nem tagadja a Kommün vagy Október forradalmi karakterét.
Evidens, hogy a hatalom megragadása nélkül a spanyol kollektivizálás folyamata kudarccal kellett, hogy végződjön, és hogy a kollektivizálás tapasztalatait a hatalom megragadásának hiánya határozta meg és forgatta ki; de nem kevésbé evidens, hogy a burzsoázia kisajátítása, ami egyáltalán lehetségessé tette a kollektivizálást, a júliusi proletármozgalom eredménye volt. A „spanyol forradalom” (pontosabban a spanyolországi forradalmi helyzet) alapvető leckéje egy olyan élcsapat szükségessége, ami megvédi a proletariátus forradalmi programját, és amelynek első két lépése a kapitalista állam teljes lerombolása és egy forradalmi junta létrehozása, mely, ahogy Durruti Barátai javasolták, munkástanácsokba szerveződve egyesíti és centralizálja a hatalmat. De ez alapján kijelenteni, hogy párt nélkül nincs sem forradalom, sem forradalmi helyzet (ahogy a Bilan teszi), annak meg nem értését jelenti, hogy nem a párt, hanem a proletariátus csinálja a forradalmat, még ha egy proletárforradalom elkerülhetetlenül bukásra is van ítélve, ha nem létezik egy olyan élcsapat, amely képes a proletariátus forradalmi programját megvédeni (ahogy sikertelenül próbálta a Durruti Barátai és a Spanyolországi Bolsevik-Leninista Szekció).
A Bilan az ökör elé fogja a szekeret. Tragikomikus látni azon önjelölt „pártnak” az elemzését, mely nem képes észrevenni az orra előtt megszülető forradalmi szituációt. A Bilan elemzése értékes abból a szempontból, hogy rámutat a spanyolországi forradalmi folyamat hiányosságaira és gyengeségére; ellenben sajnálatos módon téves, amikor tagadja a spanyol munkásosztály által 1936 júniusa és 1937 májusa között megélt történelmi folyamat forradalmi és proletár jellegét. A Bilannak a forradalmi helyzet létezésének tagadására vonatkozó koncepciója a párt leninista és totalitárius koncepciójából ered; ha nincs párt, akkor még csak forradalmi lehetőség sem lehet, akármilyen is legyen a proletariátus forradalmi aktivitása. Az 1936-1937 közötti katalóniai forradalmi helyzet tagadásából származó következtetések a Bilant (csak elméleti szinten) olyan reakciós politikai pozíciók védelmezéséhez vezetik, mint a katonai front felbomlasztása, a francoista csapatokkal való frontbarátkozás, a köztársasági csapatok felfegyverzésének bojkottja stb… Nem véletlen hogy a Bilan, pontosabban a Baloldali Kommunisták Olaszországi Frakciója a spanyol forradalom jellegéről és természetéről folyó nyílt vitában szakadt szét.[8]
Összefoglalásként: bizonyos, hogy párt vagy forradalmi élcsapat nélküla proletárforradalom megbukik; erre ott a spanyol példa és a Bilan ragyogó elemzése. De az már nem biztos, hogy nem is adódhat forradalmi helyzet, ha nincs forradalmi párt. És ez az állítás az, ami a Bilant a július 19-i katalóniai helyzet félreismeréséhez vezette, mint ahogy azon események félreértéséhez is, amelyek a proletariátust egy második, 1937-es forradalmi felkeléshez vezették.
Tézis nº 26
Léteznek olyan általános forradalmi pozíciók, melyek az 1936 és 1939 közötti Spanyolországban lehetővé teszik a forradalmi csoportok megkülönböztetését a reformistáktól, burzsoáktól vagy ellenforradalmárokétól. Ezen pozíciók azon kívül, hogy osztályfrontokat képeznek, a következő pontok nem pusztán elméleti, hanem aktív politikai védelmén alapulnak:
A. Megvédik a kapitalista állam elpusztításának szükségszerűségének elvét.
B. Elvetik a burzsoá pártokkal és szervezetekkel való kollaborációt.
C. Megvédik a proletariátus társadalmi diktatúrája bevezetésének szükségességét, habár más szavakat alkalmazva: forradalmi junta, felkelési bizottság, munkástanácsok.
Az ellenforradalmi kísérletek felszámolásához elengedhetetlen a forradalmi munkásoknak a burzsoázia feletti fegyveres diktatúrája.
