2024. 06. 29.
A NÉMETORSZÁGI KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT (KOMMUNISTISCHE ARBEITERPARTEI DEUTSCHLANDS – KAPD) PROGRAMJA
1920 májusa
Előszó
Forradalmi és ellenforradalmi hullámok forgatagában jött létre a KAPD. De az új párt létrejötte nem 1920 húsvétjára esett, amikor is az eddig egymással laza kapcsolatban álló „ellenzék” szervezetileg végleg összefonódott. A KAPD születése egybeesik a KPD (Spartacus Liga) fejlődésének egy olyan szakaszával, amelynek során felelőtlen vezetők egy klikkje, személyes érdekeit a proletárforradalom érdekei fölé helyezve, megpróbálta a német forradalom „haláláról” szóló személyes elképzelését ráerőltetni a párt többségére. Ez utóbbi energikusan fellépett a személyes érdekek e megnyilvánulása ellen. A KAPD akkor született meg, amikor ez a klikk az általa kidolgozott személyes koncepcióra alapozva képes volt a párt addig forradalmi taktikáját reformista taktikává alakítani. Levi, Posner és társaiknak áruló magatartása újra igazolja azt a tapasztalatot, miszerint a német proletárforradalom folytatásának előfeltétele mindenféle vezetői politika radikális megszüntetése. Ténylegesen ebben gyökerezik az az ellentét, mely köztünk és a Spartakus Szövetség között keletkezett, és – szemben a Levi, Piek, Thalheimer stb., illetve a Hilferding, Crispien és Stampfer, Legien közöttivel – áthidalhatatlan mélységű. Az az eszme hogy a forradalmi tömeg akaratát döntő faktorrá tegyük egy valódi proletárszervezet taktikai magatartásában, pártunk szervezeti felépítésének vezérmotívuma. Adott esetben a tagok autonómiáját kifejezésre juttatni, ez egy olyan proletár párt alapelve, amely a hagyományos értelemben nem is mondható pártnak.
Ezért számunkra magától értetődik, hogy a szervezeteinknek itt átadott pártprogram, melyet a pártkongresszuson ezzel a feladattal megbízott programbizottság fektetett írásba, egészen addig program-tervezet marad, míg a következő pártkongresszus az itt látható fogalmazvánnyal egyetértve el nem fogadja azt. Egyébként nem valószínű, hogy a párt alapvető és taktikai álláspontjára vonatkozó módosításokat kérvényeznének, mivel a program jelenlegi változatában nem tartalmaz mást, mint a pártkongresszus által kibővített keretek között egyhangúlag elfogadott programnyilatkozat tartalmát. Néhány formális módosítás pedig semmit sem változtat azon a forradalmi szellemen, ami a program minden sorából árad. Mozdíthatatlan vezércsillagunk marad a proletárdiktatúra történelmi szükségszerűségének marxista módon történő felismerése, rendíthetetlen marad azon akaratunk is, hogy a szocializmusért folyó harcunkat a nemzetközi osztályharc szellemében folytassuk. Ezen zászló alatt biztos a proletárforradalom győzelme.
Ügyvezető Bizottság, Berlin, 1920. május közepe
Erdmann – Friedrich – Stahl
A KAPD PROGRAMJA
A világháború örökségeként létrejött világgazdasági krízis – minden gazdasági és társadalmi kihatásával együtt – melynek összképe egy kolosszális méretű romhalmaz megsemmisítő benyomását kelti, semmi mást nem fejez ki, mint hogy a polgári kapitalista világrend fölött lassan bealkonyult az ég. Most nem egy periodikusan fellépő, a tőkés társadalmi módra jellemző gazdasági krízisről van szó; ez magának a kapitalizmusnak a „krízise”, amely az egész társadalmi organizmus görcsös rángásai közt még sosem tapasztalt élességű osztályellentétek félelmetes összecsapásaiként és a széles néptömegeken belül jelentkező tömegnyomorként jelenik meg, figyelmeztetésül a polgári társadalom számára. Egyre egyértelműbben mutatkozik meg, hogy a tőke és a munka ellentmondása, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak közti, napról napra élesedő ellentét olyan meg nem szüntethető jelenségek a tőkés gazdasági rendszeren belül, amelyek a proletariátus eddigi közömbös rétegei előtt is egyre világosabbá válnak. A kapitalizmus teljes kudarcot vallott. Az imperialista rablóháborúban történelmileg megdöntötte saját uralmának alapjait, s olyan káoszt teremtett, melynek elviselhetetlen következményei világtörténelmi kérdés elé állították a nemzetközi proletariátust: elmerülni a barbárságban vagy felépíteni a szocialista világot?
