2023. 02. 16.
RIPORT AZ ANARCHOSINDIKALISTICKA INICIJATIVA (ASI) AKTIVISTÁIVAL
RIPORT AZ ANARCHOSINDIKALISTICKA INICIJATIVA (ASI) AKTIVISTÁIVAL
A szerbiai új baloldal megannyi szervezete közül különleges szerepe van az Anarchoszindikalista Kezdeményezés (Anarhosindikalistička Inicijativa – a továbbiakban: ASI) nevű szervezetnek. A rendszerkritikai baloldal szervezetei közül az ASI azzal vívta ki különleges státuszát, hogy nem hajlandó semmilyen kompromisszumot kötni a képviseleti demokráciával, de a baloldali alapítványokkal és az elveikkel ellentétes nézeteket követő más baloldali szervezetekkel sem, akik ezért rugalmatlansággal, együttműködésre való képtelenséggel vádolják őket. Az alábbi anonim interjú a szervezet általános gyakorlatának megfelelően készült: hét anarchoszindikalista dolgozott a válaszokon, és közösen döntöttek a kérdéses részek dolgában.
1. Mely szerbiai, illetve balkáni baloldali örökséget tartjátok fontosnak? Épp úgy gondolok a gyakorlatra, mint az elméletre.
Kevéssé ismert, hogy az első szerb szocialista szervezet (Szerb Szocialista Párt), amelyet 1872-ben alakítottak meg szerb diákok Svájcban, Bakunyin erőteljes hatása alatt jött létre, aki jelen volt az alapító kongresszuson. Bakunyin közeli munkatársai akkoriban szerbek voltak, Manojlo Hrvaćanin és mások. A Szerb Szocialista Párt programja eléggé világosan hirdette meg az állam, a kapitalista rend, a család, a házasság, és az illegitim tekintélyek elleni harcot…
Ahogyan nálunk (szándékosan) megfeledkeztek a kezdeti szocialista törekvésekről, úgy elfelejtették a második világháború előtti forradalmi örökség más szegmentumait is. A mi szempontunkból rendkívül fontos szerepet játszott Krsta Cicvarić, aki 1905-ben megjelentette az első szerb anarchoszindikalista lapot – „Hleb i sloboda“ („Kenyér és szabadság“). Cicvarić cikkeivel és tevékenységével nem csupán a szerbiai anarchista és anarchoszindikalista mozgalom megalakulására hatott – az Ifjú Bosznia tagjainak (akiket 1914-ben a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet elkövetésével vádoltak) tanúsága szerint a legerőteljesebb ideológiai hatást gyakorolta rájuk, noha ő maga 1912-től már nem volt anarchista.
Belgrádban 1910-ben jelent meg a „Komuna“ nevű lap, amelyet mindenekelőtt a Szerb Szociáldemokrata Pártból kizártak indítottak útjára, akik elégedetlenek voltak a párt centralizmusával és bürokratizmusával, de a munkatársak között voltak a közvetlen akció szószólói, az ún. direktaš-ok is, akiket Dimitrije Tucović 1904-ben távolított el a pártból. Nedeljko Čabrinović, aki Gavrilo Princip mellett a szarajevói merénylet kezdeményezője volt, a „Komuna“ betűszedőjeként dolgozott, és minderről, ahogyan anarchizmusáról és a Cicvarevićtyel való kapcsolatairól is, a merénylet utáni per során tanúskodott. Ez a tanúskodás megmutatja, néhány komoly tudományos munkához hasonlóan (mint amilyen Vladimir Dedijer „Sarajevo 1914“ c. műve), hogy az Ifjú Bosznia tagjai nem csupán hogy nem voltak a nagyszerb összeesküvők parancsainak puszta végrehajtói, hanem forradalmi, ha úgy tetszik: anarchista politikai tevékenységet végeztek, amely mellesleg összhangban lehetett Dragutin Dimitrijević Apis és a Fekete Kéz bizonyos céljaival. Baloldaliságukat nem csak némelyikük kiadói tevékenysége bizonyítja, például az „Oslobođenje“ („Felszabadulás“) című könyvsorozat, amelynek keretén belül megjelentették Kropotkin, Ramus és más anarchista klasszikusok műveit, még az első világháború hajnalán, hanem az a tény is, hogy a merénylet után leleplezték a tekintélyes boszniai szerb tulajdonosok és az akkori bosnyák mitropolita likvidációjával kapcsolatos terveiket.
