2023. 02. 16.
A kapitalizmus vírusa – a vírus kapitalizmusa
Első rész
.
I.
„A polgári termelési és érintkezési viszonyok, a polgári tulajdonviszonyok, a modern polgári társadalom, amely oly hatalmas termelési és érintkezési eszközöket varázsolt elő, ahhoz a boszorkánymesterhez hasonlít, aki nem ura többé az általa felidézett földalatti hatalmaknak. Az ipar és a kereskedelem története évtizedek óta nem egyéb, mint annak a története, hogyan lázonganak a modern termelőerők a modern termelési viszonyok ellen, azok ellen a tulajdonviszonyok ellen, melyek a burzsoáziának és uralmának életfeltételei.”
Karl Marx – Friedrich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa.
*
Amit a legelőször tisztázni kell: a világjárvánnyá, azaz pandémiává terjedő COVID-19 nevű betegség, illetve az azt létrehozó SARS-CoV-2 vírus (2020. február 11-e előtti ideiglenes nevén: 2019-nCoV) egy különös társadalom különös terméke: a kapitalizmusé.
Az, hogy e vírust és járványt kapitalista társadalmi terméknek tartjuk, bővebb magyarázatra szorul.
Először is, a kapitalista termék fogalma alatt nem azt értjük, hogy mindenható és mindentudó világösszeesküvések eredményeként és mesterterveként robbantódott ki a járvány. Mivel az efféle összeesküvéseket kapitalista mítoszoknak, vallásnak tartjuk. Ezzel bővebben a …-vírus-összeesküvés-vallás-…[1] című írásunkban foglakozunk. Itt elég annyit megjegyeznünk, hogy a tőke, tulajdon, áruviszony sajátos univerzalitása, ekképp mindent elnyelhetősége, társadalmisága mestertervek lehetőségének illúzióit, és a tőkés viszonyok lényege, az egyéni-, konkurencia-, osztályérdekekké való szabdaltság, ennek személyiségszocializációi okán megvalósíthatatlanságukat eredményezi. A világuralmi, mindenható-mindentudó összeesküvés, mint a tőkés rendszer uralmi formája a tőke korlátoltságával, mindentudásra és mindenhatásra való képtelenségével terhelt; így szükségképp önnön kudarcával és lehetetlenségével.
Ám ebből nem következik az, hogy ne lehetnének részleges összeesküvések, például amit burzsoábeszélül egyszerűen terrorizmusnak szokás hívni. Lehetnek ezek államiak is akár; ám ezek mindenhatósága és mindentudása önmaguk által is felfogottan korlátoltak. Nagy zűrzavart okozni, és a zavarosban halászni nem világuralmat, hanem a fennálló fellazítását, és az így támadt hatalmi lehetők esetleges kiaknázását jelenti, többesélyes, azaz nem szükségképp uralt és akart kifutásokkal és kockázatokkal. X rohadékot megpuccsolhatja Y szemétláda. De ezt eleve és kizárólagosan világuralmi törekvésként, vagy épp világuralomként elsősorban Hollywood külsőn szokták látni-láttatni, a gazdaságos forgatókönyvírók lakókocsiparkjában. Tehát korlátolt cél tudatosan korlátolt tettéről van szó – de ez sem feltétlenül jelenti azt, hogy a társadalmi lehetőket, azok szereplőit, azok céljait teljes egészében felfoghatta és felfogta adott tett kitervelője és végrehajtója. Persze attól, hogy nem mindent, csak részt akar, a képlet egyszerűbb, kisebb, ezzel a változók és a számuk is. Csakhogy minél inkább a tőkés rendszeren belül gondolkodóról, azon belüli uralom létrehozójáról-fenntartójáról van szó, annál inkább áll rá is az, hogy a tőke korlátja maga a tőke. Ez pedig akkor is igaz, ha korlátolt rész-eredmények céljából tervezett összeesküvésről van szó. A tőkés korlátoltság önkorlátozásként nem szűnhet meg, akár az élet más területein, akár összeesküvésekként próbálkoznak ezzel. A változók között, hiába kisebb a számuk, olyanok lesznek, amik a tőke álláspontjáról megérthetetlenek, teljesen ki nem számíthatóak. A konkurenciaharcon túl a kapitalizmus lényegének, logikájának, mentalitásának meghaladva tagadásává lehető-levő osztályharc-tényezők például.
II.
Mármost erős a gyanúnk, hogy a járvány kirobbanása nem céltudatos tettként, nem káoszteremtés célzatával történt. Ezt a feltételezésünket arra alapozzuk, hogy a tőkék és államok nemzetközi hierarchiáiban, illetve azok tömbjei közt zajló konkurenciaharcban komoly muníciót biztosítana egyik rablógyilkosnak a másikkal szemben, valamint az osztályharcban a tömegek lecsillapításában/felhergelésében adott tőkéscsoport, így a tőke mellé állításában annak felfedezése-beismerése, hogy a vírus szánt szándékkal kitermelt és elszabadított. Ezt idáig a legerősebb tőkék és államok vezetői nem mondták, a másikat besározandó; a legtöbb, mit e nagyszerűbbek nagyszerűbbjei a „szándékosság” dolgában állítottak, az volt, hogy baleset történ(hetet)t.
Mindez a vírus kialakulásának kérdését feszegeti. Ez ügyben inkább a „természetes” úton létrejöttség elmélete dominál az abszolút „mesterséges”, génsebészetileg kialakítottsággal szemben, figyelembe véve azt, hogy ennek kérdése is a fentebb említett konkurencia- és osztályharcban tevődik fel. Nyugati kutatók a természetes evolúció mellett érvelnek, politikus uraik kilengései közepette; kínai kutatók úgyszintén, bár az ő helyzetükben ez nem feltétlenül perdöntő, pláne, hogy (kényszerű) „harmóniát” képeznek a pártállam uralkodó osztályával. Orosz kutatók között akad, aki a wuhani víruslaboratórium nem „rossz” szándékú, gyógyászati-megelőzési célból folytatott – bár egyben őrültnek tartott – kutatásait hibáztatja; és van, aki az idő rövidségére, a víruskutatás bonyolultságára hivatkozva semmit sem zár ki, és semmit nem erősít meg – például az Oroszországi Szövetségi Orvosi Biológiai Ügynökség (FMBA) vezetője, Veronika Skvortsova. Persze, ez utóbbi álláspont is érthető: ha a cél az ellenfél lejáratása, akár így, akár úgy, ahhoz az a legjobb, ha az egészséges szkepszis álláspontját mímelve manőverezési szabadságot biztosít magának és urainak másokkal szemben. A tőke és annak hatalma szempontjából tulajdonképp az utóbbi álláspont a legjobb, mert ahol semmit sem állítanak, ott minden igaz lehet; az ideológiai manipuláció felszabadítása a korábbi állítások kötöttségei, sőt, minden kötöttség alól pedig a nyers erőt legitimálja és teszi végső döntnökké. Márpedig a tőkerendszer jövőtlenségének növekedésével utóbbinak is növekednie kell, a tőke általi magyarázatok képtelenné válásának okán. És így egy ideológia és taktika marad a tőke és állam részéről. Az, hogy a tudatlanság: erő.[2]
Ha elfogadjuk, hogy a vírus nem génsebészetileg társadalmi termék, azt még nem zárhatjuk ki, hogy mesterséges környezet biztosítva a „természeti” folyamatok felgyorsításával és lehetőinek kiaknázásával keletkezett a vírus. De azt sem, hogy e vírus „természetes úton”, természetben (majd esetleg az emberben) lezajló mutációk, evolúciók stb. révén jött létre. Ám a lényeg már felsejlik e kettő viszonyában. Mert ha jobban meggondoljuk, az előbbi eset az utóbbinak koncentrált, letisztított, amennyire lehet, irányított változata tulajdonképp; mindkettő esetben a természet és társadalom különös viszonyáról van szó, méghozzá többé-kevésbé „társadalmasított” természetről.
III.