A föld összes népe közül eddig egyedül az orosz proletariátusnak sikerült hősies harcban legyőzni tőkés osztályának uralmát és átvenni tőle a politikai hatalmat. Hősies ellenállással sikerült a nemzetközi tőke zsoldos seregének koncentrált támadását visszaverni és most minden nehézséggel megküzdve hozzálátott feladata elvégzéséhez, hogy a világháború és az azt követő két éves polgárháborúban teljesen szétzilált gazdaságot lassanként szocialista alapokra fektetve újjáépítse. Az Orosz Tanácsköztársaság jövője szorosan összefügg a németországi proletárforradalom fejlődésével. A német forradalom győzelme után létrejöhet egy szocialista gazdasági blokk, amely az ipari és mezőgazdasági termékek kölcsönös cseréjének köszönhetően képes lesz valóban szocialista termelési módot kialakítani anélkül, hogy gazdasági és ezáltal politikai engedményeket kellene tennie a világtőkének. Ha a német proletariátus nem végzi el rövid időn belül történelmi feladatát, akkor a világforradalom kibontakozása akár évekkel ill. évtizedekkel is eltolódhat. Ma Németország a világforradalom gyújtópontja. Az Antant hatalmak „győzedelmes” országaiban a forradalom csak akkor kezdődhet el, ha Közép-Európa már elgördítette útjából a nagyobb akadályokat.
Persze Németországban a proletárforradalom szempontjából sokkal kedvezőbbek a gazdasági feltételek, mint Nyugat-Európa „győzedelmes” országaiban. A versailles-i béke jelszavával maradéktalanul kifosztott német gazdaság a tömegek nyomorba döntését eredményezte, ami pedig rövidesen megköveteli a katasztrofális helyzettel szembeni erőszakos fellépést. S nem elég az, hogy a versailles-i rablóbéke a proletariátust elviselhetetlen bilincsbe verve iszonyú terheket rótt ki a tőkés termelési módra Németországban, de még ennél is veszélyesebb az, hogy ezzel Németország jövőbeni szocialista gazdaságának alapjait is aláaknázza: vagyis a világforradalom kibontakozása ebből a szempontból is veszélyeztetve van. Ebből a dilemmából csak a német proletárforradalom gyors kibontakozása és lezajlása jelentene kiutat.
Németországban a gazdasági és politikai helyzet már rég megérett a proletárforradalom kitörésére. A történelmi evolúció e szakaszában, amikor a kapitalizmus bomlásának folyamatát már nem lehet mesterségesen elfedni, minden azon múlik, hogy a proletariátust sikerül-e tudatosságra bírni, hiszen már csak egyetlen energikus lépés kell ahhoz, hogy azt a hatalmat, amit valójában már a kezében tart, ténylegesen gyakorolja is. A forradalmi osztályharc ilyen periódusában, amikor bekövetkezik a tőke és a munka közti küzdelem utolsó fázisa és a tulajdonképpeni döntő harc már javában folyik, nem lehet több kompromisszumot kötni a halálos ellenséggel, hanem annak megsemmisítésére kell törekedni. Különösen az olyan intézményeket kell támadni, amelyek tendenciája az osztályellentétek áthidalására irányul, tehát a kizsákmányoltak és kizsákmányolók között valamiféle politikai és gazdasági munkaközösséget akar létrehozni. Abban a pillanatban, amikor adottak a feltételek a proletárforradalom kitöréséhez anélkül, hogy az állandó krízis kicsúcsosodna, vagy ha bekövetkezik a helyzet katasztrofális kiéleződése, de a proletariátus nem látja át annak végső következményét, ill. nem értékeli ki azokat, akkor biztos, hogy olyan szubjektív természetű okokról van szó, melyek jelenléte akadályozza forradalmi folyamat felgyorsulását. Más szavakkal: a proletariátus ideológiája nem képes egészen kilábalni a polgári és kispolgári eszmék csapdájából. Jelenlegi állapotában a német proletariátus pszichológiája láthatóan magán hordozza az évszázados militarista rabság jegyeit, de emellett a hiányos öntudatéit is, ahogy annak a régi szociáldemokrata párt és az USP parlamenti kretenizmusának, valamint a szakszervezeti bürokrácia abszolutizmusának következményeként törvényszerűen ki kellett alakulnia. A szubjektív momentumok a német forradalomban döntő szerepet játszanak. A német forradalom problémája tulajdonképpen a német proletariátus öntudatra ébredésének problémája.