Mint az számos alkalommal megesett a történelem folyamán, és nem csak nálunk, az anarchista mozgalmat fizikailag megsemmisítették a Balkán-háborúk folyamán és az első világháború alatt; így hát a később újjászületett mozgalomra hárult az elvégzetlen feladat, hogy az információk összegyűjtésével képet alkosson történelmünk egészéről. A világháborúk közti időszakban az anarchista tevékenység jobbára Jugoszlávia területén kívül folyt, Szerbiában pedig az anarchista gyakorlat mindössze néhány egyéni kiadói vállakozást jelentett, illetve többnyire elszigetelt egyének ténykedését. Ugyanakkor ebben az időszakban is voltak mozgalmak vagy csoportok, melyeknek tapasztalataira és kísérletezéseire mai küzdelmeinket alapozhatnánk, természetesen a tévedések és hibák figyelembevételével – a Crvena Pravda („Vörös igazságosság”), a Jugoszláv Kommunista Párt tevékenységének némely vonatkozásaival, a belgrádi szürrealisták hozzánk hasonlóan abban az örökké tartó küzdelemben vettek részt, amely a lehetetlenért folyik. Közismert, hogy a szerbiai munkások közül sokan részt vettek a spanyol polgárháborúban az anarchista, illetve anarchoszindikalista egységek oldalán, ám a velük kapcsolatos információk a második világháborút követő elnyomás okán igen szegényesek, ráadásul többnyire spanyol elvtársnőink és elvtársaink segítségével jutunk hozzájuk. A spanyol polgárháborúval kapcsolatban érdemes hozzátenni, hogy Abraham Guillén, a háború veteránja és a gerillaháború első teoretikusainak egyike, majd a Tupamaros ideológusa a „Városi gerilla filozófiája” c. kiadványban azt állítja, hogy Spanyolországban a jugoszláv harcosokat elbűvölte a területek és a gyárrendszer anarchista ellenőrzésű önigazgatása, s ezen tapasztalataikat gyümölcsöztették a jugoszláv önigazgatási kísérlet során.
Az elméleti hatások kapcsán érdemes megemlíteni – mert az anarchisták is gyakran megfeledkeznek róla –, hogy Bakunyin volt a Kommunista kiáltvány első orosz fordítója, majd elkezdett dolgozni A tőke fordításán is. Ebben az értelemben véljük mi is úgy, hogy a marxista eszmei örökség nagy része elválaszhatatlan a világnézetünktől.
A népfelszabadító harc tapasztalata kétségtelenül fontos eleme a baloldali örökségnek, és támaszkodunk rá – a tömegeknek a megszállásra és a fasiszta elnyomásra adott válaszáról van szó, amelyben megannyi népfelszabadító vett részt (az IWW – Industrial Workers of the World – tehát a Nemzetközi Munkásszövetség forradalmi szindikátusának tagjaitól, akik emigrációból tértek vissza az országba, hogy részt vehessenek a harcokban, egészen a Bolgár Anarchokommunista Föderációig). A népfelszabadító harc nem csupán ihletforrás, hanem azt is megmutatja, miként tudták erejükre és erényeikre támaszkodva meghaladni a nacionalista és egyéb reakciós akadályokat az antikapitalista küzdelmek során a jugoszláv illetve balkáni térségben. Hasonlóképpen kimeríthetetlen eszmei és ihletforrás a bolgár anarchokommunista és anarchoszindikalista mozgalom, amelyet a cári, fasiszta és sztálinista reakciósoknak sikerült fizikailag is marginalizálni, továbbá a görög szabadságharcosok tapasztalata. A második világháború előtt Bulgáriát úgy ismerték, mint a „második Spanyolországot”, mert a munkásmozgalom résztvevőinek döntő többsége kifejezetten anarchista irányultságú volt.
