2023. 02. 16.
Közlemény a spanyolországi és katalóniai helyzetről[1]
Az IGCL[2] előszava az ICT[3] „Katalónia: versengő nacionalizmusok a munkásosztály ellen” c. írásához.
Milyen messzire vezethet a nacionalista konfliktus Madrid és Barcelona között? Akár egy új 1936-hoz? Mi a tét és mik a kockázatok a proletariátus számára Spanyolországban és Katalóniában? És a nemzetközi proletariátus számára? Az Internationalist Communist Tendency cikke (www.leftcom.org), amit mi a továbbiakban újraközlünk, kinyilvánítja álláspontját, amelyet a munkásosztálynak ilyen körülmények között el kell fogadnia, azáltal, hogy megerősíti azt a kommunista alapelvet, amely szerint „a munkásoknak nincs hazájuk”.[4] A proletariátusnak Katalóniában nem szabad engednie azt, hogy a katalán és spanyol nacionalizmus beszippantsa és megossza. A proletariátusnak Spanyolországban nem szabad engednie magát berángatni „Spanyolország megbonthatatlan egységének” védelmébe; még az egykori Spanyol Köztársaság zászlaja alatt sem, amelyet manapság gyakran lengetnek Madrid utcáin, és amihez nem kevesebb munkásvér tapad – a [Spanyol Köztársaság] legnagyobb teljesítménye 3000 bányász legyilkolása volt Asztúriában –, mint a jelenlegi demokratikus monarchia kezéhez. Ne felejtsük el, hogy a jelenlegi demokratikus monarchiát közvetlenül Franco hozta létre. Most is a proletárok fizetnék a legmagasabb árat, ahogy 1936-1939-ben is.[5]
A jelenlegi helyzet a katalán kispolgári nacionalizmus egy új komédiáját eredményezheti, olyat, mint 1934. október 6-án, amikor a Generalitat de Catalunya (Katalónia kormánya) elnöke Lluís Companys kikiáltotta a Katalán Köztársaság függetlenségét „a Monarchista és Fasiszta erőkkel” szemben (lásd El País, 2017. október 7.). Ez a Köztársaság csak tíz órán át tartott. Vagy inkább, súlyosabb esetben, idővel egy valódi véres összecsapáshoz vezethet, pontosan úgy, mint 1936-ban. Technikailag – ha mondhatjuk így – a nacionalista és demokratikus erők már mindkét oldalon felsorakoztak egy ilyen kimenetelhez. Nem biztos, hogy ebben az esetben, a többi európai és nemzetközi uralkodó osztály – mellékes, hogy tudatosan vagy sem – hagynák, hogy a helyzet tovább romoljon. A kapitalista világ jelenlegi helyzetét, a jelenlegi gazdasági (mint az ICT emlékeztet) és történelmi ellentmondásait tekintve egyre sürgetőbbé válik a nemzetközi proletariátussal történő konfrontáció szükségessége és perspektívája, hogy egy sor történelmi vereséget mérve rá megnyíljon az út az általános háború felé olyan módon, hogy az megfeleljen az uralkodó osztályok érdekeinek. És mi nem zárhatjuk ki, hogy a burzsoázia bizonyos legfelvilágosultabb frakciói a jelen történelmi tétjeként nem fontolgatják azt, hogy újrajátsszák az 1936-os spanyol vérengzést, hogy megismétlődjön a proletárok akkori ideológiai, politikai és fizikai veresége, amely kifejezetten szabad utat adott a II. világháborúnak.
