ASSEMBLY.ORG.UA: A FÁJDALOM ELKERÍTETT SZIGETE – TAVASZI INTERJÚ AZ ASSZAMBLEJÁVAL AZ UKRAJNAI HÁBORÚRÓL ÉS ANARCHIZMUSRÓL

2026. 04. 24.

 

A FÁJDALOM ELKERÍTETT SZIGETE

 

TAVASZI INTERJÚ AZ ASSZAMBLEJÁVAL AZ UKRAJNAI HÁBORÚRÓL ÉS ANARCHIZMUSRÓL 

 

2025.05.15.

 

 

Az interjú a Communaut és a PEK-FAV (németországi ill. magyarországi) elvtársai számára készült a jelen helyzetről és mélyebb kérdésekről. A anyagot kifejezetten a Tudatos Szolgálatmegtagadók Nemzetközi Napjára készítettük, egyúttal pedig a 2025-ös Balkáni Anarchista Könyvvásár számára. Az assembly.org.ua munkája teljes mértékben az olvasóktól függ. Felhívunk titeket, hogy csatlakozzatok friss adománygyűjtésünkhöz, hogy így támogassátok tevékenységünk folytatását és továbbfejlesztését. Hálás köszönet mindenkinek!

 

* * *

 

– Berlinben, a Brandenburgi kapunál már sor került ukrán háborúellenes tiltakozók gyűlésére a tekintélyelvű Zelenszkij-kormány ellen. 2024 januárjában egy potenciális forradalmi helyzetről beszéltetek a kormánnyal szembeni növekvő elégedetlenség miatt. Egy 2024 novemberi cikketekben, amelyben bemutatjátok a tömeges dezertálásokat, ismét szóba hozzátok ezt a kérdést. Noha azt írjátok, hogy forradalmi helyzetről egyelőre nem beszélhetünk, azt is állítjátok, hogy erősödött a szervezett és kollektív dezertálás. Egy 2025 januári cikketekben arról írtok, hogy „Ukrajna lakosságának körében nem látható hazafias felbuzdulás. Nagyon sok munkás immár nem lát semmilyen alapvető különbséget abban, ki fogja meglopni őket a jövőben.” Mi történt e tekintetben 2024-ben? Hogyan terjedt a kormánnyal és annak autoriter intézkedéseivel szembeni düh, hogyan fejeződik az ki, és hogyan tud egyáltalán megszerveződni a jelen tekintélyelvű feltételek között?

 

– Igen, tavaly a háború sötét fellegein keresztül valóban felragyogott a közelgő forradalmi helyzet sugara. A hivatalos statisztikák tanúsága szerint a folyamat halad tovább: csak 2025 januárja és márciusa között 44,5 ezer ukrán hadszolgálatos hagyta el csapatát engedély nélkül, további 7 ezer pedig dezertált – miközben tavaly az egész év során 62,5 ezer bűnügyi eljárást indítottak az előbbi, és 22.300-at az utóbbi törvénycikk miatt. Igaz, ez a növekedés azt is jelezheti, hogy az efféle cselekedeteket egyszerűen elkezdték aktívabban regisztrálni: lehetséges, hogy számos esetre tavaly került sor, de csak 2025-ben regisztrálták őket, mert saját forrásaink viszont arról számolnak be, hogy mérséklődött az ukrán csapatok felbomlása. Legalábbis teljes katonai egységek által végrehajtott tiltakozásokra – amilyeneket a 155-ik gépesített dandár és a 123-ik területvédelmi dandár folytatott a tavalyi év végén – azóta nem került sor. Ukrajnát immár totális katonai vereség fenyegeti, ha az Egyesült Államok nélkül folytatja tovább a háborút, csupán az európai neoliberálisok és azok „fekete”-barna talpnyalóinak erőforrásait vetve be. 

 

Az Oroszországi Fegyveres Erőknél – ha hihetünk a kiszivárgott adatoknak – 2024-ben 50,5 ezer engedély nélküli távolmaradást regisztráltak. Másrészt a béketárgyalások megkezdésével felgyorsult a szerződéses katonák belépése a seregbe, azok révén, akik abban bíznak, hogy elég idejük lesz megkapni a nagy összegű egyszeri juttatást, arra viszont már nem, hogy eljussanak a frontra. 

 

A probléma az, hogy egy forradalmi helyzet nem redukálható formális számadatokra. A kormánnyal és annak autoriter intézkedéseivel szembeni düh nem elég – szükség van a pozitív társadalmi változásról alkotott elképzelésre is, és arra, hogy készek legyünk egyesülni ennek érdekében. E tekintetben nem történt változás: még a legéletbevágóbb jogokért való harc érdekében sem alakult ki semmilyen tartós egyesülés. Ilyen körülmények között nem csupán a forradalmi megoldások iránti tömeges érdeklődés, de még a mindennapi szükségletekért küzdő jelentős társadalmi mozgalom sem lehetséges. 

