RICARDÓ FLORES MAGÓN – A BURZSOÁ HAZA ÉS AZ EGYETEMES HAZA

2023. 02. 16.

RICARDÓ FLORES MAGÓN – A BURZSOÁ HAZA ÉS AZ EGYETEMES HAZA

RICARDÓ FLORES MAGÓN – A BURZSOÁ HAZA ÉS AZ EGYETEMES HAZA

Beszéd 1915. szeptember 19-én
Megjelent: Regeneración, 207. szám (1915 okt. 9.)

Elvtársak!

Az emberiség történetének egyik legmagasztosabb pillanatát éli. Az univerzumban semmi sem állandó: minden változik, és abban a pillanatban vagyunk, amikor változásnak kell végbemennie az emberi lények csoportosulásának módjában, azoknak a gazdasági, politikai, társadalmi, morális és vallási intézményeknek az együttesében, amelyek az úgynevezett kapitalista rendszert vagy másképpen a magán- vagy személyi tulajdon rendszerét alkotják.

A kapitalista rendszer saját maga által megsebezve pusztul el, és az emberiség elképedve nézi a rettenetes öngyilkosságot. Nem a munkások voltak, akik a nemzeteket magukkal rángatták, hogy azok egymás torkának essenek: maga a burzsoázia idézte elő a konfliktust, a piacok feletti uralomra törekedve. A német burzsoázia kolosszális haladást tett az ipar és a kereskedelem terén, és az angol burzsoázia féltékeny lett riválisára. Ez van ennek a konfliktusnak a mélyén, amelyet európai háborúnak neveznek: házalók féltékenysége, kereskedők ellenségeskedése, kalandorok veszekedései. Nem egy nép, egy rassz vagy egy haza becsületén pereskednek Európa mezőin, hanem a ragadozók e harcában mindenkinek az erszényén veszekszenek: éhes farkasok igyekeznek zsákmányt rabolni maguknak. Nem sérült nemzeti büszkeségről van szó, sem a meggyalázott lobogóról, hanem a pénz birtoklásáért folyó harcról, a pénzéről, amely először megizzasztotta a népet a mezőkön, a gyárakban, a bányákban, a kizsákmányolás minden helyén, és amely most azt akarja, hogy maga ez a kizsákmányolt nép életével őrizze őt kirablóinak erszényeiben.

Micsoda szarkazmus! Micsoda véres irónia! Dolgoztatják a népet egy darab száraz kenyérért, míg a gazdák tartják meg a hasznot, és aztán egyik népet a másikkal zúzatják szét, hogy ezt a hasznot ki ne ragadja valaki hóhéraik karmai közül. Ha mi, szegények, megvédjük magunkat, az helyes: ez a mi kötelességünk, erre kötelez minket a szolidaritás. Egymás támogatása, egymás segítése, egymás kölcsönös megvédelmezése olyan szükséglet, amelynek eleget kell tennünk, ha nem akarjuk, hogy uraink semmisítsenek meg bennünket. De felfegyverkezni és rárontani egymásra, hogy megvédjük gazdáink erszényeit, ez osztály elleni bűntett, ez olyan aljasság, amelyet felháborodottan kell visszautasítanunk. Fegyverbe! – rendben van. De osztályunk ellenségei ellen, a burzsoák ellen, és ha kezünknek be kell zúznia egy fejet, legyen az a gazdagé; ha tőrünknek el kell érnie egy szívet, legyen az a burzsoáé. De mi, szegények, ne tépjük szét egymást.

Európa mezőin a szegények egymást tépik szét a gazdagok javára, akik azt hitetik el, hogy a haza javára harcolnak. Nos rendben: milyen hazája van a szegénynek? Aki nem rendelkezik mással, mint karjaival, hogy azzal biztosítsa megélhetését, olyan megélhetést, amelyet elveszít, ha az átkozott gazdának nincs kedve kizsákmányolni őt – milyen hazája van neki? Mert a hazának olyasvalaminek kell lennie, mint egy jó anyának, aki egyformán védelmezi minden gyermekét. Milyen védelmet kapnak a szegények saját hazájukban? Semmilyet! A szegény minden országban rabszolga, minden hazában boldogtalan, minden kormány alatt mártír. A hazák nem adnak kenyeret az éhezőnek, nem vigasztalják meg a szomorút, nem törlik le a verejtéket a fáradt munkás homlokáról, nem állnak a gyenge és az erős közé, hogy utóbbi ne tegyen erőszakot az előbbin. De amikor a gazdag érdekei veszélyben vannak, akkor felszólítják a szegényt, hogy tegye kockára életét a hazáért, a gazdagok hazájáért, egy olyan hazáért, amely nem a miénk, hanem hóhérainké.

