2026. 06. 09.
AZ ASSZAMBLEJA ÖT TÉZISE A MAI TÁRSADALMI ÉS HÁBORÚELLENES KÜZDELEMRŐL
1. A Libcomon már rámutattunk, hogy miután a sztálinizmus teljesen letarolta forradalmi mezőnket, a tömeges utcai mozgalmak hagyománya kiveszett Ukrajnából, leszámítva azokat az eseteket, amelyek egyes jobboldali politikusok támogatásáról szóltak: 1991, 2004, 2014… A nulláról történő újjáépítés sok időt vesz igénybe, és immár két éve tart, attól a pillanattól kezdve, hogy 2024. április 11-én meghozták a mozgósítás szigorításáról szóló törvényt. Azonban 2025 végétől kezdve új tendenciát láthatunk: a háború ellen fellépő emberek önvédelemből ellentámadásba mennek át. Majd’ minden nap új hírek érkeznek a rendőrség vagy a pixelruhás Sonder-őrjáratok[1] elleni fegyveres támadásokról, főként a hátországbeli régiókban, mint Odessza vagy Nyugat-Ukrajna.
Bár a Nemzeti Rendőrségnek az április 12-i állapotot rögzítő adatai szerint a három éllovas másként fest: első a mi szülőföldünk, a Harkovi terület (69 eset), utána Kijev városa (53 eset) és a Dnyepropetrovszki terület (45 eset) következik, összesen pedig 620 eset történt a teljes értékű háború kitörése óta. Persze sok függ attól, hogyan számolunk: ha nincs szemtanúk által készített videófelvétel, a zsaruk azt is állíthatják, hogy az általuk összevert ember maga támadt rájuk.
2. 2024-ben jelentős mértékben a mi kezdeményezésünkre terjedt el az az eszme, hogy „a tömeges dezertálás megállíthatja a háborút”. Most viszont mi magunk hívunk fel e kultusz kritikai újragondolására: nem, a dezertálás még nem vezetett el a front semmiféle összeomlásához annak egyetlen szakaszán sem, ami az ukrán kormányt rákényszeríthetné arra, hogy komolyan tárgyalni kezdjen az orosz-amerikai békefeltételekről. Az ukrán frontot a drónok gyilkos fala, nem pedig az élőerővel való feltöltés tartja egyben.
3. Ez azt jelenti, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni a mozgósítással szembeni utcai ellenállásnak: jelenleg a mozgósítási tervet csak egyharmad arányban teljesítik, és az összefogdosottaknak is csak a harmada jut el a frontra, de összességében még ez is elegendő ahhoz, hogy tartani tudják a frontot. A pozíciós zsákutca sok éven át fennmaradhat, és azok, akik az utcán fegyveres ellenállást tanúsítottak az egyenruhás szadistákkal szemben, szintén sok éven át fognak a gestapo kínzókamráiban ülni. Miért van az, hogy oly sok európai baloldali szólal fel a sztálinista testvérpár[2] védelmében, akiket pusztán nézeteik miatt üldöznek, viszont a valódi ukrajnai antiautoriter önvédelemmel való szolidaritásvállalás a legjobb esetben is arra korlátozódik, hogy átveszik a mi beszámolóinkat a saját orgánumaikba, amelyeket Ukrajnában még csak észre sem vesz senki? Felszólalásunkat olyan embereknek szenteljük, mint Vagyim Kuzub Lubniból, Andrej Trus és Grigorij Kedruk Lvovból, Szergej Ruszinov Korszunyból, Jurij Dmitrjuk Szlavjanszkból, Igor P. Odesszából, akik vagy megtisztították ezt az országot legalább egy mészárostól, vagy – miként Igornak – majdnem sikerült ezt megtenniük, de a kísérletért saját életükkel kellett fizetniük. Mellesleg vegyétek szemügyre a földrajzi megoszlást: a listán ott van egész Ukrajna, a legnyugatibb megyétől a legkeletibbig. A keleti és nyugati országrész minden regionális antagonizmusának dacára semmi sem egyesít annyira, mint a „saját” állam-börtönnel szembeni gyűlölet!
4. Számos európai elvtárs helyesen mutat rá arra, hogy az egyéni terror nem jelent veszélyt a szélsőjobboldali rezsimre, mert egy osztály hatalmát csak egy másik osztály tudja megdönteni. Másfelől viszont a kollektív harc nem kevésbé erős korlátokba ütközik az emberek bevonása terén. Noha a munkahelyi tiltakozásoknak erősödniük kell annak arányában, ahogyan a törvénytelenség mértéke nő (már számos példa van munkások mozgósítására annak ellenére, hogy mentesítő okmányokkal rendelkeztek, a határőrzés nap mint nap történő megerősítéséről nem is beszélve), a fő akadályt az jelenti, hogy Ukrajna szinte semmit nem termel, és majdnem mindent importál. E tekintetben a munkások egyetlen csoportja, amelynek sztrájkja valóban veszélyes az államra, a teherautó-sofőrök – és ők két éve egyszer már sztrájkba is léptek (https://libcom.org/article/internationalism-guide-action-or-excuse-inaction-start-prague-action-week-20-26-may).
A sztrájk nagyon gyorsan véget ért, amikor sikerült néhány engedményt kicsikarniuk a mentesítés tekintetében, de jelenleg mégis főként 60 év feletti férfiak dolgoznak ebben a munkakörben. A többi sztrájk ahhoz hasonlít, ami Ivano-Frankovszkban történt idén kora tavasszal, amikor a kukások otthon maradtak mindaddig, amíg mentességi okmányaik meghosszabbításának intézése zajlott
(https://libcom.org/article/war-has-entered-its-fifth-year-intensification-street-guerrilla-ukraine). Ez érthető, de a szeméthegyek nem jelentenek fenyegetést az államra; inkább az egyszerű lakosoknak okoznak kényelmetlenséget. Ezért a munkahelyeken zajló tiltakozások aligha válhatnak a szélesebb körű elégedetlenség vonzócentrumává.
5. Azok számára, akik nem állnak készen az aktív és közvetlen harcra, két alternatíva marad: vagy útra kelni Európába, elkerülve a határátkelőhelyeket, vagy elköltözni az elnéptelenedett falvak egyikébe az isten háta mögé, és naturálgazdálkodásba fogni, kerülve mindenfajta érintkezést a hatóságokkal. Idén az előbbi változat főként a dezertőrök és egyes olyan civilek számára aktuális, akik egyedi személyes körülményeik folytán nem tették ezt meg az elmúlt négy év során. Sokan mások 2025 végére már bejutottak Európába; a többiek tulajdonképpen nem állnak készen egy efféle túrára, és csupán várnak a határok megnyitására (vagy egy békeszerződés, vagy az orosz megszállás eredményeképpen). Ti pénzügyi támogatást nyújthattok ahhoz a mindennapos konzultációs tevékenységhez, amelyet a csapategységtől és/vagy az országból való szökéssel kapcsolatban végzünk. Minden fillér megmentheti valaki életét.
Nos hát, itt a vége… Köszönjük a figyelmet!
- A TCK-k (Területi Hadállomány-feltöltési Központok) sorozóiról van szó. ↑
- Utalás a Kononovics-fivérekre. A velük kapcsolatos kampánnyal kapcsolatban lásd pl. a https://www.kononovich.org/ oldalt. ↑