 

Ennek megfelelően a forradalmi eszmék helyett e feltételek mellett csak a jobboldali populizmus különféle változatai lehetnek sikeresek. „Te ma halsz meg, én csak holnap”, „nem az enyém – nem kár érte”, „ember embernek farkasa” – ezek a domináns mindennapi attitűdök Ukrajnában, függetlenül attól, mit gondol az ember a kormányról, vagy hogy megértette-e: két gengszter összecsapásában nincs igazi jelentősége annak, ki adta le az első lövést. Természetesen valóban szeretnénk remélni, hogy az emberek kezdenek megváltozni. Amint azt a területi hadállomány-feltöltési központokról (TCK-król) elmondta egy nyikolajevi egykori besorozott, aki tavaly szökött meg egy kiképzésen lévő egységből, és a Kárpátokon átkelve lépte át a határt: 

 

„Régóta tudvalévő, hogy már jócskán túllépték a mértéket, de minthogy nálunk az emberek elvadultak és nem segítenek egymásnak, így nem lázadnak ellenük. Ha ők megnyomoríthatnak, akkor őket miért ne lehetne megnyomorítani? Volt egy esetem, amikor még Ukrajnában voltam: kocsival haladtam el egy buszmegálló mellett, ahol a TCK-sok rászálltak egy pasasra, megálltam, és odakiáltottam neki: »pattanj be«, a srácnak sikerült beszállnia és megszöknie előlük. De nézem a többi videót – vernek egy srácot, kitekerik a karját, egyetlen rohadék sem áll meg, nem segít neki meglógni. De minden afelé halad, hogy polgárháború törjön ki Zelja [Zelenszkij] ellen. Mert az önkényeskedés egyre csak nő. De minduntalan elhalasztódik, amíg az emberek nem képesek egyesülni. Még a határon túl sem nagyon barátkozik az egyik ukrán a másikkal. Itt (azaz Spanyolországban, ahol a beszámoló szerzője él) az ukránok átverik egymást pénzzel, lakással, munkahellyel. De ahogy telik az idő, úgy forrnak össze egyre jobban az emberek. Nem Putyin ellen, hanem a TCK-sok ellen. Ököllel mentik meg tőlük a srácokat. Amint egy katona mondta: »Minek harcolni egy olyan országért, amely aztán úgyis a hátadra fog köpni?« Még jobban tetszenek nekem az afféle hírek, mint ami a mi megyénkben történt, Voznyeszenszkben. (Megjegyzés: február végén egy részeg önkényes csapatelhagyó kézigránátot dobott a TCK területére, mert összeveszett a feleségével, és mert »negatívan viszonyult a tevékenységükhöz«. A robbanás működésképtelenné tett két autót, az illetőt őrizetbe vették óvadék összegének megállapítása nélkül.) Sok katona szeretne hasonlót tenni, vagy szétlőni a TCK-t, vagy felrobbantani. Ez nem is annyira kívánság, mint inkább terv a jövőre – mert mindenki, akit csak ismerek a hadseregben szolgálók közül, mindenki hangot adott annak a vágyának, hogy bosszút álljon a TCK-n azért, hogy berángatták őket. A kiképzésen volt egy srác, aki túravezető volt Ungváron, őt egy falujabeli TCK-s gyűjtötte be. Meg is ígérte neki: amikor visszatér, agyonlövi ezt a faszszopót.” 

 

Mindazonáltal az összecsapások az állam erőivel, amelyekre már számtalanszor került sor Harkovban is, legjobb esetben egy elrabolni készült járókelő megmentését eredményezték, legrosszabb esetben pedig erősítették az apátia és a demoralizáltság általános légkörét. Arra is kicsi az esély, hogy a frontról visszatért katonák válnak valamiféle forradalmi eszmék vezető erejévé. A legnagyobb csoportot azok alkotják, akiknek elve ez: „amint észreveszek egy repedést a kerítésen, elhagyom az országot, csináljatok, amit akartok”. Mások teljesen összetört emberek, akik a leszerelést követően le fognak csúszni, ha megérik azt. A többiek csupán vissza akarnak térni megszokott szakmájukhoz, és úgy akarnak élni, mint a háború előtt. E kategóriák egyike sem akar vagy szándékozik bármiről is dönteni vagy bármit megváltoztatni, az emberek egyszerűen belefáradtak mindenbe, és azt akarják, hogy hagyják őket békén. A háborút követően valószínűleg a hadállományfeltöltési központok hóhérai, a Barbershop-zászlóalj stúdió-harcosai és a vállapjukon nagy csillagokat viselői főnökeik vonulnak majd a politika színpadára. És sok civil fog rájuk szavazni, mert arról fognak hallani a Telemaratonon, hogyan mentették meg ezek a legyőzhetetlen hősök az országot. Ha még jóval kevésbé önző és sokkal jobban nevelt társadalmakban is felemelkedőben van a jobboldali populizmus, mit várhatunk Európa egy olyan farvizén, mint Ukrajna? Oroszországhoz hasonlóan az itteni társadalom is alig-alig nevezhető társadalomnak; ez egyszerűen barátokból és rokonokból álló csoportok halmaza. 

