BÉRMUNKÁS (IWW) – ÁLTALÁNOS SZTRÁJK AZ IPARI SZABADSÁGÉRT!

2023. 02. 16.

BÉRMUNKÁS (IWW) – ÁLTALÁNOS SZTRÁJK AZ IPARI SZABADSÁGÉRT!

BÉRMUNKÁS (IWW) – ÁLTALÁNOS SZTRÁJK AZ IPARI SZABADSÁGÉRT!

 

A magántulajdon megszüntetéséért, az Ipari Demokrácia megvalósításáért folyó harcá­ban a munkásosztály legbiztosabb fegyvere az ÁLTA­LÁNOS SZTRÁJK. Használta és használja a munkás­ság a munkabeszüntetés eszközét sérelmeinek orvoslá­sára. Eredménye a benne résztvevők összetartásától függ. Az IWW Egy Nagy Szervezete ezt a megértést tanítja, gyűjtő helye a munkások gazdasági felszaba­dulási törekvésének, hogy az ÁLTALÁNOS SZTRÁJK-tól a világ munkássága megszüntesse a bérrendszert.

E füzet célja a munkások szerve­zetlen tömegeit is megnyerni a szervezkedés szükséges­sége gondolatának, hogy az ÁLTALÁNOS SZTRÁJK igénybevételével megvívhassuk utolsó harcunkat a rend­szer megváltoztatására.

A “Bérmunkás” lapbizottsága.

 

*

 

Ezer meg ezer gondolkodó és osztálytudatos munkás vallja már hosszú évek óta azon meggyőződést, hogy az Általános Sztrájk a legalkalmasabb eszköz a bérrabszolga­ság megszüntetésére. Bátran állítjuk, hogy az események meggyőző ereje folytán, nézetük szilárdabb mint valaha. S amint halad az idő, az évek során mind jobban szélesedik a tábor, mely rendíthetetlen bizalommal és szilárd meggyőző­déssel, egyedül és kizárólag vallja, hogy a kapitalizmus ál­tal az emberiségre zúdított kínszenvedéstől és megaláztatás­tól, csak Általános Sztrájkkal szabadulhatunk és vethetünk véget a háborúnak, valamint a nyomukban járó borzalmak­nak és embertelen elnyomatásnak.

Az Általános Sztrájk, a munkásmozgalom szülöttje. A munkások ösztönszerű ellen állásának megnyilatkozása a társadalommal szemben, melynek alapja, a termelő eszközök magántulajdon rendszerén nyugszik. A munkásság végső elhatározása az osztályharc megtestesítésére, de egyszer­smind válaszadás a munkásosztály részéről a gazdasági összeomlás problémájának megoldására.

Más szóval, az Általános Sztrájk, széles e világon a nép-­milliók csatakiáltása, harci riadója, logikus állásfoglalása mindazoknak, akik inkább megmenteni szeretnék a modern és magasan fejlett ipari társadalmat a helyett, hogy tét­lenül nézzék, amint káoszba süllyedve, visszaesni készül primitív állapotába, ahonnan évezredek óta, csak lassan fej­lődött fel.

Az Általános Sztrájk gondolata, nem múló tünemény: maradandó, mert a géptermelési rendszer tökéletesedő folyamata: A koncentrált iparizálódás szülte és fejlesztette Mint ilyen, a kapitalizmus állandó vetélytársaként közöt­tünk marad mindaddig, amíg a termelés menete profiton alapszik.
 

Miért Az Általános Sztrájk?
 

Ma már, minden értelmes embernek felismernie kell, hogy társadalmi rendszerünkben, melyben élünk, alapos, mélyen szántó bajok vannak. Mindenki el is ismeri: kivéve azokat, akik e rendszernek haszonélvezői, akiknek kivételé­vel, nagy általánosságban mindenki, megegyezik abban, hogy tenni kellene valamit. Az ám a legnagyobb baj, hogy a bajokat elismerő népek — amint látszik — a közös prog­ram és az általános cselekvés mikéntjében nem tudnak megállapodni. Némelyek belenyugodnak a boldogtalanságba és olyan lemondóan, olyan szelíden tűrik, mintha csak egy nemesebb ügyért viselnék  a szenvedés  keresztjét,  mások meg elmélkednek, minden eredmény nélkül vitatkoznak, de vajmi keveset csinálnak; és vannak olyanok, akik a kese­rűség   hangján   tiltakozva,   vakon   cselekszenek.   Csaknem valamennyien egy irányban törtetve, egymást tiporva pró­bálnak kimenekülni anélkül, hogy törekvésük biztos célját tisztán látnák, avagy ismernék. Ha tekintetbe vesszük a sajtót és mindazon eszközöket, melyekkel a jelen rendszer urai mételyezik és félrevezetik a népet, úgy a jelen állapo­tokon aligha csodálkozhatunk.

Tartsunk tehát egy rövid szemlét, és dióhéjban állapít­suk meg, hogy mit mondanak, és milyen álláspontra helyez­kednek a népek a tarthatatlan helyzetben, melybe a társada­lom sodorta őket. Az egyik csoport imígy okoskodik: “Le­gyünk csak türelemmel és várjuk be amíg a közvélemény nyomása alatt bekövetkezik a változás, vagy legalábbis a viszonyok valamelyes javulása”. A másik csoport meg imi­gyen beszél: “Mivel általános választói joggal rendelkezünk politikai szavazás útján teremtsük meg a szükséges válto­zást. Van még egy másik csoport, akik meg azt állítják, hogy: “Már nem várhatunk tovább. Csak a forradalom, fegyveres felkelés segíthet”.

Ezen csoportok, a különböző nézeteikre való tekintet nélkül, olyan emberekből — férfiak és nőkből — valók, akik valamelyes formában gondolkoztak a kérdések felett. Éppen ezért elismerést érdemelnek, amiért kivezető utat keresnek és megoldani próbálják a problémát. Nem fontos tehát ez esetben, hogy mennyire tévednek, hanem inkább azt kell mérlegelnünk, hogy mégis csak kiutat keresnek és törekvé­sük oda irányul, hogy a világot olyanná tegyék, melyben ér­demes embernek élni. Elég sajnos az, hogy a széles népré­tegek még idáig sem jutottak el. A nagy többség bambán bámul és szenved, mintha képtelen volna megérteni és fel­fogni, ami vele és körülötte történik. Csak úgy, mint évszázadokon keresztül: élnek mint rabszolgák, vagy pusztulnak, mint ketrecbe zárt barmok anélkül, hogy szervezkedni mernének és elseperni próbálnák a rendszert, mely össze­roppantja, összemorzsolja őket. És ami még mindettől rosszabb, a szó szoros értelmében, hagyják magukat félreve­zetni olyannyira, hogy ők képezik e rendszer támaszát.
 

Gazdasági Betegség — Gazdasági Orvoslás
 

Van egy másik az előbb említett csoportoknál is fontosabb csoport, mely az osztálytudatra ébredt munkásosztály álláspontját képviseli. E csoportnak a jelen rendszerrel szembeni álláspontja változhatatlan, módszereiben és cél­kitűzéseiben, nem osztja nézetét a többiekkel. E csoport a bérrendszeren felépült, profit-termelési rend züllő folyama­tának közepette, minden más véleménnyel szemben azt vallja, hogy: a közvélemény, a politikai szavazás és a fegyveres felkelés, igen jámbor: bizonytalan és túlságosan tudomány­talan eszközök, s mint ilyenek, e roppant nagy teljesítmény végrehajtásához alkalmatlanok. Ezen csoport, az előbbiektől eltérően azt hirdeti, hogy a világ termelő hadseregének, valamint az iparokban alkalmazott irányító (vezető) erők­nek Általános Sztrájkjával lehet és kell véget vetni a kapi­talista rendszernek, hogy azt a tudományos indusztrializ­mus alapján felépített ipari demokráciával helyettesítsék.

Az Általános Sztrájk mellett érvelők csökönyös, de egyben nagyon is észszerű osztály-álláspontja, azon meg­győződésen alapszik, hogy: az uralkodó osztály, az ő hatal­máról, nálánál gyöngébb erő előtt lemondani soha sem fog és így bárgyúság volna csak gondolni is arra, hogy a köz­véleménynek, a politikai szavazásnak, vagy akár a fegyve­res felkelésnek olyan szabad folyást engedjen, mely hatalmi pozícióját érdemlegesen veszélyeztetheti. Továbbá, szilárd meggyőződéssel vallják, hogy kizárólag és csak egyedül a Munkásság hivatott és képes a káoszban vergődő világ megmentésére az átalakulás korszakában. Mert: ha a jelen rendszerben az árutermelés művelete a fegyelmezett terme­lő osztály szolidaritásától függ — és ez kétségbe vonhatat­lan — akkor világos, hogy e szolidaritással lehet a terme­lést megállítani a régi rendszerben viszont ez képesítheti a termelés megindulását az újban is.
 

A Közvélemény
 

Ezen szemszögből bírálva, az Általános Sztrájk a Munkásság reménye; de egyben az egész emberiségé is. Mert e módszerhez való bizodalom még akkor is teret fog hódítani, amikor már minden más elveszítette a hitelét. S ha igaz — aminthogy sokan ilyennek is vallják — hogy a gazdasági egyenlőtlenséget, csak is gazdasági egyenlőséggel lehet ki­egyenlíteni egy modern társadalomban, akkor az Általános Sztrájk szerepe és fontossága, minden elmúlt nappal nyil­vánvalóbbá válik. A szükségszerűség egyenesen megköveteli hogy a minden javak termeléséhez, előállításához szükséges gépeket a társadalom köztulajdonába és a köz demokratikus irányítása alá helyezzük. Ezt ma már egyaránt elismerik, úgy a technikusok, mint a közgazdászok és az osztálytuda­tos munkások. Valamennyien megegyeznek abban, hogy vál­toztatásra van szükség. És amennyiben mégis vannak nézet­eltérések, azok csupán a módozatok és eszközök mikéntjé­ben lelhetők fel. De mindezt tekintetbe véve az Általános Sztrájk programja oly nagy fontossággal bír, hogy a vele való komoly foglalkozást mellőzni nem lehet.

Voltaképpen arról van tehát szó, hogy olyan erő, mely kevesebb lehetőségeket helyez kilátásba, mint amilyent az Általános Sztrájk biztosít, kétes kilátásoknak néz elébe. El­végre a közvélemény Amerikában sem jelent egyebet—még a legjobb esetben sem—mint legfeljebb annyit, hogy egy intelligensebb kisebbség méltatlankodását, vagy rosszallását regisztrálja. Legrosszabb esetben pedig — a Mindenkori Hatalom birtokosai — bárkik is azok, úgy számolnak vele mint csőcselék-lázadással, tömeg-hisztériával, amit előre lá­tással és hideg számítással akarat szerint irányíthatnak, ad­hatnak vehetnek piaci áron azok, akik a kellő alkalmat fel­ismerve a legtöbbet ígérik. Az olyan közvélemény, mely fi­gyelmen kívül hagyja az osztályharcban felölelt alapigazsá­gokat inkább nevezhető képmutatásnak, mint közvélemény­nek. Itt bátran megjegyezhetjük, hogy e megállapítás ráil­lik a liberálisokra. Ugyan mi bizonyíthatná képletesebben a liberálisok farizeuskodását, mint a gyönge sirám mellyel egy felforgatott társadalomban békéért siránkoznak anél­kül, hogy a társadalom megváltoztatását kívánnák; anélkül, hogy osztálykülönbségeket a két osztály közötti kérhetetlen megalkuvás nélküli harcot meglátnák, nem is beszélve arról, hogy ők legjobban fájlalják, hogy a középosztály helyzete melyhez tulajdonképpen tartoznak, reménytelen.
 

Foltozgatók (Reformerek)
 

Az osztályharc ismerete, az emberiség történetének kulcsa, mely nélkül, a társadalom fejlődésmenetét megis­merni és a társadalmi tudomány mérőerejével lemérni med­dő próbálkozás, aminthogy nélküle, minden más társadalmi kérdés ismerhetősége is homályban marad. Mennyivel tisz­tább és minden félreértést kizáró az Industrial Workers of the World álláspontja, melyet elvnyilatkozatában imigyen juttat kifejezésre: “A Munkás osztály és a munkáltató osz­tály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mind­addig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó embe­rek milliói között és az élet összes javait ama kevesek bír­ják, akikből a munkáltató osztály áll”.

A reformerek fő célja, hogy a történelmi hivatását be­töltő kapitalista rendszer repedéseit dugaszolják, hogy a rohadó részeit foltozgassák.

Meglátni, vagy megérteni, képtelenek a társadalmi fej­lődés egy olyan folyamatát, melyet a gazdasági törvénysze­rűség kényszerít a társadalomra — a fejlődés folytonossá­gának egymásba kapcsolódását fokról fokra a szerint amint azt a gazdasági viszonyok vas-törvénye megkívánja. Ezek az őskorba illő Úriemberek éppen azt hitték volna a rabszolgaság vagy a jobbágyság rendszerében, mint amit a kapitalista rendszer felől tartanak: hogy állandó, hogy vál­tozhatatlan, hogy előre elkészített felsőségtől leadott^ terv •és sugallatok szerint készült és a történelem bonckésével érintenünk nem szabad. Szerintük a bőség és nyomor nem egy könnyen megmagyarázható és orvosolható társadalmi egyenlőtlenségből, társadalmi igazságtalanságból fakadó társadalmi kérdés, hanem az emberi élet egyszerű viszonya. A munkaerő takarítás és a profitot növelő gépek feltalálása, amint ők mondják, nem a fejlődés folyamatában keresendő, hanem azt szeretnék elhitetni, hogy az egész, csupán a véletlenség műve. Gyermekes meglepetést színlelnek, ha va­lakik kételkedni mernek és kétségbe vonják, mintha nekik szabadalmuk volna a föld és természeti kincsek monopóliu­mához. Még írók, költők, szerkesztők és professzorok közül is akadnak sokan, akik az ilyen hajmeresztő képzeletükben őket támogatják. Az I.W.W. erre vonatkozó állásfoglalása, tudományos volta mellett döntő csapásokat mér az ilyen okoskodásra. “E két osztály között küzdelemnek kell foly­nia mindaddig, míg a világ munkásai, mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert”.
 

