2023. 02. 16.
A TŐKE HÁBORÚI A TŐKÉÉRT — FORRADALMI DEFETIZMUS A KOMMUNIZMUSÉRT
Terror és háború. A kapitalizmus uralkodó osztályának: haszon és hatalomlesőinek ez az egyetlen reális válasza saját rendszerük önmagán való túlfejlődésére, a haszon és hatalom lehetőinek beszűkülésére. A tőkefelhalmozás fejlesztése magát a tőkefelhalmozást kezdi megbénítani: a haszonért s hatalomért konkurálva, vagyis e rend éltető eleméért, az eleven munkaerő kizsákmányolásáért konkurálva az eleven munkaerő kizsákmányolását fokozzák; végül a tudás és technikafejlesztéssel, a termelés egyre társadalmibb s nemzetközibbé tételével, azaz a munka termelékenységének növelésével magát az eleven munkaerőt kapcsolják ki a termelésből. Így a haszonná lehető új érték egyre kisebbé lesz; s az eladás növekvő kényszere csökkenő fizetőképes kereslettel találkozik. Minden előzetes híresztelés ellenére ez a tőke, a kapitalizmus társadalma; mindezért a tőkefelhalmozás bénulása a társadalom újratermelésének bénulását jelenti. Mivel ez a bénulás a tőkefelhalmozás belső, lényegi működésének következménye, ezért az ebből fakadó társadalmi katasztrófák sem oldhatóak meg kapitalista eszközökkel. Csak elodázhatóak, áttolhatóak más területekre, a jövőre, végső soron az elnyomottak, kizsákmányoltak, kisemmizettek tömegeire, a proletariátusra. De ahogy a társadalmi katasztrófák a kapitalizmus önmagán való túlfejlettségének mozgásformái, úgy a megszüntetésükre tett különböző kapitalista kísérletek a katasztrófák súlyosbítói, hatványozói; a kapitalizmus haszon és hatalomlesői a számukra megoldhatatlan feladatot egyre szélsőségesebb módszerekkel kénytelenek „megoldani”. Így a kapitalizmus alkonyán, a rendszer működése által kényszerítetten, a rendszert saját hasznukért s hatalmukért fenntartóinak reális és szükségszerű válasza ez: terror és háború – szükségképp a terrorért és háborúért.
Az uralkodó eszmék szükségképp az uralkodó osztály eszméi. Az a mocsok, ami a lehető világok legjobbikában zajlik, ekképp kerül népszerűsítésre: vallások és civilizációk háborúja. Viszont e felszínnel szemben a lényeg az, hogy a leendő vagy már nagyszerűbbeknek/egyenlőbbeknek különbözőképp kell szerveződni ugyanarra a feladatra. Ami nem más, mint a kapitalizmus fenntartása, hogy az uralkodó osztály funkcióját betöltsék; és az uralkodó osztály funkcióját betöltve a kapitalizmust fenntartsák([1].). E konkurenciaharc azonban nem nélkülözheti az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek felhasználását: puszta konkurenciaharcossá bolondítását, a rendszert s uralkodó osztály pozícióját fenntartandó. Eme alávetéshez ideológiai kötőanyag kell, olyan ami az alapvető ellentéteket, a tőke-bérmunka ellentétét feloldhatónak mutatja, illetve másféle kibékíthetetlenséggé torzítja. Nem alaptalanul; ugyanis a kizsákmányoltak, kisemmizettek nem csak uraikat s rendszerüket számolhatják fel a túlélésért, hanem egymást is az utolsó szelet kenyér elmajszolásáért. S minél kevésbé tűnik reálisnak az előbbi, annál reálisabb lesz az utóbbi, még ha ez a rendszer növekvő működésképtelenségének következtében egyre reménytelenebb: egyre barbárabb s irracionálisabb harcot tételez a maradékokért.