 

Az 1917-1918-as forradalmi sémák a dezertálást leszámítva nem működnek errefelé: ha a választás aközött van, hogy az ember a mészárszékre vonul, vagy legalább minimális mértékben összefog az élethez való jogáért, a tipikus munkás mind Ukrajnában, mind Oroszországban a halált választja. A pozíciós húsdaráló lövészárkaiban fekvő korábbi nemzedék számára három év elegendő volt ahhoz, hogy végrehajtsa a Februári Forradalmat (az általános sztrájk, valamint Petrográdnak a lázadó katonák általi elfoglalása révén), és hogy megrengesse a széket Kerenszkij alatt, aki a háború folytatását követelte. Sem az internet hiánya, sem a lakosság többségének írástudatlansága, sem a háború folytatásának az antantbeli szövetségesek általi támogatása nem tudta ennek elejét venni. Idén tavasszal láthattuk, hogy másfél évnyi háború elég volt ahhoz, hogy Izrael és Gáza lakossága tömeges háború- és kormányellenes tüntetésekbe kezdjen. Történik mindez annak ellenére, hogy ellenségeskedésük történetét táplálják a vallási viszályok, és az sok nemzedékre nyúlik vissza, míg a mi régiónkban ez a háború a szó szoros értelmében testvérgyilkos – fél Harkovnak rokonai vannak Oroszországban, a frontvonal szó szerint átszeli a családokat.

 

A zapatisták 2022 márciusi proklamációjukban kijelentették: „A háborút most kell megállítani. Ha folytatódik és eszkalálódik, amint arra számítani lehet, akkor lehetséges, hogy senki sem marad, aki beszámolna a csata utáni tájképről.” Úgy tűnik, Ukrajnában mi már átléptük azt a vonalat, amely előtt még valamin változtatni lehetett volna. 

 

– A helyzetet 2025 februárja óta drámai módon megváltoztatta a Trump-adminisztráció által követett amerikai stratégia radikális fordulata. Február közepén Pete Hegseth amerikai államtitkár bejelentette az új amerikai irányvonalat Európában: Ukrajna NATO-tagságának kizárását, vissza nem térést Ukrajna 2014 előtti határaihoz, az amerikai csapatok és további hadfelszerelés megtagadását Ukrajnától. Ugyanakkor a NATO-tagállamok befizetéseit a GDP 5 százalékára kell emelni. Ezzel egyidejűleg Trump kétoldalú megbeszélések előkészítésébe kezdett Oroszországgal, amelyből az európaiak ki voltak zárva. Ez a jelentős elmozdulás kemény lökést adott a militarizálódásnak Németországban. Hogyan fogadták ezt az új kurzust Ukrajnában? Mit gondoltok erről, és hogyan befolyásolja ez a ti stratégiai irányvonalatokat?

 

– Nehéz megmondani, mennyire radikális ez a fordulat, mert ez a háború lebundázott meccs volt 2022. február 24. óta. Az állami szemétládák már a kezdet kezdetén személyes sérthetetlenségi garanciát adtak egymásnak: egyetlen orosz rakéta sem találta el és nem is fogja eltalálni Ukrajna katonai és politikai vezetőit – megfelelőbb célpontot jelentenek számukra az egyszerű emberek lakóházai, az energia-infrastruktúra, a humanitárius segítségnyújtó helyek, az élelmiszerraktárak, mert tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy Ukrajna a civileket élő pajzsként tartja túszul ejtve a lezárt határok mögött… Még amikor Ukrajna legfőbb kannibáljai a frontvonal közvetlen közelébe érkeznek, akkor sem fenyegeti őket orosz bombázás. Hasonlóképpen: amikor 2023-ban két drón támadta a Kremlt, még ez a jelképes károkozás is felzúdulást keltett a bábok nyugati mozgatói körében, és az ukrán rezsim tagadta érintettségét az ügyben. A felül lévők sokkal jobban állnak osztályszolidaritás tekintetében, mint az alsóbb osztályok. 

 

Ezért a mi stratégiai irányvonalunkat legjobban egy Hollandiában élő egykori donyecki újságíró szavai közvetítik: „Három évvel ezelőtt megindult az újabb migrációs hullám az elátkozott területekről Nyugatra. Ezeknek a hullámoknak sosincs végük. És mindig ugyanabba az irányba tartanak. Tegnap, ma, holnap. Még egyszer köszönet Európának azért, hogy megnyitották a határokat, és megmentették többmillió ember életét. Anyagilag támogatták az embereket. Segítettek a beilleszkedésben, és nem adják ki a koncentrációs táborból elmenekültek férfiakat, hogy a vágóhídra vigyék őket. A 2022-es hazafias hisztéria már a múlté. A propaganda minden erőfeszítése ellenére nem sikerült azt fenntartani – ma a legnagyobb tömegeket megmozgató háborúellenes tiltakozásnak vagyunk szemtanúi, amelyet a rabszolgasorba taszított nép a történelem során bármikor is végrehajtott. A bűnöző állammal való együttműködés előli kitérés soha nem látott népszerűségre tett szert. És éppen ebben áll az állampolgári kötelesség: ha az állam bűnöző lett, akkor ne védjük azt, és ne működjünk együtt vele. Sok bűnöző wannabe-állam jelenik meg és tűnik el az elátkozott területeken. Nincs elég életünk ahhoz, hogy mindegyikért meghaljunk. De ők egyfolytában ezt követelik, mert nem tudnak meglenni háború nélkül, rablás és gyilkosság nélkül. Az elátkozott területek éppen azért elátkozottak, mert milliók átkozzák meg őket az évszázadok folyamán. Nem mi vagyunk az elsők, és nem is mi leszünk az utolsók.” 

