2023. 02. 16.
Néhány megjegyzés a „feltétel nélküli alapjövedelem” kapcsán
1, A „feltétel nélküli alapjövedelem” (FNA) valójában nem egy elmélet, nem egy elképzelés. Hanem egy zsák, amiben számos „népjóléti”, illetve „társadalomjóléti” jóságosság található. Amik közül jó néhány nem is feltétel nélküli, vagy épp nem alapjövedelem – már abban az értelemben nem „alap”, hogy a tényleges létminimum szintjére sem jóságosít. Úgyhogy mindig az a kérdés, hogy tulajdonképp melyik verzióról van szó?
2, Ha a „legszélsőségesebb” verzióját nézzük, vagyis azt, hogy ténylegesen létminimumot biztosító, és mintegy mellékesen mindenki számára (bár ez utóbbit a jó szocdem-balos kör elutasítja, hiszen „gazdagoknak”, tőkét tulajdonlóknak stb. miért osztanának; a feltétel nélküli alapjövedelem feltétele tehát a legfeljebb bérmunkás-kisárutermelő státusz, a „munka világának aktorai”, illetve a jövedelmet tekintve „átlagos”, „átlag alatti” szint), akkor odakeveredünk egy kérdéshez. Nevezetesen: pusztán arról van szó, hogy pénzt osztanak, és egyébként a társadalom struktúrájában más változás nem történik; vagy a létbiztonság efféle megteremtésével történik egy mentális-filozófiai-ésatöbbi váltás, illetve a kapitalizmus termelőerő-fejlődéséből fakadó struktúraváltás humanizálása – legalább is szándék szerint. Azaz: máshogy gondolkodni, máshogy viszonyulni a szegénységhez, a kiszolgáltatottsághoz, a munkához, a munkakényszerhez; illetve a strukturális váltás, hogy például a létbiztonság növekedéséből következőleg a szakszervezetek megerősödnek, mert a bérmunkásság alkupozíciója javul, s ekképp a „klasszikus”, tőkés, piaci stb. munkahelyek „emberibbé” válnak, vagy pl. a nem tőkejövedelemből élő nők helyzetének javulása és ennek következményei. Legfőképp: a klasszikus ipari-mezőgazdasági „kékgalléros” munkahelyek megszűnése, a munkaerő (egy részének) átáramlása a szolgáltató szektorba, mint megkerülhetetlen folyamat, és ennek reformja, humanizálása az FNA bevezetésével. Hogy ama átáramlás nem pusztán a tőkés iparhoz és mezőgazdasághoz kapcsolt szolgáltatásokba, nem is előbbiek „második kiadásaként” megjelenő szolgáltatásokba (gyorsétterem-láncok pl.) történjen. Hanem az „embertől emberig” szolgáltatásokba, „rózsaszín galléros” munkahelyekre (idős- és gyermekgondozás, az egészségápolás, az emberek pszicho-szociális egyensúlyának megőrzése, a kreativitás fejlesztése stb.), a társadalmi jólétet a maga komplexitásában megvalósítandó.
3. Mindez két dolgot mindenképp kell, hogy jelentsen: a tőke profitjának csökkentését a „humanizálási” projekt finanszírozandó; illetve magát a tőkés társadalom humanizálását.
Mármost, ha az a kérdés, hogy lehetséges-e a tőke megsarcolása, akkor arra az a válasz, hogy persze. De hát ez a lehetőség egyben hamis perspektívák szülője is, mivel az is kérdés, hogy milyen mértékben, és legfőképp melyik területen, országban a tőke melyik részét terhelnék meg a humanizáció költségeivel? S így az is kérdés, hogy a megsarcolandó tőkék át tudnák-e ezt a sarcot hárítani egymásra, a gyengébbekre, legszélsőségesebb esetben úgy, hogy nemes egyszerűséggel áttelepítik termelésüket tőkebarátabb környezetbe? A kisebb tőkék csak lényegüket tekintve nemzetköziek, nem mozgásterüket tekintve; eme „röghöz kötött” tőkék az áthárítósdiba mindig kedvezőtlen pozíciót foglalnak el. Ám azt feltételezni, hogy eme apró dögök „eltartják” az egész humanizációs projektet, s közben ők maguk nem csak „jó képet” vágnak a dologhoz, hanem ezen túl még humanizálódnak is, naivitás. Pont az a gond, hogy a „neoliberalizmus” fogalmával sikerült elfeledtetni a (balos) „köz”gondolkodásban azt, hogy a tőke lényegi nemzetközisége, hogy minden az áruérték elvontságává oldott s uniformizált, s ez immár térbeli kifejeződést nyert transznacionális monopolkapitalizmusként. A meghatározó, a termelés nagy részét lefedő tőkék társadalmibbak: nagyobbak és nemzetközibbek egyrészt a piaci szabályozásnál is, másrészt az állami (meg jóléti) szabályozásnál is; azaz területi korlátoknál, államoknál, nemzeti progresszív-, vagy épp osztályharcos mozgalmaknál. A 20-as években vagyunk; de nem a XX., hanem a XXI. században, nem a szabad versenyes szervezettségű monopolkapitalizmus alkonyában és az állammonopolista kapitalizmus hajnalán, hanem a transznacionális monopolkapitalizmus, s ezzel általában a tőke alkonyában. Ha az állammonopolista kapitalizmus jólétiségét sikerült lebontani, mivel a tőkés állammonopolizmus fejlődött tovább önmagát meghaladó, tőkés lényegét fenntartó ellentettjébe, akkor vajon a jóléti állam 2.0-át hogy lehetne megvalósítani és/vagy fenntartani jelenleg?
