2026. 05. 29.
MINÉL MESSZEBB A NYÜZSGÉSTŐL. HOGYAN REJTŐZZÜNK EL A MOZGÓSÍTÁS ELŐL A VÁROSTÓL TÁVOL ÉS A FRONTVONALHOZ KÖZEL
2026. 04. 26.
Május eleje gondolatban összekapcsolódik a hosszú hétvégével, amely alatt meg lehet nyitni a nyaraló-veteményes szezont (https://assembly.org.ua/ukraina-v-teni-ili-o-polze-prazdnikov-i-vyhodnyh/), vagy kimenni a szabadba saslikozni. (A témával kapcsolatban lásd cikkünket: „A májusi saslik egyre drágább. Miért vezet az élelmiszerárak emelkedéséhez a mozgósítás?” https://assembly.org.ua/majskie-shashlyki-dorozhayut-kak-iz-za-mobilizaczii-rastut-czeny-na-produkty-a-na-nih-otvechayut-shopliftingom/.) E hónap kezdetén már jóval azelőtt ünnepségeket tartottak, hogy megindult volna az iparosítás, és megjelent volna a munkásmozgalom. Ünnepeket szenteltek az isteneknek, és a természeti erők jóindulatáért fohászkodtak. A Beltane-ünnep – a kelta naptár négy fő eseményének egyike – például a tavasz közepét jelképezi. A termékenység és a gonosz szellemektől való megvédelmezés jegyében végzett mágikus rituálék kapcsolódtak hozzá. Az ősi nyugati szlávok a május elsejére virradó éjjel Zsiva istennő előtt rótták le tiszteletüket, aki szintén a termékenység és a természet szépsége megtestesítőjének számított. Ez az időszak egybeesett a tavaszi mezei munkák kezdetével, ezért ilyenkor a vetéssel kapcsolatos szertartásokat hajtottak végre.
Attól kezdve, hogy a pixelruhás démonok vadászni kezdtek az utcákon ő zöld felsége jobbágyainak lelkére[1], beszédtémává vált az autonóm élethez való visszatérés a vad vagy elvadult természet ölén. Vissza a Vad Mező birtokbavételének idejébe, amikor a belgorodi klérus arról panaszkodott Vaszilij Seremetyev vajdának (https://web.archive.org/web/20251211073852/ukrssr.com.ua/khark/rozvitok-mista-harkiv), hogy 1654-ben a Lopany és Harkov folyóknál megtelepedett „jöttmentek” elfoglalták az egyházi birtokokat, és uralkodói parancsra új várost építettek itt. A régmúlt idők e squatterei utódaihoz fordult még két évvel ezelőtt lapunk hasábjain egy ifjú női olvasónk (https://assembly.org.ua/dolgoye-24fevralya-kharkovu-grozit-zakon-o-totalnoy-mobilizaczii-rossiyane-vsyo-bolshe-sbegayut-iz-nastupleniya-pod-kupyanskom/), aki a Harkovi Légiközlekedési Főiskolán tanult, és anonimitást kért:
„Nemrég a kozákról és korukról olvastam. Nagyon érdekesek azok a feltételek, amelyek között a kozákság kialakult. Akkoriban az ukránok egyfelől a Moszkvai Birodalom, másfelől a Rzeczpospolita igája alatt nyögtek. Az ukránoknak adót kellett fizetniük, hitüket, hagyományaikat, identitásukat pusztították. Egyesek annyira szerették a szabadságot, hogy a lakatlan sztyeppére (a Vad Mezőre) menekültek, és ott csoportokba szerveződtek. Az pedig közismert, hogy ki mindenki ellen harcoltak a későbbiekben. Úgy vélem, nem kevésbé nehéz időket élünk most, és a hatalom attól tart, hogy az emberek ismét felébredhetnek, egyesülhetnek, és megvédhetik szabadságukat, ezért próbálnak mindenkit a lehető leghamarabb a hulladékfeldolgozóba küldeni.
Lehet, hogy nem is kell elmenekülni. Nekem a szabadságjogok fegyveres megvédelmezésének eszméje sem tetszik. Kell hogy legyen békésebb módszer. Azt gondolom, hogy ez az emberek egyesülése, és annak megtagadása, hogy az »ő« szabályaik szerint éljünk. A passzív ellenállás is ellenállás. Lehetséges, hogy van egy olyan forgatókönyv, hogy elegendően ébrednek fel, akik nem akarnak több vért, hanem békét akarnak, és akkor a rendszer megbukik. A bajok csak siettetik a békés kimenetelt és a felocsúdást. A nagy szerencsétlenség mindig békére és könyörületességre sarkall, a könyörületesség viszont ellenkezőleg, szerencsétlenséget kíván. De remélem, hogy szét tudjuk törni ezt a mintázatot.
Az életmód amúgy is fokozatosan átváltozik nem annyira megszokottá. Ahogy mondani szokás, változtass magadon, és ezren változnak meg körülötted. A lényeg, hogy szentjánosbogarak legyünk.”
