Részeg Hajó kritikája Szabados Blanka államról szóló írására

2016. 05. 18.

Részeg Hajó kritikája Szabados Blanka államról szóló írására


2016.05.18

Részeg Hajó kritikája Szabados Blanka államról szóló írására

Szabados Blanka 2016.04.10. ’Az állam és a tőke kapcsolatáról’ címmel bejegyzést tett közzé (https://www.facebook.com/notes/blanka-szabados/az-%C3%A1llam-%C3%A9s-a-t%C5%91ke-kapcsolat%C3%A1r%C3%B3l/818446231621453). A Részeg Hajó szerkesztősége úgy döntött, hogy reagál Szabados Blanka felkérésére („Mi a véleményetek erről a kis írásról? Érdemes lenne tovább bővíteni?”-teszi fel a kérdést Szabados, a cikke elején). Ezt nem a cikk írója iránt érzett szimpátiából, hanem a téma fontossága miatt –és mert más magyarországi anarchista, kommunista körök nem hajlandók egy-egy programatikus témában/ról elmélyülni,vitát kezdeményezni- tesszük. Úgy gondoljuk, hogy ez is a kommunista gyakorlat része, – és még inkább- ilyen jellegű program tisztázások nélkül nincs esély (így se sok, de meg kell tenni, amit meg kell) további hatékony kommunista tevékenységre…

A Részeg Hajó kritikája adott állapotban lévő szöveghez íródott; ez SZB-ként lett jelölve. A Részeg Hajó kritikája RH-val.

SZB.:

1. Az állam funkciója a társadalmi viszonyok (különös tekintettel az elit hatalmára) újratermelésének felügyelete, szabályozása, biztosítása. A kapitalizmusban a tőkefelhalmozás uralja a társadalom újratermelésének folyamatát, így elsősorban azt kell felügyelni, optimális működését biztosítani. (Egyébként egyáltalán nem triviális, hogy hogyan kell ezt végrehajtani, ezen sok közgazdász is vitatkozik, részben persze érdek-vezérelten.) Az biztos, hogy ebbe bele kell érteni az egyes tőkések túlkapásainak és egyéb, a társadalmat súlyosan és aránytalanul veszélyeztető tevékenységének a megakadályozását. Nem véletlenül tiltják pl. a piramisjátékokat.

RH.:

Az államnak nem általában feladata a társadalmi viszonyok újratermelésének szabályozása, felügyelete stb. Hanem elkülönült közhatalomként olyan társadalom újratermelését, viszonyait felügyelheti, szabályozhatja, vagy épp nyelheti el, amelyek kompatibilisek, egylényegűek vele. Vagyis a tulajdoni elválasztás és elidegenülés/elidegenítés, hierarchia, osztályok ésatöbbi társadalmainak különös intézménye lehet az állam; és egyben ki kell mondani azt is, hogy az uralkodó osztály funkciójának a szerveként az, ami.Ahogy nem várható el az, hogy az osztálytársadalmakat illetve a kapitalizmust államként fel lehessen számolni (erről később), úgy az sem, hogy az uralkodó osztály hatalmat a hatalomért működésével szemben “bárkié”, “mindenkié” lehetne az államhatalom. Még akkor sem, ha a mindenki a kapitalizmus különbözőképp de fenntartásában gondolkodik ( a “munkás állam”, vagy “korporatív állam” képtelensége illetve hazugsága). Ezt a szöveg elején kell tisztázni. Élesebbé, világosabbá kell tenni a képet.