S ha már áthárításról van szó, azt is meg kell említeni, hogy minden tőkeapologetikai hókuszpókusz ellenére új áruértéket csak eleven emberi munka tud létrehozni; így nem csak tőkék egymás közti marakodásáról van-lesz-lehet szó. Hanem arról, hogy a tőke a „munka világára”, minden „tőkén kívüli” társadalmi osztályra és rétegre, azaz nem csak a bérmunkásosztályra hárít(hat)ja át a „humanizálási különadót”. Hanem a nem-tőkés középrétegekre, kisárutermelőkre, kiskereskedőkre, „adófizetőkre”. S az efféle transzfer nem igazán nevezhető a társadalmi szolidaritás elmélyítőjének. Hanem – mint Németországban az 1930-as évek elején – a „ki menti meg tulajdonkámat és vagyonkámat, ha meg elveszett, ki adja azt vissza” mozgalmak szülőjének, katalizátorának.[1]
4, Persze mindez csak a dolog egyik fele. A másik az, hogy ki kényszeríti a tőkét a humanizációs projekt finanszírozására.
Ha abból indulunk ki, hogy az FNA szándék szerint „…ezen az igazságtalan rendszeren [mármint a kapitalizmus fennálló szisztémáján] hivatott javítani anélkül, hogy a szélsőbal által várva várt, de soha el nem jövő antikapitalista forradalmat kellene megvárnunk” (Pogátsa Zoltán)[2], aztán ehhez hozzátesszük azt, hogy az FNA bevezetése és „üzemeltetése” állami feladatként tételezett – s nem is lehet más: nem tőke és államellenességről van szó, a gyár meg földfoglalás pedig ama soha el nem jövő forradalomhoz tartozik, ahol nem tőkét és államot humanizálnak –, akkor nagyjából kikövetkezhető a mozgalom jellege, osztálytartalma, az, hogy kinek lesz szükségképp az ügynöke, a képzelt s valós perspektívái, stb.
Tehát a legfőbb cél csak az lehet, hogy az állam, a maga társadalmiságával méltóztasson szembeszállni a tőke társadalmiságával, a maga erejével a tőke erőivel szemben, hogy különböző úton-módon a tőkét megsarcolja a tőke és az állam szisztémájának humanizálásáért.