Hogy a természet „társadalmasított”, természetesen még kevés. Mert a társadalom milyensége meghatározza a természethez való viszonyt is. Esetünkben egyrészt azt, hogy a „természet” nem egy másik, mindentől független és önmagába zárt dimenzió. Másrészt azt, hogy a természet a kapitalizmus társadalmának különös ingósága a Föld nevű bolygón.
Amikor a polgári sajtó a társadalom és természet közötti kapcsolatról értekezik, vagy szörnyülködik épp, akkor végső soron csak mennyiségi kérdésként kezel(het)i a dolgot: a társadalom túl nagy helyet foglal, növekedésével visszaszorítja a természetet, és ez (éppen) rossz dolog, rossz következményekkel. Vagy ha (polgári-álszent) erkölcsi-etikai hisztériák híján pusztán (polgári) pragmatikus szemlélettel nézik a dolgot, akkor „ez van” szituáció „ez van” következményeként tárgyalják az ügyet, a „tiszta” tudomány „független” szakértőivel megoldandó a bajt – már ha van nekik bajuk egyáltalán.
Holott a lényeg az, hogy egyrészt különös minőségből, a tőkefelhalmozásból fakad a mennyiségi növekedés, és nem fordítva, nem pusztán mennyiségi növekedés van épp tőkefelhalmozással. Másrészt, hogy a tőkefelhalmozás növekedése nem általában növekedés, hanem különös logikával bíró különös felhalmozási kényszer, az áruérték összekötéssé lett tulajdoni elválasztásé, ami különös hiányokat és pazarlásokat termel, szemben más társadalmak felhalmozásával, hiányaival, pazarlásaival. Ezt pedig a maga teljességében nem lehet megérteni úgy, hogy a tőkefelhalmozásról elfeledkezünk, és/vagy eleve adottnak és örökkévalónak látjuk: azaz nem a saját, belső, kibékíthetetlen ellentmondásainak, és azok megoldódásainak-megoldásainak dinamikái révén más társadalomból más társadalommá alakulónak-alakítandónak. Általában a „növekedést” központi problémává tenni például az ún. baloldali-rendszerkritikus oldalon – akár a tőkediktatúra egyik formáját (válasz: például antifasizmus), a tőke osztályharcának javára folytatott konkurenciaharc csoportszervezési kényszereit, ideológiáit (válasz: például antirasszizmus), a tőke természethez, állatvilághoz, élelmiszertermeléshez való viszonyát (válasz: például vegetarianizmus) – végső soron a tőke apologetikáját, a tőkés rendszer fenntartását-restaurálását, azaz minden progresszivitás ellenére pont a tagadandó, a kapitalista rendszer és annak ideológiáinak, mentalitásainak, pártjainak az igenlését jelenti. Mert minden önmagába szakított rész, mozzanat az egésszel, a lényeggel, ez esetben a tőkével szemben önálló egésszé téve elfedi az igazat alternatív valóság felállításával; és ekképp a megoldások is, már ha következetesen viszonyulnak e következetlenségen belül, csak az így „elfeledve” fenntartott, ez esetben a tőke-egésznek tetszőek lehetnek és lesznek. Ehhez pedig olyan szervezeti forma, elmélet, napi gyakorlat és mindennek személyiségszocializációja is elegendő, ami nem csak más szervezetetekkel, vagy amennyire lehet, magával a kapitalista rendszerrel szembeni elkülönülés részlegességével bír. Hanem, mint önmaga által fel nem fogottan, de egésszé tett részprobléma „megoldója”, önmagában is a részlegesség hordozója/fenntartója. Nem a tőkével, még csak nem is annak összes, hanem annak bizonyos következményeivel szemben lép(ne) fel; ezért a tőkével kompatibilis működéseket, mentalitásokat, tudatosságot, szervezetiséget, társadalmiságot sem kell lényegében tagadnia, és kézenfekvőként, készen kapottként ezeket felhasználhatja. És mint a tömegek számára is elfogadhatóakat, tömegek által sem kritizáltakat (például a jobbos „kommunistázások”-at inkább ostoba és nevetséges szitkozódásnak, mint kritikának kell tartani), valamint, mert a népszerűségért, a tömegmozgalommá válásért a tömeggel szembeni felvilágosító kritika sem vivendő túlzásba, önkritikátlanul fel is használják. Az önmagába szakított növekedés efféle tagadása egy másik önmagába szakított növekedés igenlésével lesz teljes: legyen tömeg; de hát az egésszé tett részsiker a valódi mércéje az egésszé tett rész-mozgalmaknak, nem pedig a kapitalizmus adta történelmi feladat végrehajtásért cselekvés. Így minél „össztársadalmibbá” próbál válni az efféle antikapitalizmus, annál inkább a hierarchikusság, az elitisztikusság részlegességét fogja magában hordozni, kevesek uralmát sokak felett, mind a szervezeten belül, mind a bázisával szemben, hatalomra kerülve pedig a társadalommal szemben. Ez pedig nem csak egy nagy (boldog) baloldali család ígéretét hordozza. Hanem a polgári, kapitalizmussal kompatibilis működések, mentalitások, tudatosság, szervezetiség, társadalmiság, állami szereplés vagy állammá válás, mindebből következőleg opportunista szövetségi rendszerekben gondolkodás lehetőjét és valóját. A kapitalizmus tagadása, a puszta antikapitalizmus maga egy egésszé tett rész, mert maga a kapitalizmus nem egy önmagában álló dolog, hanem egy történelmileg alakult és ellentmondásai révén tovább alakuló-pusztuló dinamizmus. Egy önmagába szakított dolgot persze könnyű – legalább is gondolatban – egy másik, önmagában álló dologgal felváltani, a felszínes, önmagába szakított jegyei alapján tagadni; de ez a végső soron konzervatív eljárás nem a kapitalizmus dinamikája által önmagával szemben meghatározott és követelt meghaladva tagadás dinamikája. Ekképp vagy közönséges polgári párttá, vagy radikális osztálytársadalom-restaurátorrá teljesíti ki önmagát, lásd a szociáldemokrácia történelmi ívét.[3]
Egyszóval: a kapitalizmus termelőerőinek és termelési viszonyainak dialektikus ellentmondásai által meghatározott kommunista perspektíva nélkül, vagyis a kapitalizmus teljes megértése nélkül a jelen meghamisítottá lesz, részlegessé; negatívumai csak negatívummá, jelene csak kapitalista jelenné lehet, társadalmisága nem követelhet más társadalmiságot a tulajdoni elválasztottsággal szemben, hanem csak tulajdonlást és pusztulást a társadalmisággal szemben.
IV.
Maga a tőkefelhalmozás nem eszköz, hanem cél, sőt, öncél: különös társadalmi viszony uralma, ahol a termelés és újratermelés célja nem egyszerűen a kizsákmányolás. Nem egyszerűen több munkáról és munkatermék feletti rendelkezésről van szó, nem arról, hogy például a péktől elveszik a kisütött kenyerek egy részét és jóllaknak vele, hogy holnap is elvehessék a péktől a kenyeret. A tőkefelhalmozás nem ennyire „természetes” viszonyulás, hanem különös társadalmi, a „természetestől” meglehetősen elütő logikáival.
A tőke az áruviszony kiteljesedése, az áruviszony teljessé és uralkodóvá tétele; az áruviszony pedig konkrét munkamennyiségek, munkatermékek, azokat létrehozó emberek, életek, azok létfeltételeinek, s azokat termelő eszközöknek társadalmilag szükséges munkaidőkké oldottsága más tárgyak, dolgok mennyiségeként való kifejezése révén, a piaci cserefolyamatokban. Ez egyben azt jelenti, hogy mint tulajdonilag elválasztottak áruvá, áruértékké válásukkal lettek társadalmivá; s ennek kiteljesedésével lett a társadalom árutermelővé. Azaz történelmi-társadalmi fejlődés, a társadalmiság, a termelőerők stb. bizonyos fokán tőkés termelésként le(hete)tt az árutermelés uralkodó; és az árutermelés uralkodóvá válása szükségképp a tőkefelhalmozás uralmát jelenti. Ami egyben meg azt, hogy maga a tulajdoni elválasztottság sajátos összekötésével, az áruérték univerzalitásával a „legtársadalmibb” formáját nyerte el tőkefelhalmozásként; immár nem személyi, törzsi, hűbéri láncolatba tartozás stb. előfeltétele a tulajdonlás, hanem megfelelő mennyiségű áruérték, dologi formájában pénz. Az pedig tőkefelhalmozásként kísértheti a végtelent és adhat hatalmat. Azaz: feudális-hűbéri függésnek tetsző állami hatalmak alapja is a tőke tulajdonlása, a tőkefelhalmozás követelményeinek való megfelelés. E személytelen hatalom nélkül minden személyes hatalom- és vérszomj, ennek bája és varázsa – semmi.