Tudatában vannak annak, hogy ez nem egy párt diktatúrája a proletariátus felett, ahogy Oroszországban történt, és nem a leninista vagy sztálinista pártoké, akik a barikád másik oldalán állnak.
Nem a burzsoá államhatalom megszerzéséről, hanem az állam lerombolásáról szólnak, és ezzel párhuzamosan egy olyan NEM ÁLLAMI keretek közötti munkáshatalom megteremtéséről, mely képes szembeszállni az ellenforradalommal. Ahogy Balius[9] mondja: „A forradalom vagy totális vagy elbukott.”
D. Ellenzik a népi milíciák militarizálását és a helyi és kerületi bizottságok feloszlatását.
E. Megvédik a bizottságokat, melyeket a munkáshatalom jövőbeli szervezeti alapjaként azonosítanak.
F. Tagadják a politikai hatalom munkásosztály általi meghódítása nélkül véghezvitt kollektivizálás bármiféle érvényességét vagy jövőjét, vagy radikálisabban kifejezve a szocializációt támogatják a kollektivizálással szemben.
Ez az a közös nevező, mely segít azonosítani a spanyol polgárháború forradalmi csoportjait a többivel szemben; ezen pontokat osztotta eltérő hangsúllyal és változó elméleti világossággal Balius és a Durruti Barátai szervezete, Josep Bull és a POUM 72-es pártsejtje, Munis és a Spanyolországi Bolsevik-Leninista Szekció, Fosco és a bolsevik-leninista „Le Soviet” csoportja, valamint a bordigista militánsok Olaszországi Baloldali Kommunista Szövetsége, mely a forradalom és a spanyol polgárháború értékelése körüli vita mentén hasadt ketté.
Ezen különböző forradalmi csoportok elméleti és gyakorlati különbségei fontosak, és az adott forradalmi mozgalom gyengeségének eredményei. Figyelmes tanulmányozásuk, mentesen azon ideológiai előítéletektől, melyek anarchista, trockista, bordigista vagy marxista kategóriába való begyömöszölésükre törekednek; egyben hibáik és állásfoglalásuk hiányosságainak tanulmányozása napjainkban rendkívül fontos, akárcsak ismertté tételük, mivel semmilyen jövőbeli célt kitűző mozgalom nem létezhet múltja ismerete nélkül, forradalmi mozgalom pedig még kevésbé.
Tézis nº 26A
1936 júliusában az alapvető kérdés nem a hatalom (egy kis csapat anarchista vezető általi) megragadása, hanem az állam bizottságok általi elpusztításának koordinálása, ösztönzése és elmélyítése volt. A kerületi (és alkalmanként a helyi) forradalmi bizottságok nem „csinálták”, vagy „hagyták csinálni” a forradalmat: ők maguk voltak a forradalom.
A CNT, mint szakszervezet szerepe, talán le kellett volna, hogy redukálódjon a gazdaság ideiglenes vezetésére, de alávetve és feloldódva abban az új szerveződésben, ami a kerületi, helyi, gyári, ellátási, védelmi stb. bizottságokból, mint alapból csírázott ki. A munkások tömeges beépülése, akik közül sokan ráadásul addig nem is voltak szervezettek, új társadalmi valóságot alakított ki. És ez a forradalom által teremtett realitás eltért a július 19. előttitől. A régi szervezetek és pártok gyakorlatilag kimaradtak ebből az újonnan teremtett világból. A forradalmi bizottságok minden szinten jelen lévő forradalmi szervezete kellett volna, hogy az egész forradalmi proletariátus képviselőjévé váljon, minden abszurd betűrövidítés nélkül, melyeknek a július 19-i felkelés előtt volt értelmük, de utána már nem.
A CNT-FAI kellett volna, hogy legyen az új forradalmi szervezet élesztője, a bizottságok koordinálója, mely folyamatosan eltűnik a saját maga által keltett forradalmi erjedés folyamata során (együtt a többi szervezettel és párttal)
A munkások győztes felkelése és a hadsereg veresége után, a rendfenntartó erők laktanyákba való visszavonásával az állam eltűnése megszűnt absztrakt utópia lenni.
Az állam forradalmi bizottságok általi elpusztítása egy konkrét és valós feladat volt, amelyben ezek a bizottságok vállalták mindazon közfeladatokat, amelyeket 1936. július 19. előtt az állam látott el.