Mindenekelőtt érdemes szem előtt tartani, hogy az első főváros közeli elővárosaiban a fejvadászat többé-kevésbé a megszokott rendben zajlik. A gyergacsi kerületi bíróság a múlt év tavaszán elítélt egy szolonyicevkai születésű férfit egy 150 tagú WhatsApp-csoport létrehozása miatt (https://reyestr.court.gov.ua/Review/127530166), amelyben ő – minthogy „negatívan viszonyult Ukrajna Fegyveres Erőihez” – a TCK-razziák helyszíneire figyelmeztetett Harkovban és a környező megyében. Öt év börtönre ítélték két év próbaidővel. „A [korábbi] zolocsevi körzetről nem tudok, a gyergacsiban attól függ, hol. A határ mentén persze nem, ott gyakorlatilag nem is maradt ember. Gyergacsiban vagy Olsaniban viszont simán, időnként még videófelvételek is megjelennek. Az érdekesebbek közül, ha szabad így fogalmazni: Nagy-Piszarjevka, ez a Szumi területen található, a határnál, de közel Bogoduhovhoz. Ez a falu közvetlenül a határnál fekszik, sok a szétrombolt lakóház, de mégis élnek itt emberek. És hetente egyszer eljön a TCK, és senki hozzájuk sem ér, úgy értem, az ellenfél nem vadászik rájuk, pedig az átlagos napokon az ég mindig teli van drónokkal. Magam is Piszarjevka mellől költöztem ide, a nagyobb fiam pedig azóta is ott van. Ott a csillagok sem látszanak, mindenütt csak drónok…” – tájékoztatott február 14-én egy átköltöző. „Szlatyinóból elvittek egy fickót, már eltűnt nyomtalanul. Alkalmi munkáról jött éppen, valakinek tűzifát aprított, elvitték, már vagy négy hónapja. Nem sokáig szolgált, pár hónapig a kiképzőhelyről válaszolt az üzenetekre, aztán vége. A határ közelében egyfolytában röpködnek, és aknára lépni is könnyű. Egyébként a háború elején a mieink is összevissza lövöldöztek, és szartak a civilekre. A hálózati csatlakozás ott problémás, csak időnként van térerő. Tokarjevkábav kapcsolatban azt tudom mondani: egy hónappal ezelőtt csak a falutanács épülete volt sértetlen, amúgy mindenütt nagy a baj. Egyszerűbb Csernobilban vagy a városban egy illegális lakásban elrejtőzni. Én így vagyok. A srácok Európában átkozódnak, nincs munkalehetőség. Házhozszállítás. Egyelőre rendben van. Én az ablakoknál, a segédemet már elvitték és eltemették, a felettesemet elvitték, ketten maradtunk, ülünk otthon. Most nehéz és költséges dolog elhúzni. Ismerem Igor Nyikolcsenko farmert Goptovkából, ott mindent ő tartott a kezében. Neki itt sem megy rosszul a dolga, ennyi lóvéval nem kell harcolnod. Az autószerelő műhely vezetője Németországban van, a munkások közül ki merre, nem tudok mindenkiről” – teszi hozzá március 31-én egy harkovi lakos, aki negyed százada költözött át Sztrelecsjéből.
Az egészen eldugott és elhagyatott települések kérdése nyitott, és megoldást kíván. Ahogyan illik, közlünk két ellentétes álláspontot a népi szakértőktől:
„Ma már szinte minden faluban van internet, még olyan faluban is, ahol nyolc ember lakik, egy csomó ilyen helyet ismerek a Harkovi megyében, és egyszer sem jártak ott a b*zeránsok,[2] a faluba pedig egyetlen út vezet, oda be lehet állítani egy kamerát, és mindenki látja, hogy ki jön, mert ezekbe a falvakba jó, ha naponta egy autó behajt. Azokban a falvakban, ahol mondjuk egy út van, fel lehet állítani egy sorompót vagy valami akadályt, hogy az autó ne hajthasson végig, ha pedig a b*zeránsok gyalog jönnek, akkor a kutyák egyből ugatni kezdenek. Én több eldugott, távoli falut ismerek, ahol egyszer sem jártak a b*zeránsok, de bolt sincsen, viszont a legközelebbi szupermarketig vagy boltig ellenőrzőpontok nélkül az út 10 km, a falusi boltig pedig 8 km földúton, aszfalton kicsivel hosszabb, a helyi érdekű villamos vasút sincs messze, és a folyó sem. Munkába el lehet járni vasúton, viszont a faluba nem, én is ezt csinálom, de van egy klassz hardtail bringából átalakított elektromos biciklim is (már 20 éve űzöm a kerékpársportot). És lehet olyan munkát találni, ahol készpénzzel és feketén fizetnek, ismerek embereket, akik ilyen melókat végeznek.”
„A határ mentén rengeteg a katona, egész nap lőnek, sokkal keményebb, mint Harkovban. Párszor előfordult, hogy a katonák végigjárták a házakat, valakit kerestek, állítólag kollaboránsokat, az emberek rájuk hívták a rendőröket, voltak TCK-sok is, azok is kerestek valakit, de az ilyesmi nagyon ritka, és az emberek nem merik beengedni őket, ki tudja, kik ezek.
Lehet, hogy jobb döntés inkább elmenni egy olyan városba, ahol nincsenek TCK-sok és nem lőnek. Az átköltözött nyugdíjasoknak nem megy ott rosszul a soruk, de nagyon ijesztő az élet, állandóan erős stresszben élnek. Boltok nincsenek, még 22-ben szétlőtték őket, a városba utazni folyamatos kockázat, a humanitárius segély az egyetlen remény, azt időről időre kiszállítják oda. A nők onnan naponta utaznak busszal Harkovba, dolgozni. Azt gondolom, hogy el lehet menni oda, de minek kockáztassa az ember az életét.