Ravaszkodó Politikusok
 

Nagyon kevés meggyőző erővel bír a politikusok azon okoskodása, mellyel a termelő gépezetek lefoglalását magya­rázzák. Csak a legnaivabb politikai gondolkodásúak hihetik el, hogy a szavazással, avagy a törvények módosításával a hatalmas érdekeltségeket rávehetik, hogy a magántulajdon jogáról és a termelő eszközök birtoklásáról lemondjanak. Éppen ilyen abszurdum még csak elgondolni is, avagy elvár­ni, hogy az az osztály, mely vérrel festette meg a történe­lem lapjait a megszámlálhatatlan munkásharcokban (kiket egyébként gyűlölnek) hogy csupán azért fog lemondani a hatalmáról, mert azt a választók követelik. Az Egyesült Államok parazita osztályától addig nem várhatjuk hatal­mukról való lemondásukat, amíg olyan erőt nem teremtünk, mely annál az erőnél sokkal hatalmasabb, mint amilyen felett ők rendelkeznek. Ennél kevesebbre ők fittyet hánynak.

Minden valószínűség arra vall, különösképpen, ha a múlt tapasztalatait figyelembe vesszük, hogy a szavazás körül felépített okoskodás csak addig mozoghat szűk keretei kö­zött, amíg nem lépi át a neki szabott teret. Ellen esetben, akik adták, bármikor vissza is vonhatják. Még ha az ál­landóan esedékesnek látszó fasiszta diktatúra bevezetésének lehetőségei el is múlnának, akkor sincs semmi oka egy olyan feltevésnek, hogy valaha is átadják hatalmukat a gazdagok a szegények osztályának csak azért, mert így szavaztak.
 

Lázadozó Fenegyerekek
 

A fegyveres felkelést hirdetők programja olyan, vagy legalább is annyi oldalról bírálható, mint más politikai akció. Mert elsősorban, az átlagos munkás nem csak, hogy nem rendelkezik fegyverrel, de azok használatában sem bír gyakorlattal. Tizenkét repülőgép képes egy város teljes el­pusztítására. Tehát valószínűtlen, hogy egy-egy ilyen város állig felfegyverzett munkássága az így felszerelt kapitalista, bérencekkel a legcsekélyebb ellenállásra képes lenne. A mo­dern háború technikája hasznavehetetlenné tette a puskát a, kézigránátokat, de még a gépfegyvereket is. Ezek puszta összehasonlítása a tankokkal, mérges gázokkal, repülőgé­pekkel és nehéz tüzérséggel, mind ezt igazolja. A fegyveres felkelés hirdetése egy végzetes félrevezetést jelent, mert azt a tévhitet kelti a munkásságban, hogy egy mo­dern ipari államban ugyan azon harci eszközök alkalmazha­tók, mint egy fejlődésben elmaradt országban. Milyen eshe­tőség volna Amerikában a szervezetlen tömegeknek arra, hogy a jól szervezett és felfegyverzett tőkés hadsereget legyűrje. Különösképp akkor, ha tekintetbe vesszük azon állandó veszélyt, melyet a fanatikusok és spiclik aknamun­kája eredményezhet.

Azért is tévedés a fegyveres felkelés hirdetése, mert a hívek politikai gondolkodása és tréningje inkább az állam hatalom sem mint az iparok lefoglalását- vonná maga után. A politikusok képtelenek megérteni az ipari gondolkodást. Nem képesek felismerni az ipari termelés menetét, legke­vésbé értenek az iparok irányításához. Egy olyan ország­ban, mint az Egyesült Államok, melynek 48 állama több száz ország- és városháza van a washingtoni országház mel­lett, melynek valamennyié erősen védelmezett: a problémák ilyként való megoldása mellett, hogy komplikált, úgyszól­ván reménytelen is. A legrosszabb esetben, a fegyveres felkelésnek megkísérlése tömegmészárlásokat eredményez­hetnek, a legjobb esetben pedig egy ostoba bürokráciának és még egy ennél is ostobább, kegyetlen diktátorság beve­zetését vonhatná maga után. Sokkal valószínűbb tehát, hogy sem a politikai elvtársak szavazó cédulái, sem pedig a lázadósdit játszók golyóinak nem fog jutni szerep. A harc vég­ső kibontakozásának idején minden eszköztől — kivéve a gaz­dasági direkt akciót — meg leszünk fosztva. Éppen ezért, fölöttébb szükséges a munkásságnak tanulni, felkészülni és megismerni az Általános Sztrájk fontosságát, sem mint jövőjét a szavazó cédulákra, vagy golyókra bízva abban a tévhitben élni, hogy ezek alkalmazásával szabadulni tud­nak a bérrabszolgaságból.
 

Ipari Szolidaritás
 

Az Általános Sztrájk köré a gondolkodó és cselekvésre kész emberek csoportosultak a legkülönbözőbb iskolákból. Az Industrial Workers of the World több mint egy negyed századon keresztül, hirdeti már az Általános Sztrájkot, mint a munkásosztály leghatalmasabb fegyverét az osztályharcban. Hiszen találunk, akár szocialisták, akár a kommunista párt, vagy a szabad gondolkodók között olyan csoportokat szerte a világon — sok esetben  nem is  kisebbségben — akik nem csinálnak titkot abból, hogy az osztályharc végleges kibontakozása ipari és a harcban alkalmazandó taktikák közül nem a politikai, hanem az ipari cselekvések vezetnek a győzedelmes befejezéshez. Az európai politikai pártok számos vereségei a háború alatt és a diktátorságok bevezetésének idején az erősnek látszó szocialista mozgal­mak tehetetlenségei a tömeg akció haszontalanságát és a logikus felismerést eredményezték: az Általános Sztrájkot, mint legyőzhetetlen erőt igazolják.

Úgy néz ki, hogy Bili Haywood dörgő kiáltásának, visszhangja eljutott Thorstein Veblen fülébe is és a hajthatatlan munkásvezér a hízelgő tudós professzorral az Általános Sztrájk hirdetésében egy platformon találkoztak.

Az igazság az, hogy professzor Veblen az IWW prog­ramját, a filozófiáját, ami az Általános Sztrájkot illeti, tel­jesen elismeri, sőt Amerika számot tevő technológusainak egybehangzó véleménye is mellé állt. A haladó technikusok gyakorlati tapasztalatból ismerték fel az Általános Sztrájk fontosságát. Úgy látják, hogy az átalakulási időszak alatt, a termelés és szétosztás menetét, midőn a profit rendszer összeomlása bekövetkezett, leggyorsabban, legbiztosabban, legmegbízhatóbban csak így lehet mozgásban tartani.
 

Szilárd és Dönthetetlen
 

Ha az Általános Sztrájkot összehasonlítjuk a politikai pártok folyton változó és ingadozó jelszavaival, olyan szi­lárd, mint egy hatalmas kőszikla. Olyan alapos mint az élni akarás ösztöne és olyan fundamentális, mint maga az ipar. A pártpolitikusok és a szakszervezeti reformerek okoskodá­sai jelentéktelen semmivé zsugorodnak össze az ipari direkt akció roppant jelentőségű lehetőségeivel szemben.

A politikusok ama törekvése, mely az Általános Sztráj­kot és annak jelentőségét kisebbíteni, vagy a párt akciónak alárendelni igyekszik, éppen úgy néz ki, mintha egy kutya fark csóválás helyett a farok csóválná a kutyát. Mert hiszen az Általános Sztrájk logikus és határozott kifejezett célja a kapitalizmus megdöntése, nem alkudozás, nem holmi politikai reform. Az Általános Sztrájk nem a politikai ambíciósok játékszere. Hanem inkább állandó figyelmeztetés a politikusoknak, hogy tartsák be az Ígéreteiket, a hatóságok­nak, hogy vigyázzanak és a diktátoroknak, hogy eltűnjenek. Mert az Általános Sztrájk a munkások életbiztosítása az árulás ellen.

Mi lehetne logikusabb az Általános Sztrájk programjá­nak elfogadásánál, mely a maga nagyszerűségében semleges, s közös alapot nyújt, hogy az ezerfelé tagolt egymással hadakozó munkásmozgalmi szekták egy táborba tömörülje­nek. Ha valaha majd eljön az ideje és a szervezett munkás­ság képes lesz kinőni, vagy félre tenni az ősrégi kételyt tá­masztó politikai gondolkodást, akkor az Általános Sztrájkot olyannak fogjuk valamennyien elismerni, mint amilyen — a munkásság leghatalmasabb fegyverének, a munkásság legnagyobb harcában.

Soha és sehol a világon nem volt még egy nagyarányú harc melyben az Általános Sztrájk vita tárgyát nem ké­pezte volna a munkások között. Nem tudunk munkás szer­vezetről, mely egyszer-máskor nem kívánta volna alkalmazni a szervezett kapzsiság és gazdasági igazságtalanság ellen folytatott szűnni nem akaró végtelennek látszó harcaiban.
 

Az Ösztönszerű Direkt Akció
 

A munkásság és a munkáltatók érdekei egymással homlokegyenest ellentétesek. Éppen ezért, mindkét hadakozó fél olyan eszközöket használ az osztályharcban, melyek céljainak legjobban megfelelnek. Az iparoktól távol élő ipar­fejedelmek sokkal okosabbak a középosztálynál és így nem is veszik komolyan a politikusokat. Sőt c tekintetben oko­sabbak a munkásság nagy részénél is.

A valódi tőkés megveti, gyűlöli a politikust. Csupán esz­köznek használja. Tulajdon jogánál fogva vagyonának gyö­kerei az iparokból táplálkoznak. Jövedelmét a munkások bé­réből kiizzasztott profit képezi. Nem tűri, hogy bérharc ese­tén közibük és bérrabszolgáik közzé a politikusok beavatkoz­zanak. Ha például úgy akarják, hogy munkásaik hosszabb munkaidőt kevesebb bérért dolgozzanak, avagy helyettük nőket és gyermekeket alkalmazzanak, bárki megkérdezése nélkül egyszerűen megcsinálják. Nem hívják a politikuso­kat segítségül. Ugyan minek is tennék, nincs rá szükségük. Minden egyes alkalommal, midőn elbocsátják, vagy csopor­tostól lerakják munkásaikat a munkáltatók, direkt akciót alkalmaznak. Minden egyes alkalomkor, ha fekete listát ve­zetnek be, ha kémrendszert alkalmaznak a munkán, ha sztrájktörőket, gunmeneket bérelnek, ha a munkamene­tét meggyorsítják, ha a munkaviszonyokat rosszabbá teszik bérlevágással, munkaidő meghosszabbítással, a munkáltatók ipari cselekvést gyakorolnak rabszolgáikkal szemben.

A depresszió nem más, mint a munkások kizárása. Az iparok tulajdonosai, azon egyszerű oknál fogyást, mert pro­fit harácsolásra nincsen kilátás, lezárják a gyárakat. Az összes politikusok a világ minden törvényével vagy hadsere­gével sem képesek a gyárak megnyitását ki kényszeríteni, a munkáltatóktól, ha ők nem látnak profitot. Az üzlet üzlet. A munkáltatók teljes tudatában vannak az ipari erő jelen­tőségnek. Hiszen állandóan alkalmazzák: sztrájkok, kérlelhe­tetlen kizárások és szabotázs formájában a munkások ellen, de a leghatározottabban ellenzik, hogy munkásaik hasonló eszközöket használjanak.

Ám védekezésükben, egyetlen rés eltorlaszolására mégis képtelenek: mert profitjukat kizárólag a munkások bőréből sajtolják ki. S ha a munkások “teljesítő képességük öntudatos vissza vonásával” egy bizonyos határon túl, vagy teljes egé­szében ellenszegülnének a kizsákmányolásnak a kizsákmá­nyolók vajmi keveset tehetnének. Mert gépjeik: sem profit, sem más egyebek előállítására nem alkalmasak anélkül, hogy munkások verítékével olajoznák azokat. Mindennél jobban rettegnek az Általános Sztrájktól, mert tudják, hogy az Általános Sztrájk (tulajdonképpen) általános kizárást — a munkáltatóknak, az iparokból való kizárását eredményez­heti. E roppant ipari erővel szemben védekezni, ravaszságuk és erejük latba vételével sem képesek.
 

A Tudatlan Munkás
 

Ám ahhoz van ravaszságuk és erejük, hogy a munkás­ságot félre vezessék és közöttük olyan széthúzást teremtse­nek, mely lehetetlenné teszi a közös cselekvést. Mivel a kapitalisták irányítják a sajtót, rádiót és más: nevelés valamint a közvéleményt formáló eszközöket, a munkásság­tól megvonják annak lehetőségét, hogy saját agyukkal gon­dolkozhassanak. Sőt mi több, vajmi kevés van a tudatlan munkás fejében, amit magáénak vallhatna. Gondolatát a pol­gári újság utolsó vezércikk írója, a polgári demagóg vagy politikus bírja, ki fájdalmas sebeire proletár-öntudatot ölő, butító méreggel bemázolt flastromot rakott. Az ilyen mun­kás, amellett, hogy játékszerévé és eszközévé válik a kapi­talizmusnak, arra is képtelen rövidlátó, hogy kiszámítsa mi-történt a fejtetőre állított dolgok forgatagában. Ez az oka annak, hogy ők a tudatlanság bélyegét viselik.

A munkások e fajtájára, zúdíthat a kapitalizmus bár­mekkora szenvedést, kerülhetnek bármilyen nyomorba, nél­külözésbe, saját érdekükben cselekvésre képtelenek lesznek amíg nem tanulnak meg saját fejükkel gondolkozni. És te, bérrabszolga, ki még mindig mások fejével gondolkozol, vagy te kis specerájos, kit a társadalom két malomköve mint középosztályt őröl, most bizonyára vakarod fejed és azon tűnődsz, hogy mit is jelenthet a te számodra az Álta­lános Sztrájk. Először, még a gondolatától is megijedsz. Vagy úgy okoskodsz, hogy az általad annyira respektált dolgok fenekestől való felforgatását, fejtetőre állítását jelenti.
 