Éppen ezért rossz jel az, hogy a munkások kétségkívül viszonylag nagy számban vesznek részt Katalónia október 3-i általános sztrájkjában “a spanyol elnyomás ellen”, amelyre az összes szakszervezet – beleértve a baloldali CGT-t[6] és az anarchista CNT-t[7] – felhívást adott ki. Ezért veszélyes a baloldali katalán csoport (CUP)[8] aktív jelenléte és nacionalista radikalizmusa, csakúgy, mint a baloldali spanyol Podemos[9] csoport látszólag „közvetítő” álláspontja, amely új népszavazást és Rajoy kormányának lemondását kéri ”a haza egységének védelme” érdekében. Spanyolországban és Katalóniaban a munkásoknak nincsenek illúzióik Mariano Rajoy osztálypolitikájáról, sem a királyról, aki átlépte az elfogadott legitim normákat, hogy támogassa az előbbit, és nem felejtik el, hogy ők mindketten a francóizmus közvetlen leszármazottai. Egyikőjük sem tudja meggyőzni őket, hogy vegyenek részt a nacionalizmus és a republikánus demokrácia védelmében. Azonban a baloldali „radikálisnak” nevezett erők újfent képesek: Podemos, CUP, a barcelonai polgármesternő pártja[10] (az ún. Catalunya en Comú[11]), a szakszervezetek, mint a CGT, CNT, CCOO[12] stb.
Ha ez a munkás részvétel ugyanúgy megvalósulna, mint október 3-án, akkor az lehetővé tenné az egész spanyol (beleértve a katalán) uralkodó osztály számára, hogy még jobban beleálljon a nacionalista konfrontációba. Továbbá, mivel ez a konfliktus nem olyan „periférikus” országban alakul ki, mint Kurdisztán[13], ahol a nemzetközi baloldal és az anarchizmus nagy része által támogatott kurd nacionalisták biztosan véres mészárlás áldozatául fognak esni, egy új „spanyol háború” az európai proletariátus egy fontos részének első történelmi vereségét jelentené. Ez azt jelentené, hogy a nemzetközi burzsoázia mármost teljesen meg akarja nyitni az általános imperialista háború felé vezető utat.[14] Ebben az értelemben a mai Katalónia egyfajta 1936-os „remake” lenne, azzal a különbséggel, hogy ez az első, nem pedig az utolsó vereség lenne a sorozatban. Ez az egyszeri esemény önmagában nem döntené el azt a kérdést, hogy forradalom lesz-e vagy általános háború. De máris szerezne egy pontot a kapitalista alternatívának, a háborúnak, a burzsoázia és a proletariátus közötti hatalmas összecsapásokban, amely éppen kibontakozóban van nemzetközi szinten.
IGCL, 2017. október 13.
Katalónia: versengő nacionalizmusok a munkásosztály ellen[15]
A meglévő spanyol államot védelmező és a külön katalán állam létrehozására törekvő csoportok közötti konfliktus tovább mélyül. Bármi legyen is az eredmény vagy bármilyen csűrcsavaros fordulatokra kerüljön sor, az nyilvánvaló, hogy az osztálytudatos munkásoknak egyformán függetlennek kell lenniük azoktól, akik egy önálló katalán állam vagy a meglévő állami rend fenntartása mellett érvelnek – mindkettő a homlokzatot képviseli, amely mögött a főnökök osztálya gyakorolja ellenőrzését.
Nacionalista manőverezés
A nacionalista projektek versengésének legutóbbi stádiuma szeptember elején kezdődött, amikor a katalán parlament jóváhagyta az október 1-jén tartandó függetlenségről szóló népszavazást. A spanyol kormány a döntést alkotmányellenesnek nyilvánította, az 1978-as spanyol alkotmány alapján, amely kinyilvánítja a „spanyol nemzet elválaszthatatlan egységét” – egy olyan berendezkedést, amely a polgárháború idején, az 1930-as években megjelenő helyi szeparatizmus visszhangjainak határozott ellenőrzésére irányul. A katalán kormány azonban úgy döntött, hogy újra előáll kezdeményezésével, abban a reményben, hogy hasznot húzhat a katalán szeparatizmus erősödésének éveiből.