Az egy határ menti zóna ellenőrzőpontokkal, valószínűleg az iratokat is megvizsgálják. Lehetséges, hogy sok helyi nem bírta tovább, és elköltözött, de a házakat bizonyára szemmel tartja valaki azok közül, akik ott maradtak, merthogy nem ürültek ki teljesen ezek a falvak. Ha nincsenek ismerőseid, akik tippet adnak, akkor aligha működik a dolog. Akkor az elnöknél vagy a helyi vezetőnél kell érdeklődni, hogy hová lehetne beköltözni, de ekkor ez már nem megy anonim módon.
Szerintem könnyebb a városban, falun minden kutya tud mindenkiről mindent, én most nem mennék oda. Ha van egy saját házikód, vagy az ismerőseidnek akad ilyen valahol, akkor egyszerűbb ott helyben utánajárni, milyen is a helyzet.
Sok teljesen gazdátlan ház legfeljebb valahol a megye mélyén, az eldugott tanyákon lehet, de ott nehéz az élet, mivel tudsz ott foglalkozni, még beszélni sem tudsz senkivel. Bezárkózni a házba és otthon ülni anélkül is lehet. Járnák ők már régen a lakásokat is, de ez nagyon macerás, túl sok elfecsérelt idő, egyszerűbb az utcán, amikor az ember maga lépett ki a lakásból, és megy valahová. A németek száma ezeknek a többszöröse volt, ezekből a TCK-s társadalmi hulladékokból nincs annyi.
Mindenesetre nem ismerem az összes falut, bizonyára vannak egészen elhagyatottak is gazdátlan házakkal, de előre ki kell deríteni, szállítanak-e oda humanitárius segélyt, mert pusztán a veteményesből nem laksz jól.”
A Bogoduhovi körzet Zolocsevi járásában akadnak olyan falvak, ahová nem járnak sem önkéntesek, sem tömegközlekedés. A háború előtti kb. 28 ezres lakosságból megmaradt több, mint 19 ezer fő, közülük 1223-an a határ menti zónában élnek, mondta el február 14-én a „Szuszpilnye” állami tévécsatorna adásában Viktor Kovalenko, a zolocsevi katonai adminisztráció vezetője. Szavaiból az derül ki, hogy az emberek a kisüzemi háztáji gazdálkodás mellett a vertikális és horizontális segítségnyújtás révén élnek túl, ami a proudhonizmus és az anarcho-primitivizmus keverékére emlékeztet:
„A határ mentén lakók élelmiszereket, tisztasági készleteket, meleg ruhát, takarókat és zseblámpákat kapnak: a járási vezető elmondása szerint a múlt héten öt sztaroszta-körzetbe szállítottak ki segélyt. A járási infrastruktúra felújításában az energetikai szakembereket önkéntesek segítik – tájékoztat a községi katonai adminisztráció vezetője. »Vannak önkénteseink, akik korábban az energetikai szektorban dolgoztak, és rendelkeznek munkatapasztalattal a villamos és gázhálózat terén. Hívjuk is ezt a tartalékot.« A határ menti települések lakóit ellátták generátorokkal, kandallókkal, gyertyákkal és radiátorokkal: a segélyt olaszországi partnerek adományozták, közli Kovalenko. Szavai szerint az egyik határ menti falu a víztorony renoválására is kapott egy generátort a Lviv megyei Zolocsivból.”
„2026. március 11-én az orosz csapatok egy FPV-drónnal támadták meg a Zolocsivi járás Klinova-Novoszelivka (Olekszandrivka) faluját. Éppen ekkor az utcán sétált Kravcsuk Bohdan Dmitrovics, és a drón egyenesen belecsapódott. 2026. március 24-én a férfi szíve megállt – írták március 25-én a zolocsevi egyesült területi közösség Facebook-csoportjában. – Élete nagy részét Olekszandrivkában élte le, a falu közszolgáltatójánál dolgozott. A lakosok igazi segítője volt a háborús időkben, állandóan segített a falubelieknek, humanitárius segélyt szállított a falvakba. Jószívű, illedelmes, barátságos, felelősségteljes – ilyenként maradt meg emlékezetünkben.” (A témával kapcsolatban lásd cikkünket: „Emlékül név szerint. A Harkovi megye orosz lövetése során meghalt önkéntesekről.” https://assembly.org.ua/ot-rossijskih-obstrelov-harkovshhiny-s-koncza-vesny-pogibli-ne-menee-chetyreh-volonterov/.)