Ami a második világháború utáni időszakot és az uralkodó titóista ideológiát (ide soroljuk a „disszidens” Praxis kört is) illeti, bizonyos felszabadító eszmék kétségtelenül bekerültek az uralkodó paradigmába – mindenekelőtt az önigazgatás eredetileg anarchista eszméje. Ez a tény a jugoszláv vállalkozás liberalizmusa és piaci irányultsága (különösen 1948 után) ellenére is lehetővé teszi, hogy ebben az időszakban is rámutathassunk a számunkra érdekes eszmei örökségre.
2. Részleteznétek a titóizmushoz és Jugoszláviához való viszonyotokat?
Anarchista szervezetként eleve negatív viszonyunk van minden államhoz és tekintélyelvű rendszerhez, a titóizmust is beleértve. Ugyanakkor ez természetesen nem jelenti, hogy az összes államot egyformának látjuk, s nem gondoljuk, hogy minden rendszer azonos lenne.
Ami a JSZSZK-t illeti, vitathatatlan, hogy az élet minősége és a civilizációs szint összehasonlíthatatlanul felülmúlta a mostanit. A lakossága anyagi jólétének drasztikus visszaesése, és mindaz, ami az egykori állam szétesését követte, – a nacionalizmus, a patriarchátus és más munkásellenes eszmék kontrollál(hat)atlan visszatérése –, világosan mutatják, hogy mekkora a különbség az előző és a mostani rendszer között. Ezért elmondhatjuk, hogy a titóizmus történelmi távlatból tekintve ezidáig a régiónk lakosságára nézve legjobb időszak volt. Másfelől viszont az öninazgatás eszméjének állami kontextusban való elhelyezése és értelemszerű eltorzulása, a piac megléte, a Kommunista Szövetség diktatúrája és a belőle fakadó „vörös“ burzsoázia, a negatív szelekció mint minden hierarchikus szerkezet szükségszerű velejárója, a személyi kultusz ápolása és az eltérő gondolkodásúak elnyomása, akik közül nem mindenki volt szükségképpen reakciós (említsük meg itt a gaztevő Goli otokot), az imperialista erőkkel (USA, Szovjetunió) való együttműküdés, a koszovói albánkérdés megoldásának elutasítása stb., mind azokat a szerkezeti okokat képezik, amelyek hozzájárultak a mai banánköztársaságok létrejöttéhez a véres háború során. Ez a háború voltaképpen a az egyes köztársasági pártok bürokráciáinak összetűzése volt, a hatalommegtartás volt a cél, valamint hogy minél jobb helyzetben legyenek a kitűzött cél, a rablóprivatizációk során – mindezt természetesen az is segítette, ahogyan az imperialisták önnön érdekeiket követték.
3. Hogyan írnátok le a szerbiai baloldalt napjainkban?
Mivel régiónkban egy bizonyos eszmei zűrzavar már évtizedek óta a terhünkre van, hangsúlyozni kell, hogy kizárólag azon szervezeteket, csoportokat illetve mozgalmakat tekintjük baloldalinak, amelyek szembeszállnak a magántulajdon uralmán alapuló társadalommal, és helyébe a kollektív tulajdonon alapuló társadalmat állítanák. Maga a tény, hogy ma baloldali „szcénáról“ beszélnek, és nem baloldali mozgalomról, már mutatja, hogy mekkor bajban van a szerbiai baloldal manapság, de egyúttal mutatja azt is, mennyire más a mostani időszak, mint amelyben a szervezetünk létrejött.