 

Jelképes értékű, hogy az Asszambleja tevékenységéhez kezdetben a Mexikó különböző tagállamaiban élő önkormányzó lázadó közösségek és azok autonóm médiájának tapasztalatai nyújtották az inspirációt. Már 2022-ben rámutattunk, hogy a háború első heteiben ők nyújtották az antiautoriter baloldali mozgósítás legjobb példáját: miközben a világ anarchistái üres, rutinszerű nyilatkozatokat szövegeztek, amelyek senkit nem köteleznek semmire, ők az utcákra vonultak a háború egésze ellen, elítélve Oroszország agresszióját anélkül, hogy támogatnák annak lekicsinyített paródiája védelmezését. Tavaly óta egy másik internacionalista kommünikéjüket is elővettük, amelynek címe: „Fent a falak, lent (és baloldalon) a repedések”. Ezt nem sokkal azután írták, hogy Trump első ízben elnök lett, és segít számos kérdés megválaszolásában a mai Ukrajnával kapcsolatban is.

 

– Legutóbbi interjúnkban leírtátok az életet Harkivban és saját politikai tevékenységeteket, amelyet csak online csoportként tudtok végezni. Ugyanakkor beszámoltok környezetvédelmi harcokban való részvételetekről. Hogy nézett ki politikai tevékenységetek 2024-ben? Milyen harcok zajlanak jelenleg Harkivban?

 

– Immár világos, hogy egy olyan országban, ahol mindenki utálja egymást, és senki nem bízik a másikban, egy liberter nem-pártos baloldal számára a körülmények nem sokkal jobbak, mint a Marson. Nem csak arról van szó, hogy pénzügyi segítségre van szükségünk – amelyhez örömmel fogadjuk olvasóink hozzájárulását –, de jóval globálisabban is: a forradalmi változások Ukrajnában csak egy nemzetközi folyamat részeként lehetségesek, amikor a jobboldali hullám Európában hanyatlani kezd, és csak akkor, ha az európai anarchista mozgalom képes előnyt kovácsolni ebből a lehetőségből. Brazíliában például ez a trend már megfordult; más kérdés, hogy beszélhetünk-e arról, hogy a brazíliai anarchizmus befolyása visszatért-e legalább arra a szintre, amellyel a 2010-es évek első felében rendelkezett… Igen, tavaly nyáron volt egy valóban sikeres példa a közösségi erdővédelemre a város peremén (írtunk erről angolul és oroszul). Több tényező egyedi együttállása révén lett sikeres, csak egy csepp volt az óceánban, ugyanakkor a szabályok nem a kivételekre épülnek. Ez a külvárosi hely nem hasonlít egy tipikus harkovi utcára, ahol szinte nem jár ember, és „a megtörhetetlenség mikrobuszai” úgy közlekednek, mint az elgázosító teherautók 1942-ben. Például nem jegyeztek fel munkássztrájkot Harkovban a tömegközlekedési dolgozók 2022 kora őszi kisebb tiltakozása óta. Az egyetlen sztrájk, amelyet Ukrajnában tavaly óta feljegyeztek, április 5-én történt a nyugati országrészben lévő Drogobics városában, ahol az iránytaxivezetők nem vették fel a munkát. Ezt megelőzően az általunk ismert utolsó sztrájkok tavaly májusban és júliusban történtek. Egyesek továbbra is abban reménykednek, hogy jön Oroszország, és megnyitja a határokat a távozáshoz, mások arra várnak, hogy Trump elveszti a türelmét, és szankciókat vezet be a rekedt gnóm és barátai ellen, megint mások nem várnak egyáltalán semmit, és egyik napról a másikra élnek. 

 

Mindenki magára van hagyatva, és ez nem csupán a városokra érvényes. Másfél hónappal ezelőtt például az alábbi levél érkezett a szerkesztőségünkbe a csernyigovi régióból: 

 

„Egyik gyermekkori barátomat elvitték. Egy hónapja. A faluban lakott, emlékművek és kerítések építésén dolgozott. Jött egy nő a falutanácstól, és magával hozta a TCK-t. Tudta, hogy ő ott van. Maga fogta a srác kezét, hogy ne futhasson el. Még a TCK sem ért hozzá. Egyedül ez a nő. A srác koszos volt, azt mondta: »Hadd menjek el átöltözni.« A nő meg azt feleli: »Hívd fel anyád, hozzon neked ruhát.« Egy hónappal ezelőtt történt. Tegnapelőtt a szülei értesítést kaptak, hogy menjenek el DNS-tesztet csináltatni. A srác nyomtalanul eltűnt. Egy hónap, bassza meg. Egy hónap, és a srác nincs többé. Pár dolog a rohadék nőről a falutanácsból. A férje egy nyugdíjas zsernyák. A lányuk a zsaruknál, az apja nyomdokain járva. Nem tudom, hogyan fog élni ez a nő. De valahogyan fog, úgy vélem. Már nem egy embert tett így sírba. És még életben van. És a falu nem egységes. A 2022-es megszállás idején a csernyihivi vidéken az emberek ügyeltek a rendre, nem voltak zsernyákok, a fosztogatásokhoz hasonló bűncselekményeknek gyorsan véget vetettek. Ez az igazság. Ez történt. De nem tartott sokáig. Történt, ami történt. Valamikor 2023 őszén elkezdődött a gebasz. A TCK-sok nem a személyekhez mennek, hanem a falutanácshoz, ehhez a nőhöz. És ő aztán a srácokhoz vezeti őket. Neki mindenütt szeme és füle van. Az emberek egymást adják fel.” 