Így az a többletmunka, ami azon felül végezhető, ami a munkaerő – és ennek révén a munkavégzés feltételeinek, azokat termelő eszközöknek – az újratermeléséhez szükséges az adott viszonyok közt, az áru és tőkevilágban nem pusztán terméktöbbletté, hanem értéktöbbletté lehet és lesz. S a tőkefelhalmozás világában nem más a cél, mint minél több áruértéket birtokolva az áruk világa feletti minél nagyobb uralom – e viszonyok közt ez adva olyan, amilyen, de létbiztonságot –, azaz: eme értéktöbblet maximalizálása, a tőkefelhalmozást maximalizálásért. Ez pedig nem egyszerűen a „nyers” kizsákmányolás logikája. Itt nem egyszerűen az elidegenedett emberi tevékenység megnyilvánulásáról van szó. Hanem annak különös formájáról. Hiába jelentkezik valaki kizsákmányoltnak, mondjuk a nehéziparba, önmagát fenntartandó ekképp, akkor, ha a létrehozandó/létrehozott áru a benne lévő többletmunkával, értéktöbblettel nem realizálható, nem tehető az áruérték dologi formájává, pénzzé, és nem válhat tőkealkatrésszé, sőt, ha nem válhat a tőkék egymás közötti konkurenciaharcában a győztes pozíciójához szükséges nagyságú tőkefelhalmozás, profitráta és profittömeg alkatrészévé. Nem fogják felvenni, nem tudja önmagát eladni. Kizsákmányolás nélkül nincs tőkefelhalmozás; de ha nem lehet győzedelmes tőkefelhalmozássá, csak és legfeljebb gazdaságilag nem életrevaló áru-potenciállá és maradékká, a kizsákmányolás és kizsákmányolt sem kell. Ám a tőkének gondoskodnia kell arról, hogy másként ne is létezzen: az neki piacot szűkítő, tőke-lehetőt rontó konkurencia (lenne) ugyanis. Nincs békés egymás mellett élés.
Az, hogy elméletileg minden konkrétum áruértékké oldható, a tőkefelhalmozás gyakorlatában azt jelenti, hogy az egész világ elnyelendő és neki alárendelendő az áruérték univerzalitásának korlátolt végteleneként és végtelenéért. A természettel való kapcsolat, a természet „visszaszorítása” így nem egyszerűen emberi tevékenység műve; és ha a természet visszaszorítása, „társadalmasítása” baj, akkor ennek a megoldása sem egyszerűen az emberi tevékenység visszaszorítása. Hanem az emberi tevékenység milyensége, az áru és tőkefelhalmozás alkatrészként műveléséből következőleg ennek megváltoztatása más társadalmisággá.
V.
A természet tőkés társadalmasítása azt jelenti, hogy a tőkefelhalmozás, ennek uralmi-hierarchikus viszonyai, személyiségszocializációi eredményeképp a természeti folyamatokba állandóan tőkés-korlátolt módon avatkozik be e társadalom újratermelése. Nem pusztán arról van szó, hogy általában, társadalmi viszonyoktól függetlenített elvontsággal nézve a természettel az emberiség szükségképp anyagcserét kell, hogy folytasson, és ennek aztán mindkettőre nézvést következményei vannak. Hanem arról, hogy konkrétan ezt miért és miként teszik. Felmérve az összes lehetőt történik ez – már amennyire egyáltalán a következmények felmérhetőek adott tudásszintet stb. figyelembe véve –, hogy a lehető legkevesebb negatív következménnyel járjon az emberi életekre, és/vagy a társadalom újratermelésére, és ezért a természetre nézvést; vagy adott társadalom újratermelési logikája, azaz adott társadalmi-termelési viszonyok, e viszonyokat fenntartó személyiségszocializációi felülírják az általuk is létrehozott tudást, a következmények felmérését, megakadályozva az ennek megfelelő lehető legfelelősségteljesebb döntéseket.
A tőke, tulajdon, állam világa és társadalma az utóbbi. Úgy avatkozik be a természeti folyamatokba, akár a szükségesnek gondolt, ám az is mássá-másként szükségessé tett: tőkefelhalmozásként történő anyagcserét nézve (élelmiszertermelés pl.), akár a tőkefelhalmozás generálta és kihasználta túl és alulfogyasztást/termelést, akár mindennek tőkésíthető, tehát növelendő melléktermékeit (környezetszennyezés) tekintve, hogy az minden mással szemben önmagát tartsa fenn, tőkefelhalmozást, tulajdoni viszonyokat, államot azaz. Sőt. Az áruviszony adta és követelte „létbiztonság”, az, hogy önmagukba idegenítettek társadalmában, az árutulajdon embereiként arra vannak kényszerítve, hogy egymás konkurenciaharcosaként egymás tárgyai legyenek a „többivel szemben a többiből” felhalmozásuknak; hogy tevékenységük értelmét és hasznosságát munkaként dolgok mennyiségével mérik, dolgok uralmát hozva létre és e dolgok tulajdonlásával uralkod(ná)nak saját és egymás életén; hogy árufetisisztaként[4] alkotva társadalmat, és e társadalom bomlását, atomizációját, szükségképp azt eredményezi, hogy túl kell nőni a másikon, a másik kihasználásával, ameddig csak lehet, és azon is túl; hogy mindez tőkés felhalmozási kényszerré lesz, osztályképző hierarchiákká, tőkeként uralkodóvá. S így e társadalom fő kényszere és kényszerítése – konkurencia-, illetve osztályharc más tőkékkel, kizsákmányoltakkal, (még) nem tőkés árutermelőkkel, tulajdonosokkal, a(z így) kiszámíthatatlanná tett jövővel – azt eredményezi, hogy amit csak lehet áruvá kell változtatni, és tőkésíteni a végtelenségig. Ezért kell e társadalomnak elnyelnie a természetet is, tulajdonná, áruvá, tőke-potenciállá, tőkévé változtatva-nyomorítva azt.
Nincs kilépés e társadalomból az alapviszonyainak, azok tulajdon, hierarchia stb. képző személyiségszocializációinak fenntartásával; ahhoz legalább tudatilag el kell jutni egy másik, mindezt meghaladva tagadó társadalom igenléséig, annak mentalitásáig, vagy legalább is ezek tendenciájáig. Különben az áru, tulajdon, tőkeviszony adta, mindent bizonytalanná tevő létbiztonsága, csillapíthatatlan éhsége dominál, és kényszerűen követni kell a kapitalizmus logikáját ott és akkor is, az áru-, tulajdon-, tőkeviszony adta korlátoltsággal, ha abból közvetlenül profit nem realizálható, ha közvetlenül nem tőkefelhalmozásról van szó. Például a „tudatos vásárlás” eredményeképp csökken, vagy átstrukturálódik a kereslet, ami, mondjuk az ún. harmadik világban a tőke okozta szegénységet tovább növeli, és a természet további kiuzsorázását okozza. Mondjuk úgy, hogy szemét-újrahasznosítás kolóniáivá, azaz a gazdagabb, hatalmasabb tőkék és államaik fertőző szemét-sivatagaivá válnak a korábbi „háborítatlan” természeti, vagy épp mezőgazdasági területek, más megélhetés híján. Vagy a szegénység következményeként a modern tőkés élelmiszeriparhoz szükséges fizetőképes kereslet, és ennek aljasságai hiányában a vadon élő állatvilág közvetlenül fogyasztási cikké változik, amivel az ekképp társadalmasított vírusok továbbterjednek a társadalom többi részébe. Ahogy a profitorientált, ezért tömegek számára megfizethetetlen modern egészségügy-ipari termékeket, orvoslást megfizethetőbb, közvetlenül a természettől rabolt termékekkel kiváltó kuruzslásipar esetében is. Vagy lásd a kisárutermelők konkurenciaharcát a piac többi résztvevőjével a termőterület növelésének, a szegényes technológiák okán kimerített földek esőerdők felégetésével pótlásának révén; valamint a tőkés mezőgazdaságot és állattartást egyáltalán, amivel úgyszintén a biovírusbányászathoz járulnak hozzá. [5]
VI.
