2023. 02. 16.
Vörös enzim – film, mozgalom, kritika
„2016. szeptember 2. A munkásönigazgatás kritikája. Az est során levetítjük a Vörös Enzim c. filmetűdöt és beszélgetünk egyik alkotójával, Erhardt Miklóssal” címmel a Gondolkodó Antikvárium szervezésében évek óta zajló Anarcho-kommunista vitaklub (http://gondolkodo.mypressonline.com/elemek/vita.html) keretein belül leadtak egy filmet az 50-es években kialakult munkásönigazgatási kísérletről. A vetítést vita követte. Mi megkértük a film egyik készítőjét, Erhardt Miklóst – aki részt vett a vitán is –, hogy a filmmel kapcsolatos kérdéseinkre válaszoljon. A kérdéseink a következők voltak:
1. Miért forgattátok a filmet? 2. Milyen körülmények között? 3. Hol történtek az események? 4. Milyen volt ezekben az években Itália? 5. Mik a hely/város jellegzetességei? Gazdasági társadalmi viszonyok? (csak pár mondat, nem mély elemzés) 6. Mit is akartak pontosan ezek az emberek? Volt munkásmozgalmi előéletük? Tanulmányozták a korábbi mukásönigazgatási kísérleteket (pl. olasz gyárfoglalások 1919-20, Gramsci)? 7. Mennyiben kapcsolódott ez a mozgalom korabeli munkásmozgalomhoz? 8.Valaki az előadást követő vitában megkérdezte, hogy azon kívül, amit a filmben is elmondtak – felvonulásokon való részvétel stb.–, mennyiben vállaltak szolidaritást más munkásokkal? Például segítettek mondjuk sztrájkokban sztrájkalap (pénzt) adtak? stb. 9. Mennyiben használta fel a későbbi munkásmozgalom ezeket a tapasztalatokat? Gondolok mondjuk az operaismóra, vagy a szindikalista mozgalmakra, esetleg anarchistákra? 10. Pontosan miért is nem volt ez szocializmus? A munkások szerint? És szerinted? 11. A film készítésekor az öregek mennyire osztották korábbi nézeteiket? 12. A film készítésekor működtek ezek a gyárak? Hogyan? Ma? 13. Az előadáson elmondtad, hogy Lazzio körzet meglehetősen jobbos (fasiszta). (Mint ismert, a focicsapat ultrái is azok.) Ebben a környezetben mennyire tudott hatni, hogy beindult egy ilyen munkásmozgalmi dolog? A kérdés úgyis megfogalmazható, hogy kulturálisan (ez szélesen is értendő), identitásban történt-e ilyen irányú változás? 14. Mondtad, hogy barátod és rendezőtársad, Claudio Feliziani, itt hozott létre egy kommunista (ez valóban kommunista vagy bolsi?) mozit? Mesélnél erről? Miért itt? Hogyan működött? Milyen filmeket vetített? Mitől volt a mozi balos? Voltak-e viták a filmek után? Működik még a mozi? Ha nem meddig működött? És miért zárt be, ha bezárt? 15. Részt vettél a filmvetítését követő vitában. Mi a véleményed a filmben is ábrázolt kezdeményezésről? A munkásönigazgatásról? Vagy a munkástanácsokról? Van-e szerinted különbség? Lehet-e párhuzamot vonni a 2001-es argentínai gyárfoglalásokkal? Láttad Naomi Klein Take filmjét?
A kérdéseinkre érkezett választ a Részeg Hajó lábjegyzeteivel közöljük.
Erhardt Miklós, Claudio Feliziani
A Vörös enzimről[1].
A Vörös enzim (Enzima rosso) című film egy ötvenes évekbeli, Civita Castellana városban és környékén lezajlott gyáralapítási mozgalom krónikája kívánt lenni.
Civita Castellana a Rómából induló Via Flaminia mellett, a fővárostól ötven kilométerre, egy a dombos tájból meredeken kiemelkedő vöröstufa fennsíkon fekszik, körülbelül 15 ezren lakják.
A város hagyományos ipara a 19. század óta a kerámiagyártás (jelenleg mintegy 80 kisebb nagyobb kerámiaüzem működik a területen, egynegyedük foglalkozik ipari szintű kerámiagyártással), amelynek legfontosabb telepítőtényezője a könnyen kitermelhető, jó minőségű agyag. Civita Castellana és vonzáskörzete a mai napig kis iparosodott sziget az elsődlegesen mezőgazdasági jellegű Viterbói járásban. A mi történetünk lényege a következő: az ötvenes évek elején a város hagyományos háztartási kerámia iparában dolgozó munkások egy fizetésemelésért folytatott sikertelen sztrájk hatására egységbe tömörültek, és tucatnyi új kerámiagyárat alapítottak, társasági formában. Az „elűztük az urakat” megfogalmazásnak, amely a filmben többször elhangzik, annyi alapja van, hogy sok fasiszta hátterű, talajvesztett, a termelés fejlesztésében nem érdekelt, leginkább a munkások kizsákmányolására építő gyártulajdonos az eseményeket követően bezárta a gyárait, és kivonult a területről. Az új gyárak részben foglalással jöttek létre, illetve több új üzem is épült. A háború utáni, lassan újrainduló olasz ipari termelés alacsony technológiai színvonala lehetővé tette, hogy viszonylag kis tőkebefektetéssel és sok „társadalmi” munkával, egyszerű szakmunkások irányítása alatt, az ilyen üzemek rentábilisak lehessenek és tovább fejlődhessenek (ebben az időszakban a háztartási kerámiaiparban a prések és maguk a végtermékek – vécécsészék, mosdók, bidék – is kézimunkával készültek; ahogy a szereplőink mondják, a gyárhoz négy fal kellett, némi gipsz és agyag, egy kemence és húsz ügyes munkás).
Claudio Feliziani kutatásaiból, és a még élő, a filmben megszólalni hajlandó résztvevőkkel készített interjúkból is az olvasható ki, hogy az eredeti motivációkban jóval nagyobb szerepet játszottak munkásmozgalmi elemek, mint azt ma többek akár maguknak is bevallanák. Lazio tartomány erős hátországa volt az olasz fasizmusnak, és mára tudvalévő, milyen erősen támaszkodott a háború utáni, Amerika felügyelte társadalmi rendeződés fasiszta elemek és struktúrák átemelésére és továbbvitelére. Ennek egyik első megfogható jele az 1948-as civita castellanai felkelés volt, mikor is a Togliatti elleni merénylet, és egy fasiszta államcsíny veszélyének hírére a munkásság fegyvert fogott és kivonult a Via Flaminiára. A csendőrségbe beépült provokátorok gránátot dobtak közéjük, aminek következményeként elszabadultak az indulatok és egy csendőrt meglincseltek. A felkelést erős represszió követte, a politikai diskurzus általában véve a kommunistákat tette meg morális felelőssé, és összesen több száz évnyi börtönbüntetést osztottak ki a résztvevők között, kommunista[2] vezetők, köztük a helyi polgármester közvetítő munkája ellenére.