2023. 02. 16.
SZABÓ ERVIN – ENGELS FRIGYES
SZABÓ ERVIN – ENGELS FRIGYES
Midőn tíz évvel ezelőtt, 1895 augusztus 5-ikén szétvitte a távíró a hírt, hogy Engels Frigyes, a modern szocializmusnak Marx-szal együtt legnagyobb mestere, megszűnt élni, az egész világ proletariátusa a tisztelet, a szeretet és a hála benső érzelmeivel hajtotta meg lobogóját a halott előtt. Azt a lobogót, amelyet ki-bontani, magasra emelni az ő tudása, akaratereje és csüggedetlen forradalmi lelkesedése oly hatalmasan segített s amelyet diadalmasan kibontakozva látni még megadatott néki. Tizenkét esztendővel korábban Marx-nak, barátjának, fegyvertársának, második énjének holtteste mellett állott a világ proletariátusa – most Engels is kidőlt a sorból. Egy félszázad előtt együtt adták ki a jelszót: Világ proletárjai egyesüljetek! – és íme koporsóik fölött ott gyászolt az egész világ egyesült proletársága.
Engels Frigyes 1820. november 20-án született Barmenben. Tanulmányait Németországban végezte, azonban érettségi vizsgálata előtt átlépett a kereskedői pályára. Huszonkét éves korában Angliába ment, ahol Manchesterben egy gyárban dolgozott. Filozófiával még Németországban foglalkozott igen behatóan. Angliában, a kapitalizmus e klasszikus hazájában, közgazdasággal kezdett foglalkozni. Érdeklődése a proletariátus iránt mindig igen nagy volt s Angliában megragadta az alkalmat, hogy a munkásság helyzetét közelről, be-hatóan tanulmányozza. Rövidesen bele is sodródott az akkori idők angol szocialista mozgalmaiba, munkatársa lett Róbert Owen lapjának. Midőn visszatért Németországba, fölkereste Marxot Parisban, akivel előbb már levelezett s akihez ettől fogva meleg, bensőséges barátság kötötte, akivel megosztotta élete munkáját – akivel együtt lett a szocializmus tudományának megalapozója és fölépítője.
Engels állandóan óriási tudományos munkálkodást fejtett ki. Ebben az időben is nagy tanulmányokat végzett úgy a filozófia, mint a közgazdaság terén. De ugyanekkor lankadatlanul figyelemmel kísérte egész Európa politikai viszonyainak alakulását és a politikai küzdelmekben erőteljesen résztvett. Természetesen Marx-szal együtt mindig a legradikálisabb, legforradalmibb irány harcosa volt s már együttműködésük kezdetén is kidomborodik az a törekvés, hogy proletár-politikát csináljanak. Engels és Marx filozófiai tanulmányaik közepette, egymástól függetlenül is ugyan-arra az eredményre jutottak: a hegeli iskolával való szakítás szükségességére. Munkáikban harcra is keltek ellene és már akkor le-rakták alapját közös, nagy tudományos kutató rendszerüknek, a történelmi materializmusnak, amelyet későbbi munkáikban pontosan meghatároztak és elméleti és gyakorlati munkálkodásukban hatalmas tudással és művészettel alkalmaztak. Ugyanazon esztendőkben jelent meg Engels egy munkája az angol munkásosztály helyzetéről, amelyet Angliában folytatott tanulmányai alapján irt. Ebben Engels már szakított az Owen-féle utópikus szocializmussal és itt először találkozunk azzal a gondolattal, hogy a munkásmozgalomnak és a szocializmusnak egynek kell lenni, hogy ez utóbbit csak az előbbi valósíthatja meg és hogy az emez nélkül nem juthat diadalra.