A tudás e társadalomban szükségképp korlátolt lesz, mert a cél nem több, mint a tőkefelhalmozás, profit, az alávetettség és kizsákmányolás, a tulajdoni elválasztás révén egyénivé tett érdekek és elsajátítások legtársadalmibb fokának és formájának, a kapitalizmusnak a fenntartása, nem pedig a tényleges és teljes társadalmiság, az összes lehető és következmény tényleges és teljes súllyal való számbavétele. A tőke, az állam, a piac, mint rész uralkodik az egész felett, a kizsákmányolt, kisemmizett, alávetett tömegek felett, azok létfeltételei, azokat termelő eszközök felett; őbelőlük él, ezért teljesnek tetszik, holott csak uralkodó rész. Ezért e társadalmat fenntartó felelősségteljes döntés szükségképp korlátolt célért, korlátolt tudás alapján kell, hogy történjen, azaz szükségképp felelőtlen lesz. A tőke, a tulajdon, az állam társadalma, ahogy nem tud önmagán, úgy nem tud a természeten sem uralkodni, csak kiuzsorázni és roncsolni azt; az összes következmény fel nem mérhetősége a rendszer belső, lényegi működéséből fakad, el nem választható tőle.
Vagyis a lényeg az, hogy tulajdonképp mindegy, „mesterségesen”-e vagy „természetes” módon jött létre a vírus. Mivel így is, úgy is a kapitalizmus társadalmi termékével állunk szemben. A tőke, mint a tulajdoni formák végkifejletének, az áru(érték) tulajdonának a szükségképpeni végkifejlete, uralkodóvá válása, az elidegenedett emberi tevékenység legfejlettebb és leguniverzálisabb formáinak megteremtője és kihasználva-fenntartója ahhoz maga is eléggé univerzális – minden különöst általánossá, dolgok mennyiségében kifejezett társadalmilag szükséges munkaidőkké, áruértékké oldó, és mint áruérték önmagát kizsákmányolással, értéktöbblettel növelő –, így pedig eléggé társadalmi, hogy mindent beintegráljon önmagába, hogy önmagává változtasson mindent, mit lehet, s önmagát szaporítsa így. Vírusa ő e világnak. De ez visszafelé is működik: újra és újra vírusokat szabadít fel és terjeszti szét őket társadalmában akarva-akaratlanul. Amiket szupervírusként megpróbál szintén kihasználni, saját képmására formálni, velük önmagát szaporítani, a vírusok vírusává válni, például a tőkés-korlátolt kutatás- és gyógyszeripara révén.[6] Csak hát az ember ennél kevesebb és több: saját társadalmi viszonyai uralkodnak rajta, vírusok és szupervírusok társadalmi keltetőjévé nyomorítva és kipusztulva végül. Vagy fellázad ellenük és önmaga, efféle társadalmi viszonyok alkotása és fenntartása ellen, hogy tényleg ura lehessen életének és társadalmának.
VII.
A vírus kapitalista társadalmi termék; tehát forgalomba is kerül e társadalomban, bárhogy is próbálják hű, és/vagy hősies állami-magán közegek és szervek megállítani azt, X tőkés érdekkel szemben Y tőkés, vagy épp össztőkés/állami társadalmi érdekre hivatkozva. Pontosan azért, mert X, Y, vagy épp össztőkés/állami érdekek megszemélyesítőjeként tudnák azt csak megállítani.
Ahhoz, hogy a szükségképp megjelenőket, azaz a COVID-19 súlyosságú, vagy épp súlyosabb betegségeket és járványokat okozó vírusokat[7] megfékezzék, néhány egyszerű dolog kell. Időben felismerés; a terjedés időben megakadályozása; gyógymód időben alkalmazása.
Ám az egyszerűt megvalósítani e társadalomban nem olyan egyszerű. Ami fentebb írva volt a világösszeesküvésekkel, és a természeten való uralommal, és tudásfelhalmozással kapcsolatban, az itt is áll. Az egyszerű dolgokhoz tudás, annak felhalmozottsága és felhalmozása, valamint alkalmazása kell. De a kevesek hatalmának világában tömegek alávetettsége, kiszolgáltatottsága, ennek tudása és tudatlansága kell; ezen belül a tőke társadalmában a tudásfelhalmozás és annak alkalmazása sem a valóság megértéséért, hanem szükségkép más célból, tőkefelhalmozásért történik, manipulált és korlátolt tudományokként, amik – saját uralmi pozícióikat fenntartandó – az egyetlen igaz tudás egyházává válnak. Így eleve korlátoltak lesznek, annak ellenére, hogy még így is összemérhetetlenül többek, mondjuk egy középkori, a „bibliában már minden meg van írva, másra szükség nincs” tudásalapúságnál; illetve annak ellenére, hogy ama korlátoltságok efféle visszahanyatlással (is) terheltek. Tehát az időben felismeréshez a kapitalizmus által biztosított tudás elégtelen lesz, bármennyi anyagi eszköz állna rendelkezésre. Ám az anyagi eszközök úgyszintén korlátolt nagyságban fognak rendelkezésre állni. Nem azért, mert a bolygó lehetői végesek. Hanem, mert egy járvány negatív hatásai szükségképp a „talán” rovatba íródnak, akkor, amikor a profit rovatát is ki kell tölteni, méghozzá minél előbb, minél nagyobb pozitív számsorral. A profit időben biztosítása felülírja az új vírus/járvány időben felismerését, ennek feltételeinek biztosítását.
VIII.
Mind a tudás, mind az anyagi eszközök kérdése a kapitalista társadalmiság kérdése egyben; ez meg a konkurencia és osztályharcok kérdése ismét. A járvánnyá lehető mikroorganizmusok, vírusok az egész világon felbukkanhatnak, és az egész világot fenyegethetik. Ám a tőke világa tőkék és államok nemzetközi hierarchiáiból, tömbjeiből áll, amik minden kérdést saját profitjuknak, hatalmuknak rendelnek alá, más tőkékkel, államokkal, illetve az őket önmaga ellen termelő bérmunkásosztállyal stb. szemben. Tehát a tőke tényleges nemzetközisége, mint az áruérték különös elvontságának, nemzetköziségének megvalósulása, kiteljesedése szükségképp egymással harcoló részeket jelent, azok társadalmiságát. Ezért olyan nemzetközi intézmények lehetetlenségét, amik ténylegesen meg tudnák előzni, időben fel tudnák ismerni, és megfelelően kezelni egy-egy járványügyi veszélyhelyzetet. A különböző tőkék, államaik egymással szemben használnák-használják ki eme intézmények lehetőit, túl-, vagy épp alulértékelve egy-egy veszélyhelyzetet, tőke- és hatalomszivattyúként használva adott intézményt. Ahogy az ultraimperializmus, illetve a világkormány harmóniája, vagy épp összeesküvése lehetetlen, úgy például a WHO sem válhat a hatékony vírusvédelem eszközévé. Csak a tőkék és államaik konkurenciaharcának egyik színterévé és szeméttelepévé.[8]
A tőkés nemzetközi kontroll lehetetlenségének az oka azonban helyi szinten is érvényesül; így a „nemzetközinek nem önállóként alárendelt helyi” működésképtelensége fordított úton is előáll, azaz az „önálló helyiekből levő nemzetköziség” esetén. Azzal a különbséggel, hogy a naiv reményekből több keletkezhet ezen a szinten. Mivel itt a bérmunkásosztálynak, annak tőkét tagadó társadalmiságának, (akarva-akaratlanul) kommunista tendenciájú tudatának, felelősségének nagyobb lehet a szerepe. Amit aztán a tőke és az állam barátai jó esetben úgy integrálnak vissza a tőke rendszerébe, hogy „tisztesség”, meg „hősiesség”, bizonyítva ezzel, hogy a már csak a nagyság és befolyás okán is a „felülről” szervezendő és szervezett kapitalista nemzetközi hivatalokkal a helyi kapitalista intézmények egylényegűek, és merőben tőkés konkurenciaharcoknak megfelelővé nyomorítják az alulról származ(hat)ó kontrollt, a tőkének és államhatalomnak való meg nem felelést. És ez utóbbi sem lehet több egy kapitalista intézményen belül mássá, mint hogy a tőke és állam érdekében okosabbnak lenni a tőke és állam helyett; vagyis az általános-hosszútávú tőkés érdekek bölcsévé és zombijává válásnál.