Véleményünk szerint ugyanis szervezetünk egyik legnagyobb hozzájárulása az antikapitalista küzdelemhez a délszláv térségben, hogy tevékenységünknek köszönhetően beszélhetünk egyáltalán a baloldal politikai teréről (azaz annak köszönhetően, hogy nem omlottunk össze a brutális állami elnyomás alatt, amely megalakulásunk óta tart), illetve olyan politikai pozícióról, amely eltér a liberálistól és a nacionalistától. Amikor a 2000-es évek elején megkezdtük szervezett tevékenységünket, ilyen politikai pozíció nem létezett. A meglevő „baloldali“ csoportok részt vettek a nacionalista törekvésekben, és Miloševićre úgy tekintettek, mint az imperializmus utolsó ellenfelére illetve Jugoszlávia mentsvárára, vagy a lényegében az proimperialista, háborúellenes mozgalom részesei voltak a nemzetietlen, nyugatosító liberálisok hegemóniája alatt.
Nagy előrelépés, hogy ma több baloldali szervezetről is beszélhetünk, azaz tevékenységükről és álláspontjukról a politikai kérdések dolgában – tehát az antikapitalista és internacionalista pozícióhoz való ragaszkodásunk ebben az értelemben kifizetődött. Ami a baloldalt illeti, természetesen szervezetekre, csoportokra és mozgalmakra gondolunk, lévén, hogy a baloldalt az önmagáért való – szervezett – munkásosztály teszi, nem pedig a szabad gondolkodók, akik a baloldali eszmék híveiként határozzák meg magukat. Ilyen értelemben különíthetjük el az egyes anarchista és anarchoszindikalista, továbbá maoista, trockista, titóista és a brezsnyevizmus baloldalát képviselő szervezetek és csoportok tevékenységét Szerbiában, és még néhány mozgalmat, amelyeket a fenti szervezetek aktivistái alkotnak. Mivel a mozgalom még „inkubátorban“ van, mivel még mindig a mozgalom második előtörténeténél tartunk, az aktivisták gyakran közösen, frontszerűen lépnek fel a nagyobb társadalmi mozgalmakban (mint amilyen pl. a diákmogalom), noha számos kérdésben különböző módon foglalnak állást. Persze azért kifejezésre jutnak az eszmei különbségek, és a mi aktivistáink azok, akik a tömeges megmozdulások során az egyes szakmák közti szolidaritásért, a közvetlen akcióért, a közvetlen demokráciért illetve az antiparlamentarizmusért szállnak síkra, és jobbára sikerül is ezen eszmék hegemóniáját fenntartaniuk.
4. Az elmúlt évek során (különösen 2006, 2007 és 2011 folyamán) Szerbiában nagyon fontos szerepet töltött be a diákmozgalom, a tüntetések és az egyetemfoglalások sokban gazdagították a fiatal baloldal tapasztalatát. Működésének formája gyakran a közvetlen demokrácia volt, olyan forma, amely az ASI számára is meghatározó jelentőségű. Mi volt a szerepetek a mozgalomban? Milyennek látjátok a jövőjét?