Tézis nº 26B
Milyen tanulságokat vonhatunk le a spanyol polgárháborúból?
a. – A kapitalista államot, mind a fasiszta, mind a demokratikus változatát el kell pusztítani. A proletariátus nem paktálhat le a republikánus (vagy demokratikus) burzsoáziával a fasiszta burzsoázia legyőzése céljából, mert ez a paktum a forradalmi alternatíva vereségét és a proletariátus forradalmi programjáról (és saját harci eszközeiről) való lemondást feltételezi azért, hogy alkalmazkodhasson a demokratikus burzsoáziával alkotott antifasiszta egységprogramhoz a fasizmus legyőzéséért.
b. – A proletariátus forradalmi programja a forradalom nemzetközivé tételén, a gazdaság szocializálásán, a munka világában a bérmunka és az érték visszaszorításán, a háború és a munkásmilíciák proletariátus általi irányításán, a társadalom tanácsokra és gyűlésekre épülő szerveződésén, a burzsoá és kispolgári rétegek proletariátus általi elnyomásának vonalán halad, hogy eltaposhassa az ellenforradalom biztosra vehető fegyveres válaszát. A Durruti barátai alapvető elméleti diadala a proletárforradalom totális jellegének megállapítása volt. Totális, egyrészt mert minden területre kiterjed: társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális… és mert minden országra, minden nemzeti határt átlépve; másrészt elnyomó is, mert fegyveresen száll szembe az osztályellenséggel.
c. – Egy szervezet, élcsapat vagy platform hiánya, mely képes lett volna a proletariátus történelmi feladatát megvédeni, döntő jelentőségű volt, mert lehetővé tette, és egyszersmind serkentette is, hogy minden munkásszervezet elfogadja az antifasiszta egység burzsoá programját (a munkásosztály és a republikánus-demokratikus burzsoázia szent szövetségét) a fasizmus elleni háború megnyerésének kizárólagos céljával. A felbukkanó forradalmi élcsapatok elkésve és rosszul cselekedtek, és alig felvázolt kísérletüket, mely egy a burzsoá fasizmus-antifasizmus opcióját megtörni képes forradalmi alternatíva felmutatása lett volna, eltaposták.
d. – A sztálinizmus egy ellenforradalmi lehetőség volt, ami az államkapitalizmust védelmezte, és egy proletariátus feletti sztálinista pártdiktatúrát hirdetett. A vezető libertárius szervek állami anarchizmusa is egy ellenforradalmi út volt, mivel a szindikalista kapitalizmust védelmezte, az államapparátus megszilárdításáért, az antifasiszta egység, és a háború megnyerése, mint kizárólagos cél mellett kardoskodott, lemondva a forradalomról.
e. – Barcelona kerületi, és Katalónia más részeinek helyi bizottságai a munkáshatalom potenciális szervei voltak. A gazdaság szocializálása mellett álltak, ellenezték a milíciák militarizálását, a kormánnyal és az antifasiszta pártokkal való kollaborációt. Fel voltak fegyverezve, ők képezték a forradalom hadseregét. Alapvető korlátjukat az jelentette, hogy nem tudtak egymás között szerveződni sem koordinálni magukat a CNT-apparátus adott keretein kívül. A vezető szervek mind politikailag, mind szervezetileg megfojtották azokat a forradalmi bizottságokat, amik legnagyobb ellenfelükké és intézményesülésük folyamatának végcélja, a burzsoá államapparátusba annyira vágyott és egyben szükségszerű integrációjuknak legnagyobb akadályaivá váltak.
A kerületi (és részben a helyi) forradalmi bizottságok nem „csinálták”, vagy „hagyták csinálni” a forradalmat: ők maguk voltak a forradalom, mert puszta létezésük és az, hogy teljesítették mindazon funkciókat, melyeket az állam 1936 júliusa előtt gyakorolt, az állam elpusztítására alkalmas szereplőkké változtatta őket.
f. – A polgárháború folyamán az állami anarchizmus, mint egyfajta antifasiszta párt politikai projektje, mely bürokratikusan megszerveződve az osztálykollaboráció és a kormányzati szerepvállalás eszközeit használta, és fő célként a fasizmus elleni háború megnyerését tűzte ki, minden területen látványosan megbukott; de a kerületi, helyi, munkásellenőrzési stb. forradalmi bizottságokba szerveződött forradalmi anarchizmus (a ma számára is utat mutatva) megalkotta egy munkáshatalom csíráit, amely részlegesen megvalósította a gazdaság irányítását, valamint népi forradalmi és önálló proletár kezdeményezéseket végrehajtva a kapitalista barbárságtól, a fasiszta terrortól és a sztálinista zsarnokságtól gyökeresen eltérő jövőt hirdetett.