Nyissuk ki szemünket, testvérek a láncokban és a kizsákmányolásban; nyissuk ki a szemünket az értelem fényére. A haza azoké, akik birtokolják, és a szegények nem birtokolnak semmit. A haza szerető anyja a gazdagnak, és mostohaanyja a szegénynek. A haza egy furkósbottal felfegyverzett zsaru, aki a tömlöc mélyére rugdal bennünket vagy zsineget köt a nyakunkba, ha nem akarunk engedelmeskedni azoknak a törvényeknek, melyeket a gazdagok írtak saját maguk, a gazdagok javára. A haza nem az anyánk: ő a gyilkosunk!

És hogy megvédjék ezt a hóhért, testvéreink, Európa proletárjai egymás életét veszik el. Képzeljétek el azt a térséget, amelyet több mint 6.000.000 holttest foglal el. Holttestek hegye, vér- és könnyfolyó, ez az, amit egészen eddig az európai háború létrehozott. És ezek a halottak a mi osztálytestvéreink, hús a húsunkból és vér a vérünkből. Dolgozók, akiket gyermekkoruk óta arra tanítottak, hogy szeressék a burzsoá hazát, hogy ha arra kerül a sor, hagyják magukat legyilkolni érte. Mit birtokoltak hazájukból ezek a hősök? Semmit! Nem volt másuk, mint egy pár erős karjuk, hogy azzal biztosítsák saját maguk és családjuk megélhetését. Most e dolgozók özvegyeinek, gyászolóinak éhen kell halniuk. Az asszonyok prostituálni fogják magukat, hogy egy darab kenyérhez jussanak. A gyerekek lopni fognak, hogy valami ennivalót hozzanak agg szüleiknek. A betegek a kórházba és a sírba mennek. Bordély, fegyház, kórház, nyomorúságos halál: íme a jutalom, amelyet a hazájukért meghaló hősök rokonai kapnak, miközben a gazdagok és a hatalmon lévők tivornyákon szórják el az aranyat, amely megizzasztotta a népet a gyárban, a műhelyben, a bányában. Micsoda kontraszt! Áldozat, fájdalom, könnyek azoknak, akik megtermelnek mindent, a gazdagság önfeláldozó létrehozóinak. Élvezetek és boldogság a naplopóknak, akik a nyakunkon ülnek. Rázzuk meg magunkat, rázkódjunk össze, cselekedjünk azért, hogy lábunk elé hulljanak a paraziták, akik elpusztítják létünket. Szorítsuk öklünket elszántan az ellenség nyakára! Erősebbek vagyunk nála. Egy forradalmár kimondta ezt a hatalmas igazságot: A zsarnokok azért tűnnek számunkra hatalmasnak, mert térden állunk. Keljünk fel!

És igen: bármilyen szörnyű is az esztelen mészárlás, amely vágóhíddá változtatja a Régi Világ területét, mérhetetlen hasznot kell hogy hozzon az emberiségnek, és ahelyett, hogy csupán a fájdalmat, a könnyeket és a vért tekintetbe véve szomorú elmélkedésekbe bocsátkoznánk, örvendezzünk, mulassunk azon, hogy egy ilyen hekatombára sor került. A világméretű katasztrófa, amelyet szemlélünk, szükséges rossz. A népek, melyeket a burzsoá civilizáció lealacsonyított, már nem emlékeztek arra, hogy valaha jogaik voltak, és elengedhetetlenné vált egy szörnyű megrázkódtatás, hogy ráébressze őket a dolgok valóságára. Sokan vannak, akiknek fájdalomra van szükségük, hogy agyukat megnyissák az értelemnek. A bántalmazás lealacsonyítja a megalázottat és a félénket, de az önérzetes ember mellkasában felébreszti a méltóság és a nemes büszkeség érzését, melyek őt lázadásra késztetik. Az éhség megtöri a gyávát, és térden állva adja őt át a burzsoának. De ugyanakkor sarkantyú is, amely felágaskodásra készteti a népeket. A szenvedés lemondáshoz és beletörődéshez vezethet. De a bátor embernek kezébe adhatja a tőrt, a bombát és a revolvert. És ez fog történni, ha véget ér ez a gyalázatos háború – illetve ez fog neki véget vetni. A nagy nyílt téri ütközetek a barikáddal és a fellázadt népek zendülésével fognak véget érni, és a nemzeti zászlók elenyésznek az éterben, hogy helyet adjanak a világ nincstelenjei Vörös Zászlajának.