 

Mind a mi városunkban, mind Ukrajna-szerte egyes különösen elkeseredett emberek egyéni fegyveres önvédelmi akciókat, sőt, lincseléseket hajtanak végre – úgynevezett spontán fekete terrort. Például két eset is történt még 2024-ben, amelyek csak mostanában derültek ki a bírósági ítéletek nyomán. A harkovi régió bogoduhovi körzetének 79 éves, büntetlen előéletű lakója 4 év börtönbüntetést kapott 1 éves próbaidővel azért, mert egy benzinespalackkal felgyújtotta lakóhelye falutanácsának épületét. A nyugdíjas teljesen beismerte vétkét, és őszinte megbánást tanúsított. Azt mondta, a gyújtogatás oka egy régi keletű konfliktus volt a falutanáccsal, amely 2017-ben megtagadta, hogy segélyt utaljon ki a számára. Éveken át sértegették őt a falusi tisztviselők, panaszaival sem törődve. A másik történet Harkov városában esett meg, ahol egy kárpátaljai katonai szolgálatos ügye különösen súlyos garázdaságért került bíróság elé. A férfi korábban már többször volt büntetve. A bírósági feljegyzések tanúsága szerint a férfit csapategységének parancsnokai dühítették fel, akik válasz nélkül hagyták a szabadságolás iránti kérelmét. Egy nap részegen bement a főhadiszállásra két repeszgránáttal. Miután megkérdezte: „tudjátok, mi ez?!”, felrobbantotta őket az asztalon. A parancsnokoknak sikerült kirohanniuk, és nem sérültek meg. A bíró a vádlott halála miatt lezárta az eljárást. Halálának okát nem jelölték meg, csak a dátumot: 2024. május 29. Az efféle akciók valójában nem változtatnak semmin azon kívül, hogy a rezsimnek lehetőséget adnak arra, hogy egyesével szedje össze és ítélje el a legkevésbé lojális állampolgárokat. 

 

Így a leginkább anarchikus harc a mai Ukrajában az, ha segítesz átjutni az új vasfüggönyön, és az olvasóknak bizonyos elemi oktatást nyújtasz arról, hogyan integrálódhatnak a forradalmi mozgalmakba új lakóhelyükön (ha kellő szintű nyelvtudással rendelkeznek). Így a múlt év folyamán a mi online lapunk lényegében az ukrán illegális határátlépők szócsöve lett, még ha nagyon messze vagyunk is az „Underground Railroad heroes”_[1]-tól. Sosem ajánlunk meghatározott útvonalakat tanácsadásaink során, mert ha bármely részlet pontatlan vagy idejétmúlt, ennek egy emberélet lehet az ára. Persze nem láthatók tömeges sorok sem a latin-amerikai migránskaravánok mintájára. Az emberek inkább a tematikus chatekben és a honlapunkon osztják meg egymással az információkat, és csak ketten-hárman állnak össze, ennél többen ritkán. Sokan egyáltalán nem is keresnek társat, mert nem bíznak senkiben. Két ukrán egy gerillaosztag, három már olyan gerillaosztag, amelyben akad egy áruló. Mindenesetre jobb olyan termesznek lenni, amely lassacskán gyengíti a militarizmus gépezetét, mint légynek lenni a marakodó kutyák egyikének farkán. 

 

Így vagy úgy, azok, akik megszöktek a rabszolgaság és a halál elől, ezután képesek lesznek csatlakozni bármely forradalmi harchoz akár Ukrajnába visszatérve, akár valahol másutt. Nézz azokra, akik azt követelik, hogy a háború folytatódjon, míg Ukrajna vissza nem szerzi korábbi határait: többségük nem él ebben az országban, sőt, soha nem is élt itt. Ők miért tehetik, és más miért nem? Miért szerethetik egyesek Ukrajnát valahonnan a távolból, arról mesélve, hogyan nem váltjuk valóra boldogságunkat, de azok, akik nem láttak belőle semmi egyebet, csupán tiltásokat és rablást, kénytelenek benne élni?

 

– Ti Harkivban éltek és működtök, ami annyit tesz, hogy közel vagytok az orosz megszállás alatt álló területekhez. Hozzájuttok-e ezekről a vidékekről érkező információkhoz? Hogyan képzeljük el az életet az orosz adminisztráció alatt? Vagy ez teljesen el van zárva a külvilág elől?

 

– Nem mind élünk Harkovban, de a harkovi terület határos a luganszki régió 2022 óta orosz megszállás alatt álló részével. Ezért számos harkovinak vannak kapcsolatai az ott élőkkel. Ha a lakosság azon szeletéről beszélünk, akik felvették velünk a kapcsolatot, ők nincsenek elragadtatva az annexiótól, mindazonáltal reménykednek, hogy a dolgok jobbra fordulnak, és nem óhajtják Ukrajna visszatérését, amelyhez többé semmilyen pozitív várakozást nem társítanak. „Én Ukrajnából származom, de az én Ukrajnám 2014-ben meghalt” – talán ezekkel a szavakkal írható le az ő érzületük. Ez természetesen nem fedi le a teljes közvéleményt: vannak Oroszországot és Ukrajnát támogatók is (utóbbiból valószínűleg nem sok, mert többségük régen elköltözött már). Akárhogy is, Harkovban számos más ember is nagyjából ugyanezt mondja, szóval ez a kategória valószínűleg számottevő ott. 