Mivel e projektben az állam nem csak a tőke reformátoraként, hanem a konkrét szisztéma reformátoraként lépne fel, azaz nem (bolsevik) osztálytársadalom-restaurációról, hanem echte kapitalista reformokról van szó, ezért a mozgalom nem kell, hogy több legyen népi-demokratikusnál, illetve nem is lesz több annál. Ez pedig azt jelenti, hogy a cél nem a kommunistává levő bérmunkás osztályharc tengelyéhez kapcsolni a kizsákmányoltak, kisemmizettek, alávetettek mozgalmait s tömegeit, nem az a cél, hogy kommunista proletár harc jöjjön létre. Hanem az, hogy népi-demokratikus céloknak alárendelt népfront jöjjön létre, ahol a bérmunkásság osztályának progresszív rendszerfenntartó mozzanattá kell korlátolódnia, s a többi rétegnek se lehet több a célja. Ráadásul, ha az államrend demokratikusként jellemezhető – s ne felejtsük, az FNA-t nem a tőke nyílt diktatúrájaként működő rémálom-országokban kívánják elsősorban bevezetni, hanem a „fejlett” világ demokráciáiban – akkor még a fegyveres reform lehetője is elutasítandó, illetve elesik. Így az FNA-ért folytatott harc nem lesz, s nem lehet több, mint fáradt rózsaszín, meg lila célokért folytatott ál-tett: a demokratikus szavazósdiba, „kisebbik rossz” kompromisszumokba, kedélyes polgári politikákba való elmerülés és kilúgozódás. Egyáltalán: a feladat az, hogy a tömeg csak nyomást gyakoroljon az államra, hogy az felülről, helyettük gondoskodjon – így nem a „tömeg” szervez, gondolkodik, harcol, old meg (világtörténelmi) feladatokat, s nevelődik ekképp. Hanem jó vezetők szavazógép-alkatrészeiként bólogat és szerveződik, vagy szervezik inkább – bohózat-kiadásává pl. az 1920-as, 30-as évek németországi integrált meg sztálinizált szociáldemokráciájának. S ha a célok reménytelenségét vesszük, azt, hogy a forradalom ismételten kalandorpolitikának lett minősítve, és ezzel a legkalandorabb politikára bolondítják s korlátozzák a (leendő forradalmi) proletár tömegeket, a transznacionális monopolkapitalizmus (nemzeti) humanizációjára, akkor az eredmény jó esetben is csak a káosz, a tőkefelhalmozás bénulása, a humanizáció költségeinek áthárítása a kisebb tőkékre, kisárutermelőkre stb., s ezek fasizálódása lesz – és velük szemben a népi-demokratikus célok csődje, a szavazógép-alkatrészek önszerveződésre, harccá lehető szolidaritásra képtelensége, ekképp dezorganizációja. Vagy épp átállásuk a szervezést, elitizmust stb. tekintve a velük tudatilag-mentálisan immár egylényegűek, a „rendet helyreállítók” oldalára ágyútölteléknek. Azaz a tőke felszabadítása minden korlát alól.
5, Persze kérdés, hogy eme reformizmus – akarata ellenére – létre hozhat-e olyan társadalmi mozgásokat, amik túl tudnak lépni a többszörösen korlátolt célokon, eszközökön, ezek szocializációján, mentalitásán. De már maga a kérdés csak akkor lehet értelmes, ha a kommunizmus perspektíváját tételezzük: ha az FNA reformizmust elutasítjuk. Azaz, ha az a kérdésünk, hogy a bérmunkásosztály, pauperek, stb. atomizációs hamistudata adott társadalmi mozgások során fellazul(hat)-e, hogy olyan harcok és szervezetek jönnek-e létre, ami a kommunista forradalom nulladik lépcsőfokaként a szolidaritás, szervezési lehetők stb. forradalmi lehetőit és valóságát termelik ki. Az FNA erre, legalább is erősen úgy tűnik, hogy alkalmatlan. Mivel nem állam és tőke helyett akar más társadalmiságot szervezni, hanem csak nyomást akar gyakorolni demokratikus módon az államra; nem közvetlenül konfrontálódik a tőkével a tőkét termelő eszközök bénításával (sztrájk) annak összes tétjével, kockázatával, tapasztalatával, „éles” helyzetével, hanem ügynököt alkalmazna, az államot, és ezzel ő se lehet több, mint az ügynök ügynöke; s a demokratikus „harcokká” oldódás, pláne demokratikus környezetben nem a kommunista-proletár harcok kitermelője és nevelője lehet, hanem a bérmunkásság folytatta osztályharc feloldása a sokszínűségben, azaz – mivel a társadalom alap termelési viszonya a tőke-bérmunka osztály(képző) viszony – a tőke osztályharcává válás a tőkét termelő bérmunka ellenében.
6, Hogy jobb magas életszínvonalon élni, mint a létminimum alatt? Hogyne. De a tőke ellentmondásai adta történelmi feladat nem pusztán a tényleges vásárlóerő növelése. Hanem – még az FNA számos ideológusa szerint is – a társadalom átstrukturálása, esetünkben humanizálása. S kár arra szót vesztegetni, hogy a tőke, az állam, az áruérték tulajdoni elválasztása, és a tulajdoni elválasztás áruérték összekötése mennyire humanizálható egyáltalán. Formájában lehet, de tartalmában semennyire. Ám, ha a tőke és az állam megrészegedik, vagy kijózanodik épp, és saját kezdeményezésére bevezeti[3], akkor tegye; de a fő kérdés az, hogy az FNA révén mennyire terelik el, fojtják le a proletariátus forradalmivá válását, a harcos, kommunistává lehető szolidaritás kialakulását. Minden reformista mozgalomnál ez a lényegi kérdés; s ne felejtsük: a reformizmus reformizmusnak maradva nem hozhat létre mást, mint önmaga lényegében azonos ellentettjét: azt, amit el akart kerülni, a tőke és az állam még reakciósabbá válását, vagy épp ennek katalizálását, meggyorsítását, igazolását.