A vuhani orvos, Li Ven-liang esete pontosan ez. A Vuhani Központi Kórházban karanténba zárt, hagyományos kezelésekre nem reagáló vírusos tüdőgyulladástól megbetegedettekről készült belső diagnosztikai jelentést 2019. december 30-án ismertette volt orvosegyetemi osztálytársaival, figyelmeztetve őket ezzel arra, hogy új járvány alakulhat ki, illetve, hogy védőfelszerelést használjanak. A belső jelentés a korporatív-tőkés uralkodó osztály[9] által birtokolt és manipulálható információ volt, a hatalom eszköze a hatalom fenntartásáért; ennek ára pedig, az egészségügyi dolgozók életének veszélyeztetésén túl a járvány elszabadításának lehetője (majd valósága), aminek terheit főleg a kizsákmányoltak, kisemmizettek, alávettek tömegeinek kell viselniük. A „helyi szervek” persze nem ostobaságból, vagy a mindentudó központ mindenható parancsára cselekedtek és cselekszenek így. Az ő dolguk, csakúgy, mint a feljebbvalóiké, „a központé” az, hogy hatalmukat és hasznukat fenntartsák; adott körülmények közt a nyugalom és rend fenntartásával. Ha ez sikerül nekik, akkor státuszuk fennmarad, sőt, feljebb is léphetnek; ha nem, például úgy, hogy az igazat meg a valódit is kimondják, akkor buknak, és személyben más, lényegében ugyanolyan döglesők lépnek a helyükre. A „vírusból talán baj lesz” kockázatával szemben – amit a korábbi SARS járvány megfékezésének emléke tovább csökkentett – „a zűrzavar- és pánikkeltésért lefokozás” bizonyossága állt. A legracionálisabb döntés az uralkodó osztály részéről tehát a felelőtlen elhallgatás és elhallgattatás volt és lesz, méghozzá léthelyzetéből következőleg. Ezzel szemben az orvos léthelyzete a bérmunkásé, akinek a hatalmi „státusz” legfeljebb csak egy mozzanat lehet a léthelyzetében, és az is olyan, amilyen – más bérmunkásokkal konkurencia, illetve a bérmunkásokat irányító bérmunkás karrier-lehetői, az uralkodó osztály pozíciójára csak rímelve, azzal (hamistudatilag) „harmonizálva”. Így ő a léthelyzetének megfelelően, nem pedig ellenében hozhatott és hozott felelős döntést a járványveszély elhárításáról, csökkentéséről; ezzel pedig akarva-akaratlanul, mint az uralkodó osztállyal szemben álló, annak érdekeit felülbíráló a kizsákmányolt, kisemmizett, alávetett tömegek nyomorát és kiszolgáltatottságát csökkentendő, kommunista álláspontot képviselt, vagy legalább is annak tendenciáját. Azokkal szemben, akik a tőke és az állam uraiként hívják magukat kommunistának; azaz a legrosszabb antikommunistákkal szemben.
Ám ez nem lett kommunista mozgalommá, se forradalommá; a kapitalizmus intézményei, működése maradtak. Így tehát az állam és tőkevírus elnyomatásával az új koronavírus terjedése konkurálhatott, és utóbbi győzelmével a rendőrség kényszerűen bocsánatot kért azoktól, akiket „pletykálkodásért” meghurcoltak. A tőke és az állam pedig, látván, hogy az új koronavírus és járványa kiszökött az eltussolhatóság karanténjából, és a tőke-, valamint a hatalomfelhalmozást veszélyezteti, a Li Ven-liang által javasolt óvintézkedéseket vezette be nagy kegyesen, jobb és más híján a tömeges karanténnal együtt. A tőke és az állam pillanatnyi és helyi érdekeivel szemben a tőke és az állam általános érdekei győztek; Li Ven-liangot pedig, aki maga is a járvány áldozata lett, az állam posztumusz kitüntetések és a családnak adott kártérítések mellett mártírrá nyilvánította.
IX.
Az tehát, hogy új, veszélyes járvánnyá lehető vírussal állnak szemben, a megbetegedéseket követően, helyi szinten aránylag gyorsan felismerődött. Ám megelőzni a bajt nem lehetett és nem lehet a tőke rendszerében a természet tőkés társadalmasítása, és a tudásfelhalmozás tőkésítettsége okán, egyrészt. Profit és hatalom ma kell, a járvány talán holnap robban ki (megint) – tehát minden marad a régiben.
Másrészt hiába ismerik fel a bajt, ha e rendszer azt szükségképp „késő”-vé teszi. Mivel a „baj” csak akkor értelmezhető számára, ha a tőke és hatalomfelhalmozást veszélyezteti. Vagyis, ha kellő társadalmi méretekben jelentkezik. Ez a vírus esetében azt jelenti, hogy járvánnyá és világjárvánnyá kell dagadnia ahhoz, hogy a termelőeszközök és létfeltételek tőkés urai „érdemben” foglalkozzanak a kérdéssel. Ekképp a „megelőzés” sem lehet más, mint az események követése, a megszaladt folyamatok adott esetben kétségbeesett és brutális fékezése – többszörös árát fizetve a szükségképp elszalasztott tényleges megelőzésnek. De hát az is igaz, hogy mindennek költségeit az alávettettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek fizetik meg végül és elsősorban, nem pedig azok, akik mindennek haszon és hatalomélvezői.