 

Általában véve: a nyugdíjasok a legelégedettebbek az ottani életükkel, mivel dupla nyugdíjat kapnak (Oroszországtól és Ukrajnától is), a közüzemi díjak pedig minimálisak. Egyes munkások is úgy nyilatkoznak, hogy a népesség felének távozása – itt főként fiatalokról és középkorúakról van szó – magasabb bérekhez és alacsonyabb munkanélküliséghez vezetett. Arról nincsenek pontos adataink, hogy a beígért fizetéseket ténylegesen ki is fizetik-e. Még ahhoz is engedély kell, hogy két falu között közlekedjél, részben a dezertálás elleni harc miatt, semmilyen utcai akció nem lehetséges hivatalos jóváhagyás nélkül, az általunk ismert utolsó sztrájkra 2023 őszén került sor. Buszosítás_[2] nincs, de a 18 és 30 év közötti srácokat sorozzák, és azokat, akik valamilyen bűncselekményt követtek el, arra kényszerítik, hogy szerződjenek le a hadsereggel. A szesztilalom miatt a zsaruk szondával járják az utcákat, ha találnak egy részeget, azonnal bebörtönzik 15 napra. És nem engednek ki csak úgy. Először irány a bank kísérettel, fizesd ki a számlát, és csak azután szabadulsz. Este 9 után kijárási tilalom van. Ezt nagyon szigorúan veszik, ha 5 perccel tovább maradsz kinn az utcán, azonnal elvisznek. Azok, akik tömegesen mészárolták a zsidókat a múlt században, nem kapnak utcaneveket vagy emlékműveket, de ehelyett ott lobognak Vlaszov kollaboránsainak trikolórjai, akik e zászló alatt harcoltak Hitlerért saját népük ellen. Jelen van az erőltetett asszimiláció is: míg az ukrajnai iskolákban az állam tiltja az orosz beszédet még a szünetekben is, itt a tanítás orosz nyelven folyik még a luganszki régió ukrán ajkú részeiben is, bár az nincs megtiltva, hogy a gyerekek egymás között ukránul beszéljenek. Az ukrán könyveket szintén nem zúzzák be pusztán a nyelv miatt, amelyen íródtak, amint azt az ukrajnai tisztviselők és aktivisták teszik rendszeresen bármiféle orosz nyelvű irodalommal. Ami minket illet, mi az orosz nyelv teljes mértékben szabad használatát támogatjuk Ukrajnában, ugyanakkor ukrán nyelvű tartalmakat teszünk közzé fordítás nélkül, hogy oroszországi olvasóink legalább egy kicsit megtanulhassanak ukránul. 

 

Míg hátba lőhetnek vagy halálra kínozhatnak egy pincében, ha megpróbálsz elmenekülni Ukrajnából, az Oroszország által annektált területeket elhagyhatod, ha akarod. De ha úgy próbálsz odajutni, hogy a határt nem valamelyik ellenőrzőponton léped át, és elkapnak az orosz határőrök, akkor hosszadalmas vizsgálatnak fognak alávetni, és a bíróság akár 2 éves börtönbüntetésre is ítélhet illegális határátlépés miatt. Ez tehát szökés az egyik börtöncellából a másikba.

 

Természetesen ha valaki az annektált területeken azt gyanítja rólad, hogy politikailag veszélyes figura vagy, akkor bármit megtehetnek veled, és senki sem fog megmenteni. Hasonlóképpen ahhoz, ahogyan az úgynevezett szabad országban történik: amint február 1-én kitudódott, különböző régiókból – a kijeviből, a harkoviból, a dnyepropetrovszkiból, az odesszaiból és a poltavaiból – származó öt fiatal marxista került be az ukrajnai nemzetbiztonság kazamatáiba. Ők állítólag „a Kreml utasításait követve” akadályozták a mozgósítást utcai röplapokkal, amelyekben a civileket a szolgálat előli kitérésre szólították fel, a katonákat pedig arra, hogy ne hajtsák végre a parancsokat, dezertáljanak, és hozzanak létre katonabizottságokat. Április 4-én a csernyivci területi fellebbviteli bíróság jóváhagyta Angela Gurina börtönbüntetését, amelyre 2024. december 9-én ítélték. Ő két helyi sajtótermék számára dolgozott, és öt év elzárásra ítélték, mert beszámolt a mozgósítás során alkalmazott erőszakról. Egy hónappal ezelőtt az odesszai Jana Galicsenko ellen is büntetőeljárás indult, amiért férfiaknak nyújtott segítséget a sorozó-emberrablókkal szemben. Grigorij Oszovojt, az Ukrajnai Szakszervezetek Föderációjának elnökét április 9-én Luckban bűncselekmény gyanúja miatt letartóztatták, másnap pedig egy kijevi bíróság elrendelte házi őrizetbe vételét, azzal gyanúsítva őt, hogy kb. 10 évvel ezelőtt illegálisan idegenített el egy szakszervezeti ingatlant. Feltételezések szerint ennek az volt a célja, hogy a bizonytalanság légkörét hozza létre a 6420-as törvényjavaslatról szóló szavazás előtt, amely a szakszervezeti tulajdonnak az állam javára történő elidegenítéséről szól. (Ez a szervezet összességében már régóta halott volt, így az állam eltűrte létezését mint „konzervkajáét”, amelyet rosszabb napokon majd meg lehet enni – most eljöttek ezek a napok.) Minthogy a mi sajtónk nem országos méretű, nem tudjuk, összesen hány hasonló eset történik Ukrajna kormányzati ellenőrzés alatt álló részén akár csak az idei évben – a fentiek csupán azok, amelyekről tudomást szereztünk.