[1] Lásd ehhez például: Justus Pál: A szocializmus útja. Elérhető a Részeg Hajó honlapján, a „magyarországi proletár mozgalom” menüpontjának „Justus Pál” alpontjában.
[2] https://www.eszak.org/2019/02/17/pogatsa-zoltan-a-feltetel-nelkuli-alapjovedelem-ertelme-es-a-finn-kiserlet-haszontalansaga/ Egyébként néhány adat, érv pro és kontra: https://qubit.hu/2019/06/13/miert-nem-jo-otlet-a-feltetel-nelkuli-alapjovedelem ; https://merce.hu/2020/05/21/az-alapjovedelem-nem-lehet-a-baloldal-csodafegyvere/ ; https://merce.hu/2020/05/28/az-alapjovedelem-nem-a-baloldal-sajatja-es-nem-is-csodafegyver/ ; https://tcf.org/content/commentary/universal-basic-income-versus-jobs-guarantee-serves-workers-better/
[3] A vicc az, hogy az FNA egyik (korai) megfogalmazója nem más, mint Milton Friedman. Ő ugyanis afféle negatív jövedelemadónak tételezve a dolgot azt akarta, hogy a jóléti állam túlbürokratizált, szociális-segélykiutaló-elbíráló apparátusait, ezek hatalmát ekképp megnyirbálják, felszámolják. Ebből kiindulva pedig fel kell merülnie annak a kérdésnek is, hogy mi lenne akkor, ha az FNA bevezetése után például a szociálpolitikai apparátusok megrokkannának, megszűnnének? Ők saját hatalmukért tartanák fenn (és emésztenék fel) a szociális juttatásokat, sarcolnák a tőkét – de pont őket kapcsolnák ki az FNA-val a rendszerből. Így viszont még inkább várható az is, hogy a tőke sikerrel „ütne vissza”: az FNA-val gyengített állam nem tudná és akarná az FNA-t tovább menedzselni, a tömegek pedig mint csak szavazógép-alkatrészek léteznének a képletben, hiszen ők csak rákényszerítenék az államot arra, hogy nekik kedvezzen. De a hatalom továbbra is az államé – amit ők az FNA-val nyírbálnának meg –, és ők, a senkik pedig mindenképp senkik maradnak. S mintegy mellékesen felmerül az a kérdés is, hogy mi a garancia arra, hogy az FNA címszavával elvont erőforrásokat az állam továbbutalja? Miért ne használná fel „fontosabb”, „hasznosabb” célokra, például megrokkant hatalmának a visszaszerzésére? Vagyis: a jó senkiknek, a népnek, ésatöbbinek örökké békés tiltakozás-, meg szavazógép-alkatrészként kellene harcolniuk olyan hatalmakkal, amikkel örökké nem lehet harcolni, csak elpusztítani őket, meghaladva tagadni például. De esetünkben úgy harcolnának velük, olyan célokért, hogy az e hatalmakat tartaná fenn; így magukat az elérhetetlen célokat az értük folytatott harc révén tennék a felejtőbe. Ezzel viszont a harcuk is teljesen értelmetlenné: rossz végtelenné herdálódna, aminek csak egy vége lehet: fásultság és feladás. Ám, mivel a krédó szerint csak ennek a harcnak lehet értelme, akkor értelem szerint ehhez kellene csatlakozni, ennek kellene alárendelni tudást, mentalitást, erőt, akaratot, mindent, azaz: végül minden progresszív mozgalom a nemlétbe dezorganizálódna így, a forradalom lehetője mellé. Ez pedig újabb haszon lenne a Tőke&Állam Inc. számára (https://azonnali.hu/cikk/20200629_a-feltetel-nelkuli-alapjovedelemmel-a-szabadpiac-is-jol-jarna), tovább erősítve a tételt: ami a tőke barátainak tetszik, az a tőke ellenségeinek eleve gyanúsnak kell(ene), hogy tűnjön.
(2022. 05. 31.)