Április 8-án Dovzsik falu Telegram-chatjében jelent meg az alábbi felhívás: „Egy kezdeményezői csoport fordul valamennyiőtökhöz azzal a kéréssel, hogy támogassátok pénzzel az útfelújítást a falu utcáin, valamint a Mironivka-Dovzsik szakaszon (legalább próbáljuk meg elegyengetni az útpadkát, hogy végig tudjon haladni az autóbusz Zolocsivból). Mit tudunk megcsinálni, ha van rá pénzünk? Egyengetést és útgyalulást. Ez a munka óránként 1600-2000 hrivnyába kerül. Amint a legutóbbi események megmutatták, rajtunk kívül ezt most nem fogja senki megcsinálni. Azonkívül fel kell ismernünk, hogy az út jelenti a mi biztonságunkat. Hiszen mi mind közösen készítettük az élelmet, sütöttük az édességet, kötöttük a hálókat, adományoztunk, most pedig mindemellé tegyük oda a falu útját is. A pénzt az utcai bizottságok vezetői fogják gyűjteni, a hozzájárulását mindenki aláírásával erősíti meg.” Egy női olvasónk az alábbi panaszt küldte nekünk: „A szóban forgó út már 1991 óta »agyon volt ütve«, de még elviselhető volt, most a kombájnokon és traktorokon kívül a katonai nehéz járművek is ezen járnak. Az emberek jelenleg el vannak vágva a civilizációtól, minthogy a hozzáférhető tömegközlekedésből ott eleve csak a helyi érdekű villamos vasút volt jelen, amely 2026.03.27. óta nem megy el Zolocsevig, hanem megáll Rogozjankánál, ahonnan Zolocsevig 4 megálló a távolság, és azok az emberek, akik Dovzsikban, Csernoglazovka vasútállomásnál és Szosznovkában élnek, »el lettek szakítva a világtól«. 2022-ben hasonló volt a helyzet, de akkor Dovzsikon keresztül járt a Harkov-Zolocsev autóbuszjárat, drága volt, de legalább lehetett menni és jönni. Most ahhoz, hogy felszállj erre a buszra, 5-7 kilométert kell sétálni az autóútig, ami súlyos táskákkal megpakolt nyugdíjasok számára nem nagy élvezet. A népet azzal nyugtatták, hogy a busz ismét Dovzsikon keresztül fog járni, DE: miután egyszer végigment ezen a »csodaúton«, amely nem csak a Mironovka-Dovzsik szakaszon »kiváló«, hanem szuperjó út a Dovzsiktól Zolocsevig tartó egész szakaszon, a busztulajdonosok és a sofőrök a rossz út okán megtagadták, hogy ezen az útvonalon közlekedjenek. Az emberek levelet írtak, hogy a helyi érdekű vasút járjon ismét legalább Dovzsikig (205-ik kilométer), de ki gondol az emberekre, most pedig itt ez a »csodás javaslat«, talán nem is háborodnék fel rajta, de basszus, a haditechnika nem repül, hanem ezen a rendbe hozott úton fog közlekedni, talán minden évben dobjuk össze a pénzt a javításra? És ahogyan a hirdetésben írták: sem az egyengetés, sem az útgyalulás nem segít itt, az út teljes értékű felújítására van szükség. És milyen balfácánra számolták ki ezt az árat, ha tavaly 5000 hrivnyát kellett összeszedni ahhoz, hogy legyalulják az útpadkákat, és markolóval ássanak egy szemetesgödröt?” Ott csak idős emberek maradtak.
Alekszandr Kulik, a gyergacsi katonai adminisztráció szóvivője a „Szuszpilnye” állami tévécsatorna január 22-i műsorában a következőket mondta el Kazacsja Lopanyról, amely a határtól 3-4 kilométerre fekszik: „Ott nincs se gáz, se villany – szó szerint egy-két utcában van elektromosság. Gyakorlatilag nincs távközlés, nincs internet. És az emberek ott nagyon nehéz körülmények között élnek – főleg most, télen, a fagyban. Már vannak ott halottak, akiknek a kihűlés okozta a halálát. Ezek nem egyedi esetek, és az emberek magukat kárhoztatják erre a sorsra.” Akkoriban több mint 450 lakos maradt ott, akik elutasították az evakuálást (a határ menti Kazacsja Lopanyi, Prohodi, Tokarjevi és Prudjankai sztaroszta-körzetekben összességében kb. 800 ember, ugyanazon katonai adminisztráció vezetője, Vjacseszlav Zadorenko április 2-i posztja szerint). Bár a kihűléses halálesetek közül legalább egyet az a tény okozhatta, hogy a pasas ittasan álomba merült, és kialudt a fűtés, figyelemre méltó maga a tény, hogy az emberek inkább kockáztatják életüket a drónok alatt, mintsem hogy vagyonukat rábízzák a „védelmezőkre”. Még néhány évvel ezelőtt mesélték nekünk katonák, hogy ebben a faluban még vodkát és pálinkát sem mernek elfogadni a helyiektől, nehogy megmérgezzék őket. A squatting pedig ott az élet normális része: ha mindent szétlőttek, és nincs hol lakni, gyakran mennek át Novaja Kazacsjába, Cupovkába, Szlatyinóba, ahol nem csak a családtagokhoz és rokonokhoz költöznek be, hanem az üresen álló házakba is.