Szeptember 20-án a spanyol állam elindította az Anubis Hadműveletet – kísérletet tett a népszavazás megakadályozására, amely magában foglalta a katalán kormányhivatalokban tett házkutatásokat, a tisztviselők letartóztatását és a szavazólapok elkobzását. Ez a nyílt állami erőszak a spanyol állami erők részéről a népszavazás napján csúcsosodott ki. Az erőszak ellen tiltakoztak Katalóniában, de jelenleg nincs információnk semmilyen nagyobb tiltakozásról Spanyolország más részein. Ehelyett a spanyol nacionalizmus hatalmas demonstrációit láttuk Madridban és másutt, mint a munkásosztály egységét szétvágó nacionalizmus nyilvánvaló példáját.
Az október 1-jei események mindkét oldalon felerősítették a nacionalista tendenciákat. A katalán regionális hatóságok szerint 91,96% szavazott egy független katalán köztársaságra, de a teljes részvételi arány 42,58%-os volt. A szavazás napját csetepaté zavarta meg, amint a Policia Nacional (Rendőrség – a ford.) és a Guardia Civil (Csendőrség – a ford.) szavazóhelyeket próbált meg bezárni. A 893 civil sérült feltárta a demokratikus államban rejlő erőszakot – egyes kommentátorok, köztük ironikus módon Nicolás Maduro, Mariano Rajoy kormányának fellépését a francóista Spanyolországéhoz hasonlították. Ezt követően az Európai Bizottság kijelentette, hogy „a spanyol alkotmány értelmében az október 1-jei katalán szavazás nem volt jogszerű”, és bízik „Mariano Rajoy miniszterelnök vezetésében, hogy kezelni tudja ezt a nehéz helyzetet”.[16]
A spanyol állam szeptemberi megtorpanása után a CGT, amelyet a CNT és más kisebb szakszervezetek követtek, megragadta a lehetőséget, és október 3-ára általános sztrájkra szólított fel. Az október 1-jei események után a legnagyobb spanyol szakszervezetek, az UGT[17] és a CCOO, valamint a katalán függetlenségi szövetség (ANC)[18] ehelyett bejelentettek valamit, amit leginkább állampolgári munkabeszüntetésnek nevezhetünk – nyilatkozatuk így szól: „Felszólítjuk az egész társadalmat, a munkáltatói szervezeteket, a vállalkozások tulajdonosait, a szakszervezeteket, a munkavállalókat, az önfoglalkoztatókat, az intézményeket és Katalónia valamennyi állampolgárát, hogy október 3-án, kedden állítsák le az »országot« ”. Az október 3-i sztrájk a tömegközlekedést, a két nagyobb kikötőt és az agrárszektort érintette.[19] Akár az állampolgári munkabeszüntetés vagy az általános sztrájkfelhívás részeként, akár a nacionalizmus vagy a rendőrséggel szembeni düh által motiválva, a dolgozók reagáltak az eseményekre. Nem világos, hogy a helyi gyűlések beszámolói mennyire tükrözik a munkásosztály önszerveződésének szikráit, vagy hogy a helyi burzsoá establishment által alkotott olyan „színházi hadseregként” működnek-e, amely a szeparatisták programját támogatja.
Október eleje óta mind a madridi, mind a barcelonai székhelyű állami gépezetek igazolva látják saját álláspontjukat, azt állítva, hogy alkotmányos pozícióik meghaladják a másikét. Végzetes hiba lenne, ha a munkások Katalóniában vagy Spanyolország többi részén a versengő érvek mögé állnának be. A jogászok „nüanszokról” szóló vitái mögött az uralkodó osztály frakcióinak valósága áll, amelyek arra törekednek, hogy kiterjesszék a munkásosztály kizsákmányolásának lehetőségeit – teljesen függetlenül a születés, nemzetiség vagy öröklöttség esetlegességeitől.