A Forradalmár
 

Az osztálytudatos munkás nem ilyen, ő már régen le­számolt a kapitalista babonákkal és hazugságokkal. Nem hajt feje a kizsákmányolásnak.  Lefejtette magáról  a középosztály hithűségét, s nem hisz immár sem a politiku­sokban, de még a politikai akció hathatóságában sem. Ő tud­ja, ismeri, a nagy társadalmi betegséget, sőt azt is, hogy miként kell a bajokat végérvényesen megszüntetni, ő már nem tartozik a nemtörődömök és lemondok fajtájához, mi­kor osztályérdekekről van szó. Őt már bolonddá tenni nem le­het. Mert tudja, hogy mint a munkásosztály egy tagja, az iparokhoz van cövekelve és jobbléte, sorsa össze van nőve sorstársaiéval, bátor és harcra kész. Félelmet nem ismerő elszántsággal küzd, mert bízik, hogy az évszázados harcban, a társadalom parazitáit, csak összefogva, közös erő latbavevésével lesz képes legyűrni. Tudja, hogy mit jelent egy világ sztrájk és nem kell neki magyarázni, hogy ez a leghatalma­sabb és a legbiztosabb fegyver. Azok a forradalmárok, kik a fegyelmet és a gyakorlatot az osztályharcban szerezték meg, kik az osztályharcban edződtek harcosokká ösztönsze­rű meggyőződéssel a sztrájkban ismerték fel a munkásság természet adta elemi harci eszközét, ők tudják, mi az ipari erő de azt is, hogy miként kell használni. Egész életükön keresztül kényszerítve voltak kisebb ügyek elintézéséhez megragadni. Miért ne alkalmaznák hát nagyobb — mindent jelentő harcaikhoz. Gyakorlatilag, saját bőrükön tapasztal­ták, hogy erejük másokra való ruházása, politikusokra való bízása semhogy előnyt eredményezne, csalódásokkal, árulá­sokkal ér véget. Rájöttek, hogy még szervezeteikben is csak a legnagyobb demokrácia gyakorlása mellett tudják a vezetőséget ellenőrizni. Meggyőződésük tehát, hogy az osztályharcban a sztrájk az egyedüli és kizárólagosan meg­bízható eszköz.
 

A Munkásság Természet-adta Fegyvere
 

Mily egyszerű a logika. Ha a bérek túl alacsonyak az életszükségletek beszerzéséhez, ha a munkaidő túl hosszú, avagy a munkaviszonyok tarthatatlanok, nem folyamodha­tunk kuruzslók, vagy politikusokhoz, hanem egyszerűen abba hagyjuk a munkát olyan számban és szolidaritással, mely az üzem beszüntetést vonja maga után mind addig, amíg sérelmeink orvosoltatnak.

Minden munkás és munkásnő tudja ezen tény kétségbe-vonhatatlanságát. Még professzorokra sincsen szükség, hogy a sztrájkot magyarázzák. Midőn a sztrájkra alkalmas idő elérkezik, akkor sztrájkba lépnek és fütyülnek azokra kik úgy okoskodnak, hogy sztrájkolás helyett mást kellene csinálniuk. Nagy általánosságban, a munkásság nem is ve­szi komolyan a politikát legfeljebb olyankor, mikor fizetik a szavazásért, — ami számtalanszor elő fordul — vagy ha megfélemlítik őket és csoportokban űzik az urnákhoz, a panamázó és graftelő politikai szélhámosok.

Rendszerint úgy tekintik a választást, mint egy box mérkőzést. Fogadóznak is, hogy melyik tudja jobban kivá­lasztani a nyerő felet. Nem így a sztrájkkal. Azt komolyan veszik, s ha egyszer a munkások felismerik, hogy a kapita­lista rendszer nyújtotta bizonytalanságnak és pusztító nyomornak, egy nagy sztrájkkal éppen úgy véget vethetnek, mint ahogy egy kisebbel a bérlevágást megakadályozták: hasonló eréllyel és elszántsággal bele vetik magukat a küzde­lembe.

A sztrájkok természetüknél fogvást, évről évre terjedel­mesebbek, folytonos tökéletesedésével és fejlődésével a kapitalista rendszer a gondolkodásnak e formáját kény­szeríti a munkásságra. A munkásságnak a gépekhez való viszonya a termelésben oly hatást gyakorol gondolkozá­sára, melyek megmutatják és ki kényszerítik a cselekvés módját az ipari harcokban. Éppen úgy mint a munkáltatók: környezetük kényszerítő hatása és befolyása a munkásokat is a közvetlen cselekvés gondolatának felismerésére bírja. Erejében és méreteiben éppen úgy terjeszkedik a sztrájk, mint az ipar. A sztrájk, a munkásság természet-adta fegy­vere s miután az ipar folyton őszpontosodik és tökéletességig, az Általános Sztrájk kilátása sokkal több, mint puszta lehetőség.
 

Ipari Stratégia
 

Webster, angol nyelv-mester a “fegyver” szót imígy definiálja: “minden olyan eszköz, mely támadásra és védeke­zésre alkalmas”. Csak természetes, hogy a termelő gépeze­tet védekezésre és támadásra felhasználhatja úgy a tőkés, mint a munkás osztály. Minden sztrájk és kizárás azt bizo­nyítja, hogy a modern gépek irányítása és mozgásba tartása nem csak új taktikát fejlesztett, hanem olyan roppant hatalmas fegyvereket, mely széles e világon példa nélkül való. Megkíséreljük annak bizonyítását, hogy a gépek fölötti kontroll biztosítja a munkáltató osztály világhatal­mát és viszont, a gépek birtoklása fogja megadni végered­ményében az erőt a munkásosztálynak mellyel önmagát ké­pesítheti a tőkések legyűrésére.

A puskapor feltalálása, megváltoztatta az emberi tár­sadalom történet-mentét, hasonlóképpen, a gőzmozdony, a repülőgép és a rádió is. A hadászati szakértők elismerik, hogy a messze front mögötti gyárak éppen olyan fontos kellé­kei a háborúskodásnak, mint a sáncárokba szorított emberi ágyútöltelék. Napóleon óta a háború Istene is helyet cserélt, nem a legerősebb karhatalomnak, hanem a legtökéleteseb­ben szervezett iparoknak ajándékozza a győzelem babérját. A munkásság jól vésse gondolatába, hogy a gépkorszak igazi fegyvere maga a gép.

Nem egyszer hallhattuk már, hogy a következő hábo­rúban, mindenki harcolni fog. Ez más szóval azt jelenti, hogy a gép olyan hathatós fegyver, mint az ágyú. A hadseregek hasznavehetetlenek; másként számításba nem jöhetnek, ha csak munícióval, élelmiszerekkel és szállítással nem biztosíthatják magukat. Úgy a háborúban, mint az iparokban, az egyén kevesebbet az összesség többet számít. Az egyéni erő semmit, az összerő mindent jelent. Egy szervezetlen had­sereg nem más, mint csőcselék. Ha a munkásság az iparok­ban szervezetlen, úgy szintén ezen kategóriába kerül. Hogy sikerrel termelhessen ipari szakértők (technikusok) és mujikavezetők, szervezetekbe csoportosítják. A munkásság önmagát kell, megszervezze ipari szervezetekbe éppen úgy. Amint a gyárakban csoportosítják, ha reményt táplál ahhoz, hogy gazdasági erejét, mint fegyvert, saját érdekében ifi használja. A kis háborúk, vagy kis sztrájkok napja örökre eltűnt. Egyetlen cél elérésébe vetett bizalom szervezett és fegyelmezett szolidaritás nélkül — amit a körülmények kikényszerítenek — a munkásság képtelen kimászni a tradicionális fertőből. A munkásság nem képes önmaga felszabadítására anélkül, hogy megismerje és megtanulja ama hatalmas fegy­ver használatát, melyet a termelő gépekkel való kapcsolata, vele megismertetett és kezébe adott.
 

Letűnt és Új Forradalmak
 

A géptermelés fejlődési folyamatának sodra nemcsak a háborúskodás formáit és a benne alkalmazott taktikákat változtatta át, de átformálta nézeteinket is a forradalmi taktikákat és módozatokat illetőleg. Történt ez azért mert a régi fegyverek hasznavehetetlenné, míg az újak hozzá­férhetőkké váltak. A háborúskodás valamikor művészet volt ma pedig ipar. Az ősrégi fegyverforgatás művésze­tét ma már nagyobbára csak sportból űzik. Napjainkban a háborúskodás komor üzletét egy nemzet se kezdi meg addig, míg nem az iparok kerekeit mozgásba illeszti hozzá.

A géptermelési folyamat sodra teljes egészében átfor­málta nézeteinket a forradalmi taktikáról és eszközökről. A modern repülőgépek, mérges, könny és gázbombák, ágyuk és gépfegyverek, jól képzett specialisták kezében, olyan kedvezőtlen helyzetbe szorítják a fegyvertelen s úgy­szólván gyakorlatlan munkásságot, melynek további bizonyítgatása, szükségtelen. De még akkor is helytelen volna egy magasan fejlett ipari állam munkásságának az 1848-as klasszikus forradalmak a francia forradalom, a Párisi Kommün sőt az Orosz forradalom utánzása is, ha az arány nem volna ilyen döbbenetes. A munkásság ereje helyet cserélt: az utcáról, az iparokba került. A nép özönlését a munkán való cselekvés — a barikád harcokat a picket-line cserélte fel. A jelen forradalom kimagasló eseménye nem a városházára feltűzött vörös lobogóval domborodik ki, hanem inkább a géptermelési folyamat, a termelés, szál­lítás és szétosztás példás továbbvitelében az iparok zavar­talan működésben tartásával, mint a jelenben, de azzal a különbséggel, hogy kizártuk a parazita osztályt és lakája­ikat: egy jól vívott Általános Sztrájkban, végleg kicsavartuk az Ipari irányítást a paraziták kezéből.

Ez a modern felállítása azon világ-küzdelemnek, mely­ben a munkás osztály hivatásának magaslatára emelkedve önmagát felszabadítja az átkozott bérrendszer és a vele járó kizsákmányolás alól. A mi forradalmi nagy-napunk ipari harc lesz és történetesen: ha sikert akarunk, fegyvereink is ipari természetűek kell, hogy legyenek.
 

A Termelés Szintére
 

Ágyuk, gépfegyverek, hadihajók, szubmarinok és ak­nák készülnek, hogy a kapitalista osztály bérenceinek legyen mit használni. Az ilyen eszközök, aligha használhatók a modern gazdasági küzdelemben annak eldöntésére, hogy a munkások, avagy a tőkés paraziták bírják e az iparok feletti kontrolt. E harc az iparokban, a termelés színterén történik s a küzdelemben a munkásságnak egy nagy elő­nye van: ők képezik a termelők hadseregét. Mert a gépek teljesen értéktelenek, ha a munkás agyak és izmok nem mozgatják.

A munkásság, stratégiailag az iparokban foglal helyet. Az ipari termelési folyamatban, elengedhetetlen szerepük van, de nem olyan, mint a profit-harácsoló tulajdonosodnak. A munkások a gépek mellett foglalnak helyet, mert azok nélkülük nem termelhetnek. Számbeli erejük és mun­kás voltuknál fogva az iparok birtokában vannak. Azt tanulják, hogy a gépekkel termeljenek, hogy a szállítás és szétosztás műveletét végezzék s éppen ezen műveletektől függ a haladás az emberiség szebb jövője és boldogulása és nem a kitartottak osztályától, kiknek nincsen más élet céljuk mint parazita rendszerük fenntartása. A munkásság ereje nagyobb tehát mint a kapitalista osztályé és háborús­kodó bérenceié.

A kapitalista rendszer csupán addig létezhet, amíg a munkásság tudatlanul hozzájárul, beleegyezik és megtűri fennmaradását. A többség kizsákmányolása, a kisebbség által csak addig folyhat, amíg a többségnek nincsen annyi esze, hogy a kizsákmányolásnak ellene szegüljön. Ezen ellenszegülés, vagy hozzájárulás, sehol sem fejezhető ki erőteljesebben, rikítóbban, mint az iparokban, ahol a ki­zsákmányolás végbe megy. Az Általános Sztrájk tehát, a munkásság ipari ellenszegülése az ipari szolgaságnak.

A kapitalista rendszerben a bérmunkás, mint egyén, fegyvertelen. Ha olyan munkája van, melyet nem szeret, ott hagyhatja. De ha nincsen munkája kereshet magának egy félre eső helyet, az éhenhalásra. Megvan az egyéni szabadsága még ahhoz is, hogy magát agyon igya, megmér­gezze, vagy mind ennek tetejébe, golyót röpíthet önfejébe, tehet egy utolsó szívességet a munkáltató osztálynak, hogy tőle a nemkívánatostól ily könnyen megszabadult.  A magánháború, vagy egyéni forradalom a rendszer és igazság­talanságai ellen rendszerint két szó között  nyer osztályo­zást: “garázdálkodás” vagy “súlyos testi sértés”.

A modern bérrabszolga minden reménye számbeli csoportosulásában van. Az osztályháborúban, csupán a kol­lektív fegyverek jönnek számításba. Az egyénnek csak ak­kor lesz ereje, ha munkástársaiéval egyesíti, ha egyéni erejüket, ipari tömegerővé kovácsolják. Az osztályharc osz­tály-fegyvereket követel meg. Szerencse, hogy az egyéni munkást, osztályhelyzete kényszeri tette arra, hogy mint bérmunkás, többes számban gondolkozzon: az “Én” kifeje­zés helyett, “Mi”-t használjon.
 

Harcias Állásfoglalás
 

A modern bérrabszolgát úgy tanították, hogy az erő gondolatát, többes számban értelmezze. Gondolatvilága a régi idők szakszervezeti munkásáéhoz viszonyítva éppen annak ellentéte. Mert a szakszervezeti munkás látóköre nem terjedt messzebb szaktudásának vagy szakmai köré­nek és egyéniségének fontosságánál, míg ellenben a mai ipari munkás kényszerítve van az egész iparon áttekinteni, hogy társai és önbaját meglássa. Ha csak a legkisebb ér­telmi képességgel rendelkezik is, meglátnia kell, hogy egyéni bajai, sérelmei, hasonlóak társaiéval, egyforma a gyárakban alkalmazott százak és ezrekével, kik vele együtt dolgoznak. S midőn szembe találja magát, munkáltatói tűrhetetlen kapzsiságával ösztönszerű gondolata, nem a szavazó urna, lövöldözés, gyilkolás és bombázás körül forog, (mint a kizsákmányolóknak) hanem sztrájkolásra gondol.