Az ASI tagjai aktívan részt vesznek a tiltakozásban, már az első, 2006-os szociális jellegű diáktüntetés óta, amelyet az ASI oktatásban jelen levő szervezete, illetve a Szociális Front nevű szervezet kezdeményezett, amelynek tevékenységében szintén részt vettek aktivistáink. Akkor a diákok blokád alá vonták a Bölcsészettudományi Kart és a tandíj csökkentését követelték, valamint jobb feltételeket az oktatás számára. Ettől kezdve, 2011 őszének lázadásait is beleértve, az ASI tagjai a diákgyűléseken mindig a mozgalom legkeményebb vonalát jelentették, kompromisszum nélkül szálltak síkra azért, hogy minden döntés és tevékenység összhangban legyen a közvetlen demokrácia és a közvetlen akció elveivel. Úgy véljük, hogy a diákmozgalom jövője a küzdeni vágyó diákok szerveződési módjától függ, attól, hogy képesek-e olyan szakszervezet megteremtésére, amely összefogná a diákokat, tanárokat és a nem az oktatással foglalkozó egyetemi személyzet többi részét (mivel tudatában vagyunk, hogy nincs lényegi különbség e csoportok érdekei között), ugyanis már előfordult az elmúlt évek során, hogy a küzdelmi potenciál elapadt, mert nem voltak szervezeti alakzatok, amelyek a tiltakozások után egyben tartották volna a dikákokat. Továbbá az egyes egyetemi karok szakszervezeteivel megteremtenénk a diák- és munkásmozgalom állandósult és tömeges önszerveződésének alapját. Ezért az ASI oktatással foglalkozó csoportja más diákokkal összefogva kezdeményezte a diákszakszervezet megalakítását, amelyet a megfelelő irányban tett első lépésnek látunk. Egy ilyen szervezet, amelynek működése a közvetlen demokrácia elvein alapulna, közvetlenül szemben áll majd a diákparlamenttel és az egyetemi karok vezetőségével, egyúttal pedig lehetővé teszi a diákküzdelmek folytonosságát.
5. Nem szükséges semmilyen ideológia mellett elköteleződni ahhoz, hogy valaki az ASI tagja lehessen, ugyanakkor hangsúlyozzátok a kapitalizmus tudományos kritikájának szükségességét. Mit gondoltok az elmélet szerepéről?
Igaz, hogy nem szükséges semmilyen ideológia mellett elköteleződni a betagosodáshoz, ám nem lehet az ASI tagja, aki alapvető elveinkkel ellentétesen cselekszik és akinek a társadalmi-anyagi helyzete ütközik a tagságunk érdekeivel. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonosok, az állami elnyomó apparátus (a professzionális hadsereg, a rendőrség, az igazságügyi és a börtönrendszer…) részesei, továbbá a politikai pártok tagjai nem lehetnek az ASI tagjai.
Gyakran elfelejtik, az anarchista mozgalom berkein belül is, hogy elsősorban az anarchisták (pontosabban az első személy, aki önnön politikai pozícióját ennek a fogalomnak a segítségével írta le – Pierre Joseph Proudhon) ragaszkodtak a tudományos szocializmus megteremtéséhez. Mint a „gyakorlat filozófiájának“ hívei, természetesen nem gondoljuk, hogy az elmélet elválasztható lenne a gyakorlattól, s az elmélet és a praxis gyakorlati egységében látjuk e megkülönböztetés dialektikus meghaladását. Ebben az értelemben tekintünk a forradalmi baloldal szellemi erőfeszítéseire is, és csakis az „organikus értelmiségiek“ elfogadhatók számunkra, azok, akik elméleti állásfoglalásukat az osztályharcban való közvetlen részvételre alapozzák, a küzdelmek során szerzett tudásra, és nem korlátozódnak, mint a hagyományos értelmiségiek, a dolgok puszta leírására, hanem a tömegek törekvéseit, álláspontját és reményeit fejezik ki. Nem azért foglalkozunk az elmélettel, hogy elvesszünk az absztrakciókban vagy hogy az ideális szabad társadalomról szőjük vágyálmainkat – az általunk elfogadható elmélet előreviszi a tevékenységünket és erősíti a forradalmi mozgalmat.
6. Az ASI konföderációként működő anarchoszindikalista szervezet. Mely városokban vagytok jelen és milyen kapcsolat van az egyes föderációk között?