Az internacionalista válasz
A katalóniai eseményeket a kapitalizmus hosszú távú gazdasági válságával összefüggésben kell értelmezni, amely a 2007-ben lezajlott pénzügyi összeomlásban csúcsosodott ki, amelyből nem történt valódi felépülés. Ez egyre inkább ahhoz vezetett, hogy a kapitalista osztály helyi részei úgy véljék, jobban tudják igazgatni a gazdaságot, mint a központi állam. Ez pedig egy globális fordulatot eredményezett a nacionalizmus és a populizmus irányába. Egy olyan gazdaságban, amely még nem tért magához tíz évvel a spekulációs buborék után, az uralkodó osztály kezd kifogyni az ötletekből, és maga is megosztott abban, hogyan lehetne kikerülni belőle. Az a törekvés, hogy a katalán kormány a központi spanyol kormányra hárítsa a felelősséget, hogy a szeparatista program mögött sorakoztassa fel a munkásokat, megkívánja annak a ténynek az elfedését, hogy a katalán uralkodó osztály (amely szintén megosztott a kérdésben) bizonyos része legalább annyira felelős a megszorító intézkedések bevezetéséért, mint a madridi kormány.
Mint sokszor elmondtuk, a nemzeti felszabadítás nem más, mint a munkásosztály felosztása, és a dolgozók saját nemzeti burzsoáziájuknak való kiszolgáltatása. Ahol a különböző nemzeti frakciók nacionalista téveszméket terjesztenek, azzal érvelünk a helyi munkásosztálynak, hogy szálljon szembe e tervekhez kapcsolódó érvelés mindkét oldalával. Az erre vonatkozó példák száma végtelen (ideértve a legfrissebbeket, mint Ukrajna[20], Skócia[21] vagy Kurdisztán[22]). Még most is, e sorok írásakor, az iraki Kurdisztán népszavazását arra használják fel, hogy előkészítsék az erőforrásokért vívott harcok törökországi/szíriai/iraki katlanjában a halál és szenvedés következő körét.
Mint internacionalisták azt állítjuk, hogy a kapitalizmus által kínált társadalmi és környezeti pusztítás egyetlen alternatívája, hogy a munkások határokon átnyúlóan egyesüljenek egy közös cél érdekében: egy olyan világ, amelyben nincsenek osztályok és államok, ahol „az egyes egyének szabad fejlődése feltétele mindenki szabad fejlődésének”.[23] Ehhez egy nemzetközi szervezetre, egy pártra[24] van szükségünk, amely hatékonyan be tud avatkozni olyan eseményekbe, mint például a sztrájk Katalóniában, hogy a harcot a szakszervezetek és az intézményesült pártok ellenőrzésén túlra tolja, és hogy kinyilvánítsa függetlenségét az uralkodó osztály valamennyi rétegétől, legyen az bármilyen nemzetiségű.
Ha és amikor környékbeli vagy munkahelyi gyűlések felé mutató mozgalmak vannak, akkor amellett kell érvelni, hogy azok teljesen határolódjanak el az állam frakcióitól, legyen az a spanyol vagy a katalán állam, valamint a helyi munkaadók részvételétől. A kötelező érvényű döntéseknek a tömeggyűlésekből kell származniuk, amelyeken a küldöttek felelősek és visszahívhatóak. Az ilyen munkásosztálybeli szervezetek elterjedése és hálózata az alternatívája a burzsoázia által előkészített versengő nacionalizmusok véres zsákutcájának. Egy létező, hatékony nemzetközi szervezet hiányában szolidaritásunkat és segítségünket kínáljuk a kommunista sejteknek és egyéneknek, akik ezért a szükséges proletárválaszért küzdenek.
KT/Dyjbas
2017.10.07.
[1] Communiqué on the Situation in Spain and Catalonia (October 13th 2017) – http://www.igcl.org/Communique-on-the-Situation-in (Részeg Hajó jegyzete)
[2] International Group of the Communist Left – http://www.igcl.org/-Revolution-or-War- (Részeg Hajó jegyzete)
[3] Internationalist Communist Tendency (Internacionalista Kommunista Tendencia) – http://www.leftcom.org/en (Részeg Hajó jegyzete).