Ezen szituáció felismerésével és annak szükségessége folytán, hogy a világforradalmi fejlődés tempóját fel kel gyorsítani, a KAPD a III. Internacionálé szellemében harcol a polgári demokrácia azonnali megszüntetéséért és a munkásosztály diktatúrájáért. Elveti a demokratikus alkotmányba foglaltak alapját – mely a jelenlegi helyzetben duplán érthetetlennek és tarthatatlannak nyilvánul -, s amely szerint a kizsákmányoló tőkés osztálynak is biztosítani kell politikai jogokat és a termelőeszközök feletti kizárólagos rendelkezési jogot. Maximalista szándékai alapján a KAPD amellett döntött, hogy minden olyan reformista és opportunista harcmódot elutasít, amelyek csak a polgári osztállyal való komoly és döntő harc elkerülését szolgálják. A KAPD nem akarja kikerülni ezeket a harcokat, ellenkezőleg, követeli és elő akarja mozdítani ezeket. Egy olyan államban, ahol minden jel arra mutat, hogy hamarosan széthullik a tőkés társadalmi rend, a parlamentarizmusban való részvétel is a reformista és opportunista harci eszközökhöz tartozik. Ilyen periódusban a proletariátust arra sarkallni, hogy vegyen részt a parlamenti választásokon, annyit jelent mint a proletariátusban azt a hamis és veszélyes illúziót kelteni és táplálni, hogy parlamenti eszközökkel is le lehet győzni a krízist. Nem lehet polgári osztályharcos eszközt alkalmazni egy olyan szituációban, amelyben kizárólag a határozottan és kíméletlenül alkalmazott proletár osztályharcos eszközök lehetnek hatékonyak. Az előrehaladott proletárforradalom során részt venni a polgári parlamentarizmusban nem más, mint a tanácseszme szabotálása.
A politikai hatalomért folytatott proletár harc periódusában a tanácseszme képezi a forradalmi továbbfejlődés középpontját. Az a többé vagy kevésbé erős visszhang, amit a tanácseszme a tömegek tudatában ébreszt, a társadalmi forradalom fejlődésének fokmérője. A politikai munkástanácsok és a forradalmi üzemi tanácsok elismeréséért vívott harc egy bizonyos forradalmi szituáció keretében logikusan a tőkés diktatúra ellen és a proletárdiktatúráért folyó harcból nő ki. Ez a forradalmi harc, melynek tulajdonképpeni politikai tengelyét a tanácseszme alkotja, történelmi szükségszerűséggel fordul az egész polgári társadalmi rend és következésképp annak politikai kifejeződési formája, a polgári parlamentarizmus ellen.
Tanácsrendszer vagy parlamentarizmus? Ez világtörténelmi jelentőségű kérdés. Felépül-e a proletár-kommunista világ, vagy elsüllyedünk a polgári-kapitalista anarchia mocsarában? Egy ilyen nagyon is forradalmi helyzetben, ami Németországban uralkodik, a parlamentarizmusban való részvétel nemcsak hogy a tanácseszme szabotálását jelenti, hanem egyenesen a polgári-tőkés világ konzerválását és így a proletárforradalom többé-kevésbé tudatos elodázását is.