Érdemes megismerni azoknak a tapasztalatát is, akik már a háború előtt átköltöztek a perifériára. Borisz Sesztopalov egyike volt azoknak, akik 2018-ban megalapították az „Új HTZ” társadalmi szervezetet, amely a Zeljonij Gaj (Zöld Liget) harkovi park újjáélesztésével foglalkozott (https://assembly.org.ua/v-parke-zelenyj-gaj-na-htz-proshlo-meropriyatie-po-spaseniyu-mestnoj-ekosistemy/). Sesztopalovnak volt egy kis családi vállalkozása, amely ingatlanok bérbeadását végezte. 2021 májusában átköltözött a Pervomajszkij városától nem messze található Verhnyij Biskin faluba. „Családostól költöztünk át – a feleségem, az idősebb lányom és a középső fiam. A legidősebb fiam akkor már külön élt. A legkisebb fiam már ott született, miután átköltöztünk – 2021 augusztásában. Az egész vállalkozói életem során úgy képzeltem, hogy én jelentem majd a család számára a biztonságot – jó iskola, jó dadus, jó lakás Harkov központjában. De aztán megismerkedtünk ökofalvakban élő emberekkel, és én is azt éreztem, hogy nagyon szeretnék a természetben élni” – meséli az állami tévécsatorna műsorában 2025. március 28-án. 49 éves most.
Ezen a településen állandó jelleggel négy család él: a háború miatt sokan kénytelenek voltak más régiókba vagy külföldre költözni, mesélik a műsorban. A Harkovscsinában összességében legalább 7 ökofalu van, ahol a városból a természet közelébe átköltözők élnek. „Azokat ismerem, akikkel aktívan együttműködünk. Két település Merefa közelében, kettő Taranivka mellett… Az ökofalvak a faültetésről szólnak. Az emberek azért költöztek oda, a saját földjükre, hogy szép dolgokat hozzanak létre.” A Borisz által vezetett „Ukrajna boldog emberei” társadalmi szervezet még akkor meghirdette Verhnyij Biskinben egy egész erdő, összesen 400 fa telepítését, amelyek között akad tölgy, vörösfenyő, nyírfa, madárberkenye, alma, körte, cseresznye, szilva. E hónap elején további több tucat fiatal vörösfenyőt ültettek, a melegházat pedig előkészítették az újabb ültetési évadra. „Hányadik éve már, hogy a melegház segít nekünk az élelmiszerbiztonság felé haladni: ellát friss zöldségekkel, segít etetni az önkénteseket, és fedezi a közösség alapvető élelmiszerszükségletének egy részét” – írta április 10-én a Facebookon Szvetlana Sesztopalova.
Már azokban az időkben is, amikor „a krími kán az izjumi úton garázdálkodott”, a nép átlátta, hogy egy magányos tanya könnyen esik a tatár portya prédájául, ezért nagy csapatokat alkotva költözött át a Szlobozsanscsina tágas földjeire, választott atamánokkal az élén (https://assembly.org.ua/mezh-dvuh-ogney-gde-i-kak-rabotat-uklonistu-chto-proishodit-v-kharkove/). A mai fejvadászok már olyan szegletekbe is elvetődhetnek, amelyeket a háború előtt még a térképen sem talált volna meg senki, úgyhogy ha nincs lehetőséged arra, hogy a sok gyerek vagy a rokkantság jogán megülhessél otthon, még csak nem is lesz, aki figyelmeztessen a vendégek közeledtére. A nagy, szervezett csapatokba verődés viszont magának annak a szellemnek mond ellent, amely az ukránok szolgálat alóli kibúvását jellemzi, ennek alapja ugyanis éppen az, hogy senki nem bízik senkiben. Másrészt a lakásokban való elrejtőzés a városokban csak azért működik, mert a buszifikátoroknak[3] még akad elegendő kuncsaftjuk az utcán. Amikor ezek elfogynak, onnantól be lehet majd mászni az összes lakásba azzal az ürüggyel, hogy diverzánsokat, rávezetőket stb. keresnek.
Következik egy tanulságos illusztráció az államon és törvényen kívüli élet megtapasztalásáról a Szlobozsanscsina túlsó oldaláról. A Belgorodi megye helyettes kormányzója, Olga Medvegyeva március 19-i kijelentése szerint a „speciális hadművelet” kezdete óta a hatóságok 68 határ menti faluból több mint 14 ezer embert telepítettek szét. Még 124 településen „áll fenn továbbra is az emberek életének és egészségének állandó veszélyeztetettsége”. A „Regionalnij aszpekt” (https://web.archive.org/web/20260312144403/https:/regaspect.info/2026/03/12/spasite-nas-vernite-nashu-zhizn-otdajte-nam-nashi-doma/) és a „Novaja gazeta” (https://web.archive.org/web/20260123173338/https://novayagazeta.ru/articles/2026/01/22/govoriu-dronu-posmotri-ia-grazhdanskii-v-maike-bez-bronezhileta) oroszoroszági ellenzéki médiumok idén írtak Andrej Szolncevről a Sebekinói körzet Szereda falujából, amely a Harkovscsina határától 700 méterre fekszik. Lehetséges, hogy távoli rokona Jelizaveta Kovalszkajának (https://assembly.org.ua/ranshe-zapadnyh-stran-elizaveta-kovalskaya-i-harkovskie-korni-zhenskogo-dnya/), az Orosz Birodalom egyik legnagyobb női forradalmárának, minthogy a XIX. század közepén utóbbi apja, Nyikolaj Szolncev volt a birtokosa a közelben fekvő, hasonló nevű falunak (amely jelenleg a határ menti Jasznozori faluhoz tartozik a Belgorodi körzetben). „Nem fogok hazudni: 2022-ben a börtönből jöttem. »Népi« paragrafus – a 228-as – miatt ültem. Nem árusítottam, csak magam fogyasztottam. Júniusban szabadultam. Szeredát akkorra már lezárták, a rendőrök azt mondták: »Elviszünk az ideiglenes elhelyezőpontra, mit szólsz?« Azt feleltem: »Azt már nem, vigyetek haza.« A faluba vivő bekötőútig vittek, tovább nem mertek. Gyalog mentem az ellenőrzőpontig: a katonák először nem akartak átengedni, de aztán visszakoztak: »Ha olyan bátor vagy, hát menj.« Odaérek: a ház kirabolva, a kocsit elvitték; bejelentést tettem, de nem kaptak el senkit, azt mondták: »A fosztogatók lopták el« – meséli a férfi.” 2024-re Andrej maradt Szereda egyetlen lakója. Veteményest csinált, méhészkedésbe és csirketartásba kezdett, berendezte a gazdaságot.