 

Röviden, adott két barakk ugyanabban a lágerben, és nincs értelme arra fecsérelni az időt, hogy megpróbáljuk kideríteni, melyikben korbácsolnak valamivel kevésbé durván. A világ nem korlátozódik Ukrajnára, ez a világ területének csupán 0,44 százaléka, még a nemzetközileg elismert határok között is!

 

– Egy frissen megjelent cikkben olvasható, hogy számos anarchista személy és csoport, akik és amelyek a nemzeti védelem útját választották, fasiszta zászlóaljak oldalán harcoltak, csatlakoztak ezekhez vagy akár nyíltan fasiszta szimbolikával jelentek meg. Ugyanakkor mindig is azt állították, hogy az Oroszország elleni harc antifasiszta védekező háború. Hogyan magyarázzátok ezt az ellentmondást, és milyen hatása volt a háborúnak ezekre az anarchista harcosokra?

 

– Minek bonyolítsuk ennyire a dolgokat? Ha valaki a diktatórikus állam erősítésére hív fel, mint egy fasiszta, ha fasiszta kellékeket használ, és fasiszta parancsnokok utasításait követi, akkor az illető nagy valószínűséggel maga is fasiszta. Ez a kérdés hasonló ahhoz, hogy miért beszél a Kreml botoxolt ura „a fasizmus elleni harcról Ukrajnában”, miközben nyíltan igazolást ad Hitlernek, akit „a lengyelek rákényszerítettek, hogy megkezdje ellenük a második világháborút”. Vagy miért rohanta le Ukrajnát a „NATO általi fenyegetés” ürügyével, miközben az oligarchái és a hivatalnokai ahhoz vannak szokva, hogy a NATO-tagállamokban tárolják nyugodt szívvel vagyonukat és taníttassák gyerekeiket. Hasonlóképpen: miért van az, hogy maguk a megszállók ordibálnak leghangosabban „a NATO által vezetett háborúról a fasiszta gyarmati birodalmi megszállás ellen”? Ha jó rád a sapka, hát viseld: ők Oroszországból érkeztek Ukrajnába, szolgálják azt a rezsimet, amelyet a helyiek többsége gyűlöl, élvezik azt az előjogot, hogy szabadon mászkálhatnak az utcákon (ellentétben azokkal, akik már 1-2 éve nem léphették át saját telkük határát), lebecsülik vagy elhallgatják a rezsim bűneit az ukrán civil lakossággal szemben. Egy orosz megszállás esetén, vagy akár ha az ukrajnai háború a grúz forgatókönyv szerint ér véget, a szülőföldjükre való deportálással nézhetnek szembe, ahol ugyanolyan pincékben fogják végezni, mint amilyenekben ma azokat kínozzák, akik nem hajlandók Ukrajnát védelmezni. Ezt ők persze szörnyű igazságtalanságnak tartanák, úgyhogy tökéletesen megfelel nekik, ha ki tudja hány ukránt küldenek a húsdarálóba, megvédendő az ő viszonylag szabad és biztonságos életüket. Elképesztő, amikor internacionalisták egyszerre ítélik el ezeket a figurákat „az osztályszemlélet feladása” miatt, ugyanakkor (megfeledkezve éppen erről a szemléletről) felhívják azokat, akiknek van vesztenivalójuk Ukrajnában, hogy saját érdekeik ellenében foglaljanak állást. Ez sem kevésbé mulatságos annál, mint amikor azok, akik szeretik hangsúlyozni, hogy Bakunyin a köztársaságot ezerszer jobbnak nevezte a monarchiánál (azt sugalmazva ezzel, hogy ő ma egyértelműen Ukrajna mellett állna), lefagynak attól a kérdéstől, hogy Bakunyin és elvtársai támogatták-e a kicsi republikánus Paraguayt a nagy és monarchikus Brazil Birodalom általi megszállással szemben.