[4] A szentencia pontosan így hangzik: „A munkásoknak nincs hazájuk. Nem lehet tőlük elvenni azt, amijük nincs.” – Karl Marx & Friedrich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa – II. Proletárok és kommunisták. https://www.marxists.org/magyar/archive/marx/1848/communist-manifesto/ch02.htm (Részeg Hajó jegyzete)
[5] A témáról több cikkben értekeztünk: 1. Agustín Guillamón: Tézisek a spanyol polgárháborúról – Részeg hajó 5. szám. 2. Gilles Dauvé recenziója Ken Loach spanyol polgárháborúról szóló, Föld és szabadság című filmjéről (2014) – Részeg Hajó 5. szám. 3. Interjú Agustín Guillamónnal – Részeg Hajó 2. szám. 4. Vita a Barikád Kollektívával – Részeg Hajó 2. szám . (Részeg Hajó jegyzete)
[6] Confederación General del Trabajo – http://cgt.org.es/ (Részeg Hajó jegyzete)
[7] Confederación Nacional del Trabajo – http://www.cnt.es/ (Részeg Hajó jegyzete)
[8] Candidatura de Unidad Popular – http://cup.cat/ (Részeg Hajó jegyzete)
[9] https://podemos.info/ (Részeg Hajó jegyzete)
[10] Ada Colau (Részeg Hajó jegyzete)
[11]https://catalunyaencomu.cat/ (Részeg Hajó jegyzete)
[12] Confederación Sindical de Comisiones Obreras – http://www.ccoo.es/ (Részeg Hajó jegyzete)
[13] A témáról többet itt: Beszámoló a kurdisztáni internacionalista elvtársak által szervezett találkozóról – Részeg Hajó 4. szám. (Részeg Hajó jegyzete)
[14] Azt az elképzelést, hogy a jelenlegi katalán krízis egy általános háború felé mutathat oly módon, ahogyan a spanyol forradalom és polgárháború a második világháború előszobájának bizonyult, a jelenlegi helyzetben túlzásnak tekintjük. A jelenlegi helyzet összevetése az 1936-1937-es valósággal szintén kétes, ugyanis az akkori helyzettel ellentétben ma nem beszélhetünk Katalóniában semmiféle proletárforradalomról, bármennyire is jól esne ilyesmit látni. Egy szempontból azonban mégis csak érdemes visszatekinteni: a katalán szeparatizmus abban a korszakban is egy világgazdasági válság után erősödött fel, ugyanúgy, ahogyan a 2008 utáni években. A Katalán Köztársaság eszméjének zászlóvivője akkor is a katalán burzsoázia volt; azonban, amikor 1934-ben a madridi jobboldali kormány ellen – erre az eseményre a cikk is utal – nem mert saját proletariátusának erejéhez folyamodni, attól tartva, hogy az őt magát is elsöpörné, inkább megkockáztatta az addigi katalán autonómia elvesztését. 1937 májusában a katalóniai proletariátussal szemben pedig egyenesen a központi kormányhoz fordult segítségért. A katalóniai proletariátus szerepe azonban jelenleg más, mint a harmincas években; és pontosan ez teszi lehetővé a nacionalista konfrontációt. (Részeg Hajó jegyzete)
[15] Catalonia: Competing Nationalisms against the Working Class http://www.leftcom.org/en/articles/2017-10-07/catalonia-competing-nationalisms-against-the-working-class .(Részeg Hajó jegyzete)
[16] Statement on the events in Catalonia (Nyilatkozat a katalán eseményekről)- https://ec.europa.eu/cyprus/news/20171002_en
[17] Union General de Trabajadores – http://www.ugt.es/default.aspx (Részeg Hajó jegyzete)
[18] Assemblea Nacional Catalana – https://assemblea.barcelona/ (Részeg Hajó jegyzete)
[19] Catalonia stages general strike following Spanish police’s ‘brutal’ response to independence referendum (Katalónia általános sztrájkot tart a spanyol rendőrségnek a függetlenségi népszavazásra adott „brutális” válaszát követően) – http://www.independent.co.uk/news/world/europe/catalan-referendum-police-brutality-catalonia-general-strike-independence-vote-spain-latest-a7980026.html
