2023. 02. 16.
Előszó „Agustín Guillamón: Tézisek a spanyol polgárháborúról” című írásához
Új írást adunk közre Agustín Guillamóntól, akitől/ről olvashatunk már a Részeg Hajó 2. számában.[1] Azokban a szövegekben bizonyos nem tetszésünknek adtunk hangot Guillamón álláspontjával kapcsolatban. Miszerint: ábrázolja az események menetét, úgy-ahogy választ ad a miértekre, de nem ad értékelést, nem vonja le a tapasztalatokat. A mostani szöveg viszont betölti ezt az űrt, és úgy gondoljuk, hogy ezt kitűnően teszi. Guillamón nem csak összefoglal és érzékelteti a hibákat, hanem levonja a megfelelő következtetéseket; illetve rátámad azokra az elitista fanyalgókra is, akik kizárólag abban a látják egy forradalmi helyzet létjogosultságát, ahol megjelent a bordigista párt. (25. tézis).
Számunkra a legfontosabb Guillamón-i következtetések a következők lennének:
– Spanyolországban proletárforradalmi helyzet alakult, ki, de képtelenek voltak harcaikat összehangolni, hiányzott a forradalmi párt
– hatalmi vákuum alakult ki, ám a kapitalista állam lerombolása nélkül nem beszélhetünk proletárforradalomról, még akkor sem, ha maga a felkelés győzött (ezt a látszólag ellentmondó helyzetet kitűnően elemzi Guillamón)
– amikor a proletariátus a burzsoázia módszereivel és programjáért harcol, legyen az akár a legtetszetősebben demokratikus (esetünkben kimondottan antifasiszta) jellegű, már veszített
– az osztályok háborúja osztálydiktatúrák háborúja, s így nincs semmi autoriterebb, mint a forradalom; azaz kiáll a proletariátus társadalmi diktatúrájáért
– elmélet nélkül nincs forradalom, azaz nem lehet megspórolni, és mindenféle akcionizmussal helyettesíteni a teoretikusan megalapozott programorientáció kidolgozását és kinyilvánítását
– a kétarcúság (16. tézis), a szavakban többé-kevésbé forradalmiság, mentalitásban, tettekben pragmatikus megfelelés a tőke univerzumának (államiság és hierarchia; karrierizmus; nem beszélve a kívülállás, apolitikusság, semlegesség polgári emelkedettségeiről) mindig a nyílt s direkt ellenforradalom számára előnyös
– a kollektivizáció nem szocializáció. Guillamón kiáll, mi több a forradalom győzelméhez elengedhetetlenül szükségesnek tartja a közvetlen termelők a termelési egységektől, illetve a termelési egységek (de az élet egyéb területeinek) egymástól való – még oly közösségi – elkülönülésének felszámolását, és társadalmasulásban való egyesülését. S ehhez az adott körülmények között kibontakozó szocializációs folyamatokat tartja alkalmasnak.
Mindezek a következtetések rendkívül fontosak a mindenkori kommunista forradalom szempontjából. Emellett eltörpülnek azok a lényegében szofisztikai hibák, mint pl. a CNT-FAI minisztereit „anarchista minisztereknek” hívja. Bármenyire is kritikusak vagyunk az anarchizmussal kapcsolatban, azért azt nem gondolnánk, hogy bármilyen kormány minisztere, még ha előtte oly nagy anarchista volt is, továbbra is az maradna. A kettő szerintünk összeférhetetlen. Ez még akkor is tarthatatlan, ha ők, mint egy anarchista szervezet tagjai tették mindezt, illetve önmagukat mindvégig anarchistának tartották.