És bár ez a forradalmi anarchizmus végül elbukott az állam, a sztálinisták és saját vezető szerveinek összehangolt és cinkos elnyomása által, példát mutatott nekünk néhány olyan forradalmár kisebbség harcában, mint a Durruti Barátai, a JJLL és a barcelonai Helyi Föderáció elszánt anarchista csoportjai, ami lehetővé teszi számunkra tapasztalataik teoretikussá tételét, hibáikból való tanulást, harcuk és történetük rehabilitálását.
g. – A lét határozza meg a tudatot. A proletariátus történelmi tapasztalatainak teoretikussá tétele nélkül nem létezne forradalmi elmélet, se bármilyen elméleti haladás, vagy legalábbis sokkal szegényebb, tökéletlenebb és hatástalanabb lenne. Kollektív, névtelen, osztály, szolidáris, utcai, népi, ateista, élő, mély, plurális, nemzetközi elmélet csak az osztályháború következő csatáira való felkészülés történelmi folyamata által érhető el.
Tézis nº 27
A spanyol polgárháború, nem testvér-, hanem osztályháború volt.
Az úgynevezett nemzeti zónában 1936 júliusától augusztusáig a lázadó katonák Andalúziától Extremaduráig tartó előretörésük során, osztályjelleggel és gyarmati módszerekkel irtóháborút végeztek, azzal a céllal, hogy az ellenséges hátországban mind a potenciális ellenfeleket, de még a közömböseket is kitisztogassák, illetve megfélemlítsék. A cél a munkásmozgalom és a baloldali pártok társadalmi alapjainak megsemmisítése volt. Ennek tervét már a lázadás előtt kidolgozták (Mola-terv), és ez nem csak az ország lakosságának többségével szembeszegülő gyarmati hadsereg győzelmét volt hivatva biztosítani a háború három évében, hanem legalizálva és intézményesülve az új francoista állam alapjává vált.
Tézis nº 28 [10]
A burzsoázia diktatúrájának gyakorlata a harcok 1939-es befejeződése után nem volt más, mint ennek a háborúnak a folytatása, és nem volt más célja, mint a városi és vidéki proletariátus korlátlan alávetése és kizsákmányolása.
A háború legelső napjától a legutolsóig, minden demokrata, republikánus és szociáldemokrata a proletariátus háta mögött és vele szemben a fasisztákkal való megegyezésre törekedett, folyamatosan kollaborálva a nacionalistákkal a proletariátus ellenőrzésére és lefegyverzésére törekedve, elegyengetve a talajt ahhoz, hogy később a fasiszták döntő csapást mérhessenek a proletariátusra.
A Tőke baloldala és jobboldala, mint üllő és kalapács, együttműködött a forradalmi proletariátus eltiprására.
Tézis nº 29 [11]
A háború nem ért véget 1939. április 1-én; az csak a győzelem kezdete volt. Azon győzelemé, melynek elsődleges célja a legyőzöttek megsemmisítése, és büntetlenségük biztosítása mellett a győztesek bosszúszomjának csillapítása volt. Emberek százezreinek meggyilkolása, bebörtönzése és megkínzása után egy olyan terrorista rezsim született, amelyben egész Spanyolország egy hatalmas börtönné vált. A francoista állam egy népirtó állam volt, ha a népirtást egy adott csoport rendszerszintű kriminalizációjaként, vagy egy társadalmi csoport vallási, etnikai, vagy politikai okokból való kiirtásaként tekintjük. Az évek múlása során megkérdőjelezhetetlen fejlődése ellenére a francoista rendszer lényege egész fennállása során a „vörösök” üldözése, elnyomása és kiirtása volt, ami elsősorban a munkásmozgalmi szervezeteket, de a baloldali, republikánus és liberális pártok aktivistáit is sújtotta, mint ahogy bárkit, aki kiállt a legalapvetőbb demokratikus szabadságjogokért, és természetesen a katalán és baszk népet is, melyek ellen kulturális és nyelvi genocídiumot hajtottak végre.
Tézis nº 30
A nacionalista blokk és a francoista népirtó állam által a vörösök ellen indított irtóháború a demokratikus átmenet során nem lett elítélve.