A polgári parlamentarizmus mellett a németországi proletárforradalom továbbfejlődésének másik fő gátló tényezőjét a szakszervezetek adják. Mindenki előtt ismert a világháborúban gyakorolt magatartásuk és állásfoglalásuk. A régi Szociáldemokrata Párt alapvető és taktikai állásfoglalására tett döntő befolyásuk vezetett a német burzsoáziával kötött „Union Sacrée” [Az osztálybéke Szent Uniójának] proklamálásához, ami egyenlő volt a nemzetközi proletariátus elleni hadüzenettel. Szociál-áruló tevékenységük egyenes következménye lett a németországi novemberi forradalom kitörésére gyakorolt hatásuk, amikor is ellenforradalmi hozzáállásukat azzal bizonyították, hogy egyezményt írtak alá az összeomlásban lévő német vállalatokkal arról, hogy a társadalmi béke érdekében „munkaközösséget” (Arbeitsgemeinschaft) alkotnak velük. Ellenforradalmi tendenciájukat a német forradalom során mind a mai napig megőrizték. A szakszervezeti bürokrácia volt az, aki leginkább tiltakozott a német munkásosztályban egyre mélyebben gyökeret eresztő tanácseszme ellen, és az is, aki a gazdasági tömegakciókból logikusan következő politikai tendenciákat, melynek célja a proletariátus politikai hatalomszerzése volt, sikeresen meg tudta bénítani. A szakszervezetek ellenforradalmi jellege olyan nyilvánvaló, hogy Németországban számos vállalkozó attól teszi függővé a munkások felvételét, hogy azok hozzátartoznak-e valamely szakszervezeti szövetséghez. Így az egész világ előtt nyilvánvalóvá válik, hogy milyen jelentős részt vállal a szakszervezeti bürokrácia a minden oldalról széthullani készülő tőkés rendszer fenntartásában. A szakszervezetek tehát a tőkés osztályállam egyik tartóoszlopát képezik a polgári alapok mellett. Hogy ezt az ellenforradalmi építményt nem lehet belülről forradalmi értelemben átalakítani, azt az utolsó másfél év szakszervezeti története megfelelően igazolja. A szakszervezetek forradalmasítása nem személyi kérdés. Ezeknek a szervezeteknek az ellenforradalmi jellege a rájuk jellemző struktúrában és saját rendszerükben rejlik. Ennek felismeréséből adódik az a logikus következtetés, hogy csakis a szakszervezetek szétrombolása teszi szabaddá az utat a németországi szociális forradalom előtt. A szocialista építéshez nincs szükség megkövült szervezetekre.
A tömegharcokból létrejövő üzemi szerveződés új dolog. Nem abban az értelemben új, hogy még soha semmi hasonló nem létezett még eddig, hanem abban az értelemben, hogy a valódi forradalomból jön létre a régi mentalitás és annak alapja elleni harc szükséges fegyvereként. Megfelel a tanácseszmének és így nem egy csupasz forma, vagy újabb szerveződési játék, ill. egyszerű misztikus csodavirág, hanem egy olyan társadalmi forradalom olyan organikusan növekvő, jövőt építő kifejezési formája, mely az osztálynélküli társadalom elérésére törekszik. Tisztán proletár harci szervezet. Nem tagolódik foglalkozások szerinti csoportokra, harcmezején a proletariátus megszervezheti önmagát a régi társadalom maradékának lerombolására és ennek az üzemen belül kell végbemennie. Itt mindenki osztályelvtársként viszonyul a másikhoz, itt mindenkinek ugyanazok a jogai. Itt a tömeg a termelés hajtóműve, mely rendületlenül törekszik arra, hogy átlássa és irányíthassa a termelést. Itt a szellemi harc a tudat forradalmasítása: zúgó áradatként sodródik az egyik embertől a másikig, tömegtől tömegig. Minden a magasabb osztályérdekeket szolgálja, nem pedig a túlbuzgó egyesületi szellemet, és az egyes munkaterületek külön érdekeit. Az ilyen szerveződés az üzemi tanácsok gerince, s az osztályharc állandó mozgalmi eszközeként olyan élő szervezetté válik, amelyben mindig lehetséges bárkit újraválasztani, lemondatni. Továbblépve a tömegakciókban és velük együtt, a gyári szervezeteknek természetesen maguknak kell létrehozniuk azokat a központosított szerveket, amelyek megfelelnek forradalmi fejlődésüknek. Fő tevékenységük a forradalom kidolgozása lesz, nem pedig a programok, alapszabályok és tervek részletes kidolgozása. Nem segélypénztárak vagy életbiztosítók, még akkor sem, ha – szükség szerint – sztrájktámogatásokra gyűjtenek. Feladatuk: a szocializmus szakadatlan propagálása, üzemi gyűlések szervezése, politikai viták vezetése, stb. Vagyis az üzemekben folyó forradalom elősegítése.
