2024. 06. 24.
Ukrán anarchisták üzenete a prágai nemzetközi háborúellenes akcióhét résztvevőihez
Mi az internacionalizmus – a cselekvés vezérfonala vagy a tétlenség igazolása?
Köszöntés a prágai akcióhét elé
9 pont a további vita számára egy harkovi anarchista portáltól. Az ország egy nagyon-nagyon keleti területéről, amelyet 2022 előtt sokan még a térképen sem találtak volna meg.
1. Először is, e tézisekben csupán az ukrajnai háborúról lesz szó. Nem áll emögött semmiféle regionális önzés. Azelőtt, hogy Harkov frontközeli várossá vált volna, rengeteg egyetemi hallgató volt itt a Közel-Keletről, Afganisztánból és Afrikából; most viszont nincs rá lehetőségünk, hogy az ottani történéseket személyes beszélgetésekből ismerjük meg. Ezért arra szorítkozunk, ami a mi itteni harangtornyunkból látszik.
2. Az ukrajnai helyzet az utóbbi hónapokban teljes mértékben megerősíti azokat a gondolatokat, amelyeket február 24-i angol nyelvű interjúnkban és március 31-i áttekintő írásunkban kifejtettünk. Ukrajna koncentrációs táborból a halálra ítéltek táborává változik át. Tegnap hatályba lépett a teljes mozgósításól szóló, 10449 számú törvény, amelyet április 11-én fogadtak el, dacára a számos prognózisnak, melyek szerint a képviselők nem merik meglépni ezt. Most bármely utcai igazoltatás és a hadkötelezettek elektronikus nyilvántartásával való összevetés alkalmával a zsaruknak joguk lesz letartóztatni és a TCK-ba [a területi hadállomány-feltöltési központba] szállítani azt a férfit, akinek az adatai a 60 napos leadási határidő leteltével sem szerepelnek a rendszerben. Ha az illetőnél nincs ott a katonakönyve, úgyszintén letartóztatják és elszállítják az adatai megállapítása céljából. Egy nappal korábban a legfelsőbb hulladékfeldolgozó aláírta a 10379 számú törvényt, amely megemelte a katonai szolgálat elől kitérők bírságait. Eszerint ha a valaki nem jelenik meg a behívójában kitűzött napon vagy nem frissíti a személyes adatait, azt 17 és 25,5 ezer hrivnya közötti bírság fenyegeti, amelyet ha nem fizet be, akkor a bankszámlája befagyasztására számíthat (az ukrajnai minimálbér 8 ezer hrivnya). A különböző becslések 150.000 és 500.000 közé teszik azoknak a számát, akiket be akarnak terelni a hadseregbe; utóbbi eset azt jelentené, hogy a szóban forgó életkorú férfiak közül minden tizediket mozgósítják. Más szóval, a mozgósítás totális jellegét csak a költségvetés pénzügyi lehetőségei korlátozzák.
Sajtótermékünk szerkesztősége az utóbbi napokban részletes elemzést készített a mészárostörvényről és a rá adott reakciókról a társadalom mélyén, valamint arról is, hogy e törvény elfogadása hogyan hatott az Ukrajnából való menekülésre. Beszámoltunk arról a projektről, amely az ukránok ingyenes kölcsönös segítségnyújtását célozza az illegális határátlépés terén, és a harkovi Jurij Galuskóról, az orosz hadsereg katonájáról, aki hat tüzérségi parancsnokot ölt meg az anyja miatt – aki megsebesült, mikor az orosz hadsereg lőtte Harkovot –, majd fegyverét magánál tartva elrejtőzött. Május 15-re, a tudatos katonai szolgálatmegtagadók nemzetközi napjára írtunk az orosz csapatokból történő dezertálás tavaszi növekedéséről, és beszélgettünk egy személlyel, aki az ukrán határőrségből dezertált.
E pár hónap során elkezdték a legfelsőbb szinten megvitatni az ukrán hadsereg felbomlását. Az ország egyik legismertebb ügyvédje, Rosztyiszlav Kravec szavai szerint a háború egész időtartama alatt több mint 100.000 katona hagyta ott önkényesen az egységét; Jurij Kamelcsuk, a kormányzó párt parlamenti képviselője 15.000 ezer katonát említett, akik fegyelmi büntetést kaptak parancsmegtagadás vagy dezertálás miatt. Nagyon gyakori, hogy az osztagokból megszökőket egyáltalán nem büntetik meg, különben végképp senki sem marad, aki harcoljon. Az Ukrán Fegyveres Erők demoralizálódását elősegíti, hogy nem láthatók a háború perspektívái, hogy a katonákhoz úgy viszonyulnak, mint egy darab húshoz, és hogy a parlament nem teljesítette azt az ígéretét, hogy meghatározza a leszerelés időpontját, amikor elfogadta az 10449 számú törvénytervezetet. A hadseregben a személyi állomány hiányossága még égetőbb probléma, mint a fegyver- és lőszerhiány. Az állami erőszakszervekben félnek attól, hogy őket is a frontra küldik, és szemet hunynak a területi hadállomány-feltöltési központok civilekkel szembeni minden erőszakossága felett, csak hogy nekik maguknak ne kelljen hadba vonulniuk.