Ám a bérmunkásság, és/vagy az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek tömegei nem az abszolút jók a tőke abszolút gonoszaival szemben. Előbbiek léthelyzete sajátos kettősséggel bír: alávetettként, kizsákmányoltként, kisemmizettként, a tőke ellentmondásainak elszenvedőiként és kényszerűen újratermelőiként a tőke ellenében cselekvésre hivatottak, a kommunista harc szükségességének felismeréséig és műveléséig, a kommunista társadalom létrehozásáig: a tőke rendszerének eltörléséig. De élni ma (is) kell; és minél kevésbé látható más perspektíva a fennálló rendet tagadandó, annál inkább a fennállóhoz hasonulva, játékszabályait elfogadva fognak élni, vagy létezni csupán. Ezért a megélhetés kényszerű konkurenciaharcosaiként a tőke osztályharcának ágyútöltelékévé válva annak korlátoltságát és felelőtlenségét is bírhatják, a tőkének való alávetettségükből, tényleges eszköztelenségükből, a tőke által létfeltételeiktől, azokat termelő eszközöktől, tudástól, túlélési lehetőktől, hatalommal bíró kapcsolatrendszerektől való elzártságukból, megfosztottságukból következőleg a teljes atomizáltságig. A természet tőkés társadalmasításának kényszerű, de alkatrészeiként például; de a járványok kitermelésén túl a járványok terjesztésének, elszabadításának legfőbb eszközei is ők lesznek, mivel ők a társadalom nagy részét kitevő, a társadalmat (jelenleg) fenntartó tömeg. Azonban ez sem pusztán mennyiségi kérdés – mivel mennyiség eleve nem állhat önmagában –, hanem különös minőség mennyiségéé. A tőkés termelés tömegeket koncentrál, mozgat nap mint nap elháríthatatlanul, milliárdnyi érintkezést produkálva; a munkaerő újratermelésének tőkésítése, a turizmus-ipar stb. még ezt tetézi; így a vírus terjedésének első látásra a társadalom társadalmisága, nagysága az oka. De ez továbbra is csak látszat. Mivel ez tőkés társadalom, ahol a „normális” és „törvényes” működés a tőke osztályharca a bérmunka ellen a teljes bomlásig és pánikig; azaz kommunista perspektíva nélkül a tőkés viszonyok személyiségszocializációja a tömegeket a tőkének tetszően egyéni túlélési stratégiák nyomorultjaivá, az antitársadalmiság megvalósítójává teszi.[10] A tőke nem tud, a neki alávetetteket, általa kizsákmányoltakat és kisemmizetteket pedig nem enged(het)i felelősségteljesen dönteni. A vírus kitermelését, vészes terjedését nem egyszerűen a tömegek, hanem a tőkének alávetett, általa kizsákmányolt és kisemmizett, és a tőke által fertőzött tudatú tömegek teszik lehetővé és valósítják meg; és mindennek költségei is őket terheli legfőképp, azzal együtt, hogy a betegek és halálos áldozatok legnagyobb részét is ők adják. Ez a kérdés nem egyszerűen „nyuggerkérdés”, ahogy a tőke hű, meg hasznos idiótái zagyválják e rendet fenntartandó. Hanem kapitalizmuskérdés. Mindenkit veszélyeztethet és veszélyeztet e járvány, mivel a kapitalizmus ronccsá levő tömegeire szabadítja rá a maga szükségképp tudatlan, felelőtlen és korlátolt módján, míg maga a vírus is tovább mutálódhat és lehet még pusztítóbb, a „minden körülmények közt” erőst, fiatalt, nagyszerűt is ölve már; és a kapitalizmus válság-elhárítási kísérletei csak újabb roncs-tömegeket, járványok könnyű prédáit eredményezheti. A tőke ugyanazt műveli társadalmával, mint a természettel; a tőke nélkül nincs vírus.[11]
X.
Ha a tőkés társadalmi termelés követelte koncentráció, mobilizáció és érintkezés révén a vírus járvánnyá, méghozzá a tőke általános érdekei számára is problematikussá vált, akkor a tőkés tudásfelhalmozás korlátoltságának, a tőkés kutatás-, és gyógyszeripar eszköztelenségének, vagyis a tőkés modernitás eredményeképp a tőke és állam „felelősségteljesei” tőkés-primitív módszerekkel kénytelenek a járványt megfékezni, ellenőrizhetővé tenni, tőkésíteni, vírusává válni. És ezt a primitivizmust is kihasználni, tőkésíteni, ennek megfelelően gazdaságossá tenni, eleven munkaerőt kikapcsolni, bérmunka elleni osztályharcként modernizálni. Az általa megteremtett és hasznosított felelőtlenség, pánik, bomlás ellen karantént vezet be, a legprimitívebb formájától, husángokkal felszerelt rendőri-katonai osztagokkal fenntartottól a tőkés biztonsági-ellenőrzési, illetve kommunikációs ipar csúcstermékéig, a kisbutákat okostelefonos applikációkkal és nyomkövetéssel, drónokkal és robotokkal irányító-fegyelmező digitalizált változatig. Ez a tőke ellenőrzése, a tőke osztályharca tehát továbbra is a tömegek felett; és amit „vészhelyzetben” alkalmazni lehet, azaz „új szükségletként” tőkésíthető és tőkésített, azt, ha jövedelmező, „igazán hasznos” a tőkének és államnak, „békés célokra”, azaz vészhelyzeten kívül is alkalmazni fogják, permanens vészhelyzetet állítva elő a bérmunka és annak tőke elleni osztályharca számára.[12]
Ám a tőke elleni, kommunista harccá levő osztályharc számára ilyen körülmények között nem lehet egyszerűen az a megoldás, hogy felszámolják a karantént, hogy semmit sem tesznek a járvány megfékezéséért. Persze ez a taktikai lépés is felvethető, akkor, ha a társadalmi káosz progresszív továbbfejlesztéssel bírhat. De ezzel az extrém szituáció extrém taktikájával az a baj, hogy a járvány és káosza nem pusztán elviselhetetlenné teszi a régi módon élést, hanem magát az életet szüntetheti meg, méghozzá akkor, amikor a tőkés rendszer felszámolásának forradalma még nincs napirenden, ez irányú tömegharc még nem bontakozott ki, legfeljebb csak annak előfeltételei. És emellett a járvány tovább terjedése, berobbanása főként az alávettettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek tömegeit sújtja, mivel az ő egészségi állapotuk, orvosi kezeléshez való hozzáférhetőségük, így túlélési esélyük jóval rosszabb, korlátozottabb, mint az uralkodó osztályé. Nem a világvége-járvány demokratizmusáról van (még) szó, hogy mindenki pusztul. De a kommunista harc nem kényszerítheti rá az alávetetteket, kizsákmányoltakat, kisemmizetteket akaratuk ellenére, hogy kommunistává legyenek annak összes kockázatával; a kommunizmus nem épülhet parancsszóra, és legfőképp nem épülhet az ő csontjaikból. A kommunizmus tagadása az, hogy harcában még részt venni nem akaró, legfeljebb szimpatizáló bérmunkásokat „magasabb célokért” megöli, vagy legalább is életüket kockáztatja ilyen vagy olyan taktikai lépéssel. Ezek a módszerek a burzsoázia különböző terrorszervezeteire jellemzőek. A tőke felelőssége, azaz felelőtlensége így a kommunistákra szállna. A kommunista harc nem használhat fel bármit a céljaira, a cél nem szentesíti az eszközt, hanem meghatározza; a kommunizmus, mint szabad személyiségfejlődés társadalma és mozgalma nem képviselheti a „minden megengedett”, a „bárkivel szemben bármi áron” álláspontját, mert magát pusztítja „hatalmat a hatalomért” bolsevik osztálytársadalom-restaurátorrá. Ám ha forradalmi szituáció áll elő, ha forradalmivá váló-válható tömegharcok vannak napirenden, ha a tőke tömeggyilkos rendszerének felszámolására lehetőség nyílik, ha maguk a tömegek akarják és vállalják a kockázatot, a felszabadulásért folytatott harcot, ha nem külsőleg kényszerítik őket a szabadságra, ekképp a legfonákabb rabságra, akkor járványveszélyre hivatkozni a tőkeellenes(sé lehető) tömeggyűlések stb. ellen már ellenforradalmi tetté válik.[13]
XI.