Akkor a Forradalom, amely Mexikóban született, és amely még él mint korbács és büntetés azoknak, akik kizsákmányolják, akik becsapják és akik elnyomják az emberiséget, az egész Földre kiterjeszti jótevő lángjait, és proletárok fejei helyett a gazdagok, a kormányzók és a papok fejei gurulnak majd a földön, és egyetlen kiáltás száll majd fel a térbe, mely sok millió emberi lény melléből szakad fel: Éljen a Föld és a Szabadság!

És a Nap első ízben nem fog szégyenkezni amiatt, hogy dicső sugarait e szomorú Földre küldi, melyet méltóvá tett rájuk a lázadás, és egy új, igazságosabb és bölcsebb emberiség minden hazát egyetlen hazává változtat át, amely nagy, szép és jó – az emberi lények hazájává, a férfi és a nő hazájává, egyetlen zászlóval: az egyetemes testvériség zászlajával.

Üdvözöljük, elv- és bajtársak, a Mexikói Forradalmat! Üdvözöljük a lázadás által szabad emberré vált napszámosnak ezt a fenséges eposzát, és szánjuk rá mindenünket – pénzünket, tehetségünket, energiánkat, jóakaratunkat –, és ha szükséges, áldozzuk fel jólétünket, szabadságunkat és még életünket is azért, hogy ez a Forradalom ne végződjön senki hatalomra jutásával, hanem folytatva a visszakövetelés megkezdett menetét, a magántulajdon jogának megszüntetésével és a Hatalom elvének halálával végződjön. Mert amíg vannak birtokosok és vannak nincstelenek, addig a jólét és a szabadság csak álmok, melyek csupán soha meg nem valósított szép illúziókként léteznek tovább.

A Forradalomnak nem szabad eszköznek lennie, melyet gazfickók használnak fel saját felemelkedésük érdekében, hanem annak az igazságot szolgáltató mozgalomnak kell lennie, amely elpusztítja a nyomort és a zsarnokságot – olyan dolgokat, melyek nem kormányzók megválasztásával pusztulnak el, hanem a magántulajdon úgynevezett jogának megsemmisítésével. Ez a jog az oka minden rossznak, amit az emberiség elszenved. Bajaink eredetét nem kell másban keresnünk, mivel a tulajdonjog miatt van kormány és vannak papok. A kormány az a megbízott, amely felügyeli, hogy a gazdagokat ki ne fosszák a szegények, és a papoknak nincs más küldetésük, mint hogy a proletárok kebelében belenyugvást, lemondást és istenfélelmet keltsenek, hogy azok soha ne is gondoljanak a zsarnokaik és kizsákmányolóik elleni lázadásra.

A Mexikói Liberális Párt – forradalmi munkásszövetség – tisztában van vele, hogy a szabadság és a jólét lehetetlen mindaddig, amíg létezik a Tőke, a Hatalom és a Klérus, és minden erőfeszítése e három szörnyeteg – vagy ez az egyetlen, háromfejű szörnyeteg – elpusztítására irányul. És e Párt tagjai propagandájának és akciójának köszönhető, hogy Mexikóban nincsen stabil kormányzat, azaz hogy nem szilárdul meg egy új zsarnokság. Nem akarunk gazdagokat, nem akarunk kormányzókat, sem papokat. Nem akarunk zsiványokat, akik kizsákmányolják a dolgozók erejét. Nem akarunk banditákat, akik a törvény segítségével védelmezik ezeket a zsiványokat, sem gazfickókat, akik bármely vallás nevében a szegényből bárányt csinálnak, amely ellenállás és tiltakozás nélkül hagyja, hogy felfalják a farkasok.

Azoknak közületek, akik alaposan meg akarják ismerni a Mexikói Liberális Párt harcának célját, nem kell mást tenniük, mint elolvasni az 1911. szeptember 23-i Kiáltványt, melyet a Párt Szervező Juntája tett közzé.

Ahogyan az európai háború szükséges rossz, úgy a Mexikói Forradalom egy jótétemény. Vér folyik, könnyek hullanak, vannak áldozatok, ez biztos. De melyik nagy vívmányt nyerték el ünnepségek és élvezetek közepette? A szabadság a legnagyobb vívmány, melyre csak egy méltóságteljes kebel vágyhat, és a szabadságot csak a halállal, a nyomorral és a tömlöccel szembenézve lehet elnyerni.