3. A felhívások, hogy egyesüljünk az egyenruhás szadisták ellen, akik azt képzelik, hogy jogukban áll dönteni arról, ki éljen és ki haljon meg, éppen annyira elterjedtek a néptömegek körében, amennyire kevéssé állnak készen arra, hogy közösen szerveződjenek az élet megváltoztatása céljából. Azok közül, akiknek nincs mit megvédeniük, egyre többen próbálják meg elhagyni Ukrajnát, nem választva a Kreml hatalma alatti élet és a vályúnál lévő rohadékok pénztárcájáért való halál között. Május 17-én szomorú „jeles nap” köszöntött be: a hivatalos adatok szerint már 30 férfi halt meg, miközben megpróbált átkelni a Tiszán, az EU-tagállamoktól elválasztó határfolyón. Aki nem menekül, az kénytelen gyakorlatilag házi őrizetben túlélni (sokan már több mint egy éve csinálják ezt, most pedig ez a gyakorlat elkezd mindenkire kiterjedni). Az Ukrajna mint állam közeli végét jósló szóbeszédek – különösen a front menti körzetekben – szintén nem segítik elő, hogy aktívabbá váljanak a tiltakozások: ebből a nézőpontból értelmetlen dolog kockáztatni a bűnügyi felelősségre vonást, ha mindez úgyis hamarosan véget ér, és arról kell majd gondolkodni, mit tegyünk az új valóságban. „Jobb az esetleges halál az orosz megszállás alatt, mint a biztos halál a belső megszállásért most” – ezt a logikát követi ez a komor apátia.
4. Mégis rendszeresek a társadalmi ellenállás epizodikus példái. Április 6., Kijev Gyesznyanszkij-negyede: miközben a TCK járőrei egy járókelővel beszéltek, egyiküket hátulról megközelítette és fejen ütötte az 1972-es születésű Tyimofej Molderf, aki ezután kést vett elő a táskájából, és megpróbálta megszúrni vele a razzia másik résztvevőjét. Április 20., Csornoguzi falu (Csernovci körzet) közelében: két civil a földre döntötte a TCK munkatársát, miközben az lakossági figyelemfelhívást tartott. A járművét elállták, mire ő a pisztolyával a földbe lőtt, de még egy ideig nem hagyták beszállni az autóba. Május 3-án este a kárpátaljai Vinogradov városkában körülbelül tíz, roma nemzetiségű személy gyűlt össze a TCK bejáratánál, és megpróbálták erővel kinyitni a kaput, így tiltakozva két helyi lakos mozgósítása ellen. A TCK-sok a levegőbe lőttek; másnap videofelvételeket tettek közzé, amelyekben a rohamban részt vevő nők bocsánatot kértek. Ugyanaznap este Zaporozsjében: helyi lakosok tömege gyűlt össze a TCK épületénél az aznap lakásán állítólagos körözés miatt letartóztatott Jevgenyij Butenko feleségének felhívására. Azt kiabálták: „Engedjetek ki mindenkit a pincéből!”, „Védelmeznetek kell minket, nem elrabolnotok!”. A rendőrség körbevette az épületet, hogy az emberek ne juthassanak be. A három órán át tartó tüntetést élőben közvetítette az „eleven emberek” mozgalom helyi aktivistáinak YouTube-csatornája. Május 12-re virradó éjjel szintúgy Zaporozsjében valaki (a szóbeszéd szerint) két Molotov-koktélt dobott a Sevcsenko-negyedbeli TCK épületére, de azok nem gyulladtak meg. Május 14-én a zsaruk bejelentették, hogy ugyanitt letartóztatták az „eleven emberek” öt fős szervezett csoportját, akiket a mozgósítással kapcsolatos dezinformáció terjesztésével vádolnak: az aktivisták a mozgósítás törvénytelenségéről beszéltek, és emberrablásokról készítettek videófelvételeket. Legalább egy letartóztatottat durván összevertek. Szinyelnyikovo, Dnyepropetrovszki körzet: tegnap a TCK-sok az autó hátsó ülésén szállították az 1975-ös születésű Alekszandr Szadovszkij biztonsági őrt; elszállítása közben ő kést vett elő, és az egyik TCK-s torkának szegezte. A másik megpróbálta elvenni tőle a kést, a vége az lett, hogy szúrt sebet kapott a kezén. Ugyanaznap Dnyipróban, a körzeti székhelyen: fekete ruhás ismeretlenek „b*zeráns TCK-s” kiáltással támadtak egy terepszínű mikrobuszban ülő katonai orvosra, a nyitott ablakon át gázsprayt fújtak rá, az arcát beverték, a szemüvegét összetörték. És hány videó születik nap mint nap arról, ahogy a járókelők segítenek az utcákon meglógni azoknak, akiket megpróbálnak elrabolni!