Tehát, ha az a történelmi szituáció, hogy a tőkének köszönhetően nincs más eszköz a járvány feltartóztatására, mint a karantén, és ha a tőkeellenes harc adott állása nem írja felül alkalmazását, akkor a tőkeellenes osztályharc feladata az, hogy maga szervezze meg azt a tőke ellenében, tőkeellenes társadalmiságot hozva létre a tőke társadalmisága helyett, annak ellenőrzését fellazítva-megszüntetve, amennyire lehet. Ez azonban, tőkeellenes társadalmiságról lévén szó, nem jelenthet pusztán annyit, hogy a kordonra vörös és fekete szalagok kerülnek, és a karantén területéről a tőke és az állam erőszakszerveit gerilla stb. csoportok kiszorítják, illetve, mint a partizánháború vidékein, a „hivatalos” őrjáratok mellett és helyett valójában ők ellenőrzik az adott területet. Azt is jelentenie kell, hogy a tartalékok ellenőrzését és adott esetben képzését is a tőkeellenes osztályharc erői szervezik meg. Azaz: a karantén, mint társadalmi termék sem egy önmagába álló dolog, hanem mozzanat; ezért az előfeltételeinek birtoklása is kérdés, nem csak magának az elszigetelődésnek a kialakítása és fenntartása. Tetszik vagy sem, de a karantén nem csak kerítés, hanem kolbászkérdés is; nem beszélve arról, hogy mindennek későbbi következményeit, azok lehetőit is uralni kell a kapitalizmussal szemben. Azaz a tőkeellenes osztályharcnak ez is csak egy állomása lehet, a továbblépés kényszerével terhelve a kapitalizmus fennmaradásáig.[14]
Ám ez ügyben is áll az, amit korábban, a tőke információs monopóliumának fellazításáról íródott, ti. hogy ez esetben is inkább „a tőke és állam érdekében okosabbnak lenni a tőke és állam helyett” tendenciája dominál a kommunistává levő tőkeellenes harc tendenciájánál, ha nem a másként szerveződés, termelés, hanem az önkéntes börtön és nem-termelés megszervezése a fő feladat, ha a karantént csak mint karantént kezelik, önmagába szakított dologként. Az egyenként/kiscsoportban kivonulni a társadalomból anélkül, hogy kivonulnának belőle – saját tartalékaikat átváltani a tőke társadalmának tartalékaira – esete nem a kommunista tudati fejlődést, szolidaritást, szervezettséget biztosító konfrontáció a tőke újratermelésének központjaiban, központjaival, a gyárakban, a földeken. Hanem (legfeljebb) csak külsődlegességeivel, erőszakszerveivel való konfrontáció az önkéntességgel gazdaságossá tett kapitalista börtön ellenőrzéséért. Ez a tőke lépéselőnyét jelenthette és jelenti; így a kommunista tudatosság amúgy is szűk lehetőit ez tovább csökkentheti és csökkenti. S ezért jellemzően nem a kommunista tendenciájú önszerveződések, hanem kapitalista intézmények, „helyi hatóságok”, netán állam az államban, valamint államot pótló bűnszervezetek lehettek s voltak okosabbak, hatékonyabbak a „központiakkal” szemben Kínától Olaszországon át Brazíliáig egy-egy városban, azok negyedeiben – már ha „okosabbnak” kellett/lehetett lenni egyáltalán. De hát a lényeg továbbra is a lényeg: minden progresszív, nem-kapitalista, nem törvényes mozgalom, amennyiben a tőkeviszonyt lényegileg nem támadja meg, nem haladja meg önmagát, legfeljebb tőkés-államivá lehet és lesz végül.[15]
Lásd: Részeg Hajó 12. szám – …–vírus-összeesküvés-vallás–… 1-2. rész.
Mindehhez sajtó: https://www.origo.hu/tudomany/20200318-feny-derult-az-uj-koronavirus-szarmazasara.html ; https://444.hu/2020/03/31/lehet-hogy-a-sars-cov-2-mar-evek-evtizedek-ota-mutalodik-az-emberekben ; https://eletmod.transindex.ro/?cikk=28470&az_uj_koronavirus_kalandjai_barcelonaban ; https://index.hu/techtud/2020/04/21/koronavirus_wiv_vuhani_viruslabor/ ; https://24.hu/tudomany/2020/05/02/koronavirus-covid-19-vilagjarvany-amerikai-hirszerzes-mesterseges-virus-biologiai-fegyver/ ; https://merce.hu/2020/05/04/nyiltan-a-kinai-viruslaborokat-vadolta-az-amerikai-kulugyminiszter-a-jarvany-kitorese-miatt/ ; https://index.hu/kulfold/2020/05/08/franciaorszag_koronavirus_november/ ; Kremlin says unfounded accusations of man-made origin of COVID-19 unacceptable https://tass.com/politics/1148225 ;
Covid-19 result of crazy experiments at Wuhan: Russian scientist https://www.outlookindia.com/newsscroll/covid19-result-of-crazy-experiments-at-wuhan-russian-scientist/1813494 . (Az írás összes url hivatkozásáról való letöltések ideje: 2020. 03.-09. Az idézeteken kívül az összes megjegyzés a Részeg Hajó jegyzete).
„A tudatlanság: erő” – egyébként G. Orwell 1984 c. írásának ezen jelszava nem csak a manipuláltakra, hanem a manipulálókra is áll; és nem csak merő kellemetlenségből alkalmazandó merő kellemetlenséget okozva, hanem azért is, mert olyan amilyen, de örömforrássá is lehet. Az uralkodók szabadságához, az uralom megéléséhez, a bármit megtehetek boldogító önteltségéhez is tudatlanság kell, mint az uralkodókhoz való naiv bizalomhoz és az uralkodókért való hősies önfeláldozáshoz is az alávetettek, kizsákmányoltak, kisemmizettek részéről például; és mint írva volt, minél kevésbé lehet „észérvekkel” legitimálni a fenntarthatatlant, annál inkább kell másféle, esztelen és érvtelen legitimációt szerezni a legitimáció teljesen feleslegessé, vagy legalább is negatívvá tételéig. Így a tétel fordítva is igaz: e világ ereje a tudatlanság.
Lásd: Részeg Hajó 10. szám – Rögtönzött gondolatok a vegetarianizmusról; illetve: Részeg Hajó 10. szám – Néhány (elő)szó Duczynska Ilona: „Széljegyzetek a KMP bomlásához” c. írásához.
Az árufetisizmusról lásd: Karl Marx: A tőke I.; I. Áru és pénz; 4. Az áru fétis jellege és ennek titka. MEM 23.
„Wang Song kutató szerint (Institute of Zoology, Kínai Akadémia) a fő probléma a vadon élő állatok fogyasztása, valószínűleg az embert nem közvetlenül a denevérek fertőzik meg, hanem olyan állatok, amelyek denevéreket fogyasztanak. A kínai emberek többsége pedig a húsokat és ételeik alapanyagát olyan »nedves« piacokon vásárolják, ahol élő állatokkal együtt ellenőrizetlenül árusítják a friss élelmiszereket is és ahol ráadásul az árak is nagyon elfogadhatóak.” (https://hu.wikipedia.org/wiki/SARS-CoV-2)
Az új „centrum”kapitalista országgá fejlődő „népi” Kína tőkés viszonyai, élelmiszer és egészségügy-ipara ezeket a ránézésre csak az „elmaradott” országokra jellemző állapotokat fenntartja, illetve újratermeli. Mint ahogy minden kapitalista működés közvetve vagy közvetlenül a természet tőkés társadalmasításának ezen konkrét formáit előidézi, fel- vagy kihasználja, illetve „szociális pótintézményként” az általa termelt szegénységet efféle kedvezményekben és szabadosságokban részesíti a rendszer és a szegénység újratermeléséért.