A poszt-francoista örökösök amnesztiát adtak a rendszer olyan politikai foglyainak, akiknek maroknyi bűne csak a népirtó francoista állam törvényei szerint volt az.
A francoisták és anti-francoisták közötti paktum egy másik amnesztiát, a múlt elfeledését is tartalmazta. A népirtás legkiemelkedőbb eseteinek felderítésére és a tömegsírokban kivégzettek és eltűntek maradványainak feltárására tett első kísérleteket az 1981. február 23-i puccs szakította félbe. Úgy tűnt, a demokrácia jövője, a társadalmi és politikai stabilitás, és az ország gazdasági fejlődése a történelem és a francoista népirtás elfeledésén múlik, valamint a kivégzettek és tömegsírokban elhantoltak azonosítására tett bármely kísérletről, sőt, ezen helyek puszta hollétére való emlékezésről való lemondásról. A legyőzöttek félelme gyermekeik félelmében hosszabbodott meg, ami meghatározóvá vált ebben a furcsa, „ellenőrzött és veszélyeztetett” demokráciában. Minden szépen beburkolózott.
Tézis nº 31
A népirtás és az emberiség elleni bűntettek mindazonáltal nem fedhetőek el. A francoista népirtást nem lehet elfelejteni. Ez többé már nem egyes vádemelő személyek ügye, hanem mindenkinek jogában áll megtudni a teljes igazságot a történtekről, és természetesen szintúgy szabadon hozzáférni az archív anyagokhoz. Ez azok emlékének ügye, akik eltűntek, akiket meggyilkoltak, agyonlőttek, tömegsírba hajítottak, a menekülteké és mindazoké, akik a szabadságért vagy az utópiáért harcoltak, akiket börtönnel vagy kényszermunkával sújtottak azon egyetlen vétkükért, hogy vörösök voltak, vagyis a háborúban legyőzött oldal tagjainak ügye, akiknek a megsemmisítésére törekedett a francoista állam. Egy olyan állam, ami a hadsereg, a reakciós burzsoázia, a nagybirtokosok, a falangisták és az egyház szövetségére épült. Mindez azon helyek, emlékművek eltüntetésére és átalakítására is vonatkozik, melyek fasiszta és háborús bűnökről emlékeznek meg. Mindenekelőtt az „Istenért és Spanyolországért Meghaltak Falára”, amit rabszolgasorba taszított hadifoglyok építettek. És mindenekelőtt a történelmi emlékezet helyreállítására és azon koncepciók feltárására, amiket a fasiszta és klerikális propaganda mostanáig elfedett:
1. A spanyol polgárháború nem testvérek közötti testvérháború, hanem a vörösök ellen vívott irtóháború volt.
2. Azon akadémikus vitáknak, hogy Franco diktatúrája totalitárius vagy autoriter lett volna, nincs nagy jelentősége; bármely esetben tömeggyilkos állam volt, mely kizárólag a hadseregnek, a papságnak és a fasisztáknak a nép és a munkásosztály feletti háborús győzelmén alapult.
3. Igaz, hogy a háború első 10 hónapja során a republikánus zónában a katolikus egyház üldöztetésnek volt kitéve, ami 7000 áldozattal járt (akiket boldoggá avattak); de nem kevésbé igaz, hogy aktív, szörnyű, szükséges és nélkülözhetetlen bűntárs volt mind az irtóháború kezdetekor, mind a francoista állam legyőzöttekkel szembeni genocídiumában. 10 hónapig volt mártír és 40 évig hóhér.
[1] Federación Obrera de Unidad Sindical – Szakszervezeti Egység Munkásföderációja: A POUM befolyása alatt álló szakszervezet volt.
[2] Eduardo Barriobero az említett „Oficina Jurídica” legkiemelkedőbb vezetője volt. 1936. október 13-tól a „Tribunales Populares” (Népi Bíróságok”) kezébe került az igazságszolgáltatás, mely így „népfrontosodott”.
[3] Barcelonai kerület.