[20] Ukraine – A Nationalist Dead End (Ukrajna Egy nacionalista zsákutca) – http://www.leftcom.org/en/articles/2014-02-03/ukraine-a-nationalist-dead-end
[21] The Scottish Independence Referendum: The Great Diversion (A skót függetlenségi népszavazás: A nagy elterelés) – http://www.leftcom.org/en/articles/2014-08-18/the-scottish-independence-referendum-the-great-diversion
[22] In Rojava: People’s War is not Class War (Rojavában: a népi háború nem osztályharc) – http://www.leftcom.org/en/articles/2014-10-30/in-rojava-people%E2%80%99s-war-is-not-class-war
[23] A mondat egészében így hangzik: „A régi polgári társadalom s a vele járó osztályok és osztályellentétek helyébe olyan társulás lép, amelyben minden egyes ember szabad fejlődése az összesség szabad fejlődésének feltétele.” Karl Marx & Friedrich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa – II. Proletárok és kommunisták. https://www.marxists.org/magyar/archive/marx/1848/communist-manifesto/ch02.htm (Részeg Hajó jegyzete)
[24] Ezt a kiáltványt az olasz „baloldali” kommunizmus áramlatához sorolható szervezet adta ki. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk azt, hogy e szervezetek történelmi múltjuk, eredetük, ideológiájuk, mindennek szerves részeként a pártkoncepciójuk minden progresszivitás (organikus centralizáció, népfrontos tömegpárt helyett program alapján való szerveződés) ellenére sose lépett ki a leninista bolsevizmus, azaz objektíve a kommunizmus tagadásának univerzumából. Bordiga (az irányzat mindmáig legfőbb teoretikusának számító militánsa) alapvető kritikái ellenére se volt képes önmagától megválni a már sztálinizálódó OKP-tól (Olasz Kommunista Párt) vagy a Kominterntől: úgy rúgták ki. Maga a bordigizmus nem más, mint kommunistának gondolt bolsevik hajlíthatatlanság a nyíltan polgári-kapitalista hatásokkal szemben. Vagyis az antiparlamentarizmusnak, a polgári politikai taktikázás, a különböző polgári frakciók elutasításának, az »egyetlen párt lehet: az internacionálé« (amit viszont továbbra is hierarchikusan szerveznének), »az elmaradottság okán lehet kapitalizmust fejleszteni, de csak szocializmussá lehető államkapitalizmusként a kolhoz, a tsz, a kisárutermelés stb. magántulajdonosi restaurációjával szemben« stb., stb. radikális bolsevizmusa a bordigizmus. Azaz végső soron a kommunizmus és a szervezeti kérdés meg nem értéséből fakadóan az osztálytársadalom restaurációt legszélsőségesebben tagadó osztálytársadalom restaurációként kell értékelnünk ezt az irányzatot, a bolsevizmus szakadék szállójaként, ami viszont nem tudott (akart) átjutni a túlpartra, a kommunista elmélet, irányelv, taktika s pártkoncepció oldalára. De pont a sajátos, de nemzetközisége, a nyílt polgári-kapitalista hatások stb. elutasítása okán tartjuk progresszív tendenciával bírónak a bordigista univerzumot; illetve ezért jöhettek létre a bordigizmusból bolsevizmust (is) tagadó, kommunista, illetve kommunista tendenciájú szervezetek (lásd pl. I.C.G. – Internacionalista Kommunista Csoport). Ám attól, hogy valaki átkelt a túlpartra, még nem lett se üdvözült, se szent; például az ICG-t, illetve környezetét (is) kritikával kellett illetnünk helytelen osztályelméletük, s ebből következő-következhető helytelen taktikájuk miatt (lásd: Részeg Hajó 6. szám: Beszámoló a kurdisztáni internacionalista elvtársak által szervezett találkozóról, 5-ös jegyzet ; illetve Részeg Hajó 6. szám: A napokban történt fosztogatások és zavargások krónikája avagy mi a következő lépés – Mexikó c. cikkünk 8-as jegyzete.