Siralmas tévedés azt gondolni, hogy a szabadság más módon is kivívható.

Szabadságunk elnyomóink kezében van: emiatt nem tudjuk harc és áldozat nélkül megszerezni azt.

Előre! Ha Európában még a hazáért, azaz a gazdagokért harcolnak, úgy Mexikóban a Földért és a Szabadságért. Előre! A pillanat magasztos. Mexikóban a kapitalista rendszer összeomlik a méltóságot nyert plebs csapásai alatt, és a gazdagok és papok jajkiáltásai elérnek Washingtonig, hogy megbolygassák a burzsoázia Woodrow Wilsonnak nevezett szerencsétlen játékszerének, a törpe elnöknek, a bohózat tisztviselőjének értelmét, akinek a sors iróniája folytán osztályrészéül jutott, hogy színre lépjen egy tragédiában, melyben csak vasakaratú szereplőknek kellene részt venniük.

Előre! A gyógyír karnyújtásnyi távolságra van tőlünk. Hogy elpusztítsuk a kapitalista rendszert, nem kell mást tennünk, mint rárakni kezünket a javakra, melyek a gazdagok mancsai közt vannak, és azokat mindenki – férfiak és nők – tulajdonává nyilvánítani. Az ember életét kockáztatja, hogy valakit kormányzóvá emeljen, aki bármennyire is a szegény barátjának mondja magát, sosem lesz jobb barátja annak, mint amennyire barátja a gazdagnak, mert küldetése az, hogy őrködjön a törvény tiszteletben tartása felett, és a törvény a magán- vagy egyéni tulajdon jogának tiszteletben tartását parancsolja. Minek haljunk meg azért, hogy legyen egy kormányunk? Miért nem áldozzuk fel magunkat inkább azért, hogy ne legyen egyáltalán, annál is inkább, mivel maga az erőfeszítés, amelyet azért tesznek, hogy eltávolítsanak egy kormányzót, és egy másikat állítsanak a helyére, ugyanakkora, mint amire ahhoz van szükség, hogy kiragadjuk a gazdagok kezéből az általuk bitorolt gazdagságot?

A kisajátítás: ez a gyógyír. De a kisajátításnak nem csak egynéhány ember, hanem mindenki javára kell történnie. A kisajátítás az az aranykulcs, amely megnyitja a szabadság kapuit, mert a gazdagság birtoklása adja meg a gazdasági függetlenséget. Akinek nem kell bérbe adnia karjait, az szabad.

Előre! Nem késlekedhetünk, és nem lehetünk egyszerű nézői a hatalmas drámának. Mindenki csatlakozzon osztálya többi tagjához: szegény a szegénnyel, gazdag a gazdaggal, hogy mindenki sajátjaival és saját helyén legyen a végső csatában: a szegények csatájában a gazdagok ellen; az elnyomottak csatájában az elnyomók ellen; az éhesek csatájában a jóllakottak ellen, és mikor eloszlik az utolsó lövés füstje, és a burzsoá épületből kő kövön nem maradt, világítsa meg a nap megnemesedett homlokunkat, és a Földnek jusson ki az a büszkeség, hogy érezze: emberek és nem nyájak lépdelnek rajta.

Tanuljunk valamit mexikói kisajátító forradalmár testvéreinktől. Ők nem vártak az igazság korszakának megnyitásával addig, míg bárki is felkapaszkodik a köztársasági elnök hivatalába. Emberek módjára elpusztítottak mindent, ami szembeszállt megváltó akciójukkal. Valódi forradalmárokként cafatokra tépték a törvényt – a törvényt, mely eltitkolja az igazságtalanságot, a törvényt, mely az erős kerítőnője. Robusztus kézzel törték össze a fegyházak rácsait, és a keresztvasakkal zúzták be a bírók és a tintanyalók koponyáit. A burzsoá nyakát az akasztottak kötelével cirógatták meg, és egy századokon át sosem látott hősi gesztussal rátették kezüket a földre, amely megindultan dobog, mikor érzi, hogy szabad emberek birtokában van…

Előre! E magasztos pillanatban mindenki teljesítse kötelességét.

Éljen az Anarchia! Éljen a Mexikói Liberális Párt!

Éljen a Föld és a Szabadság!