Így volt ez a kezdetben, midőn az iparok fejlődésnek indultak és így van ma is. A különbség csak abban van, hogy sokkal körülményesebb és több időt igényel a cselek­vés ösztönszerű gondolatával nagyobb arányú mozgást ki­váltani, mint kisebbet. Midőn még a kapitalizmus fejletlen volt, a sztrájk aránylag egyszerű napi esemény számban ment. Ám ma, a szuper-kapitalizmus korában egy sztrájk szükségszerűleg komplikáltabb kell legyen és nagyobb jelentőséggel kell bírjon. Mert a sztrájkra való hajlamos­ság gondolatát, nem egy tucat, hanem több száz, sok ezer munkásnak kell egymással kicserélni. A munkáltatók éber­sége, elővigyázatossága miatt ez ösztönös hajlam kibontakozása nem érintheti minden esetben a nagy  tömeget és nem vált ki tömeg cselekvést. De a gondolat és hajlamos­ság mégis él s mozog, hogy végeredményben kiváltsa az elkerülhetetlen kibontakozást, mint történt ez a kis sztráj­kok idején.
 

Az Osztálytudatosság és Cselekvési Hajlam
 

A munkás és osztálytudat, a munkán való cselekvés és ipari cselekvés valamint a munkán való sztrájk és az Általános Sztrájk közötti különbségek csak méret külön­bözetek. Mert a modern ipari viszonyok közepette, minden sztrájk, az Általános Sztrájk embriója. Még az iparok de­centralizálására történt ajánlat sem bír hatással az Általá­nos Sztrájk ellen, legfeljebb a taktikák és stratégiák módo­sítását vonhatná maga után. A munkásság semmi körülmé­nyek között nem adhatja föl sztrájk-hajlamát, akaratát, sőt hatványozza, mint az egyetlen és elengedhetetlen esz­közt, a mindig súlyosodó és szélesedő osztályharcban. Más szempontból bírálva a dolgot, a folyton megismétlődő sztráj­kok azt is eredményezhetik, hogy a munkáltatók kénysze­rülnek egy gyár helyett, egész tucatot sztrájktörőkkel hozni üzembe és fegyveres bérencekkel védelmeztetni ép­pen akkor, mikor a nagy harc végre kibontakozik.

Eltekintve attól, hogy milyen nagyarányú a politikai elégedetlenség a munkások között, a kapitalista rendszer ellenes panaszok bázisa, minden kétséget kizárva gazdasá­gi jelleggel bír. A munkásság a termelés színterén van megrabolva, munkája gyümölcsétől s ott kell harcoljon a kizsákmányolási folyamat ellen. Ha lehetséges volna annak bizonyítása, hogy politikai cselekvéssel bármit elérni, vagy a munkásharcokon könnyíteni lehet, úgy annál jobb. De nem szabad a munkásságnak önmagát ámítani és a politi­kai cselekvés hathatóságára bízni. Mert, szavazhatnak a választáson akármilyen vörösen és választhatnak bárkit is a hivatalokba, ráfognak jönni, hogy politikai harcaik nem egyebek, mint ipari küzdelmeik árnyékai.

A politikai akció fontosságának túlsúlyba helyezése veszélyt rejteget magában, mely által a munkásság azon tévhitbe esik, mintha mások is (rendszerint nem is a mun­kás osztály tagjai) tehetnének érte valamit, amit egy kis megértéssel és elhatározással önmaguk sokkal könnyebben elvégezhetnének, anélkül, hogy az elárulás, becsapás veszé­lyének magukat ki tennék. A politikai akcióban való bizodalom – megrabolja a munkásságot a kezdeményezés és füg­getlen cselekvés jogától és olyan téves nézetet ültet agyá­ba, mellyel egyik diktatúra helyébe egy másikat hajlandó elfogadni. Az Általános Sztrájk végcélja, nem abban nyil­vánul meg, hogy a kapitalista, járom helyett, vörös politi­kusok, fasiszták, militaristák, vagy bárki más jármát akasszuk nyakunkba. Ha az Általános Sztrájkot használja, fel­szabadítja magát a munkásság a jármok minden fajtája alól és tényleges ipari szabadságot, ipari demokráciát teremthet, mely alatt csak azon munkák elvégzésére köte­les, melyet mindenkinek el kell végezni, hogy a társadalom­mal szembeni kötelességét lerója.
 

Az Ipari Erő Fejlődése
 

A kapitalista rend| kezdetén a szakmunkásokat, egyen­ként, vagy kisebb csoportokban, maga a munkáltató, vagy a társmunkáltató alkalmazta. De abban az időben még nem voltak oly magasan és tökéletesen kifejlődött, specializált iparok mint manapság. Az iparok központosított irányítása és birtoklása ismeretlen fogalom volt nem úgy mint most: mikor látni van alkalmunk, hogy egész iparok fölött egy maroknyi plutokrata rendelkezik. A kis műhelyek, kisiparo­sok idejében a sztrájkok is kicsiny méretűek voltak.

Ám a kis műhelyek, megnövekedtek. A népek szaporo­dásával és a kapitalista rendszer fejlődésével, folyton nőt­tek és nagyobbakká váltak. A gazdasági hajtóerő kény­szerítő hatása alatt, olvadtak össze s társultak hatalmas vállalatokká. A kis műhelyből gyár lett és a szövő szobá­ból szövőgyár: a kis falusi kovácsműhelyből vasöntöde. Pittsburgh, Chicago és Detroit, maradi kis falucskákból ipari erődök lettek és a Wall Street polip-csápjai elnyúltak, a világ legtávolabb eső részeibe. Ezen idő alatt a munkáltatók száma mind kevesebb és kevesebb lett és töméntelenre szaporodott a bérrabszolgáké. Az iparok tényleges irányí­tását technikusokra ruházták át a parazita tulajdonosok. A technikusok és munkások együtt izzadtak, robotoltak, hogy a paraziták apadhatatlan kapzsiságát, profitszomját ki­elégítsék.

Természetes, hogy nem ment ez olyan egyszerűen, mint ahogy látszik, de nagy általánosságban beszélve a sztrájkok mindinkább nagyobbodtak és ezzel arányosan gyarapodott a munkásosztály ipari ereje. Az osztályharc felsorakozásában immár nem a munkások egy-egy kis csoportja állott szemben a kis műhely tulajdonosokkal, hanem nagy területre kiterjedő, egész iparokat felölelő tömegek­ben kerültek szemben, a számarányában aránytalanul kisebb és mégis nagyobb erővel rendelkező korporációkkal.A gyárak, bányák és szövőtelepek, mint valami járvány, úgy terjeszkedtek és árasztották el az országot és így a kis szervezetek, kis sztrájkok napjai örökre letűntek.

Mindez hagyján volna, ha a munkásosztály erőtudatának növekedése is lépést tartott volna az iparok fejlődésé­vel. A gép nem emelte le a robot súlyos terhét a munkás osztály vállairól, egyszerűen, csak a parazita tulajdonosok profitját növelte. A bérrabszolgák sérelmei, mind súlyosbod­tak, sztrájkjaik nagyobbodtak, melyekkel szemben az ellen­állás is mind elkeseredettebb lett.

A kapitalista társadalom, géptermelési folyamatában a munkások mikénti csoportosítása nem csak a termelés­hez kell átidomuljon, de harcképességük megköveteli a munkásoktól önsoraik átcsoportosítását is. Egy-egy ország munkássága, az ott dívó géptermelési folyamat, fejlett, vagy fejletlen viszonyaihoz mérten kell igazodjon az osztályharcba. Ez bizonyítja azon tényt is, hogy egy arány­lag fejletlen országban, mint Oroszország is, a proletariá­tus harcához megfelelő alkalmas harci taktikák, vajmi kevés értéket jelentenek az előrehaladott, ipar rendszeré­ben kifejlődött országok munkásainak, mint Észak Ame­rika. Egyébként magyarázat ez arra is, hogy az I.W.W. a világszerte elsőnek ismert forradalmi ipari unionizmus megtestesítője az Amerikai Egyesült Államokban alakult, hol a kapitalizmus legérettebb és legtökéletesebb formája bontakozott ki.
 

A Szervezkedés és az Általános Sztrájk
 

Az ipari unionizmus az elképzelhető legnagyobb szer­vezett erővel kívánja felruházni a munkásosztályt az ipa­rokban. Kétségtelen, hogy ezen erő legtökéletesebben, úgy a munkán, mint azon kívül az Általános Sztrájkban nyil­vánul meg. Pia a mai szakszervezeteket bíráljuk, hogy alkalmasak e ezen cél keresztülviteléhez, úgy a puszta összehasonlítás egészen más megvilágításban állítja elénk a forradalmi ipari unionista mozgalmat. És megvilágítja nagy általánosságban a szerződésekre épített szervezetek hiányosságait, de különösképpen a szakszervezeti mozgal­mak tarthatatlanságát. Hiszen elvégre is ha pontos méretet akarunk bármely szervezet erőkifejlesztő képességéről, úgy az erő csalhatatlan mérlegét kell alkalmaznunk.

Egy pillantás a szakszervezeti mozgalomra s kétség­telen bizonyságot szerzünk, miszerint nem a munkáserők összevonására, hanem azok széttagolására épül. A szak­szervezeteket nem úgy alkották, hogy a munkásságot tel­jes ereje használására képesítse. A szervezet e típusa az ipari fejlődés elején keletkezett, midőn a szerszámnak és a szakmának még fontos szerepe volt. Azon időben a szakmunkás szervezett ereje abban nyilvánult meg, hogy szaktudása felett kizárólag csak ő rendelkezett a szerszá­mok használatához csak ő értett. Nélküle nem folyhatott a termelés. E felismerés teremtette meg a szakszervezeteket a különböző szerszámok kezeléséhez értő szakmunkások, különböző csoportosítását.
 

A Szerszám és a Szaktudás Fölöslegessé Vált
 

Ám mindez megváltozott. A géptermelés fejlődési folyamatában, fölöslegessé válik úgy a kézi szerszám, mint a szaktudás. A géptechnika fejlődése olyan helyzetbe hozta a szakszervezetet, melybe a modem viszonyok között bele illeszkedni képtelen. A szakszervezetek inkább csak szokás­ból maradtak fenn a modern világban, élnek ugyan, de koru­kat túlélték. Némelyik közülük nyugalomba vonult üzletre embereknek megélhetési bázisát képezik és nem is annyira szervezet, mint a jelen rendszer támasztéka. És a szó modern értelmében, unióknak ezeket már nem is nevezhetjük. Üres burkolatát képezik a hajdani szervezeteknek, melyeknek hasznos működésük eredményeképp a körükbe tartozó munkások számos csoportja nyert előnyt és jutott kiváltságos helyzetbe a többinek rovására, mert szó ami szó, ők a munkások osztály érdekét nem igen vették figyelembe. A kapitalista rendszer keretein belül szervezkedtek, melyről azt hiszik, hogy örökké való, gondolatviláguk nem terjedi, túl a rendszer határain és megdöntésére nincsen programjuk. Hasonlítsuk csak össze a szakszervezeti fogalmat, azok összetételét, beigazolt gyöngeségét az I.W.W.   elvnyilatkozatának erre vonatkozó paragrafusával, mely határozottan kimondja, hogy: “Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának, mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása, a szakszervezeteket,  (trade unions)  képtelenné teszi” arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával  felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek  olyan   állapotot ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport el­len uszítsák s ez által elősegítik, hogy bérharcok esetén, egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkálta­tó osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak”.
 

Problémánk Nem Szakmai, Hanem Ipari
 

Manapság, a munkásság problémája nem szakmai, hanem ipari. Egy munkásszervezet, ha azt akarja, hogy az általa használt eszközök, úgy a támadásnál, mint a védeke­zésnél, hathatósak legyenek, akkor a mai viszonyokhoz mér­ten a modern ipari berendezkedéshez nem szakmai, hanem ipari jelleget kell öltsön. Ám a szakszervezetek nem tar­tottak lépést a folyton fejlődő, változó világgal. Még ma is csaknem ott tartanak, ahonnan a kezdetben elindultak, noha azóta sokat változott a világ. Messze lemaradtak attól, hogy segítő harci eszközökként szerepeljenek, mint hajdanában, mert e helyett és alkalmatlanságuk folytán in­kább a munkáltatóknak nyújtanak segítséget, tetézik a szolgaságot, holott a munkásosztály érdekeit volnának hivatva szolgálni.

A szakszervezetek Általános Sztrájkja, el sem képzel­hető. Hiszen azért szerveződnek, hogy a munkások néhány csoportja “boldogulását” mozdítsák elő a kapitalista  rendszerben: összetételüknél fogva s kellő lelkesedés hiányában, képtelenek, közös cél felé haladni, egyöntetű cselekvéssel egyszerre fellépni, a közös ellenséggel szemben.

Tehát ennél fogva, nagyon kétséges, hogy jelen szervezeti formájukkal képesek volnának a munkásosztály egyöntetű cselekvésének előmozdítására a közös ellenséggel szemben. A modern ipari küzdelem, modern ipari harci eszközöket követel meg. Ezen célra a szakszervezet teljesen tehetetlen és alkalmatlan. Azon munkások, kik a végső nagy felszabadulási harc ipari voltának felismerésére képesek, elismerik, hogy ipari voltának felismerésére képtelen szervezetek nem képesek arra és más szervezkedési formára kell tereljék figyelmüket.

Az úgynevezett független ipari szervezetek, ugyan ebbe a kategóriába tartoznak. Mert laza összetételüknél fogva, bár képesek ugyan iparilag gondolkozni és van ipari áttekintésük,  mégis föl  tagolják önmagukat az  iparokban, így állunk a United Mine Workers of America-val és más hozzá hasonló szervezettel, ők kerületenként vannak szét­tagolva, nem szakmailag. Kerületenként kötik szerződésü­ket, melynek puszta volta meggátolja őket az egy időben való közös cselekvésben. Sehol nem tapasztaljuk náluk, hogy óhajuk, vagy akaratuk volna szövetkezni a szállítási, vagy más iparokban dolgozó munkásokkal, szolidaritás cél­jából, az Egy Nagy Szervezet alapján. A vasutasok, ruha­készítők és más hasonló, látszólagos, egész iparra kiterjedő szervezetek, éppen így vannak széjjel tagolva U.S.A.-ban ami miatt, közös cselekvésre nem képesek.