Kína egészségügyi rendszeréhez néhány szocdem-bolsevik, „balos”, nem RH kommunista, de Kína-kritikus írás: BALMIX – Mi a kapcsolat a korona-vírus és az egészségügy privatizációja között? https://balmix.hu/hu/kulfoldi-elemzesek/39840-mi-a-kapcsolat-a-korona-virus-es-az-egeszsegugy-privatizacioja-kozott ; Philippe Alcoy: Coronavirus Takes Toll on China’s Poor. https://www.leftvoice.org/coronavirus-takes-toll-on-chinas-poor ; Andreea Brinza: Chinese Health Care Needs More Communism. https://foreignpolicy.com/2020/01/28/wuhan-virus-epidemic-china-chinese-health-care-needs-more-communism/
Egy általános összefoglaló a kapitalista közösségiség semlegességét, azaz a polgári politikusságát és manipuláló manipuláltságát bíró Wikipédiáról: Healthcare in China. https://en.wikipedia.org/wiki/Healthcare_in_China
És ha már itt tartunk, néhány szösszenet a Wikipédiáról, azaz a különböző polgári-kapitalista frakciók szembenállásának termékéről, ahol jó esetben egymást kényszeríthetik a másikról szóló (rész)igazság kimondására, ekképp alapanyagot szolgáltathatva mindegyikőjük, rendszerük megértéséhez és felszámolásához:
https://qubit.hu/2019/05/31/titokban-rahekkelte-termekeit-a-wikipediara-a-north-face ; https://www.hwsw.hu/hirek/30742/poltikai-manipulacio-a-wikipedian.html ; https://en.ejo.ch/public-relations/manipulation-wikipedia ; Hihetünk a Wikipédiának? (Should We Believe Wikipedia?) https://www.digilife.hu/movie:hihetunk-a-wikipedianak
Visszatérve az eredeti témához, néhány, polgári naivitással és reformizmussal terhelt írás a természet tőkés társadalmasításához: https://444.hu/2020/04/02/a-termeszet-pusztitasaban-kodolva-volt-egy-veszedelmes-vilagjarvany ; https://index.hu/gazdasag/2020/04/02/kina_vadallat_piac_koronavirus_mezogazdasag_vuhan_denever_tobzoska_medve_epe_ kornyezetvedelem_termeszet_kizsakmanyolas/ ; https://index.hu/techtud/2020/03/16/zoonozis_covid19_koronavirus_jarvany_pandemia_azsia_afrika/ https://merce.hu/2020/04/08/alapjaiban-veve-kene-megvaltoznia-a-ruhaiparnak-a-kornyezeti-katasztrofa-elkerulesehez/
Itt megjegyeznénk, hogy efféle járványokat más mikroorganizmusok is okozhatnak, amiknek a kitermelődésére, társadalmiságára ugyanaz áll, mint a vírusokra. Ezzel a tőke vírus jellege nem másítódik meg, csak kiegészítendő azzal, hogy baktériumként és gombaként is hajlamos viselkedni – osztódással szaporodni a saját toxinjától való pusztulásig, meg a hullán és korhadékon éléstől a kedélyes szimbiotikusságon át a gazdaszervezetet elpusztító parazitizmusig. Hogy a (földi) élethez szükségesek a vírusok, a baktériumok, a gombák is? Igaz. De egyrészt a tőke jellegéről volt szó, nem pedig arról, hogy a tőke maga lenne az élet. Másrészt a tőke társadalmában az életben maradáshoz így vagy úgy, de tőke kell. Ha a tőketermelés e társadalomban leáll, akkor az anyagi javak termelésének megszűntével maga az élet is megszűnik. Pont azért kell olyan társadalom, ahol az anyagi javak termelése nem tőkeként és nem tőkeképzőként történik – már ha meg akarunk szabadulni e társadalom összes eszelősségétől, amit a tőkétől való függés idéz elő.
https://azonnali.hu/cikk/20200407_miert-tamogatta-a-who-kinat-a-koronavirus-agyonhallgatasaban ;
https://444.hu/2020/04/03/ket-honappal-a-jarvany-kirobbanasa-elott-fuggesztettek-fel-a-programot-amivel-ilyen-vilagjarvanyokat-jeleznenek-elore ; https://qubit.hu/2020/04/24/2019-ben-tobbszor-figyelmeztettek-a-vilagot-egy-uj-jarvanyra-csak-senki-nem-vette-komolyan ; https://merce.hu/2020/05/26/az-eu-mar-3-eve-tamogatta-volna-koronavirus-elleni-oltoanyagok-fejleszteset-de-a-gyogyszeripar-kihatralt/
Az antikommunizmus sztálini típusú pártállamának uralkodó osztálya korporatív szervezettségű (volt); az uralkodó osztályhoz tartozás nem az egyes személy tőketulajdonán alapul(t). Hanem a pártállam nomenklatúrájához tartozáson. Nem a tőkés tulajdonnal bíró egyének lettek-lesznek a tulajdonuk okán az uralkodó osztály szervezetévé. Hanem a szervezet tette-teszi az egyéneket egyéni tulajdonlás nélkül-helyett-ellenére az uralkodó osztály tagjaivá. A sztálini típusú rendszerben az állam a létfeltételek és azokat termelő eszközök legfőbb tulajdonosa, az állam ura pedig a párt (ki)választott vezető része (nomenklatúra), magával a párt „mezei” tagságával szemben is; vagyis szervezet a tulajdonos, és annak hierarchikusan szervezett tagsága e szervezet kezelője-fenntartója. S mint e hatalommal bíró szervezet hatalommal bíró tagjai képzik minden bér-jellegű(nek tűnő) javadalmazásuk ellenére az uralkodó osztályt, a kapcsolati hálózatukat, a korrupciót stb., a pártállammal szemben, a pártállamnak (amíg lehet) alárendelten saját egyéni hasznukra fordítva egyben. Amennyiben ez a rendszer a (magán)tőkés felhalmozásnak is teret enged, azaz a pártállam nem a „nyers” hatalomfelhalmozás, illetve ennek alárendelt tőke uralkodó osztályának lesz a szervezete, hanem a tőkéé és annak hatalmáé, akkor az uralkodó osztály előbb-utóbb két mozzanatból és azok összefonódásaiból áll: a pártállam nomenklatúrájának és a tőke magántulajdonosainak nagyszerűiből, és ezek harcaiból és megegyezéseiből a bérmunkásosztály, parasztság stb. kizsákmányolásából újratermelve önmagát továbbra is. Mint a „népi” Kínában.
Megjegyzendő, hogy a „bomlás és pánik” alatt nem (csak) az értendő, hogy tömegek összevissza rohangálnak az utcán, Brad Pitt pedig családostul túlél, sőt, világot ment, lásd Z világháború. Hanem például a tartalékképzési okból WC-papír, tartós és kevésbé tartós, felhalmozóra rohadó élelmiszer (liszt) felvásárlásának eszelősségbe csapó rohama is ide sorolandó. Amit nem csak a tőketulajdonos jó emberek végeztek, hanem a kizsákmányoltjaik, a bérmunkásság stb. (még) nem teljesen elnyomorodott része is. Persze, a tébolyult felhalmozás, a boltokban az utolsóvá tett WC-papír gurigáért gladiátorkodás nem abszolút esztelenség. Az áru, tulajdon, tőke világának szempontjából teljesen racionális döntés, mivel az áru-tulajdon viszonya, mint a legtársadalmibb antitársadalmiság képzője egymással szembeni konkurenciaharcot (is) teremt és gerjeszt, a többivel szemben a többiből különös végtelenének, vagyis az egymással szembeni végtelen igényét, mint a túlélés zálogát e viszonyok közt. Hogy így túlélni valójában nem lehet, már az erőforrások véges voltából következőleg sem, ami az esztelen pazarlásként végül mindent pusztító hiányokat teremt, az világos; de az áruviszony adta örök és csillapíthatatlan, kannibalizmussá levő éhséget felszámolni – azaz nem csupán elnyomni –, csak más társadalmisággal, a kommunizmus viszonyaival, szolidaritásával, tervezhetőségével lehet.
https://index.hu/kulfold/2020/04/08/ausztria_ischgl_gocpont_koronavirus_jarvany_tirol_sieles_turizmus_kitzloch_bar/ ; https://nepszava.hu/3072507_vilagmeretuve-dagadt-a-botrany-ischglben
https://www.portfolio.hu/bank/20190314/mar-tobb-ezer-ember-ultetett-chipet-a-bore-ala-eljott-a-rettegett-uj-vilagrend-317391 ; https://hvg.hu/tudomany/20200317_koronavirus_jarvany_megfigyeles_izrael_iran_kina ;
E formák tartalma természetesen az, hogy a kapitalizmus, mint jövőtlen rendszer diktatúrájának egyre nyíltabbá és aljasabbá tételével küzd önnön fennmaradásáért. E dinamikát a tőke által torz-végessé tett lehetők, és a tőke torz-végtelen igényei közötti ellentmondás hajtja, mind az uralkodó osztályon belüli konkurenciaharcokon, mind a kommunistává lehető osztályharcokon keresztül, ezeket uralandó.
Ne felejtsük, hogy az 1910-es és 1920-as évek fordulójának proletár forradalmi hulláma – az egyik legnagyobb, ha nem „a” legnagyobb a kapitalizmus történelmében – a kb. 27-50 millió áldozatot követelő spanyolnátha járvány időszakában zajlott le. https://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyoln%C3%A1tha
https://merce.hu/2020/04/13/ahol-nem-segit-a-kormany-ott-osszefog-a-nep-szolidaritasi-mozgalmak-latin-amerikaban-a-jarvany-idejen/ ; https://libcom.org/blog/against-quarantine-martial-law-characteristics-03042020 ; https://444.hu/2020/08/17/brazil-oslakosok-torlaszoltak-el-egy-amazoniai-autopalyat-mert-az-allam-nem-vedi-meg-oket-a-koronavirustol
(2020. 10. 09.)