E rendszerfenntartásnak megfelelő ideológiák lehetnek a vallási tébolyok. Ez már csak azért is lehet így, mert a legtöbb vallás nem a kapitalizmus teremtménye. Ugyanis a legtöbb kapitalista ámítás, legyen az szerves, vagy direkte manipulatív eszköz, magában hordozza a kapitalizmus alapvető jelenségeit. És a valamikor talán progresszivitást jelentő tulajdonságaik elsorvadtak, és mindinkább a kiüresedett és elidegenedett eszközök dominálnak. Ennek megfelelő szintre jutott el a domesztikáció is. De nem vált totálissá. Mint mondtuk, a legtöbb vallás nem a kapitalizmus teremtménye. Jóval korábbi. Olyan prekapitalista termelési módokban jöttek létre, amikor az emberek a dolgokhoz nem közvetítéssel (pénzzel) jutottak vagy kaparintották meg őket, hanem közvetlenül. A világgal közvetlenül érintkeztek, ezen közvetlenséghez közösségeik adták meg a keretet, amely közösségek viszont termelési módjuknál fogva korlátoltak voltak. A korlátoltságuk következtében csakis hamis világmagyarázatokhoz jutottak el. Ezen világértelmezések, ideológiák lettek a vallások. A világmagyarázatok ilyetén való formája egyidős az emberi társadalommal. Nem igaz az a radikálisnak látszó magyarázat, miszerint jöttek a gonosz uralkodók és vallással fogták be az egyébként teljesen tisztán, objektív valóságot felismerő lázadó elnyomottakat. Mindezeken túl a vallások rendkívüli rugalmasságot mutattak. A felvilágosodás, avagy a polgárság feudalizmus elleni harcai során a vallásellenes materialista racionalizmus volt a legfőbb ideológiai fegyver. De mihelyst a burzsoázia nyerésre állt és megjelentek, illetve kiéleződtek a tőkés társadalom belső ellentmondásai, megint előtérbe került a félelem, a létbizonytalanság; így újra előkerült a világ metafizikus (tehát hazug) értelmezése. A vallás magyaráz, értelmet, identitást, kultúrát és legfőképp létbiztonságot jelentő közösséget ad. Látszólag. De arra mindenképp alkalmas, hogy szervesen (tehát nem direkt manipulatívan, persze erre is vannak példák), a tőkés rendbe beégve magyarázza a világot, és elfedje a valóságos gazdasági, társadalmi jelenségek lényegét.
Ám nem egyszerűen a vallás tesz barbárrá. A vallás, bárhogy is állítja önmagáról, nem egy isteni tisztaságú zárvány, hanem társadalmilag alakult s alakuló termék. A kapitalizmus adott helyzetéhez formált vallással van tehát dolgunk, a kapitalizmus adott helyzetének, helyszínének civilizációja barbár a maga módján. Ha például a kapitalizmus önmagán való túlfejlettsége a gyengébb tőke s állam alulfejlesztő elnyelését követeli az erősebbtől, akkor a kapitalizmus pusztító-pusztulásának barbarizmusával van dolgunk. Az USA uralkodó osztálya például nem azért teszi amit tesz, mert fehérként és/vagy keresztényként és/vagy zsidóként eredendően gonosz, vagy mert a szabadon választható lehetők közül épp az emberirtó-rosszat választotta. Hanem mert adott időszakban betölt egy funkciót a tőkék s államok nemzetközi hierarchiáiban: a csúcs, a legerősebb funkcióját. Bárki foglalja el ezt a pozíciót, ugyanilyen lépésekre kényszerül: kapitalista működésként kapitalista működést kell megvalósítania. Ha a kapitalizmus alkonyán a kapitalista (pillanatnyi) túlélés záloga a kiszorítás, kizárás, akkor ezt az erősebb tőkék s államok kapitalista csoportjai, bármi áron, de végre fogják hajtani a gyengébbekkel szemben. És ha például Irakban vallási (szunnita) csoportként tömegeket nyomorítanak vissza az állandó háborúk és nincstelenség apokaliptikus barbarizmusába, akkor mind e tömegek, mind megrokkant elitjük, kapitalista pozíciójuk visszaszerzéséhez apokaliptikus s barbarizálódó vallást használnak. Pláne, hogy a nagy kiszorítósdiban a velük szembeni konkurencia dandárja is vallási felekezetként (siítaként) szerveződik; illetve más elméleti-ideológiai megoldás az osztálytársadalom, az elit stb. fenntartására adott helyen s időben nincs. A szovjet osztálytársadalmi modernizáció a maga részleges egyenlősdijével és emancipációjával rég halott; Kína, a szmogfelhőbe burkolózó kapitalista gyarmatosító ideológiát kerül, s olcsó áruival hozzájárult a térség megnyomorításához – már azon túl, hogy azt a nyugat felvilágosultjai a demokratikus-nyugati modernizáció nevében visszabombázták sivatagi rozsdaövezetté. Ilyen körülmények között mi mássá szerveződjenek a fenntarthatatlan fenntartására, a sikeres maradék-rablás hierarchikus pozíciójára ama kiszorítottak, mint a középkor & kapitalizmus vallási rohamosztagosaivá? Persze a kapitalizmus demokratikus felvilágosultjainak: másképp barbárjainak ezt nem kell érteniük. Nem kell érteniük azt, hogy ha valakinek a (magán)tulajdoni elválasztás, az egyéni felhalmozás, az elitisztikus pökhendiség s felsőbbrendűség tetszik, akkor az a kapitalizmus fenntartója; és annak növekvő működésképtelenségéből következő barbarizmust, nyíltabb és brutális tőkés diktatúrákat is el kell fogadnia, s tömeg-ellenforradalmi: fasiszta fenntartását, például az Iszlám Államot is el kell fogadnia([2].). Nem kell érteniük; a jó polgár a következmények megértésében és elfogadásában sosem volt jó. A totalitáson totálisan változtatni pedig nem az ő dolga. Hanem a kommunista mozgalomé.