A munkásság érdekének szemelőtartása, meg követeli, hogy előbb-utóbb, a közös cselekvés iránya felé igazodja­nak. Mert nem elégséges az, hogy formailag ipariak, de elengedhetetlenül fontos, hogy minden kétséget kizárva, forradalmiak is legyenek. “Ezen maradi jelszó helyett: Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért”, ezt a jelszót írjuk a zászlónkra: “Le a bérrendszerrel”, mondja az I.W.W. elvnyilatkozatának ide vonatkozó paragrafusa. S e történelmi jelentőségű jelmondatba, benne foglaltatik a lelkesedés és akaraterő,! mely szükségképp, magával kell ragadja a világ ipari munkásait.
 

Az Általános Sztrájk és a Politikai Pártok
 

Bár a munkás pártok nézetei az Általános Sztrájk elis­merését illetőleg különbözők, valamennyien, nyíltan elisme­rik, hogy a forradalmi újjáépítés el sem képzelhető gazda­sági erő nélkül. A szocialisták és a kommunisták látszólag elismerik az ipari unionizmus fontosságát, de hozzá vajmi keveset értenek. Nem is érthetnek. Hiszen nem olyan agyagból gyúródtak.

És mégis számtalan alkalommal, különösképpen Euró­pában, úgy a szocialisták, mint a kommunisták, Általános Sztrájkért folyamodtak a munkássághoz. Több mint való­színű az is, hogy ezen esetek a jövőben újból meg fognak ismétlődni. Lévén ezen testületek politikai pártok és nem gazdasági szervezetek, az a bajuk, hogy nem rendelkeznek olyan gépezettel, mellyel az Általános Sztrájkot foganatosí­tani lehet. Rendszerint, amikor már minden mást megkísé­reltek minden siker nélkül, akkor kétségbeesetten kiáltványoznak azért, amire az elején kellett volna gondolniuk — az ipari szolidaritásra. Ilyenkor rendszerint rákénysze­rülnek, hogy többé-kevésbé, olyan konzervatív szerveze­tekhez apelláljanak, kik amellett, hogy ellenszenvei viseltetnek a haladó eszmékkel amolyan tessék-lássék kapcsolat­ban vannak velük. Ezen szervezetek úgy épültek, hogy szerkezetük és szellemüknél fogva, képtelenek ilyen köve­telésnek megadni a kívánt visszhangot.

Jól tervezett, modern összetétele kell legyen egy mun­kás szervezetnek, de e nélkül maga a társadalom sem működ­het. Szakszervezetektől osztály-cselekvést elvárni, van lega­lább is olyan badarság, mint mondjuk: azt kívánni egy konzervatív politikai párttól, hogy forradalmi platformot szerkesszen magának. Ez a fej-nélkül való kapkodás az Álta­lános Sztrájkért a tizenkettedik órábani kiáltványozás min­dent igazolhat csak azt nem, hogy a politikai akció hathatósságához túl sok bizodalmuk volna. Ezt bizonyítják az 1932-es németországi események is, ahol politikai szocialis­ták és kommunisták általános sztrájkot hívtak a fasizmus elodázására. Az 1914-es események, más következtetések levonására kellett volna bírja őket. A lezajlott idő elég al­kalmat biztosított, nem egy esetben követelőén parancsol­ta, hogy legalább addig hagyják abba a politizálást, míg az Egy Nagy Szervezet alapján felépül egy erőteljes ipari mozgalom. Ez esetben,i mennyire másként alakulhatott volna ki a helyzet.

Az I.W.W. megalakulása óta, szüntelenül az Ipari Demokrácia megteremtését hirdeti a munkásságnak s a cél megvalósítására az Általános Sztrájkban látja az egyet­len eszközt. Ezt félreérthetetlenül bizonyítja elvnyilatkozatának ide vonatkozó paragrafusa, melyet száz és száz millió példányban terjesztett a munkások között: E szomo­rú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni, csakis olyképpen felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, így az egyen esett sérelmet, az összesség sérelmének tekin­ti”. Volt e valahol olyan nyilatkozat, mely ennél tisztábban igazolná a világ termelőinek egymásra való utalását, együtt­működésének szükségességét és roppant erejének, kibonta­kozási lehetőségét?

A felületes szemlélők, túlságos fontosságot tekintenek azon hasonlatosságnak, mely az európai anarcho-szindikalisták és az amerikai I.W.W. között látszólag fenn áll. Ki kell hangsúlyoznunk, hogy ilyen nézetet, csak azok han­goztatnak, kik csupán felületes bírálói a dolgoknak. Mert egyébként, nagy a különbözet a két elmélet között. A különbségek oka elsősorban azon tényen alapszik, hogy az I.W.W. egy sokkal későbbi időszak és fejlettebb ipari viszo­nyok következtében keletkezett, mint a szindikalizmus.

Ezzel mindjárt rávilágítottunk egy másik tényezőre is arra, hogy az európai szindikalizmus, az I.W.W.-tól eltérő­en, nem áll az Egy Nagy Szervezet alapján, nem testesíti meg az ipari szervezet formáját, mely egymásba kapcsoló­dó egymással szorosan együttműködő központosított ipa­ri departmenteket alkot. Tudott dolog, hogy az I. W. W. a mindennapi osztályharc mellett, az új társadalom alapját képezi, úgy a termeléshez, mint a szétosztáshoz. Mellesleg megjegyezve, az I.W.W. felfogása az Általános Sztrájkot illetőleg, csaknem annyit különbözik, az anarcho-szindikalistáéktól, mint a pártpolitikusok vagy a szakszervezetekétől. Alapjában, összetételében és céljában az I.W.W. sokkal megfelelőbb, sokkal tökéletesebb és sokkal modernebb, mint anarcho-szindikalista elődjei.
 

Az I.W.W. és a Technikusok
 

Olyan ellenvetéseket is hallottunk, hogy az I.W.W. és a technikusok közötti1, kapcsolatok és együttműködések, mögötte maradtak az Európai Szindikalistákénak. Még ha ezen állítás igaz is volna, oka semmi esetre sem abban kere­sendő, mintha az I.W.W. nem ismerte volna fel a technikusok fontos szerepét avagy szerepüknek értékét, hanem ab­ban a tényben található, hogy az I.W.W. annyira le volt kötve az Amerikai osztályharcokkal, hogy az állandó és szoros összeköttetés körülményessé vált.

Az I.W.W., a technikusokat mindig úgy tekintette, mint a dolgozó osztály fontos szerepet betöltő tagjait. Mint olyanokat, akiknek hozzájárulása nélkül a gyökeres gazda­sági újjáépítés programja keresztülvihetetlen. Az Egy Nagy Szervezet tervrajzában a technikusoknak juttatott hely teljesen összhangban van az iparban betöltött fontos szerepükkel. Az I.W.W. úgy képzeli el az Ipari Demokráciát mint a munka termelő hadseregének és az iparokat irányi-tó rátermett vezető erőknek, együttműködésre egyesített összműködésén alapuló rendszert: amint az Egy Nagy Szer­vezet Egyetemes Adminisztrációjában karöltve munkálkod­nak az egész társadalom jóléte és boldogulása érdekében. Az I.W.W. úgyszólván megalakulása óta, szívesen látta és alkalmat adott a technikusoknak, hogy testületeikben részt vegyenek. A nevelés terén nem egy technikus jutott jelen­tős szerephez. Az IWW mindig vértestvérének ismertetőket. 1921-ben az I.W.W. kísérletet tett egy Ipari Kutató Bizott­ság (Industrial Research Bureau) felállítására, olyan mér­nökök vezetése mellett, kiket helyes gondolkodásuk, társa­dalmi nézetük és felelősség tudatuk ezen állás betöltésére képesített. De úgy azelőtt, mint az utána következő időben is az I.W.W. a fegyelmezett szolidaritás olyan formáját hirdette és gyakorolta, amilyen nélkül, a mérnökök is- el­képzelhetetlennek tartják a társadalmi átalakulás után a profit nélküli termelési rendszer folyamatát.

Az I.W.W. ma is egyetért negyed századon át követett azon irányelvével, mely szerint, a modern termelés folyama­tában, a munkások és mérnökök, mint nélkülözhetetlen té­nyezők szerepelnek. A mérnök, a szó legszorosabb értelmé­ben munkástársunk. A gép melletti embernek “képmása”, ő szellemi erőt szolgáltat az ipar műszaki vezetéséhez, mely összhangot teremt a termelő eszközök és a termelők had­serege között. Mérnök és munkás egyformán nélkülöz­hetetlen midőn a kapitalista rendszer már elpusztult: mert nélkülük, semmi néven nevezendő tervezet alapján, sem indulhat meg a termelés. A vérontás és romboláson kívül, a bérrendszer megszüntetésére irányuló bármilyen terv, keresztülviteléhez, mérnök és munkás közreműködése elen­gedhetetlen. Jó lesz úgy a mérnököknek mint az\ I.W.W. tagjainak és általában mindazoknak kik a munkás mozgal­mat tanulmányozzák emlékezetükbe vésni, hogy az I.W.W. által hirdetett Általános Sztrájknak ez\ egyik kimagasló pontja.

Ez a közös alap mint a testvériség közös kapcsolata az I.W.W. és a termelő hadsereg más iparilag gondolkozó csoportjai, valamint más munkás mozgalmak között. Már előbb bebizonyítottuk, hogy a szakmai és független ipari szervezetek a célhoz érést, valamint a munkásság teljes ipari erejének kifejtését, körülményessé, vagy teljesen lehetetlenné teszik a kibontakozást. Azt is bebizonyítottuk, hogy a forradalmi politikai pártok, a nevelés és védekezési aktivitásokon kivül az Általános Sztrájk sikerességét sem­hogy egyszerűsítenék, csak bonyolultabbá teszik. Éppen ezért az I.W.W. azzal a kérelemmel fordul a világ összes iparainak munkásaihoz, hogy tegyék félre az előítéletet, nézetkülönbség és faji, bőrszín, vallás vagy politikai álláspontra, valamint nemzeti határvonalakra való tekintet nél­kül, egyesítsék ipari erejüket az Egy Nagy Szervezetbe azon célból, hogy véglegesen leszámolhassanak a világ imperializmusának láthatatlan szörnyetegével mely meg­alázta és rabláncra fűzte minden nemzet munkásságát. Az Általános Sztrájk EGY program, melyen minden munkás­nak, megegyezni kell.
 

Mi az Általános Sztrájk?
 

Sok félreértés volt már a körül, hogy tulajdonképpen mit is értünk Általános Sztrájk alatt. A múltban, minden na­gyobb szabású sztrájk, “Általános Sztrájk”-ként nyert meg­említést. Noha sok esetben, ezen elnevezés igazán nem illett rája. E félreértés nagy részben az Általános Sztrájk és cél­jairól alkotott téves, vagy korlátolt nézetek eredménye. Az Általános Sztrájk, amint neve is jellemzi, határozottan for­radalmi, vagy osztály sztrájk kell legyen és nem a viszo­nyok javításáért folytatott küzdelem. Már tervezetében olyan kell legyen, hogy az élethez szükséges eszközöket a a magán kézből kicsavarja és köztulajdonba helyezze át. Nem néhány csoport, ipar vagy nemzeti csoportok (harca, hanem a világ ipari munkásainak szó szerint vett értelmé­ben való sztrájkja. Próbáljuk emlékezetben tartani, hogy az Általános Sztrájknak négy különböző formája van s ak­kor könnyebben megértjük, tulajdonképpen miről van szó.
 

    1, Helyi Sztrájk
    2, Általános Sztrájk, egy iparban.
    3, Országos Általános Sztrájk.
    4, Forradalmi, vagy osztály sztrájk — az Általános Sztrájk.
 

A fentiekből láthatjuk tehát, hogy: amíg az első há­rom a szónak korlátolt értelmében Általános Sztrájk, addig az utolsó, vagy a forradalmi osztály sztrájk a szó szoros értelmében Általános Sztrájk. Az első három mindegyikére tettek már kísérletet váltakozó sikerrel, de az utolsót még ezután kell megszerveznünk és érvényesítenünk.

Láttuk például a Finn és az Orosz munkásság ipari erejének megnyilvánulását 1905-ben, vagy a moszkvai láza­dást, mely megdöntötte Kerensky kormányát 1917-ben, a Francia vasúti munkások harcát és a svédországi nagy sztrájkot 1909-ben, az Angol Triple Allience sztrájkját 1924-ben, vagy a németországit mely mint a szégyenteljes Von Kapp puccs bukásnak előidézője ismeretes. Voltak még fontosabb Általános Sztrájkok: Belgiumban, 1913-ban Buenor Aires (Argentína) 1920-ban, Angliában újból 1926-ban Ezek mind úgy nyernek megemlítést, mint “Általános Sztrájkok” és azok is, de csak az imént említett elemzés szerinti korlátolt értelemben.
 

Nevezetes “Általános Sztrájkok”
 

Az úgynevezett Általános Sztrájk Dániában, melyet a szocialista ellenzék hívott ki a király ellen abból a célból, hogy egy ellenszenves kormány alakítását megakadályozzon és az Olasz munkásság híressé vált kísérlete a gyárak le­foglalására 1922-ben, melyet a renegát vörös szocialista Mussolini szindikalista taktika alkalmazásával leszerelt és tönkretett úgy, hogy munkásokat, politikusokat egyaránt ki játszva, megvédelmezte a hazafias földbirtokosok, kapitalisták és idegen tőkepénzesek érdekeit.

Az egy iparban lefolytatott Általános Sztrájkról kellő példával szolgálnak az I.W.W. erdő irtó munkásoké, melyben 100,000 lumber jack, valamint az I.W.W. rézbányá­szoké, melyben 40,000 munkás sztrájkolt 1917-ben. Míg a helyi Általános Sztrájkról kellő példával szolgálnak a Seatt-le-i és a Winnipeg-i Általános Sztrájkok. Köteteket lehetne írni ezen sztrájkok mindegyikéről. De végeredményében, mégis csak azt lehetne megállapítani róluk, hogy nem ter­jedtek ki nagy területekre és nem ölelték fel a különböző iparok munkásainak megfelelő számát. És ezen sztrájkok­nak sem volt a bérrendszer megszüntetése kitűzött céljuk. Más szóval csupán példával szolgálnak arra, hogy önmagáért mit tehet a munkásság, nagyobb provokálás esetén, ha na­gyobb szolidaritás lelkesíti és tökéletesebb szervezettel ren­delkezik.