Engels és Marx elítélték az akkori idők szocializmusát, amely zavaros, utópikus, bizonytalan volt. Küzdöttek ellene írásaikban és csakhamar sikerült ezek révén nagy befolyásra szert tenniök. 1847-ben az akkor fönnállott igazak szövetsége meghívta körébe őket s hatalmas szellemüknek csakhamar sikerült is tisztázni a helyzetet. Rövidesen győzött befolyásuk és még 1847-ben teljesen átalakult a szövetség, amely fölvette a Kommunisták Szövetsége nevet s amely programjává fogadta Marx és Engels közös munkáját: A kommunisták kiáltványát. Ez a kiáltvány lett minden szocialista mozgalom kiindulása, győzelme a kiáltvány utolsó mondatának megvalósulásával fog beteljesedni: Világ proletárjai, egyesüljetek!
Az 1848-i esztendő lázas forradalmi mozgalmaiban Engels tevékeny részt vett. Hol mint társszerkesztője a Neue Rheinische Zeitung-nak Kölnben, hol fegyverrel a kezében Badenban. Majd a fegyveres forradalom teljes veresége után Svájcon át Londonba ment Marx mellé. De nem sokáig maradhattak együtt. Az ellen-forradalom diadalmaskodott egész Európában és Marx és Engels számára nem nyílt Európában irodalmi tevékenység. Marx tanulmányainak szentelte magát (ezek gyümölcse lett a Kapital), Engels pedig ismét elment Manchesterbe, ahol társtulajdonosa lett egy gyapotgyárnak. Húsz éven át távol volt egymástól a két jó barát, de azért állandó összeköttetésben maradtak egymással. Engels ezalatt az idő alatt több apró füzetet irt az akkori aktuális politikai kérdésekről. 1870-ben visszatért Londonba, hogy Marx oldala mellett lehessen s attól fogva nem is vált el tőle. 1877-ben jelent meg legnagyobb tudományos munkája: Dühring ellen irányuló vitairata, amely oly alapos, oly kimerítő, hogy a tudományos szocializmusnak a Kapital mellett legnagyobb jelentőségű munkája lett. Ebben széles, valóban egyetemes tudással tárgyalja a filozófia és közgazdaság akkor vitás kérdéseit. Közben az Internationalevá átalakult kommunista szövetség belső harcaiban is résztvett és Marx-szal együtt küzdött a felülkerekedni akaró zűr-zavaros anarkista irányzatok ellen. E küzdelmek vége az volt, hogy az Internationale, mint szervezet föloszlott. Helyébe lépett a másik Internationale, a szervezet nélkül, de közös törekvések és ideálok által éltetett nemzetközisége minden ország proletárságának és ettől fogva Engels – bár nem közvetlenül, gyakorlatilag – ennek szentelte egész életét.
1883-ban meghalt Marx Károly. Engels vette át örökségét – munkájának folytatását. A Kapitalt, mely félben maradt, Engelsnek kellett befejezni s a küzdő, proletariátus tanácsadója, segítője most már ő maradt egyedül. Óriási munka, de ő megbirkózott vele. Sőt folyton és folyton új és új irodalmi munkákat ajándékozott a szocializmusnak. 1884-ben jelent meg tanulmánya a család és az állam eredetéről. 1885-ben adta ki a Kapital második kötetét. Előszót írt Marx egy munkájához a francia osztályharcokról. Ezután kiadta a Kapital harmadik kötetét is. Közben megszámlál-hatatlan apróbb cikket, tanulmányt, stb. irt. A proletariátus nemzetközi szolidaritását látta és segítette nagyra nőni – látta a német kivételes törvény kudarcát, Bismarck szégyenletes vereségét a német szocialistákkal szemben, látta az egész világon kikelni a magot, melyet egy félszázad előtt ültetett Marx-szal, látta kicsírázni, szárba szökni, ég felé törni s terebélyes koronájával már-már az egész világot átölelni… Munkájának kellő közepén érte az elmúlás. Váratlanul hagyta el a proletárokat, akik mellől csak a halál tudta elszólítani. Testét elégették, hamvait a tengerbe szórták, ércszobrot nem emeltek neki sehol – eltűnt a földről. De munkáival közöttünk él, nagy szellemének fegyvereit forgatja kezünk, a lobogó, amelyet emléke előtt meghajtunk, diadalról-diadalra röpül s a szocializmussal, amelyet győzelemre visz, piramisoknál maradandóbb emléket emel neki a proletariátus.
Forrás: Népszava Naptár, 1904