 

Úgy tűnik, hogy számos háborúellenes 2022 óta mindmáig azt képzeli, hogy ha pár tucat szélsőjobbos felhagy azzal, hogy anarchistaként pozicionálja magát egy naiv külföldi közönség előtt, a háború véget ér. Vagy legalábbis olyan, jobb alkalmazásra érdemes makacssággal vitatkoznak velük, mintha ezt képzelnék. Talán az lenne a legjobb, ha az ember egyáltalán nem tekintené magát anarchistának, ha már az arról folyó vita, hogy ki is az igazi anarchista, nem hagy időt semmi egyébre? Pár tucat nem-játszó karakter semmilyen módon nem befolyásolja a háború kimenetelét; az őket ellenőrzésük alatt tartó államokra kell lesújtani, ezek nélkül ők semmik, és „elpusztulnak, mint harmat a napon” (ahogyan az ukrán himnusz mondja). Ez érvényes a „baloldali” Z- és Ze-lábtörlőkre egyaránt. Egyébként ha egy évvel ezelőtt ők minket „az ukrán/orosz titkosszolgálatok karriertanácsadóinak” neveztek, úgy mára egyszerűen „Ukrajna/Oroszország támogatóivá” váltunk. Senki sem magyarázza meg elbocsátásunk okait, sem azt, hol kaphatnánk végkielégítést…

 

– 2024 januárjában említettétek, hogy komoly konfliktusok voltak az uralkodó osztályon belül Zelenszkij és az egykori tábornok Zaluzsnij között, amelyben Zelenszkijnek sikerült győznie. Azt is írtátok, hogy Zelenszkij támogatottsága törékeny, és főként a bürokráciától és a represszív apparátusoktól ered. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a csokikirály Porosenko igyekszik visszatérni. Mi a helyzet jelenleg Ukrajna uralkodó osztályán belül, főként az amerikai stratégia megváltozása után? Képesek voltak-e bizonyos tőkések/oligarchák hatalmat és tulajdont felhalmozni, vagy felszámolni másokat?

 

– 2023 őszén, az ukrán ellenoffenzíva kudarcát követően a főmészáros a The Economist hasábjain kijelentette, hogy a háború zsákutcába jutott. E cikk megjelenését követően kezdtek nézeteltérései lenni a zongoristával, amelyek 2024 tavaszi lemondásához vezettek. A hozzá közelállók többségét már eltávolították a hadsereg vezetéséből. Most Zaluzsnij arra szólítja fel az ukránokat, hogy haljanak meg a lövészárkokban, miközben ő maga Londonban él: „Nem elegendő meghalni Ukrajnáért. Készen kell állnotok arra, hogy öljetek érte.” De azt valamiért elhallgatja, hogy van egy másik opció is: meglógni egy fiktív orvosi vizsgálat nyomán, ahogyan ő maga tette. Ez az opció csak az elit számára létezik, a jobbágyokra nem vonatkozik. A csokoládéhetman és a hozzá hasonlók retorikája ugyanez: fegyverszünet, újból felfegyverkezünk, és akkor ismét harcbakezdünk. Az Azov parancsnokainak, Bileckijnek és Prokopenkónak jó esélyük van rá, hogy a háború végét követően elfoglalják a vezető pozíciókat az ukrán politikában. Ők most hadtestparancsnokok lettek, 20-25 ezer szurony tartozik alájuk (Prigozsin nagyjából ugyanennyivel rendelkezett, amikor kirobbantotta lázadását Oroszországban). Mindkettejüknek bőséges médiamegjelenésük van. Ők és beosztottjaik időről időre politikai értékelést adnak az aktuális történésekről. Ezek olykor kritikusak a hatóságokkal és a hadseregparancsnoksággal szemben.

 

Politikai körökben úgy vélik, hogy mind Prokopenkót, mind Bileckijt Rinat Ahmetov, a legnagyobb ukrán üzletember finanszírozza, és rajta keresztül tartja őket ellenőrzése alatt az elnöki hivatal, amely bennük látja a háború utáni politikai projektek kialakításának bázisát, hogy bekerüljenek a parlamentbe, és ott többséget alkossanak a zongorista pártjával együtt, megőrizve ezáltal a parlament és a kormány feletti kontrollt a borotválatlan törpe számára. Ezért ad nekik ma lehetőséget arra, hogy saját píár-kampányt folytassanak. Ugyanakkor arról is születtek beszámolók, hogy Bileckij és Prokopenko között nagyon feszült a viszony. Ez egyébként más katonai egységekre is érvényes. Kiélezett belső versengés folyik az egyes egységek parancsnokai között – amelyet a hatóságok bátorítanak –, gyakran kölcsönösen ellenségesen viszonynak egymáshoz. Még ha valamelyiküknél zendülés tör is ki, a többiek szembefordulnak vele, és megvédik a hatalmat.

 

Idén tavasszal szóbeszéd kezdődött arról, hogy létrehoznak egy új konzervatív és antiglobalista pártot egyes Trump-párti politikusokból és bloggerekből. Sokakra közülük a rezsim preventíve törvénytelen szankciókat vetett ki. Ők a békének, a nemzeti szuverenitásnak, a politikai foglyok szabadon engedésének, az orosz nyelv és kultúra védelmének jelszavait tűzték zászlajukra. Azonban jelenleg nem tudni, hogy Trump tud-e ezekről a tervekről, és hogy érdeklik-e őt ezek, miután már aláírta a természeti kincsekről szóló megállapodást. Ha többé már nem érdekli őt annyira az ukrán báb-adminisztráció leváltása, akkor újból életre kelhet az az eszme, hogy a háborúnak a fegyvereiket az államok ellen fordító katonák vessenek véget!

 

_______________________ 

 

Forrás: https://libcom.org/article/fenced-island-
pain-spring-interview-assembly-about-war-and-anarchism-ukraine

A cikk szövege elhangzott a FAV Asszamblejáról szóló adásában:
https://www.mixcloud.com/voroscsilla/forr-a-vil%C3%A1g-125-
asszambleja-ukrajna/