Ez ideig még nem adatott meg az alkalom, hogy az imént felsorolt, négy fajta Általános Sztrájk bármelyikének megnyerését a megfelelő viszonyok biztosították volna. De korántsem szabad feltételeznünk, hogy miután eddig nem voltak kedvezők a viszonyok a munkásságnak arra, hogy teljes ipari erejét latba vethesse — majd a jövőben sem lesz Jól mondja a közmondás, hogy “Egy fecske nem csinál nyarat”. Mert hiszen az is igaz, hogy a fecske nem igen látogat bennünket télvíz idején. Maga azon tény, hogy egy bizo­nyos fokig már sikereket ért el a munkásság, hatványozott erejének latba vetésével nagyobb sikereket is érhet még el ha egyszer az Általános Sztrájk mibenléte, tiszta meg értésre talál, mint hathatós harci eszköz, melyről bebizonyo­sodott, hogy a munkásság sokkal inkább, hajlandó alkalmaz­ni mint bármi mást, akkor az osztályharc eme eszközével szemben, minden más eltörpül. Amint a puskapor helyettesítette az íjat és nyilat, úgy fogja az osztályharcban a munkásság gazdasági cselekvése is helyettesíteni az elavult és érvénytelen harci taktikát a bérrabszolgaságból való fölszabadulásért folytatott végső küzdelmében. Hiszen csak a leggyöngébb elméjűek vállalkozhatnak arra, hogy a munká­sokat lehangolják, vagy gátolják, végcéljának eléréséhez szükséges roppant erejének kifejlesztésében. És csak a legfelületesebb bírálók képtelenek annak meglátására, hogy az I.W.W. szerkezete és szerves összetétele képesítheti a munkásságot e roppant erő kifejlesztésére, gyakorlására.
 

Az Általános Sztrájk Mint Építő Eszköz
 

Az I.W.W. azt vallja, hogy az új társadalom építése — különösképpen a társadalom vajúdásának idején — van olyan fontos, mint a réginek megdöntése. Nem dogma ezen felfo­gás, dehogy is. Mert ha a társadalmi forradalom célja az iparok társadalmasítása és demokratikus irányítása, e cél megvalósításának legfőbb ideje a forradalmi átalakulás sza­kában van: és meg is kell hozzá ragadni az alkalmat, min­den halogatás, vagy tétovázás nélkül, nehogy a középosztály kapjon alkalmat kísérletezésekre t és baklövésekre. De történjék bármiként a dolog, mi határozottan állítjuk, hogy a forrongás közepette sem szabad célt tévesztenünk, mert ez végzetessé vallhat. Még a felületes bírálóknak is meglátniuk kell, hogy az amerikai munkásságnak nem minden tekintet­ben megfelelő az Európaiak taktikája. U.S.A.-ban, nem egy de három, egymástól megkülönböztethető kultúr típusból van összetéve a lakosság. Az iparizált kelet és közép-nyugat a még mindig feudális dél és a pionér nyugat. Minden eshe­tőség meg van arra, hogy az osztályháború egy kis felbujtással, vallási, politikai, vagy fajháborúvá degenerálódhatik. Sőt még ennél több az eshetőség arra, hogy ha a fékezhetet­len tömegek rászabadulnak a magasan fejlett ipari rend­szerre, beáll a katasztrófa, melynek nyomában bekövetkezhetik az általános pusztítás és káosz. El kell gondolkozzunk néha az amerikai kommunista mozgalom vezéreinek ama vekmerőségén, hogy elképzelni merik, mintha ők irányítani, vagy a medrébe terelni volnának képesek azon gonosz erő­ket, melyek   a   polgárháború  esetén   kikerülhetetlenül  felszabadulnak és, hogy éppen nekik olyan sürgős ilyesminek egy olyan országra való rászabadítása, melynek jóformán a nyelvét sem beszélik.

Az I.W.W. mindig arra az álláspontra helyezkedett, hogy egy olyan technikailag kifejlődött országban mint U. S. A. a fegyveres felkelés egészen más mint egy technikailag fejletlen ország fegyveres felkelése mint amilyen Oroszország is, melynek agrár volta mellett a há­ború utáni kivételes helyzet is kedvezett. Az amerikai viszo­nyok természetszerűleg, szélesebb körültekintést követelnek. Munkások és mérnökök egyöntetű cselekvését azon célból, hogy az Iparbárókat és Pénzfejedelmeket kizárják az iparok birtoklási jogából. Ez egyszersmind, véget vetne a profit­rendszernek anélkül, hogy a termelés és a szállítás folyama­tát veszélyeztetné. Ezzel kapcsolatban, a munkanélküli mun­kásoknak is kijut a cselekvésből. Nekik a gyárak piketelésének szerepe jut abban a nagy küzdelemben, melyet az I.W.W. az Általános Sztrájkban juttat kifejezésre. A dolgok másként való magyarázata, csupán zavartkeltő okoskodás. Mert a modern alkotásoknak összeroppantása játszi könnyűség, ha az összerakás problémájával hasonlítjuk össze.
 

A Harcosok Élcsapata
 

Az I.W.W. megalakulásának idejétől fogva, mindvégig a forradalmi ipari unonizmus zászló hordozója. Az ipari fel­fogás megtestesítője. Az ipari erő gyakorlásának folytonos hangoztatásának eredményeképp még a szocialistáknak és a kommunistáknak is elismerniük kellett, hogy a forradalmi mozgalom élcsapatát, a harcos munkásszervezetek képezik. Ennek következtében, mindkét párt ipari összeköttetést keres ha másként nem is, de legalább elméletben elismerik az ipari unionizmust. Mindkét párt elismeri, ha nem tudnak az érvek alól kibújni, hogy a jövő társadalom alapját, nem a politikai kormányzati rendszer, hanem az ipari adminiszt­ráció fogja képezni. A legnagyobb baj mindkét pártban ab­ban rejlik — kétségtelen, hogy soraik nem proletár elemektől való túlzsúfoltsága miatt — hogy gyönge testükre abnor­mális politikai fejet növeltek, mely lehúzza őket. Gondolat­világuk politikai kampányok szerint igazodik (nem is beszél­ve más szamárságokról) semhogy sztrájkok, piketline-okra és uniók építésére gondolnának, melyek a szükséges gazdag sági erő megteremtését teszik lehetővé. Mivel a politikai pártok, bizonyos nemzeti határok között mozognak így természetszerűleg nemzeti jellegűek, összetételüknél fogva képtelenek fölismerni a nemzetközi szolidaritást, melyet cérnaszállal, mint nemzeti csoportosulásokból való tákol­mányt fűznek össze.

Ezzel szemben az I.W.W., figyelmen kívül helyezi a nemzeti határokat a társadalmi problémák bírálatánál és úgy tekinti, a világ termelő osztályát, mint amely ország határokra való tekintet nélkül, szorosan egymásba fonódó, egymásra támaszkodó egymást kiegészítő szervesen össze­függő egészet alkot. Az I.W.W. úgy vallja, hogy “a kezek az Óceán túlsó partján” munkások és- nem politikusok kezei kell legyenek. Ezen álláspont dönthetetlen helyességét leg­jobban a világháború bizonyítja. Németország négy és fél millió szocialista szavazója, hasonlóképpen, Franciaország Anglia és Belgium több milliós szocialista szavazói, nem tud­ták megállítani azt a kapzsiságtól fűtött világ-katasztrófát mely 1914-ben vette kezdetét és mind a mai napig sem ért véget. A munkásság semmit sem nyert a háborúból. De an­nál többet veszített, ő fizette az árat, vérrel, javakkal és nyomorral és a számla, amint látszik még nincs kiegyenlít­ve. És még is úgy látszik a dolog, hogy céljának elérésétől ma messzebb áll a munkásság, mint akkor volt. Az I.W.W. 1914-ben azt állította és ma is vallja, hogy: ha az európai munkásság iparilag lett volna szervezve, ha megtanulta vol­na, hogy miként kell fegyelmezetten ipari erejét gyakorolni, nemcsak az imperialista vérfürdő megakadályozását de ön­maga felszabadítását is végre hajthatta volna.

Hogyan Működik Egy Munkás Szervezet. Ha a politikusok, kik unásig hangoztatják a munkás­osztály megmentését, okulni tudnának a múltban elkövetett végzetes hibákon és a pártpolitika döcögő szekerének vonszolgatása helyett U.S.A.-ban is egy erőteljes forradalmi” ipari szervezet kiépítésén munkálkodnának, a jövő perspektívái aránytalanul biztatóbb jeleket mutatnának a biztos győzelemre.

Roppant nehézkes és körülményes annak meghatározá­sa, hogy mennyiben vagy egyáltalán tudná-e előmozdítani, a proletár jellegétől mentes, pártpolitikai vezérkar, a mun­kásmozgalom erőteljes kibontakozását. De, hogy, mennyiben szolgálhatna, egy munkás szervezet össztagságának a saját szervezete fölötti irányítás és rendelkezés jogának gyakorlá­sában a politikusok beavatása, vagy a szervezet fölötti rendelkezésnek a politikusokra való ruházása igazán érthetet­len. Mert, ha a munkás szervezetek feletti rendelkezési jo­got a pártpolitikusokra bízzuk ez egyszersmind azt is jelenti hogy a szervezett munkásság képtelen, saját ügyeinek irá­nyítására. Annak puszta elismerése, hogy az ipari szervezet a politikai párt függeléke, egy másik elismerést vonna maga után és pedig azt, hogy az ipari erő kevesebb fontossággal bír, mint a politikai. Továbbá úgy állítaná be a munkások szervezetét, mint amely nem egyéb az ambíciós politikusok játékszerénél, szatócs-vezérek eszközénél. Ha ez volna az álláspont, akkor mi szükség egyáltalán szervezetre? Ak­kor miért ne helyezkedhetnénk a “Sárga” szocialisták hábo­rú előtti álláspontjára, akik azt hitték, hogy a munkás szer­vezetek nemhogy segítenének, hanem hátráltatják a mun­kásság haladását, mert szervezkedésükkel a munkásság fi­gyelmét vonják el a szavazástól. Ha jelent valamit az “Ipari Demokrácia” úgy jottányival sem jelent kevesebbet — mint­hogy a tényleges munkások— saját szervezeteik felett ren­delkezve képesítik önmagukat saját ügyeik intézésére, min­den külső beavatkozás nélkül.
 

A Munkások Fejlesszék Ki Ipari Erejüket
 

Ha a politikai pártok, a munkásosztály figyelmét az ipari unionizmus irányába és annak hasznosságára felhívnák szükségszerű és hasznos munkát végeznének. Ellenben ha az ipari mozgalom feletti rendelkezés és irányításra törek­szenek, akár kívülről akár belülről, súlyos hibát követnek el. Mert az I.W.W. még nem felejtette el, az 1914-es leckét.

Meg kell már egyszer érteni, hogy nem tartozik és nem is tartozhatik a politikai pártok hatáskörébe, sem az Álta­lános, sem más fajta sztrájkok megszervezése, legkevésbé azoknak sikerre vitele. Hirdethetik, serkenthetik, kérhetik a munkásság ipari erejének latbavetését, de ilyen cselekvé­sek keresztülvitelére, kizárólag csak az iparokban működő szervezet képes. A politikai párt-gépezet, sem sztrájkba hívásra, sem a sztrájkolásra nem alkalmas. Ezért párt, a politikai párt és ezért nem munkás szervezet. Mert csakis uniókba szervezett munkásság tudja megállani helyét: támadó és vé­delmi célok mindennemű végrehajtására egyedül ö alkalmas.          .

Ezért tehát ha a munkásság, valamennyi országban véget akar vetni a kizsákmányolásnak és a bérrabszolgaságnak legelső teendője, hogy   teljes   erejének   összevonására törekedjen, meg kell teremtse az Egy Nagy Szervezet, ellen­állhatatlan erőt képviselő mozgalmát olyan alapon, mint azt az Industrial Workers of the World, (I.W.W.) hirdeti. És ha nem akarják feladni a demokrácia elvét,, holmi diktatúrá­ért, ki ne adják kezükből a szervezetük feletti irányítás jogát; se a politikusoknak, lett légyen azok bármilyen színű­ek, se a proletár köntösben vezérkedő szatócsoknak.
 

Egy Nagy Sztrájk A Munka Színterén
 

Bár ellenvetésképpen azt is fel lehet hozni, hogy az Általános Sztrájk irányítása is lehet olyan körülményes, a szállítási eszközök esetleges megbénulása következtében, és éppen annyi szenvedést okozhat, mint a polgárháború. Nos és, ha az államhatalmat nem foglalja le a munkásság a tőkésosztály fegyveres erejével nem-e letörheti a sztráj­kot? És ez végeredményében nem-e a tömegek szenvedését és a szervezetek széttörését vonná maga után?

Mindezekre válaszként azt mondjuk, hogy az I.W.W. a munkások és mérnökök egy oly tökéletesen megszervezett Általános Sztrájkját tudja elképzelni mely lehetetlenné tenné a tőkés osztály fegyveres bérenceinek ellátását — munícióval és élelemmel — és szállítását. A Seattle-i (Wash.) és Winnipeg-i (Canada) sztrájkok, némileg meg mutatták, hogy mire képes a munkásság: ezen sztrájkokban a piketelés és a rend ellenőrzés mellett, a városok népének élelmiszerekkel való ellátását a sztrájkbizottság végezte. Ami a gépfegyvere­ket, tankokat, repülőgépeket és a bombák, számos fajtáját illeti, nem szabad elfelejteni, hogy mindezekhez, csak úgy le­het hozzájutni, ha először a munkások megcsinálják és el­szállítják, rendeltetési helyükre. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az ország iparai, gyárai körül elhelyezke­dett munkássággal szemben az ilyen eszközök használata sokkal kockázatosabb és körülményesebb, mert így nincsenek olyan szabadon kitéve, mint a nagyvárosok munkás­gettóiban összeverődött tömegek.