Az ASI-nak vannnak helyi csoportjai Belgrádban, Kragujevácon, Nišben, Újvidéken, Šabacban (és vannak még elszigetelten dolgozó tagjai sok más városban). Az egyes föderációk közti kapcsolat „szerves“ jellegű, a szervezet titkárságán keresztül történik, ennek elsőszámú szerepe pedig a helyi föderációk, szervezetek és csoportok közti viszony koordinálása. Természetesen rendszeres a helyi csoportok tagjai közti „horizontális“ kapcsolattartás, mint ahogyan a közös projektumok közti együttműködés is – például közlönyünk, a „Direktna akcija“ szerkesztésekor.
7. A közvetlen akció számotokra központi jelentőségű fogalom. Melyek voltak fő akciók az elmúlt években?
A közvetlen akció valóban küzdelmünk alapvető módszere. Ez a fogalom minden olyan közvetítés elvetését jelenti, mint amilyen a képviselet, a párt, a parlament, a szakszervezeti bürokrácia, a tekintélyelvű intézmények stb., valamint a jogainkért való közvetlen küzdelmet. A rendszer és az állam elleni tevékenységről van szó, és ez a leghatékonyabb, leggyorsabb módszer, amellyel a tulajdonosokra és az államra nyomást gyakorolhatunk. A közvetlen akció módszerei a sztrájk, a szabotázs, a munkahelyek és egyetemi karok blokádja, az állami intézmények elfoglalása és hasonlók.
A közvetlen akcióra példa az ASI részvétele az egyetemi karok blokádjában 2006/07. során, illetve 2011-ben, vagy a kragujevaci Nagy park védelmében megszervezett tiltakozás (amikor a teniszező Novak Đoković családja a parkban ügyviteli és sportközpontot kívánt felépíteni). A legfrissebb példa szintén kragujevaci – egy körzet lakosai küzdenek a zöld felület védelmében, amelyen tőkések egy csoportja ügyviteli központot szeretett volna létrehozni. A szolgáltatói szektorban több alkalommal is sikeresen gyakoroltunk nyomást a tulajdonosokra, hogy a munkásoknak megadják az elmaradt fizetést. Emellett tagjaink szervezetten vesznek részt számos kezdeményezésben, mint amilyen a jelenlegi akció a „BusPlus“ nevű vállalat ellen, amely megkísérli a belgrádi tömegközlekedés privatizálását.
8. Együttműködtök más anarchista csoportokkal nemzetközi szinten?
Az ASI 2004. óta része a Nemzetközi Munkásszövetségnek (IWA, szerbül MUR), a forradalmi szindikátusok 1922-ben, Berlinben megalakult internacionáléjának. Az internacionálénk egyik különlegessége, hogy az egyetlen forradalmi internacionálé, amely túlélte a második világháborút és aktív mind a mai napig, másfelől pedig a Spanyolországban működő szekciója, a CNT kezdeményezte a forradalmat, amely rövid élete során (1936/37.) a szabadság legnagyobb fokát vívta ki az emberiség történelme során. Az IWA titkársága 2006-tól kezdve Belgrádban volt, egészen 2009-ig, amikor egy alattomosan kreált eset nyomán elfogták és vád alá helyezték többek között Ratibor Trivunacot, aki akkoriban az internacionálé általános titkárának pozícióját töltötte be. Először történt meg az internacionálé hosszú története során, hogy a Titkárság Nyugat-Európán kívül volt. Az ASI egyúttal kapcsolatban van az Anarchista Föderációk Internacionáléjával, amelynek kongresszusain több alkalommal jelen volt megfigyelőként. Az ASI nemzetközi tevékenysége többnyire az internacionálénk „szerves“ struktúráin keresztül folyik, de persze nem merül ki ebben.