De miért ne lehetne más társadalmi viszonyoké is, például a kommunizmusé? Az a válasz, hogy “A tőkefelhalmozást érdemben semmilyen kormány nem gátolhatja, mert akkor megbukik. Értelmetlen pl. azt várni bármilyen kormánytól vagy államtól, hogy felszámolja a kapitalizmust, eltörölje a tulajdont, az áruviszonyokat, a bérmunkát, hiszen az államapparátusban dolgozók is pénzért végzik a dolgukat, tehát az állam a saját működését lehetetlenítené el, ami ellentmondás. Ráadásul a csere- és tulajdonviszonyok a társadalom minden pórusát átjárják, ezeket nem lehet utasításra megszüntetni.”- kevés. A bolsevik pártok álláspontja az, hogy állami működéssel, azaz a leginkább öntudatosak parancsnoksága alatt lehet felszámolni a kapitalizmust, s végül magát az államot- csak arra van szükség, hogy eme csoport megfelelő elmélettel legyen telített, meg hogy társadalmi, népi vagy épp a legigazabb csúcsvezetés ellenőrzése(fizetés nagysága, visszahívhatóság, választás, megsemmisítés joga) mellett nyelje el az egész társadalmat. Így tehát egy igennel szemben egy nem áll. Az osztálytársadalom-restaurációval szemben ez nem érv. Rá kell mutatni arra, hogy az állam, mint elkülönült közhatalom uralma a többi hatalmat a hatalomért csoport felett, s főleg a forradalmi mozgások felett lényegénél fogva kizsákmányoló illetve elnyomó; olyan léthelyzetek teremtője és fenntartója, melyek elnyomatást és ezzel szembeni közvetlen, az elnyomást fenntartó módon védekezést hoznak létre: az egyéni felhalmozás önvédelmét a többivel szemben s a többiből aztán. Vagyis mindennekmegfelelő tőkés társadalom restaurációja/fenntartásavalósíthatómeg az állami viszonyokkal, nem a kapitalizmust pozitíve felszámoló forradalom s proletárdiktatúra; az többek között vele szemben jön létre. Hogy állam bácsi sejtjeként a roppant elszánt s magasztos forradalminak gondolt eszmékkel, na meg azok embereivel mi lesz? Vagy kiszelektálják, felőrlik, megsemmisítik őket; vagy közönséges álcaként használódnak el az elkülönült közhatalmiságból szükségképp következően korrupt s képmutató apparátusok napi gyakorlatában.

Más. Fontos lenne kiemelni, hogy a tőkék egyre társadalmibbá, monopolisztikussá válásából következően az állam, mint társadalmi szabályzó rá volt/van kényszerítve a tőkefelhalmozásba való állandó, méghozzá irányítói beavatkozásra, mivel a monopolisztikusság lényege, hogy elsődleges szabályzóját, a piacot, kikapcsolja. Mármost a piac nevű katasztrófa-vezérlést az állami apokalipszis-irányítás úgy váltotta, hogy a tőkék társadalmibbá válását nem szüntette meg, sőt; tömeggyilkosságok, világháború, jóléti államok örvényében az állami irányítás alól is sikerült nemzetköziesedniük. Azaz az 1929-es világgazdasági válság tőkés megoldásaként létrejött állammonopolista kapitalizmus túltársadalmiasult transznacionális monopolkapitalizmussá. Miért lényeges ez? Mert a kommunizmus szükségessége nem genetikai, hanem társadalmi: a tőke túl társadalmiságának, nemzetköziségének, termelékenységének, termelőerőinek tulajdoni, áruérték, termelési viszonyain való túlfejlettségének pozitív megoldása.

Az pedig, hogy a tőke a teljes szabályozhatatlanságba fejlődött, vagyis szabadon kapcsolhatja ki az eleven munkaerőt s fizetőképes keresletet a tőkefelhalmozásból, spekuláció és pauperizáció káoszává fejlesztve a tőke és népességfelesleget; illetve, hogy a világot felzabálva immár egymással szemben, minden korlát nélküli, végtelen igényű monopoltőkék állnak a nekik alárendelt államokkal, a jelent a világháború előestéjévé fejlesztve ezzel -pont a kommunizmus szükségességének bizonyítéka.