„A településen nem volt sem villany, sem gáz, sem távközlés. Andrejen kívül még öten laktak ott: egy nyugdíjas és egy négyfős család. A maradóknak napi egyszer ételt hozott egy Alekszandr nevű rendőr, a helyiek Szanicsnak szólították. Ő tartotta szemmel az üresen álló házakat is, és etette az otthagyott állatokat.
Szeredai élete során Andrej egyszer kért segítséget a hatóságoktól – amikor egy drón a háza mellett dobott le egy bombát, és kitört az ablak.
– Én magam vettem le a méreteket, és Szanicson keresztül megüzentem a falu vezetőjének a kitört üveg méreteit. Az üveget nyolc hónappal később szállították le nekem. Ráadásul úgy vélem, Szanics maga vette meg. Jó ember volt – meséli a férfi.
Szanics meghalt. Andrej pedig nem fordult többé a hatóságokhoz. A falakon lévő lyukakat, amelyeket a lövedékek szilánkjai ütöttek, agyaggal foltozta be, a tetőt pedig tartalékolt palával javította ki.”
Miután megjárta a wagneristák fogságát, Andrej elutazott az ideiglenes elhelyezőpontra. „Megragadtak, megkötöztek: kezem-lábam, mindenestül. Még a számat is le akarták ragasztani szigszalaggal, de akkor ordítani kezdtem: »És aztán hogy’ szedem le? Szakállam van.« Erre visszakoztak: Jó, akkor üljél csendben. Én azt feleltem: »Jó. Ülök és hallgatok.« Vagy öt órán át tartottak megkötözve: a telefonomban mindent átkutattak, megnézték a személyimet.” Tavaly májusig járt vissza rendszeresen Szeredára, amikor kis híján életét vesztette egy drón miatt, és katonák fogságába esett, akik szintén kémnek nézték. Vjacseszlav Gladkov kormányzó személyes fogadáson megígérte neki egy lakás kiutalását, de hogy ez mikor történik meg, és megtörténik-e egyáltalán, azt nem tudni. Az ideiglenes elhelyezőpont egy másik lakójának, Irinának nem volt a nevére íratva a szeredai háza, noha gyermekeivel több mint 30 éven át lakott benne. „A házat megörökölte, és még csak eszébe sem jutott, hogy bejegyeztesse magát tulajdonosként. Már három éve lakik az ideiglenes elhelyezőponton, amely számára időtlenné vált. Próbálkozik, hogy legalább valamiféle kompenzációt kapjon, de hiába. Egyik fia elesett a fronton – igaz, az ukrán oldalon. Nincs ebben semmi különös: a határvidéken sokan élnek két államban. Nem sokkal a hadműveletek kezdete előtt Vlagyiszlav éppen anyjánál vendégeskedett Oroszországban, azután visszatért a Harkovi megyébe, és kész: mozgósítás. A másik fia, a nő szavai szerint, »bujkál« – az asszony aggódik miatta.” Az átmeneti elhelyezőpontok lakóinak leghőbb vágya, hogy mielőbb köszöntsön be a béke – áll a riportban.
Hogy ne kelljen átutazni az egész országon más határokhoz, a Vlagyiszlav sorsát megismételni nem óhajtók affelől érdeklődnek, reális-e átkelni a Harkovi megyéből a Belgorodiba. Az itt (https://assembly.org.ua/sezon-pohodov-za-gribami-pravda-li-chto-letom-legche-perejti-graniczu-ukrainy/) elmondottakhoz annyit tennénk hozzá, hogy már 2022-ben szóbeszédek jártak egy útról, amely Harkovból elindulva vezet a hadműveletek vonalán át, útvonala pedig a következő: 602-es lakókörzet – Sesztakovo – Rubezsnoje – Volcsanszk. Állítólag körülbelül a fele meghalt azoknak, akik elindultak ezen az úton. Erre semmiféle bizonyíték nincs. Olykor előfordultak hivatalos beszámolók kalauzok segítségével végrehajtott határátlépésekről (https://assembly.org.ua/solnyshko-greet-tisa-tepleet-vyezd-muzhch-iz-ukrainy-i-usilenie-otlova-lyudey/), azonban mindeddig nem került az „Asszambleja” birtokába egyetlen történet sem a fronton keresztül végrehajtott sikeres távozásról, ami arra utal, hogy nem sok ilyen eset történhetett. Persze akkor, ha nem tekintjük sikernek azt az incidenst, amely a Baza Telegram-csatorna adatai szerint Szolncevka faluban esett meg 2022. november 23-án: egy 52 éves harkovi lakos úgy döntött, hogy az áteresztőpontokat elkerülve a Belgorodi megyébe távozik, és gyalogsági aknára lépett. A férfit kórházba szállították, a jobb lábát sebesítették meg a repeszek. Később a minisztertanács elfogadta az 1292. számú, 2023. december 7-i határozatot, amelynek alapján a határ menti 5 km széles sávba való belépés az Ukrajnai Állami Határőrszolgálat engedélyéhez kötött. A határőrök elmagyarázták, hogy ez azokra vonatkozik, akik nem oda vannak bejelentve – a helyiek szabadon mozoghatnak azokon szakaszokon kívül, ahol a mozgást a katonák tiltják.