Az ASI, a szlovéniai, horvátországi, görögországi és bulgáriai társaival együtt 2003-ban útjára indította a Balkáni Anarchista Könyvvásárt, amely jövőre Ljubljanában fogja ünnepelni fennállásának tizedik évfordulóját. A régióban levő mozgalmakkal való intenzív kapcsolataink hozzájárultak anarchoszindikalista szervezetek létrejöttéhez Bulgáriában (Autonóm Munkás-szakszervezet), Törökországban (Anarchoszindikalista kezdeményezés – Törökország), Romániában (Anarchoszindikalista kezdeményezés – Románia), Horvátországban (Anarchoszindikalista Hálózat), valamint a felszabadító mozgalom közös akcióihoz a régióban – szolidaritási akciókkal, a betelepülők jogaiért és a határok eltörléséért küzdő táborokkal stb.
Az ASI nagy számú nyilvános előadást, vitát szervezett, megannyi vendéggel, amelyeknek témái a szerte a világban tevékenykedő anarchista és forradalmi mozgalmak voltak, de egyúttal támaszként szolgált azon társak számára, akik a régiónkon keresztül utaztak, különösen a 2000-es évek első felében, amikor gyakorlatilag az egyetlen szervezet voltunk, amely rendelkezett az ehhez szükséges forrásokkal.
9. Rendkívül kiterjedt az ASI kiadói tevékenysége. Milyen könyveket jelentettek meg?
A Centar za liberterske studije (CLS) a kutatói-kiadói intézményünk, amely immár évek óta ad ki a forradalmi elmélet jegyében fogant műveket, ahogyan más kiadványokat is, amelyekről úgy gondoljuk, hogy hozzájárulnak a forradalmi küzdelemhez az oktatásügy és a kultúra frontjain – ahhoz a küzdelemhez, amelyről úgy véljük, hogy elválaszthatatlan a többi szinteken zajló osztályharctól.
A CLS első kiadványai a „Kuka i motika” („Kaszára, kapára”) elnevezésű sorozatban még fénymásolatként terjedő brossúrák voltak, amelyekkel a tagságunk és a szimpatizánsaink elméleti tudását kívántuk elmélyíteni, ám a nagy kereslettel szembesülve rájöttünk, hogy kiadói tevékenységünket ki kell terjesztenünk, és ez a CLS egyik meghatározó mozzanata. Ezidáig a CLS nyolc kiadványsorozatán belül huszonkilenc kiadvány jelent meg – olyan forradalmi klasszikusok műveitől kezdve, mint Pjotr Kropotkin Anarchia c. könyve vagy a Kommunista kiáltvány, alternatív bevezető szövegeken és olyan dokumentumfilmeken át, mint Bojan Pandža „A znaš li ti jadan da smo mi ođe za okultno zaduženi” [film az eladósodásról – a ford.] c. alkotása, az olyan szürrealista bravúrokig, mint Ivan Tobićé a „Građen sam ko sveti lonci“ c. művében, képregényekig, mint amilyen a „Forradalom az éttermekben”. A CLS két pályázatot is meghirdedett társadalmilag elkötelezett művek számára, és ezeket meg is jelentette a „Zagrcnuti u tranziciji“ c. válogatásában; megmutattuk, hogyan szállhatunk szembe a kultúra kommercializálódásával és ezúton is hozzájárultunk a társadalmilag elkötelezett alkotók új generációjának kialakulásához. A kiadói tevékenysége mellett a CLS tartja fenn a társadalmi emancipációval kapcsolatos könyvek és folyóiratok legnagyobb könyvtárát a régióban, archívuma pedig az egész világ forradalmi mozgalmaira vonatkozó forrásanyagot tartalmaz – különösen tekintettel a Balkánra és Jugoszláviára, de megannyi más, a forradalmárok számára fontos dolgot is: – a reformista szakszervezeti mozgalmak és a burzsoá pártok tevékenységével kapcsolatos dokumentumoktól egészen a fasiszta csoportosulásokra és intézményekre vonatkozó forrásokig.