SZB.:

2. Árnyalja, pontosítja az 1-es pontban leírt absztrakt elvet, hogy a tőkés társadalomban számos konkrét érdekcsoport létezik. Egyrészt különböző tőkés csoportok, másrészt mindenféle egyéb is, pl. egyházak, szakszervezetek, zöldek, nyugdíjasok, stb. Ezen csoportok érdekei sokszor ellentétesek. A legnagyobb, legmeghatározóbb, kibékíthetetlen ellentét természetesen az uralkodó osztály (tőkések) és a kizsákmányolt tömegek (a munkásosztály) között van, de sokszor az egyes tőkés csoportok között is igen éles érdekellentétek feszülnek. Ezek a konfliktusok folyamatos és pusztító küzdelemhez vezetnének. Emiatt van szükség egy hatalomra, ami ezt a küzdelmet tompítja, korlátok között tartja, biztosítja a rendet, és ezzel a kizsákmányolás zavartalanságát. A különböző érdekcsoportok tehát többnyire nem egymás fizikai megtámadásával akarják érvényesíteni az érdekeiket, hanem pl. abban versenyeznek, hogy elérjék, hogy az állam (nemcsak a kormány, hanem pl. a bíróságok is) az ő érdeküket részesítse előnyben a többiekéhez képest. Az esetek többségében (és főleg a liberális, pluralista “demokráciákban”) egyetlen csoport sem képes teljesen, minden szempontból érvényesíteni az akaratát. Magától értetődő, hogy a legerősebb nagytőkés csoportok ehhez sokkal közelebb állnak, mint pl. az alternatív kismamák klubjai.

RH.:

Mármost nézzük az ellentmondást, ami a valóság és annak fakó tükröződése közötti is egyben: a, állítás: “A legnagyobb, legmeghatározóbb, kibékíthetetlen ellentét természetesen az uralkodó osztály (tőkések) és a kizsákmányolt tömegek (a munkásosztály) között van, de sokszor az egyes tőkés csoportok között is igen éles érdekellentétek feszülnek. Ezek a konfliktusok folyamatos és pusztító küzdelemhez vezetnének.” Aztán b,: “A különböző érdekcsoportok tehát többnyire nem egymás fizikai megtámadásával akarják érvényesíteni az érdekeiket, hanem pl. abban versenyeznek, hogy elérjék, hogy az állam (nemcsak a kormány, hanem pl. a bíróságok is) az ő érdeküket részesítse előnyben a többiekéhez képest.” Miért van a, és b, között ellentmondás? Mert azt mondja a b, hogy az állam azáltal, hogy társadalmibbá tud lenni a részérdekeknél, szükségképp a békét-hozó-előny-erény-hordozó. Holott az a, állításból ennek fordítottja is következhet-következik: az állam erőnek erejével nyomhat el különböző érdekeket; és mint kibékíthetetlen érdekek az államtól kíméletlen megoldást várnak, illetve magát az államot is teljesen kisajátíthatják a maguk üdvére (vagy épp bukásuk zálogaként), kíméletlenül, minden mást fizikailag megsemmisítve akár. Háború az osztályok között; háború az osztályokon belül; s ennek háborús eszköze az állam az uralkodó osztály teljességének/adott körének a számára. Vagyis se a küzdelem tompítása, se a végletekig való kiélezése nem az állam sajátja. Hanem a kapitalizmus társadalmának adott szituációjáé. Egyszerűen: helyzetfüggő a dolog. És a vészes az a történetben, hogy ha a helyzet azt kívánja, az állam a lehető legbrutálisabban jár el. Például, ha a tőkefelhalmozás azt követeli, hogy semmisítse meg “saját” alattvalóinak egy részét, az állam a megsemmisítést végre is hajtja. Ezt ne hallgassuk el.