A körülmények bizonyos együttállása esetén előfordulhat, hogy valaki a földdel együtt kerül az Oroszországi Föderáció ellenőrzése alá, és onnan startolhat az Európai Unióba. Ez történt a tavalyi év végén a Szumi megye Szumi körzetének Grabovszkoje falujával, amellyel szemben, a folyó túlpartján már a Belgorodcsina Krasznaja Jarugai körzetének Sztaroszelje faluja terül el. „Falunk az orosz határon fekszik. Ukrajna területén és részben Oroszország területén található. 52 ember maradt ott: civilek, Ukrajna állampolgárai, akik kimaradtak az evakuációból, mivel a mieink nem beszéltek velük. És ennek már sok ideje. Nagyjából 17-18 ember volt sorköteles korú. A többiek nők, gyerekek. Csodálkozom, hogy voltak ott gyerekek. Csodálkozom, hogy a szülők így viszonyulnak a saját gyerekeikhez. Ez az 52 ember ott élt, nem költöztek el, és eszerint van valamiféle dialógus vagy kapcsolat köztük és azok között, akik az Oroszországi Föderáció területén élnek. És az emberek hosszú évek óta élnek így. Úgy vélem, hogy egyszerűen nem számítottak rá, hogy az »orosz« katonák egyszerűen bevonulnak és fogságba ejtik őket. Hát ez történt” – állapította meg december 22-én korunk leghatalmasabb vezetője. Dmitrij Lubinyec, a Legfelső Tanács emberi jogi megbízottja március 6-án így folytatta: „Az oroszok valószínűleg elrabolták és elszállították a Szumscsina Eszmanyi járásában fekvő Szopics falu lakóit. 19 ukrán állampolgárról beszélünk. Információink szerint először megszakadt velük a kapcsolat, majd interjúk jelentek meg velük oroszországi csatornákon. Az ilyen cselekedetek egyértelműen sértik a nemzetközi humanitárius jogot – ez a civil lakosság kényszerítő deportálása, és a háborús törvények és szokások durva figyelmen kívül hagyása.” A leginkább kényszerítő jellegű minden bizonnyal a sorkötelesek deportálása volt, hát persze. Ugyanakkor nem biztos, hogy az ember megéri az ilyen módon történő evakuálást: a „Szuszpilnye” március 2-án Aljona Szoboljevszkajára, a harkovi rendőrség szóvivőjére hivatkozva számolt be a Kupjanszki körzetben (az Oszkol folyó frontközeli bal partján) fekvő Novooszinovo falu egyik lakosának haláláról, amit február 22-én egy légibomba becsapódása okozott. Ő a TCK elől bújkált, a felesége és két lánya a gyerekes családok kényszerítő evakuálása során távozott, majd titokban visszatértek hozzá, és a faluban rejtőzködtek, egyik házból a másikba költözve. A nő és 13 éves lányuk súlyosan megsebesült.
És végezetül: A határvidéken élők bizonyára emlékeznek Nagyezsda Rosszinszkaja avagy Nagyin Gejszler belgorodi önkéntesre, aki 2022-ben a békés lakosságot evakuálta a Harkovi megye megszállt részéből. Portálunk akkor felhívta a figyelmet (https://assembly.org.ua/okkupirovannye-severnye-prigorody-kharkova-uzhe-polgoda-vyzhivayut-na-podnozhnom-kormu/), hogy az efféle tevékenység lehetetlen az oroszoroszági erőszakszervezetekkel fenntartott kapcsolat nélkül, ezért jobban tesszük, ha nem adjuk meg Nagyinnak a személyes adatainkat (emlékeztetünk rá, hogy Oroszországban akkor már tervben volt a mozgósítás, a Harkovscsinában pedig az annexióról szóló ál-népszavazás). Ez csupán a jéghegy csúcsának bizonyult. 2024-ben Nagyezsdát letartóztatták – miután visszatért Grúziából, ahol egy ideig lakott – az „állambiztonság ellen irányuló tevékenység végrehajtására való nyilvános felhívásokról” szóló paragrafus alapján egy Instagram-poszt miatt, amely pénzátutalásra hívott fel az „Azov” számára. A védelem hangsúlyozta, hogy a profilt rosszakarói hozhatták létre az ő nevében. Ezután a „Kommerszant” megkapta az FSZB-től Nagyin levelezését, amelyben a következők szerepeltek: „Így hát Ukrajnába szeretnék menni, de óriási a bürokrácia. Egy országban végképp deportálásra került sor. Köptek az ukrán leveleimre és bélyegzőimre, mert csirkés útlevelem volt, és amíg nem szabadulok meg tőle és nem csinálok meg mindent, addig nem juthatok el Ukrajna határáig egyik irányból sem.” Sőt, a hangüzenetek leirata alapján azt a lehetőséget is mérlegelte, hogy kihasználja a fogolycsere ukrán projektjét, de végül úgy döntött, hogy nem hozza nehéz helyzetbe a rokonságát: „Amikor engem kivisznek, akkor ezt nyilvánosságra hozzák. Nem adhatok interjút, az halálos ítélet lenne. Az én történetem szó szerint egy olyan lány története, aki naivan pislogott, átverte az egész rendszert, az FSZB orra előtt vitte ki az antiterrorista művelet résztvevőit, az Ukrán Fegyveres Erők koordinátorait, a saját raktárában, a saját házában bújtatta őket, adományokkal szponzorálta az Ukrán Fegyveres Erőket. Nem tehetem meg, hogy nem mondom el mindezt. Ez az oka annak, hogy ülök a négy fal között, és nem reklámozom a tartózkodási helyemet.” 