10. Az ASI tagjai már évek óta a közvetlen állami erőszak áldozatai. Melyek voltak a legnehezebb pillanatok?
A legnehezebb pillanat ezidáig kétségtelenül a „belgrádi hatok“ esete volt. Ekkor hat belgrádi anarchistát tartóztattak le, és közülük négy az ASI tagja volt. Egy kirakatper keretén belül nemzetközi terrorizmussal vádolták őket. Szervezetünket meghurcolták a sajtóvadászat során. A burzsoá médiában megrendelésre készült rendőrségi szövegek jelentek meg, amelyek elsőszámú célpontja a mi szervezetünk volt, illetve magának az anarchizmusnak az eszméje, míg a bírósági eljárás során azt igyekeztek bebizonyítani, hogy a „terrrorista“ támadás szervezetünk tevékenységéből következett – más szóval az állam egész szervezetünket terroristának igyekezett beállítani. Emellett a rendőrség végig nyomást gyakorolt azokra a tagokra, akik nem kerültek börtönbe. Informatív beszélgetéseken kellett megjelenniük, előállították őket „az igazságszolgáltatás hátráltatásáért“ a belgrádi hatok kiszabadulásáért folytatott kampány idején, újabb letartóztatásokkal, bűnügyi feljelentésekkel fenyegették őket stb. A hazai és külföldi közvélemény nyomásának hatására társainkat szabadlábra engedték, a bizonyítékok teljes hiányában mindegyikük elhagyhatta a börtönt. Ugyanakkor az elnyomás továbbra is folytatódik, noha kisebb intenzitással, már nem olyan brutális és nyílt, mint a belgrádi hatok idején, de minduntalan jelen van. Pillanatnyilag több bűnügyi eljárás folyik az ASI tagjai ellen. A belgrádi hatok esete ismét a bíróság elé került, enyhébb vádakkal, időközben pedig vádat emeltek az ASI két tagja ellen hivatalos személyek munkájának hátráltatásáért, illetve a közrend megsértéséért a tavalyi belgrádi NATO-konferencia elleni tüntetésen. Per folyik három diák ellen és egyikük az ASI oktatással foglalkozó szervezetének tagja. A vád a belgrádi Bölcsészettudományi illetve Filológiai Kar tavalyi elfoglalásának megszervezése, a cél pedig a diákmozgalom megbélyegzése, kriminalizációja, továbbá a diákok megfélemlítése az ősz kezdetekor, most, amikor újabb diáklázadások várhatók.
11. Mivel foglalkoztok jelenleg?
Már egy ideje ismét kiadjuk a „Direktna akcija“ nevű közlönyünket, amely most heti rendszerességgel jelenik meg. Ily módon kellő gyakorisággal fűzhetünk kommentárt az aktuális kérdésekhez, bemutathatjuk őket, a terjesztőhálózat pedig, amely tizenegy várost fed le, lehetővé teszi, hogy eszméinkkel jóval nagyobb számú emberhez érjünk el, mint korábban.
„Forró diákőszre“, új tiltakozásokra készülünk. Emellett a jövőbeli akcióink foglalnak le bennünket, amelyek az évi szabadság időszakának végetértével várhatók. Az elmúlt hónapokban önálló demonstrációkat szerveztünk május elsején, tüntettünk Bashak, a török diákaktivista mellett, aki Horvátországban volt börtönben, megszerveztük továbbá a csetnikvezér, nemzetáruló és háborús bűnös Dragoljub Mihajlović rehabilitációja elleni tiltakozások keretén belül a forradalmi blokkot.
A CLS pillanatnyilag Daniel Guérin „Anarchizmus“ c. könyvét készíti elő, valamint Alexander Berckmann „Az anarchista kommunizmus alapjai“ c. könyvét. Október végén lesz szervezetünk megalakulásának 10. évfordulója, szeretnénk hát, ha ezt megfelelő módon ünnepelnénk meg.
Köszönjük Márknak, aki az interjút készítette és fordította!
Forrás: http://rednews.hu/index.php/az-elmelet-gyakorlata/616-kaszara-kapara-posztjugoszlav-balodal-2-resz