Az üzemi forradalom célja valójában kettős. Feladata elsősorban a szakszervezetek és ezek táptalajának, valamint a bennük koncentrálódott proletár-ellenes szellemi komplexumnak a megszüntetése. Kétségtelen, hogy ebben a harcban a gyári szervezet kétségbeesett ellenségként találkozik majd minden polgári formációval. De ugyanez vonatkozik az USPD és a KPD híveire is, amennyiben az utóbbiak tudtukon kívül haladnak a régi szociáldemokrata utakon (még ha más politikai programot is fogadnak el, de mégis csak politikai-erkölcsi tévelygések kritikusaiként lépnek fel), vagy pedig nagyon is tudatos ellenfélként jelennek meg, mivel számukra a diplomácia művészete, a politikai alkudozás emberkereskedelme, mely állandóan a „felszínen” tartja őket, magasabb rendű, mint a társadalmi harc. Az USPD-vel nem lehet megegyezni, mivel nem ismerik el a gyári szervezetek létjogosultságát a munkástanácsokért folytatott küzdelem alapján. Ám a tömegek nagy része már most is inkább őket, mint az USPD-t ismeri el politikai vezetésként. Ez jó jel. Az üzemi szervezet a tömeges sztrájkok elszabadításával és politikai irányultságuk átalakításával, minden alkalommal a pillanatnyi politikai helyzetre alapozva, sokkal gyorsabban és sokkal alaposabban fog hozzájárulni az ellenforradalmi szakszervezetek leleplezéséhez és megsemmisítéséhez.
Az üzemi szerveződés másik nagy célja a kommunista társadalom felépítésének előkészítése. Az üzemi szervezet tagja lehet minden olyan munkás, aki elkötelezi magát a proletárdiktatúra mellett. Ehhez tartozik a szakszervezetektől való határozott elzárkózás, szellemi irányzatuktól való egyértelmű elszakadás. Ennek az elszakadásnak kell egyértelműen meghatároznia azt, hogy ki léphet be az üzemi szervezetbe. Ezzel nyilvánvalóvá válik a proletár osztályharc és annak módszerei mellett való elkötelezettség, de nem szükséges azonban egy szűkebb pártprogram mellett elkötelezettnek lenni. Az üzemi szervezet természeténél és a benne rejlő tendenciáknál fogva a kommunizmust szolgálja és a kommunista társadalomhoz vezet. Magja mindig kifejezetten kommunista lesz, küzdelme mindenkit egy irányba kényszerít. Másrészt a párt programjának a legtágabb értelemben vett társadalmi valósággal kell foglalkoznia; a párttagoktól pedig a legkomolyabb intellektuális tulajdonságokat követeli meg. Míg a Kommunista Munkáspárt, mint egy politikai párt, a világ forradalmi folyamatával gyorsan haladó és változó, soha nem lehet mennyiségileg nagy – hacsak nem fejlődik visszafelé a tönkremenetelig – addig a gyári szervezetben a forradalmi tömegeket osztályszolidaritásuk, proletár osztályszolidaritásuk tudata egyesíti. Itt szervesen előkészül a proletariátus egyesülése, ami pártprogram alapján soha nem lehetséges. A munkahelyi szervezkedés a kommunista formáció kezdete, és az eljövendő kommunista társadalom alapjává válik.