De államunk más esetben se működik lengéscsillapítóként. Például: ha a tőkefelhalmozás fenntartása, a tőkék egymás közti konkurenciaharca államközivévagy még magasabb szintű kapitalista megoldássá: a legerősebb tőkék s államaik nyílt háborújává, világháborúvá vadul. És ha minden jól megy, akkor minden (anarcho) reformista meg pacifista óhaj és naivitás ellenére hamarosan újra meg kell kockáztatni egy újabb világégést; nem másért, mint a kapitalizmus túlfejlettségéből következő általános működési zavarokat, a kapitalizmus növekvő működésképtelenségénekproblémáját tőkés módon megoldandó. Vagyis a bajta bajt fokozó következményeivel: a tőke, áru, népesség stb.túltermelést a tőkés katonai-ipari- hitel komplexumok túlpörgetésével, terület/piac rablással, transznacionális monopóliumok immár egymással szembeni, s így további kiterjedésével, a kapitalizmus háborúval való túlfejlődésével megoldandó; a bajt amásiktőkére, a jövőre, s legfőképp a proletariátusra hárítással megoldandó.

Az állam mindennek eszköze, s mindezt ki kell emelni, ha az államról van szó; különben a kapitalizmus mentegetéséhez jutunk.

SZB.:

A kapitalizmusban minden kormányra igaz, hogy az 1-es pontban leírtakat szem előtt kell tartania, azonban az egyes kormányok között van különbség abban, hogy mely konkrét érdekcsoportokat részesít előnyben. A tőkefelhalmozást érdemben semmilyen kormány nem gátolhatja, mert akkor megbukik. Értelmetlen pl. azt várni bármilyen kormánytól vagy államtól, hogy felszámolja a kapitalizmust, eltörölje a tulajdont, az áruviszonyokat, a bérmunkát, hiszen az államapparátusban dolgozók is pénzért végzik a dolgukat, tehát az állam a saját működését lehetetlenítené el, ami ellentmondás. Ráadásul a csere- és tulajdonviszonyok a társadalom minden pórusát átjárják, ezeket nem lehet utasításra megszüntetni. Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a kormány csupán báb lenne. Ha az lenne, akkor a tőkéseknek nem kéne lobbizással és sok más sunyi módszerrel küzdenie, hogy érvényesüljön az akarata. De egy “demokráciában” küzdenie kell, pénzt kell áldoznia ilyen célokra is.

Emellett egyes tőkések partikuláris érdekei ellentétben állhatnak a tőkefelhalmozás általános érdekeivel. Pl. egyes tőkés jól járna, ha kevesebb bérért is megkapná ugyanazt a munkát, csakhogy ha ez elterjedne, csökkenne a fizetőképes kereslet és a tőke értékesülésének lehetőségei is. Az államnak az össztőke hosszú távú érdekeit kell elsődlegesen szem előtt tartania, de egyrészt nem nyilvánvaló, hogy ez konkrétan mi, másrészt sok más (tőkés és nem tőkés) érdek is van, ezért ezek között van lavírozási lehetőség. Kedvező erőviszonyok, pl. megfelelő tömegtámogatás esetén egy kormány akár olyan lépéseket is tehet, ami súlyosan sérti egyes tőkés csoportok érdekeit. Minél kisebb egy ország, minél nagyobb a külföldi működő tőke aránya, minél jobban függ az exportpiacoktól, a külföldi nyersanyagoktól, annál kiszolgáltatottabb a nemzetközi nagytőkének, de minden esetben van mozgástere pl. abban, hogy mennyire keseríti meg a polgárai életét különféle bürokratikus intézkedésekkel. Pl. senki sem kényszerítette az Orbáni állampártot a KLIK létrehozására vagy a boltok vasárnapi bezárására.

RH.:

Kis kedvencünkhöz, Magyarországhoz fűzött gondolathoz mi is hozzáfűznénk annyit, hogy nem vagyunk meggyőződve arról a pragmatikus- elitista (pl. liberális) tételről, miszerint a Viktátor merő tébolya a KLIK, a stadion építés, a várba költözés, meg a vasárnapi exboltzár. De arról sem, hogy minden egyes bürokratikus döntés mögött közvetlenül 1-1 oligarcha csoport gazdasági, profit haszna áll. Egyrészt az apparátuson belüli konkurenciaharc a különböző népboldogító javaslatoktól (ha a hülyeségem/okosságom elnyeri szeretett feljebbvalóim tetszését, feljebb léphetek egy hasonszőrűvel szemben) az állami pénzek megszerzéséig (ezért pedig ölni is lehet, nemcsak ostobán törvénykezni meg hazudozni) terjed. Másrészt az oligarcha apparátusok elburjánzása mögött az oligarchák egymás közti konkurenciaharca, egymás kiszorításának az igénye áll; s bár nemzetközileg függő helyzetben vannak, és ennyiben kiszolgálási kényszerek behatároltságában kell játszaniuk meg frusztrálódniuk, de eme körön belül más kapitalista fék nincs a rendszerben saját magukon kívül (~ 2/3). Ezért a nagy póráz adta lehetőkön belül (EU-s pénzek, német autóipar igényei, a demokratikus ejnye-bejnyéket tovább infláló visszautalások: külföldi bankszámlák, megrendelések, stb.), de a végtelenségig puffadva szorítanák ki egymást az állam, és így a tőkefelhalmozás területéről. E végtelen igény a véges lehetőkre pedig egymást, illetve az oligarcha csúcsvezetést kezdi ki, s egyre nyíltabb diktatúrát követel. Hogy végül ki fal fel kit, majd eldönti a történelem; de, miközben a kapitalizmus eme integrált (EU-s) félperiférián szükségképp (elmaradottság, tőkehiány, függőségi viszony az erősebb tőkéktől s államoktól: így a fejlődés lehetetlensége, a kapitalizmus túlfejlődésének alulfejlődésként való megjelenése, importja-exportja) államilag finanszírozott magántőke felhalmozásként , vagyis oligarchauralomként pusztít és pusztul, az elsőnek felfalt proletariátus dermesztően hallgat. És/vagy naivan azt képzeli, hogy pl. a KLIK féle központosítás merő hóbort. Dehogy. A fentebb említett konkurenciaharcban minden fillér számít; s nem lehet olyan rés, ahol adott körökön kívüli is odaférhetne az aranytojást tojó tyúkocska nemzeti fenekéhez. Minden fillér, ami másokhoz kerül, az oligarchák egymás közti harcát, a csúcsvezetés bukását stb. idézi elő. Ugyanez a Vár és stadion játszadozásnál. A horthysta focista ennek csak a formáját adja. A tartalom az előbb említett államilag finanszírozott magántőke felhalmozás, oligarcha etetés. Ha a kis köpcös klozetmániákus lenne, akkor ténylegesen pöcegödörré oligarchálódna az egész ország. Ám lehet, hogy a konkrét építőipari működések is kikényszerítik ama stadiongyártást, mivel kis millió lakóház építése nem hozna annyi hasznot, más technológiát követel (beton és vastraverzekből 40 négyzetméteres családi otthonokat a Szélfútta lakóparkban – nem valószínű). És ugyanígy a Várnál, a Liget projektnél – nagy volumenek, amik formát kerestek és találtak. De azt képzelni, hogy mindez ésszerűsíthető, naivitás. A miniszterelnöki funkció errefelé az oligarchavezető funkciója is. Az államapparátus, a magántőkék, a politikai csúcsvezetés szentháromsága javíthatatlanul oligarchikus kapitalizmussá olvadt össze, megfelelve a kapitalizmus helyi-történelmi lehetőinek s kényszereinek. Ahogy Oroszországban a burzsoázia 1917-bense polgári forradalmat, se a feudalizmus felszámolását polgárnak is tetsző agrárforradalommal, földosztással, se békétnem tudhatott és nem tudott megvalósítani, úgy Magyarországon se lehet a kapitalizmuson belül más (“igazi” polgári-demokratikus, toleráns, kevésbé szegénypusztító szegénységtermelő) rendszert létrehozni. Itt már ehhez is több kell: a kapitalizmus meghaladva tagadása, kommunista forradalom. Az meg túl kell hogy lépjen az egészen.

Kommunista üdvözlettel: Részeg Hajó