2025. június 20-án a 2. nyugati kerületi hadbíróság 22 év börtönre ítélte Rosszinszkaját „hazaárulásért”, „nyilvános felhívásokért terrorista tevékenység végrehajtására” és „terrorista tevékenység elősegítéséért”. Egy hónappal ezelőtt a fellebbviteli szerv helyben hagyta az ítéletet. Az aktivista, aki egy héttel később töltötte be a 31 évet, kijelentette:
„Valóságos bűnügyi ponyva keletkezett, amelyet még maga Tarantino is megirigyelhetne. Figyelembe véve az egész elmebajt és azt, hogy ma április elseje van, simán el tudom képzelni, hogy mindjárt azt fogom hallani: tréfa volt az egész. De 2022. február 24. óta nem vagyok vicces kedvemben. Kénytelen voltam – bármily borzalmasan és nagyotmondóan hangozzék is ez – emberek és állatok életét menteni egy humanitárius katasztrófa idején, ellátást és evakuálást végezni. Több tízezer ember kapott tőlem segítséget. Itt és most nem egyedül állok önök előtt, ezrek állnak mellettem. Vannak köztük elevenek és olyanok is, akik már meghaltak. Ezek az emberek azt mondják, hogy én vagyok az utolsó reménységük, hogy az én segítségem nélkül nem éltek volna túl. Én segítettem a túlélésüket élelmiszerrel, orvossággal, a gyógyszereik kifizetésével, evakuálással, éjjeli menedékkel, lakás rendelkezésre bocsátásával, az elveszett gyerekek felkutatásával és még temetésük kifizetésével is. Mindenkinek segítettem, akivel csak kapcsolatba tudtam lépni. De a tevékenységemről beszélve valami okból senki nem szólt erről egy szót sem.”
Mit mondjunk, eléggé tanulságos történet. Ukrajna nem értékelte önkéntes segítőjének erőfeszítéseit, és alighanem egyáltalán nem is törődik vele, amint Oroszország sem a maga egyszer használatos harkovi informátoraival. Újabb lecke arról, miért jobb, ha nem dolgozunk az államnak, hanem lehetőség szerint kerülünk vele minden kapcsolatot.
***
Hozzátesszük, hogy korábban az „Asszambleja” arról is beszámolt, hogyan verték szét 1918 végén Kazacsja Lopanynál a társadalmi forradalmárok az Ukrán Népköztársaság fegyvereseit, és közelítették meg Harkovot ugyanabból az irányból, ahonnan több mint egy évszázaddal később az új gyenyikinisták jöttek (https://assembly.org.ua/1-3-yanvarya-v-istorii-harkova-vtoroe-prishestvie-pervoj-stoliczy-i-ego-zabytaya-vnutrennyaya-kuhnya/).
Ezenkívül hírt adtunk egy harkovi határőr börtönbüntetéséről, amiért távol maradt, és nem vett részt e település védelmében (https://assembly.org.ua/harkovshhina-mobilizacziya-i-kontrnastup-s-oboih-storon-vsyo-bolshe-ne-zhelayushhih-voevat/).
- A „pixelruhás démonok” kifejezés a Területi Hadállomány-feltöltési Központok (TCK) őrjáratainak tagjaira utal, akik az utcákat járva végzik a hadköteles korú férfiak „begyűjtését”. „Ő zöld felsége” = Zelenszkij államelnök. (A ford. megj.) ↑
- A levélíró a b*zeráns kifejezéssel utal a TCK tagjaira (ld. az 1. lábjegyzetet). (A ford. megj.) ↑
- A „buszosítás” vagy „buszifikáció” (ukránul бусифіка́ція) egy ukrajnai szleng kifejezés, amely a 2022-ben kezdődött orosz-ukrán háború alatt keletkezett, és a kényszerített, gyorsított mozgósítási folyamatot jelöli. Vagyis az erőszakos toborzást (amikor a hadköteles korú férfiakat az utcán, közterületeken vagy munkahelyeken a toborzók és rendőrök feltartóztatják, és erőszakkal mikrobuszokba kényszerítik) és az azonnali elszállítást (a begyűjtött férfiakat a toborzóközpontokba /TCK/ szállítják, gyakran az adatszolgáltatási /bejelentési/ kötelezettség ürügyén, ahol azonnal aláíratják velük a szolgálatvállalási dokumentumokat). ↑