Az üzemi szerveződés a KAPD-vel szoros egységben oldja meg feladatait.
A politikai szervezet feladata, hogy a munkásság tudatosabb elemeit a pártprogram alapján összegyűjtse.
A párt és az üzemi szervezet közti viszony az üzemi szerveződés lényegéből adódik. Sohasem lohadó propagandával kell a KAPD-nek az üzemi szervezeten belül dolgozni. Harci jelszavaikban meg kell egyezniük. Az üzemek káderei a párt mozgalmi fegyvereivé válnak. Ehhez persze az kell, hogy a párt is egyre több proletár jelleget, proletár osztálykifejeződést fogadjon el, öltsön magára, az alulról jövő diktatúrát helyesen ítélje meg, és eszerint cselekedjen. Ezzel bővül feladatainak köre, de ugyanakkor ez a kör a legerősebb alapra támaszkodik. El kell érni – és ezt az üzemi szervezetek garantálják -, hogy a győzelemmel, azaz a proletár hatalomátvétellel, az osztály diktatúrája, és ne néhány pártvezér vagy azok klikkjének diktatúrája jöjjön létre.
A proletariátus hatalomátvételének fázisa a polgári-tőkés társadalom leghalványabb nyomát is eltörli a föld színéről. Ezt egy olyan tanácsszervezet létrehozása teszi lehetővé, amely az összes politikai és gazdasági hatalmat a kezében tartja. Az üzemi szerveződés ebben a fázisában maga is a proletárdiktatúra egyik eleme, amelyet az üzemben az üzemi szerveződésből kinőtt üzemi tanácsok gyakorolnak. Továbbá ebben a fázisban az üzemi szerveződés feladata az is, hogy arra törekedjen: ő váljék a tanácsrendszer alapjává.
A kommunista közösség felépítésének egyik gazdasági előfeltétele az üzemi szerveződés megléte. A kommunista közösség politikai szervezeti formája a tanácsrendszer. Az üzemi szerveződés egyetért azzal, hogy a politikai hatalmat kizárólag a tanácsok végrehajtó testülete gyakorolja. A KAPD ezért annak a maximálisan forradalmi programnak a megvalósításáért harcol, melynek konkrét követeléseit az alábbi pontokban foglaljuk össze:
A, Politikai területen
1. Azonnali politikai és gazdasági csatlakozás minden győzedelmes proletár országhoz (Szovjet-Oroszország stb.) a nemzetközi osztályharc szellemében abból a célból, hogy közös védelmet biztosítsunk a világtőke agresszív tendenciái ellen.
2. A politikailag megszervezett forradalmi munkásság felfegyverzése, helyi védelmi osztagok és egy Vörös Hadsereg létrehozása, valamint a polgárság a rendőrség, az összes tiszt, a polgárőrség stb. lefegyverzése.
3. Minden parlament és városi/közösségi képviselő testület feloszlatása.
4. Munkástanácsok alakítása, mint törvényhozó és végrehajtó hatalom gyakorlói. Németországi munkástanácsok képviselőiből egy központi tanács választása.
5. Német tanácskongresszus összehívása, mint a Tanács-Németország alkotmányozó politikai szerve.
6. A sajtó átadása a munkásságnak a helyi politikai tanácsok vezetése alatt.
7. A polgári jogrendszer szétzúzása és forradalmi törvényszékek azonnali felállítása. A polgári büntetőhatalom és biztonsági szolgálat átvétele a megfelelő proletár szervek által.
B, Gazdasági, társadalmi és strukturális területen
1. Az állami és más nyilvános adósságok, valamint minden háborús kölcsön törlése.
2. Minden bank, bánya, kohó, ipari üzem, valamint a kereskedelmi nagyvállalat kisajátítása a tanácsköztársaság által.
3. Minden olyan vagyon lefoglalása, mely meghaladja azt a mennyiséget, amit a német munkástanácsok központi tanácsa meghatározott.