Szintén május 18-án napközben történt, hogy a határőrök Bolgan faluban (Vinnyicai körzet) észrevettek egy férfit, aki a határátkelőn kívül igyekezett átlépni az ukrán-moldáv határt. Az 1990-es születésű kijevi férfit le akarták tartóztatni, erre ő az egyik határőrt megütötte, majd gázsprayt használva megpróbálta elvenni tőle a szolgálati fegyverét. Az egyik határőr két figyelmeztető lövést adott le, majd lábon lőtte a férfit, akit kórházba szállítottak.
5. Azok a párhuzamok, amelyeket internacionalista körökben vonnak az Oroszország-Ukrajna konfliktus és az első világháború között, és az oroszországi és ukrajnai munkásokhoz intézett felhívások, hogy állítsák le a hadiipari termelést, nem veszik számításba azt a tényt, hogy Ukrajna a nyugati partnerek gazdasági bázisára támaszkodva háborúzik. Külföldről hoznak minden kritikusan fontos árut a töltényektől és az üzemanyagtól kezdve az élelmiszerekig és a gyógyszerekig. Az Ukrajnában folyó dróngyártás és az itt lévő haditechnikai javítóüzemek nem játszanak kulcsszerepet a háborúban. A gyenge láncszem a szállítási rendszer. Az ukrán nemzetközi szállítmányozók riadót fújnak: számos kamionsofőr, miután járművével kijutott Ukrajnából, otthagyja a teherautót, és nem hajlandó visszatérni; a logisztikai ágazatnak azok a dolgozói, akik az országban maradtak, egyszerűen felmondanak vagy nem akarják elhagyni a lakásukat, mondván, „végezze a TCK meg a rendőrség a szállítást”. Tegnap napközben körülbelül 100 teherautó részleges útblokádot alakított ki az Odessza-Kijev autópályán, amely az egyik legforgalmasabb az országban. Az Odesszából kivezető útszakaszon 5 kilométeres dugó alakult ki. A különböző régiókból származó sztrájkolók kijelentették, hogy „az országot mi tartjuk a vállunkon”, és a mozgósítás alóli mentesítést követeltek a szakmájuk számára; a személyautókat és a buszokat átengedték. A mi Harkovunkban a szállítócégek szintén a leállás határán vannak; a kereskedelmi ágazatot országos szintű összeomlás fenyegeti. Valószínűleg ez volt a sztrájkharc maximuma, amelyre a jelenlegi feltételek között a munkásosztály képes. Egyébként ez az esemény jóval csekélyebb társadalmi figyelmet vont magára tegnap, mint Uszik és Fury meccse a szupernehézsúlyú abszolút bokszvilágbajnoki címért. Ez sokat elmond arról, hogy milyen környezetben kell tevékenykednie a „Gyűlés”-nek.
Ugyanakkor ez a hónap Ukrajnában arról is nevezetes lett, hogy a háború kezdete óta most történt meg a megszokott munkahelyi harcok első nyilvános epizódja. Május 1-én reggel Druzskovkában sztrájk és tüntetés miatt leállt az a gyár, amely kenyérrel látja el a Donyecki körzet azon részének északi felét, amely a kormány ellenőrzése alatt áll. Az ok: a vállalat sok hónapja adós a fizetésekkel; körülbelül 200 ember dolgozik ott. Azonban a fent leírt okok miatt az efféle tiltakozások aligha képesek kritikus mértékben befolyásolni a hadműveleteket. A kastélyokban senkit sem izgat, hogy éheznek-e a szolgák.
6. Amíg a külföldi elvtársak továbbra is figyelmen kívül hagyják felhívásainkat, hogy folytassanak agitációt az ukrán menekültek körében, addig az állam nem hagyja őket békén. A haldokló rezsim elkeseredetten igyekszik visszahozni a szökött jobbágyokat, akár úgy, hogy megtagadja a konzulátus szolgáltatásait azoktól a férfiaktól, akik nem rendelkeznek megfelelő katonai nyilvántartási papírokkal, akár úgy, hogy közvetlen tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy az európai hatóságok ne biztosítsák az ukránok integrációját. Az internacionalisták hallgatása közepette ebben a hónapban a migránsok maguk kezdtek el kiállni jogaikért. Ahogyan olvashatjátok, inkább liberális-demokratikus, semmint osztálykövetelésekkel:
Figyelemreméltó, hogy a tüntetésről készült fotót elküldték annak a konzervatív antimajdanista kijevi bloggernek, aki a zaporozsjei tiltakozásoknak is támogatást nyújtott információmegosztás révén. Ezzel beigazolódott a „Gyűlés”-sel télen készített interjúban adott prognózis, miszerint a nemzetközi anarchista mozgalom tétlensége közepette a háborúellenes témát jobboldali konteósok fogják felhasználni. És úgy véljük, ez nem csak Ukrajnában történik meg.