A modern gondolattól fűtött Általános Sztrájkban egy jól szervezett osztály mozgalomban ilyesmi egyébként is fölöslegessé válna, mert nem feltétlenül szükséges, hogy a dolgozó munkásság elhagyja helyét. Éppen ellenkezőleg: a törekvés oda fog irányulni, hogy a munkások bekerüljenek az iparokba, hogy azok kerekeit mozgásban tartsák. Más szóval az Általános Sztrájk, mint eszköz, nem a népek kiéheztetésé­re, hanem azok élelmezésére volna fölhasználható.

Ebben domborodik ki az I.W.W. állásfoglalása, a MUN­KA SZÍNTERÉN VALÓ SZTRÁJKRÓL. Annyiban változnék a helyzet, hogy a műszaki termelő és vezető erők irányítása mellett a kifeszített gyárkapukon keresztül a munkanélküli milliók is a termelésbe kapcsolódnának. A termelő gépezet kerekei, csak ugy mozognának mint annak előtte, persze kizá­rólag a társadalom szükségleteinek kielégítésére és nem a profit-éhes kitartott osztály részére..

Az Általános Sztrájk tehát azt jelenti, hogy a termelők hadserege, megfelelő technikai vezetés irányítás mellett bent marad az iparokban és folytatja a termelés, szállítás s szét­osztás műveletét, de nem a parazita osztály részére, hanem megtagadja a további profit termelést és kizárólag a szükség­letet elégíti ki. Az Általános Sztrájkból, Általános Kizárás lehet így. A heréknek végleges kizárása, akik a “magán tulaj­don” jogán, bitorolják a gépeket, melyeknek birtoklásától függ az egész emberi társadalom léte és boldogulása.
 

A Tömeg Ellenszegül A Kizsákmányolásnak
 

Az Általános Sztrájk a munkásság akaratától függ: az ő nyakas elszántságán fog múlni a kizsákmányolási folya­mat vége, ő dönti el meddig lesz PROFIT és mikor veszi kez­detét a SZÜKSÉGLETRE való termelés. Eltérően a kisebb sztrájkoktól az Általános Sztrájk sikere nem feltétlenül a tel­jes termelő erők visszavonásától, a gépek megállításától, ha­nem inkább a munkásság ama képességétől függ, hogy erejé­nek csak olyan hányadát veti latba, melynek visszavonása, vagy megtagadása által a parazita tulajdonosok, teljesen elesnek a profittól.

Az Általános Sztrájk végcélja, a béreket illetőleg a mun­ka teljes gyümölcse. Magasabb bérek követelése, csak akkor kap forradalmi jelleget, ha a követelés magában foglalja, a munkásság kizsákmányolásának teljes megszűnését. A mun­kásság kizsákmányolása, a munka színterén a termelésnél megy végbe. És kizárólag a munka színterén hajthatja végre a munkásság abbeli akaratát, hogy a semmittevő, az iparok­tól távol henyélő heréknek CSAK annyit juttasson amennyit (semmit) ők termelnek. Mert az igazságos gazdasági rendszer biztosítéka: minden részesedés teljes megvonása, mindazoktól, akik nem veszik ki részüket a termelésből. A kapitalista rendszer alatt, számos elkeseredett küzdelmet ví­vott a munkásság a tarthatatlan viszonyok megjavításáért, de ezen küzdelmek bármilyen elengedhetetlen volt is a követelésük aligha nevezhetők forradalminak. Mert még az Ipari Demokrácia rendszerében is lesznek kívánságok, melyek olyan sorrendben kell teljesüljenek, amint a felismert szükségsze­rűség azokat megköveteli.
 

Rövidebb Munkaidő MINT Forradalmi Követelés
 

Mindemellett, a rövidebb munkaidő követelése önmagá­ban, forradalmi. Mert a. nyolc órás munkanap mellett, keve­sebb mint három óra szükséges ahhoz, hogy a munkás saját munkabérét megkeresse; így a nap többi idejét a munkáltató profitjának növelésére szenteli. Ahány órával rövidít­jük a munkanapot, annyi órával kevesebb a munkáltató pro­fitja, mert a munkán alkalmazott minden munkás egy órá­val kevesebbet robotol, egy órával rövidebb időn át zsákmá­nyolják ki. Egyben ez magyarázza azon tényt is, hogy a munkáltatók minden időben a legnagyobb ellenállást fej­tettek ki a rövidebb munkaidő teljesítésével szemben: sok­kal szigorúbbat, mint a viszonyok javítása, sőt még a munkabérek emelésével szemben bármikor is tanúsítottak.

Ennek oka egyszerű és világos: Mert a hat és nyolc órás munkanap közötti különbség számokban kifejezve a há­rom és öt órák közötti különbség, illetve az, hogy a mun­kás öt órán át kiverítékezett hasznot, vagy háromórai ro­botot izzad-e ki bőréből a munkáltatónak. Avagy más szóval és még könnyebben érthetően, a hat és három órás munka­napok közötti különbség összehasonlítása azt mutatja, hogy hat órás munkanap mellett három órán át profitot izzadunk a munkáltatónak, míg három órás munkanap mellett, csak önmagunknak termelünk és a munkáltatónak semmit sem. Éppen ezért, ha a munkáltató továbbra is a munkások nya­kán akar élősködni (és hogy akar az kétségtelen) éber szem­mel kell vigyázzon és ragaszkodjon a hosszú munkaidőhöz. Ettől függ a munkáltató jogtalan haszna sőt ennél sokkal több: léha életének biztosítása és kiváltságos helyzetének megtartása.

Az Általános Sztrájk főkövetelése a fenti megállapítá­sok logikája alapján egy olyan általános napi munkaidő be­vezetése volna, mely a termelési eszközök fejlettségének arányában profit mentes alapon napi három, vagy még en­nél is kevesebb órai munkaidő alatt, a társadalom szükség­letét kielégítené. Minden követelés között, ez a legforradal­mibb követelése a munkásságnak, mert a profitot és a profit-harácsolási lehetőségeket egyik osztálynak a másik osz­tály általi kizsákmányolását, fölszántja, annak gyökerében. Egy jól tervezett ipari társadalomban, hol az emberiség ren­delkezik a tökéletesített modern termelő eszközök fölött (nem a kiváltságos osztály mint ma) még ha a jelenben al­kalmazott irányító erők és közegek kezében maradnának is, (a profit rendszertől eltekintve) semmiképpen sem volna megindokolható, hogy miért kelljen a munkásságnak, napi két és fél esetleg három óránál többet dolgozniok. Ennél hosszabb napi munkaidőre nem azért van szükség, hogy a társadalom szükségletét állítsuk elő, hanem azért, hogy: a már amúgy is disznó-kövérre hizlalt iparbárók, jobban híz­zanak és tovább élvezzék parazita életüket. A három órás munkanap megteremtésének célkitűzésével kapcsolatban, egy Általános Sztrájk, nemcsak a munkanélküliségnek vethetne véget, hanem a munkába osztott és a jelenben munka nélkül sínylődő munkások mellé, oda kerülnének munkába a Nagy­tőke Rablólovagjai is. E helyen megemlíthetjük, mint egy felelevenítésképpen az észak nyugati erdőirtó munkások sztrájkját az I.W.W. irányításában, akik egyszerűen elvet­ték maguknak a nyolcórás munkanapot, mely nem igényelt nagyobb fáradságot, miután e célból önmagukat megszer­vezték, mint a szervezet egy-egy tagjának sípolását, figyel­meztetésül, hogy letelt a nyolc óra. Erre a jelre, mint egy ember, valamennyien abba hagyták a munkát a boss-ok és hajcsárok legnagyobb dühe és tehetetlensége mellett.
 

Az Általános Sztrájk és az Általános Piketelés
 

Az I.W.W. érdeme, hogy az ipari harcokban eredmé­nyesen alkalmazható, elengedhetetlen taktikákat vezetett be az amerikai munkásmozgalomba: a munkán való sztrájkot és a munkanélküliek tömeg-piketelését. Mert ezek mindegyike elengedhetetlen fontossággal bír az Általános Sztrájk meg­vívásánál. Sőt mi több; a mozgalom sikere (eltekintve a megfelelő technikai irányító erőktől) azon szolidaritástól függ, mely a még dolgozó és munkanélküli munkások kö­zött fenn áll. Az osztály sztrájkban ezen szolidaritás nél­külözhetetlen, mert csak is a közös cselekvés és a közös megértés eme értelmi magaslata nyújt garanciát arra, hogy a munkaidő kellő megrövidítésével, együttesen veszik föl a munkát. Könnyű elképzelni azon hatást, melyet a kapitalista rendszernek éreznie kell abban az esetben, ha a munkanél­küli milliók, a gyárakat piketelik a rövidebb munkaidő bevezetéséért. Mert azt cselekedve, a munkanélküliek, nem csak gyökerében támadnák a munkanélküliség okát (hosszú munkaidő) hanem gyökerében támadnák, magát a kizsák­mányolást is. (A magántulajdon bitorló jogát.) Fölmerül­het azon ellenvetés is, hogy: habár nagyszerű az Általános Sztrájk gondolata, nagyon kevés a kilátás arra, hogy vala­ha is lesz alkalom annak gyakorlására. De rövid válaszunk az, hogy: Igen is lesz. Mert minden jel annak bizonyítására szolgál, hogy az Általános Sztrájkkal sokkal inkább meg­van a lehetősége a munkásosztálynak a győzelemre jutás­hoz, mint a szavazó urnánál, vagy az utcai harcokon keresz­tül a fegyveres felkeléssel. Ennek dacára, mégis el kell is­mernünk, hogy alkalmazási lehetősége állandóan veszélyez­tetve van a politikusok megátalkodott okoskodása miatt, kikkel egy követ fújnak a lázadó “fenegyerekek” éppen úgy mint az ipari gondolat megértésére képtelen reformerek, holott sokkal kevesebb energiával, de erélyes neveléssel és forradalmi propagandával, az ipari unionisták álláspontja értelmében terjeszteni kellene a gondolatot az elgáncsolás helyett. S ha minden erőt latba vetve nem iparkodunk azon, hogy az állandóan növekedő elégedetlenséget, az osztály-ön­tudat medrébe beterelve ipari gondolatokká fejlesztve, az Ipari Demokrácia megteremtésének szorgalmazására Általá­nos Sztrájkká fejlesszük, ehelyett más dolgok fognak be­következni. A legközelebbi eshetőség csőcselék zavargásokat vagy a diktatúra egyik-másik formáját helyezi kilátásba. A munkásságnak mindent el kell követnie, hogy megszerezze amit akar, ám azt tartjuk, hogy nem ártana, határozottan biztosnak lenni abban hogy tényleg akarják-e.
 

Az Új Társadalomnak Jönni Kell
 

A kapitalista rendszer, a maga rothadt mivoltában is, olyan sajátossággal bír, melyek fölött csak úgy egyszerűen átsiklani nem lehet. Az állam fegyveres erőinél sokkal in­kább számolnunk kell a vipera-sajtóval és a hírszolgálat más eszközeivel és a félrevezetés osztály-propagandájával. A kapitalista sajtó és az általuk kontrollált rádió szolgálat, talán legerősebb védbástyáit képezik a fennálló rendnek. Ezen eszközök segítségével, a munkás gyűlölet és tömeg­téboly, bármikor lázas felelőtlen őrületté korbácsolható fel olyan méretekig, hogy akik a rendszer ellen szót emelni mernek, akár mint egyének, avagy mint csoportok, ezzel kell számolniuk. Ám emlékezünk esetekre, amikor napilapoknál alkalmazott munkások — Seattle, Wash.-ban megtör­tént — megtagadták a kiszedését és nyomását olyan írások­nak, melyek a harcoló munkásokat gyalázták és ellenük uszítottak. Tehát ezen a téren is éppen úgy, mint a muníció gyártási, valamint szállítási iparban, a munkások gazdasági ereje, a munkások előnyére, hasznára fordítható.

A még mindég erőteljesnek látszó kizsákmányolási rendszer gyökerei, gazdasági tudatlanságból táplálkoznak. Fűtik a maradi hagyományok, szokások, nem tudnak szabadulni az átkozott individualizmustól, melynek jegyé­ben, a csavarmenet folytonosságára berendezett agyú politi­kusok, részükre lerendezik a választási cirkuszokat. És még is, mindezen szemlélhető előnyei dacára, a rendszer és fenn­tartói egy vesztett küzdelmet verekednek. A kapitalista rend­szer kiélte magát és mint társadalmi rend, pusztulása el­kerülhetetlen. Fennállása csak átkot jelent az egész emberi­ségre. Mert történelmi létjogosultságának bizonyítása érvek nélkül való. A maga valóságában, útjába került
 

Jöjjön Hát Aminek Jönni Kell
 

A balkezes irányítás miatt bekövetkezett éhség és nyo­mor következtében, az egész világ, már is egy forrongó kat­lanhoz hasonlít. Nincsen olyan egyén, de még szervezet sem, mely előre megjósolhatná, hogy a végkimerülésben vergődő társadalmi rendszer utolsó napjait élő civilizált országok egyike vagy másika, az események forgatagában milyen irá­nyokat követhet, avagy egy-egy elméletet, előre lefektetett tervrajzok szerint foganatosít. A társadalmi tudomány vilá­gító sugarai mellett, annyit azonban mégis látunk, hogy az iparokat azok kell átvegyék, akiknek szükségük van rá. akik benn vannak és élnek: az iparokat mindenek felett mozgásba kell hozniuk, hogy a profit kikapcsolásával, közszükség­letre kezdjék el a termelést. A termelés, szétosztás és szállí­tás társadalmasításától függ az egész emberiség léte s ép­pen ezért a társadalmasítás elkerülhetetlen. Ennek végre­hajtására, csak a munkások képesek és kötelességük, hogy MINDEN ÁRON eleget tegyenek hivatásuknak. Nincsen olyan erő, vagy hatalom, mellyel a helyesen szervezett és kellőképpen fegyelmezett munkásságot visszatartani lehetne, hogy önmagának — a mindenségnek — urává legyen.