4. Minden magántulajdon köztulajdonba vétele az illetékes helyi tanácsok vezetése alatt.
5. Az egész nyilvános közlekedésügy átvétele a Tanácsköztársaság által.
6. A termelés központi irányítása és vezetése a gazdasági tanácsok kongresszusán megválasztott legfelsőbb gazdasági tanács által.
7. Az egész termelés átállítása azon szükségletek kielégítésére, melyeket a leggondosabb gazdaságstatisztikai számítások alapján határoztak meg.
8. A munkakényszer legkíméletlenebb bevezetése.
9. Az egyéni létfeltételek biztosítása a táplálkozást, lakást, ruházkodást, kort, betegséget stb. illetően.
10. Rendek, címek, társadalmi különbségek megszüntetése. A nemek közti egyenlőség teljes jogi és társadalmi biztosítása.
11. Az ellátás, a lakhatás és az egészségügy azonnali radikális átalakítása a proletár lakosság érdekében.
12. Azáltal, hogy a KAPD a tőkés gazdasági rendszer és a polgári állam ellen határozott harcot folytat, egyben támadja az összes polgári ideológiát és a proletár-forradalmi világnézet előharcosává válik. A társadalmi forradalom meggyorsításának jelentős faktora a proletariátus gondolatvilágának teljes forradalmasítása. Ebben a tudatban a KAPD támogat minden olyan forradalmi tendenciát a gazdaságban és a művészetekben, melyek jellege megfelel a proletár forradalom szellemének.
Legfőképp támogatja az összes olyan komolyan forradalmi törekvést, amelyeket az ifjúság hoz kifejezésre. És elutasítja az ifjúság fölötti bármiféle gyámkodást.
A politikai harc által a fiatalság rá lesz kényszerítve arra, hogy teljes erejét kibontakoztassa, ami pedig biztosít minket arról, hogy teljes világossággal és határozottsággal végzi el nagy feladatait. Hogy az ifjúság harcához a lehető legtöbb támogatást megkapja – persze kizárólag a forradalom érdekében -, ez a KAPD kötelessége. A KAPD tudatában van annak, hogy a proletariátus hatalomra jutása után a kommunista társadalom felépítésében nagy részt kell vállalnia az ifjúságnak pl. a következő területeken:
A tanácsköztársaság védelmezése a Vörös Hadsereg által, a termelési folyamat átalakítása, kommunista munkásiskolák teremtése, amelyek az üzemekkel szoros együttműködésben oldják meg alkotó jellegű feladataikat.
Ez a KAPD programja. A III. Internacionálé szelleméhez hűen a KAPD ragaszkodik a tudományos szocializmus megalapítóinak azon eszméjéhez, hogy a proletárhatalom megszerzése egyet jelent a burzsoázia politikai hatalmának megsemmisítésével. A proletárforradalom első feladatai: az egész polgári államapparátus felszámolása a polgári-junker tisztek vezetése alatt álló hadseregével, rendőrségével, porkolábival, bíráival, papjaival és államhivatalnokaival együtt. A proletariátusnak ezért fel kell fegyverkeznie a polgári ellenforradalom csapásai ellen. A proletariátusnak, ha a burzsoázia rákényszeríti, a kizsákmányolók polgárháborúját kíméletlen erőszakkal le kell vernie. A KAPD tudatában van annak, hogy a tőke és a munka közti végső összecsapás nem játszódhat le nemzeti határokon belül. Éppúgy, ahogy a kapitalizmus előtt sincsenek országhatárok és a világot végig pusztító rablóhadjárataiban sem akadályozza semmiféle nemzeti gátlás, lelkiismereti tényező, úgy a proletariátusnak sem szabad a nemzeti ideológiák hipnózisa alatt szem elől tévesztenie a nemzetközi osztályszolidaritás alapeszméjét. A proletariátus minél inkább magába szívja a nemzetközi osztályharc eszméjét, annál következetesebben nyúl majd a proletár világpolitika vezető motívumához, és annál gyorsabban hullik darabokra a már felbomlóban lévő világtőke a világforradalom csapásai alatt. Magasan minden nemzeti különcködés, minden országhatár, minden haza fölött, ott ragyog örök fénnyel a nemzetközi proletariátus jelszava:
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!