7. Változtatni ezen csak úgy lehet, hogy kivonulunk az ukrán követségek és konzulátusok elé azzal a követeléssel, hogy engedjék ki az országból azokat, akik nem akarnak harcolni. Nincsenek illúzióink afelől, hogy a rezsim megtenné-e ezt a lépést – az Amerikai Konföderáció és Észak-Korea eme ostoba hibridje inkább küldi húsdarálóba az ország lakosságának többségét, csak hogy még egy kis időt nyerjen annak a szétrablásához, amit még nem loptak el. De még ha Ukrajna meg is nyitja határait, immár Európa országai tilthatják meg a beutazást. Ezért ha az efféle akciók bekerülnének a nagyobb sajtóorgánumokba, annak mindenekelőtt az lenne a hatása, hogy megmutatnák a háborúellenes beállítottságú embereknek Ukrajnában: a mi közösségünk valóban az ő oldalukon áll. Konkrét gyakorlati lépések nélkül a „semmilyen háborút, csak osztályháborút” hirdető jelszavakat üres elvontságoknak fogják tekinteni, általános lózungoknak minden jó mellett és minden rossz ellen.
8. Noha a háborúpártiak szomorúan elismerik, hogy az internacionalista álláspont erőre kap a külföldi anarchizmusban, utóbbiban továbbra is aránytalanul nagy figyelmet szentelnek a szociálsoviniszták leleplezésének, és aránytalanul kicsit a helyi szintű valós események megvitatásának. A mi kollektívánk számára már a háború előtt magától értetődő volt, hogy az anarchizmus a „sem határok, sem nemzetek”-ről szól, nem pedig a „határok és nemzet mindenek fölött”-ről; a háború harmadik évében annál inkább érdektelen az ilyen elemi dolgok bizonygatása. Lehetséges, hogy az ukrán ex-anarchisták szervezetei jelentős befolyással bírnak a nyugati országokban, de Ukrajnában aligha tud róluk pár száz embernél több, és ennyi energiát fektetni az ő kritizálásukba innen nézve csupán ingyenreklámnak tűnik. Ahogyan Elon Musk mondja, ne legyünk túlzottan szigorúak azokhoz, akiknek nem osztottak lapot.
9. De az imént felsorolt valamennyi probléma sem szünteti meg az előttünk álló akcióhét történelmi jelentőségét. Európa egész története 1918 és 1923 között – ez a társadalmi forradalmak története, amelyek nem történtek meg vagy vereséget szenvedtek a forradalmárok felkészületlensége miatt, aminek aztán egy még hatalmasabb világmészárlás lett az eredménye. Nem szabad hagyni, hogy ez a történet megismétlődjön. Reméljük, hogy az előttünk álló rendezvény csupán kezdete lesz a nagyszabású háborúellenes tevékenységnek, amelynek érdekében létrehoznak egy permanensen működő struktúrát különböző országokból származó elvtársak részvételével. A magunk részéről készen állunk arra, hogy tevékenyen hozzájáruljunk ehhez az ügyhöz és támogassuk azt, amennyire jelenleg csak tudjuk.
Olvasóink jól tudják, hogy a személyi kultusz elkerülése érdekében igyekszünk nem idézni a klasszikusokat, de úgy tűnik, hogy ez most éppen az az eset, amikor érdemes Bakunyin szavaival zárnunk, melyeket Nyecsajevhez szóló levelében írt le:
„…Ez a szenvedély csak akkor ér el hatást és megváltást, ha egyforma mértékben és egymással szoros kapcsolatban van benne jelen mindkét oldal – a negatív és a pozitív. Önmagában a negatív szenvedély, a gyűlölet nem hoz létre semmit; még azokat az erőket sem hozza létre, amelyekre a romboláshoz szükség van, következésképpen nem is rombol le semmit; a pozitív önmagában nem rombol le semmit, minthogy azonban az új létrehozása lehetetlen a régi lerombolása nélkül, így nem is hoz létre semmit, hanem örökre megmarad doktriner álmodozásnak vagy álmodozó doktrinerségnek.”
Tartsuk ezt észben a további munkánk során.
19.05.2024
https://aitrus.info/node/6219