Mármost a cikkben leírt pártkoncepciót figyelembe véve ki kell emelnünk azt, hogy a Részeg Hajó elképzelése a kommunista pártról, illetve a kommunizmus létrehozásáról igencsak eltér ama bolsevik univerzum/örökség elképzelésétől: „A párt szükségességét, a részekké, darabokká, hierarchiákká stb. nem különülés szerveződését pont a társadalmasítással meghaladva tagadás követeli (azt meg a kapitalizmus fejlődése és túlfejlődése) a kapitalizmus atomizáló, széthúzó, önmagához nyomorító hatásai, a történelmi fejlődés különbözőségei stb. miatt. És bár a pártnak el kell különülnie az ellenforradalomtól legyen az tudatos vagy naiv, nem különülhet el hierarchikusan a proletariátustól. Hanem azt párttá kell változtatnia, s a kapitalizmus megdöntésével társadalommá kell válnia. Már ezért is ügyelnie kell arra, hogy a kapitalizmus hatásai pl. a demokrácia, mint szavazások többség-kisebbség döntési mechanizmusai, azaz hierarchia és tulajdon restaurátorok/fenntartók, illetve bolsevik módszerek, viszonyok, mentalitások (pl. katonai centralizáció) ne válhassanak benne uralkodóvá. Szemben a konszenzus, a különbözőségek egyenlőtlenséggé, uralommá nem változtatásának módszereivel, mentalitásaival. Ha ez a harc sikertelen, úgy a »külső« ellenforradalommal folytatott harc is azzá lesz. Pláne, hogy amint a pártnak lehetősége van a termelési viszonyok kommunista viszonyokká változtatására és az új viszonyok – a kapitalizmustól örökölt termelőerők ellentmondásos bázisán az ellenforradalom letörésére, vagyis a proletárdikatúrára, a negatív tendenciák felerősödnek. Ama ellentmondásosság újratermeli az ellenforradalmi mentalitásokat (pl. munka-ágazati megosztás öröksége kontra egyenlőség; tevékenységet a társadalmasítás ellenére munkává és szabadidővé nyomorító gyáripar; a természet és emberpusztító technológiák kényszerű továbbműködtetése); így nem csak a külső, még kapitalista területekkel folyhat a harc, hanem a belső ellenforradalommal is: e helyzet proletárdiktatúrát követel. És ez utóbbi szintén ellenforradalom forrása lehet: a hatalom, az elnyomatás, az erőszak probelmatikája bolsevizálhatja/atomizálhatja a forradalmi proletariátust, a pártot a képmutatás és hazudozás rothadásától a teljes pusztulásig. És mindez így is marad, míg az új viszonyokat pusztán a kapitalizmus termelőerőinek bázisa követeli meg és fogja vissza; míg az új lehetőségek közt nem fejlesztették ki az új termelőeszközöket, míg a tudás felhalmozásának folyamata ennek megfelelő szintet nem ért el. Ha létrejött eme új termelőerő-bázis az egész világon, ha a szabad személyiségfejlődés szükségletei maradéktalanul kielégíthetőek, ha az ellenforradalom így lehetetlenné válik, akkor a párt társadalommá lesz, a gazdaságon kívüli kényszer s diktatúra értelmetlenné, a kommunizmus társadalma pedig lezárja az emberiség előtörténetét” Részeg Hajó 2. szám; Vita a Barikád kollektívával, 9. jegyzet. (Részeg Hajó jegyzete)
(2017.12.25.)