[4] A tézisek 2016. decemberi megjelenése után hívták fel a figyelmünket arra, hogy a http://www.grupgerminal.org/?q=system/files/TesisGuerraEspa%C3%B1a.2%C2%AA.Guillamo.2016.pdf. oldalon találhatók olyan Guillamón tézisek, amelyek mind az angol nyelvű fordításból (https://libcom.org/library/theses-spanish-civil-war-revolutionary-situation-created-july-19-1936-balance-agust%C3%ADn-gu), mind az általunk közölt szöveg eredetijéből: https://www.upf.edu/materials/bib/docs/acceslliure/Balance/Balance36.pdf hiányoznak. A helyzet tanulmányozása során arra a következtetésre jutottunk, hogy 1, a különböző oldalak úgy viszonyulnak Guillamón téziseihez, mintha svédasztalon, vagy használtruha boltban turkálnának, és azt szedik ki belőle, ami nekik tetszik 2, a tézisek számozása a különböző oldalakon teljesen önkényes 3, az általunk később megismert + 6 tézis nem másítják meg az eddigi kritikánkat. Mindebből következőleg az „új” téziseket számmal és betűvel toldjuk be a meglévők közé, ügyelve arra, hogy a témakörök egységét (pl. itt Tézis nº24: CNT, s ehhez az „új”, CNT-vel foglakozó tézisek 24A, 24B…stb.) ne törjük meg. Egyébként a grupgerminal.org számozása szerint az itt lévő 24-es tézis (CNT) ott a 23-as; majd az itt 24A, 24B, 24C, 24D-vel jelzett tézisek ott a 24, 25, 26, 27-es számot viselik. Utána ott a 28-as tézis foglakozik a POUM-mal (itt ez a 23-as); ott a 29-es tézis foglalkozik a BILAN kritikájával (itt ez a 25-ös). Az ‘általános forradalmi pozíciók’ kérdéskörével ott a 30-as tézis foglalkozik (itt a 26-os); majd ott 31-es és 32-es számmal következik az itt 26A és 26B -vel jelzett tézisek. Ám a grupgerminal.org -nál az utolsó tézis a 32-es (itt 26B); az itt szereplő 27-es, 28-as 30-as, 31-es tézis náluk kimarad. Viszont, hogy semmi se legyen egyszerű, a Guillamón tézisek angol nyelvű fordításából, ami a libcom.org honlapján olvasható, az itt 24-essel jelzett – a grupgerminal.org -nál 23-as – ‘CNT tétel’ hiányzik. Az általunk közölt szöveg eredetijében (https://www.upf.edu/materials/bib/docs/acceslliure/Balance/Balance36.pdf) viszont szerepel, méghozzá szintén24-es számmal. Hogy a libcom.org, illetve az upf.edu még melyik tézist közölte, illetve hagyta ki, később jelezzük.
[5] CRTC-CR: Confederación Regional del Trabajo de Cataluna (Katalónia Regionális Munkaföderációja). FAI-CR: FAI Comité Regional (FAI Regionális Bizottsága). Federación de GGAA: Federación de Grupos Anarquistas (Anarchista Csoportok Föderációja). Juventudes Libertarias (Liberter Ifjúság).
[6] CAP: Comisión Asesora Política (Politikai Tanácsadó Bizottság). CE del Movimiento Libertario: Comité Ejecutivo del Movimiento Libertario (Libertárius Mozgalom Végrehajtó Bizottsága)
[7] 1931-ben megjelent csoport a CNT-ben, amely a forradalmat hosszú távon tartotta perspektívának, szembeszállva a radikálisokkal. A vita több tekintetben megelőlegezte a polgárháború alatti hasadást az anarchoszindikalista mozgalomban.
[8] A többség véleménye szerint Spanyolországban egy imperialista háború zajlott, forradalmi jelleg nélkül, a kisebbség szerint egy imperialista háború, de azon belül egy forradalmi lehetőséggel. Az előbbi csoport a „forradalmi defetizmus” elvét hirdette, az utóbbiból többen a POUM milíciájába álltak be.
[9] Jaime Balius: A Durruti Barátai csoport legismertebb publicistája volt.
[10] Guillamón tételek angol nyelvű fordításából, ami a libcom.org honlapján olvasható, ez a tézis hiányzik. Ez a tézis egyébként az upf.edu utolsó tézise.
[11] A libcom.org számozása szerint ez a 27-es tétel, mivel náluk kimaradt az upf.edu tételei közül a 24-es, és a 28-as. Az upf.edu ezt, illetve a hátralévő téziseket már nem közölte. Innen, fenntartva az itteni számozást a libcom.org-on megjelent utolsó tézisek következnek. A libcom.org tézisszámai értelem szerint 27, 28, 29; ezek itt 29, 30, 31. A számmal és betűvel jelzett, grupgerminal.org-ról származó tézisek viszont hiányoznak a libcom.org-ról is.
(2016 – 2017)