Az I.W.W. elvnyilatkozata utolsó fejezetében, tudomá­nyosan beigazolt, dönthetetlen érvekkel alátámasztott prog­ramjának konstruktív (építő) jellegét idézzük tehát, mely­nek ékesszólása és bizonyító ereje, ma erőteljesebben hang­zik, mint valaha: “A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül”.
 

“Semmik Voltunk S Minden Leszünk.”
 

“Az iparok lefoglalása” sokat jelentő jelszót, még a jelenben is gúnyolják, félre értik és főként félremagyaráz­zák oly annyira, hogy olyan téves beállításnak tüntetik fel, mintha e folyamatnak, a gyárakon kívül kellene végbe men­ni. De beszéljünk erről magyarul vagy ha kell magyarán: miért kellene a munkásoknak olyasmit “lefoglalniuk” mely fölött ők rendelkeznek, ami a kezükbe van ?

Hiszen a hét minden munkanapjában, amikor dolgoz­nak; az iparok a munkások birtokában vannak. Így tehát a nagy probléma nem abban rejlik, hogy miként kell az iparo­kat “lefoglalni”, hanem, hogy hogyan kell azt állandóan megtartani. A tudományosan megszervezett és levezetett Általános Sztrájknak egyszerűbb és észszerűbb jelszót, prog­ramot kell ajánlani a dolgozó munkásoknak: “Tartsátok birtokban az iparokat de úgy, hogy profitot ne termeljetek a munkáltatóknak”. Míg a munkanélkülieknek ugyanakkor azt javasolja, hogy: “Pikcteljék (sztrájk őrszem) az iparo­kat, tagadják meg a sztrájktörést és gondoskodjanak arról, hogy a sztrájktöréstől mindenkit visszatartsanak”.

A nyersanyagok és gépek jelen “tulajdonosainak” szük­ségük van a munkásságra, akik nélkül a termelés menete elképzelhetetlen. A forradalmi átalakulások időszakában, munkások szerepe nem kevésbé fontos s éppen ezért felkészülve kell legyenek, hogy a gépek fölötti kontrollt megtarthassák, a kezeikből ki ne adják sem a “tulajdonosnak”, de még a sztrájktörőknek, vagy a fegyveres bérenceknek sem

Mi nem kételkedünk abban, hogy a munkásság meg fogja védelmezni érdekeit. Az I.W.W. harcolni tanította é tanítja a munkásságot ma is — nem könyörgésre ó dehogy is — hanem arra, hogy követeljenek, hogy ne kérjenek, ha nem vegyék el amit akarnak. S ahhoz, hogy a társadalma megszabadítsuk a parazitáktól, a küszöbön álló végső küzdelem megvívásához, félelmet nem-ismerő bátorságra, tiszt: öntudatra van szükség, melynek megszerzése és gyakorlás.” sokkal kívánatosabb ma, mint bármikor ezelőtt.

Tudatában annak, hogy az iparok fölötti kontroll mely szerzésére és megtartására a termelő osztály csak akkor számíthat, ha erejét e célból kellőképpen megszervezte, a I.W.W. egy olyan Általános Sztrájkot hirdet, melyben a munka színterén alkalmazott munkások táborát, a munka nélküliek szervezett, áttörhetetlen forradalmi picketvonal erősíti és alátámasztja. A magántulajdon rendszerének helyébe — minden kétséget kizárva — a köztulajdon rendszere fog lépni, mely átalakulási folyamat simán alligha mehet végbe. Ám, hogy a pusztulás, pusztítás és vérontás veszélyét elhárítsuk, vagy a minimálisra csökkentsük, ez valamennyiünknek érdeke és kötelessége.

A munkásosztálynak mindent el kell követnie a cél megvalósítására. A forradalmi mozgalom erejét és hullámzását, minden igyekezetünkkel átterelnünk kell az utcáról az iparokba. A forradalmi harc értelmezése, magyarázása 6 megvívása, ipari cselekvésben kell kidomborodjék — az iparok feletti kontroll megszerzése — támadás és védekezés – valamint a termelés további folytatása, a forrongó osztályharcnak éppen úgy, mint a végső küzdelemnek minden fázisát felöleli, magában foglalja, mert a szállítás, szétosztás és a termelés feletti rendelkezés az osztályharc ütköző pont ja. Minden valószínűség arra vall, hogy elkeseredett, nehéz küzdelem vár reánk, de végső kimenetele kétségen kívül munkásság győzelmét eredményezi és a munkásságé lesz a világ ipara.

Jöjjön hát, aminek jönni kell, és ne számolgassa a munkás, hogy milyen lesz az ár, amit fizetni fog érte. Mert az Általános Sztrájk által okozta szenvedések és nélkülözések kilátásba helyezése, még a legrosszabb esetben sem kivan tőlünk olyan áldozatokat, mint a kapitalista rendszer által ránk zúdított és mind sűrűbben jelentkező depressziók. S ha az áldozatot, amit megkövetel, az 1914-ben kezdett ha­lotti torral hasonlítsuk össze és az általunk adott drága emberi életet tesszük a mérleg serpenyőjébe, akkor egy kis ünnepnek tűnik fel az egész. Az Általános Sztrájk észszerűbb a fegyveres felkelésnél és célszerűbb, biztosabb a pártpoliti­kai akciónál. Végső kimenetelében pedig — miután a vihar elült — tudományosan tervezett, békére berendezett világ­rendhez juttatja, biztonságot és bőséget teremt a mártíromság golgotáját bejárta emberiségnek. Lehet-e, szebb neme­sebb és érdemlegesebb célkitűzése a bátor és harcias férfiak­nak és nőknek, mint az osztálynélküli társadalom ideáliz­musa, az Ipari Demokrácia, melyért az I.VV.W. immár több, mint negyed századon át oly elszántan, hősiesen harcol és küzd?
 

(Bérmunkás 6. szám)

 

*

 

MI A HATALOM ?
 

A HATALOM az, ami képessé teszi a gondolkozó emberiséget arra, hogy kontrollálja az anyagokat és ugyanakkor kontrolláljon más ember csoportokat, valamint az alsóbbrendű állatokat is.

A HATALOM akasztja fel az elítélteket az akasztófára és ki­ragadja a szervezett munkást családja köréből, hogy börtönbe ves­se; csupán azért, mert hű volt osztályához.

A HATALOM képesítette a cárt arra, hogy ezreket küldjön Szibériába és a HATALOM húzta le ugyanazt a cárt a trónjáról és elpusztította családjával együtt.

A.HATALOM tűnik fel csudálatos erővel a földrengésben, az árvíz özönlésénél.

A HATALOM jelentkezik:a jótékony és éltető napsugárban.

HATALOMRA volt szükség a felhőkarcolók építésénél s a rettenő építkezésekhez, amelyek a folyók felett összekötik a partokat a vasutak részére.

HATALOM kellett arra, hogy átfúrják a  hegyeket a vasúti alagutaknak, hogy megrövidítsék az utat, és HATALOM kellett óriási öntöző gátak építésére.

A HATALOM TESZ ALKOTÓKÉPESSÉ.

Egy embernek csak egy emberi hatalma van. Ketten együttdolgozva, két ember hatalmát képezzük, ami együttműködve sokkal nagyobb, mint két külön-külön dolgozó ember  hatalma. Tíz ember egységes terv alapján együttdolgozva sokkal több hatalommal bír, mint tíz ember, akik külön-külön  dolgoznak,  egymástól elszigetelten.

A mozdony hatalmas gépezet. Mégis, hogyha mindegyik ke­rék, tengely és szelep nem működik együtt, egységesen — hasz­navehetetlen. Mindegyik csavar és mindegyik alkatrész azért lett összeállítva, hogy együttműködjön. Szervezetten függnek össze: kis részekből, EGY NAGY SZERVEZETT GÉPEZETBEN. EZ A HATALOM.

Egyik embernek is van egy kis ereje, a másik embernek is van egy kis ereje. Minden munkásnak van egy kis ereje.  A munkáltató osztály veszi el a mi erőnket, HATALMUNKAT, egy keveset mindig egyszerre, de valamennyien összetartva a HATALOM EGY NAGY UNIONJÁT alkothatjuk meg.

EZ A HATALOM URALJA A VILÁGOT MÁMA.

Ez az ön hatalma és a mi hatalmunk, amit átengedve a munkáltatóknak, lehetővé tesszük, hogy  testünket-lelkünket kontrol­lálják.

A kapitalista osztály dolgoztat minket, amikor akar és kidobnak a munkából, amikor nekik tetszik, kiéheztetésre ítélve.

A HATALOM képesíti őket annak meghatározására, hogy milyen munkabéreket fizessenek. A HATALOM teszi lehetővé, hogy tetszésük szerint vegyenek fel dolgozni és küldjenek el.

DE A MUNKÁSOKNAK SOKKAL NAGYOBB HATALMUK VAN ENNÉL.

A munkáltatóknak csak az a HATALMUK, amit mi adunk nekik. A munkások adnak nekik minden hatalmat. Ti adtok nekik minden HATaLMAT, amivel bírnak!   Ha Ti ezt a  HATALMAT magatoknak tartjátok meg, akkor az ők HATALMUK megszűnik létezni.

De ezt nem csinálhatjátok meg egyedül. Nektek szerveznetek kell HATALMATOKAT.

A LEGNAGYOBB HATALOM A VILÁGON A SZERVEZETT MUNKAERŐ.

TE meg én, a többi munkással együtt birtokoljuk ezt a HATALMAT. Hadd szervezzük hát meg együtt, közös erővel. Ti is munkások vagytok, mi is munkások vagyunk. Negyven millió van belőlünk ebben az országban; szervezkedjünk tehát együttesen, mint a mozdony kis részei és alkossunk egy nagy szervezetet; A MUNKAERŐNEK, A MUNKÁSOSZTÁLY HATALMÁNAK SZERVEZETÉT.

Ti is, mi is a munkánkra vagyunk utalva a megélhetésért. Egyénenként képtelenek vagyunk megakadályozni a munkáltatót abban, hogy kidobjon a munkából minket. Mint egyének nem bírjuk megvédelmezni a családunkat a nyomortól, amikor a munkáltatók lezárják a gyárakat.

De mint szervezett munkásosztály, mi hatalmasabbak volnánk, mint a bőszök és mi képesek volnánk a gyárakat üzemben tartani, hogy az élet javaival ellássuk magunkat.

A SZERVEZETT MUNKÁSSÁG SZERVEZTE MEG MINDIG AZT, AMI ÉRDEMES DOLOG VAN RÉSZÜNKRE MÁMA. Az IWW lumbermunkások megszerezték a nyolcórai munkaidőt SZERVEZETT HATALMUKKAL. Az építőmunkások kapják a legjobb munkabéreket, mert SZAKSZERVEZETÜK A LEGERŐSEBB. A legjobb szervezetnek van mindig a legtöbb HATALMA.

Ha akarjátok ezt a HATALMAT, szervezkednetek kell!

Ha a legtöbb hatalmat akarjátok, akkor abban a szervezetben kell szervezkedjetek, amelyik a legtöbb munkást hozza, egyben a leghatásosabb unionizmus alapján.  A SZERVEZKEDÉS AD HATALMAT, AZ EGYESÜLÉS AD ERŐT, MINÉL NAGYOBB AZ UNION, ANNÁL HATALMASABB AZ EREJE.

IDEJE, HOGY TE MEG ÉN, S A TÖBBI, MEGVONJUK ERŐNKET A KAPITALISTA OSZTÁLYTÓL ÉS SZERVEZKEDJÜNK EGYÜTT A SAJÁT JÓLÉTÜNKBEN.

Össze kell jöjjünk a MUNKÁSOK EGY NAGY SZERVEZETÉBEN, hogy véget vessünk mindenfajta kapitalista kizsákmányolásnak. A munkáltatók rettegnek attól a naptól, amikor a munkások együtt fognak szervezkedni az EGY NAGY SZERVEZETBEN, a ONE BIG UNIONBA. Tudják, hogy ha a munkások összetartanak, nem bírják többet megrabolni őket.

Milliókat fognak költeni arra, hogy tönkretegyék az IWW-t, mert tudják, hogy nekünk van a szervezetünk a munkásosztály megszervezésére és amikor egyszer megszervezve lesznek a munkások, akkor már nem élhetnek többé a MI munkaerőnkön.

Tudják, hogy nem rabolhatják meg a szervezett munkásosztályt. Tudják azt is, hogy ha nem rabolhatják többet a munkásokat, akkor dolgozniuk kell a megélhetésért, mint nekünk. Azért harcolnak ellenünk olyan nagyon keményen.

Munkástársak, gondolják meg a dolgot. Hadd lássuk: nem-e értünk egyet abban, hogy nekünk munkásoknak jogunk van ahhoz, amit munkánkkal termelünk.

Aki egyetért velünk, üljön le és írjon nekünk mindjárt irodalomért, amelyben megmagyarázzuk, hogy mit kell tennie azért, hogy az élet javaiból többet szerezzen meg maga részére. Megmutatjuk, hogy a világ legtökéletesebb munkásszervezete hogyan akarja megszüntetni a nyomor és szenvedés minden fajtáját, és hogyan akar egy olyan új társadalmat építeni fel, amelyben nem lesz munkanélküliség és ínség; valamint ismeretlen lesz az ipari betegség és a nyomor.

Sokféle nyelven van könyvünk. Írjon a saját anyanyelvén, amit a legjobban ért. NE FELEDJE EL, HOGY AKI TÉTOVÁZIK, AZ VESZÍT.

 

*

 

ELVI NYILATKOZAT
 

A MUNKÁSOSZTÁLY és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között, s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.

E KÉT OSZTÁLY között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai, mint osztály szervezkednek – birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszűntetik a bérrendszert.

ÚGY TALÁLJUK, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszi arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotokat ápolnak, mely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon elősegítik, hogy bérharcok esetén egymást verik le. A szakiparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák, s ezáltal szervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E SZOMORÚ állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olyképp felépített szervezettel lehet, melynek minden egy iparban – vagy ha kell valamennyi iparban – dolgozó tagjai beszüntessék a munkát, bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, így az eggyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E MARADI jelszó helyett: „Tisztességes napibért tisztességes napi munkáért.” Ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlóinkra:”Le a bérrendszerrel!”

A MUNKÁSOSZTÁLY történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az új társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
 

Forrás: http://szabadkonyvtar.ewk.hu/bermunkas-iww