HERMAN GORTER – VÁLOGATOTT ÍRÁSOK AZ INTERNACIONÁLÉ(K)RÓL

HERMAN GORTER – VÁLOGATOTT ÍRÁSOK AZ INTERNACIONÁLÉ(K)RÓL

2014. 02. 14.

HERMAN GORTER – VÁLOGATOTT ÍRÁSOK AZ INTERNACIONÁLÉ(K)RÓL


2014.02.14

HERMAN GORTER – A HARMADIK INTERNACIONÁLÉ

1. A III. Internacionálé egy orosz alkotás, az orosz kommunista párt alkotása. Azért hozták létre, hogy az orosz forradalmat, azaz egy részben proletár, részben polgári forradalmat támogasson.

2. Az orosz forradalom kettős jellege miatt, hiszen a III. Internacionálénak mind a proletár, mind a polgári forradalmat támogatnia kellett, mivel tehát céljainak is kétértelmű jellege volt, a III. Internacionálé is részben proletár, részben kapitalista szervezetté vált.

3. Amennyiben forradalomra, a kapitalisták kisajátítására hívott fel, annyiban proletár szervezet volt a kapitalizmus megszüntetésére, amennyiben megőrizte a parlamentarizmust, a szakszervezeteket, a párt- vagy vezetői diktatúrát, annyiban polgári szervezet volt, ami arra szolgált, hogy karbantartsa és építse a kapitalizmust. Mert a parlamentarizmus, a szakszervezetek és a párt- vagy vezetői diktatúra nem a kommunizmushoz vezetnek, hanem a kapitalizmus fenntartásához.

4. A III. Internacionálé tehát kezdettől fogva egy részlegesen ellenforradalmi szervezet volt.

5. Ez a szervezet végül is az európai országokban sem a győzelemre, hanem a proletariátus vereségére vezetett.

6. Amikor aztán 1921 tavaszától az oroszországi diktatúrát fenntartó bolsevik párt áttért a kapitalizmusra, hamarosan a III. Internacionálét is kényszerítette, hogy forduljon vissza a kapitalizmushoz, és a III. Internacionálé ezután ténylegesen, 1921 nyarától kezdve, teljesen kapitalistává és polgárivá vált. A forradalomról lemondott, csak reformokra törekedett, a kapitalizmus építése vált céljává.

7. Mivel az orosz kapitalizmust újjá kellett építeni, és mivel ezt a kapitalizmust nem lehetett megteremteni az európai kapitalizmus helyreállítása és építése nélkül, a III. Internacionálét arra kényszerítették, hogy mondjon le a forradalomról és térjen vissza a reformizmushoz, azaz a kapitalizmus építését tűzze ki céljául.

8. És azért, hogy a kapitalizmust építse, most a III. Internacionálé szövetségre lép – ahogyan az orosz, most már kapitalista bolsevik párt szövetségre lép az európai kapitalista kormányokkal és az európai tőkével, hogy az orosz kapitalizmust építse – a II. és a Két és feles Internacionáléval az európai tőke építéséért.

9. A II., a Két és feles és a III. Internacionálé célja ugyanaz, ami a kapitalista államoké és kormányoké. E három Internacionálé egységfrontja a kapitalizmussal alkotott egységfront.

10. Midőn a kapitalizmus halálos válságban van és még semmi kiutat sem lát, a szovjetkormány és a III. Internacionálé felajánlkoznak a megmentésére.

11. Emiatt a III. Internacionálé, ahogy az orosz bolsevik párt is, teljesen ellenforradalmi, a proletariátust eláruló szervezetté vált. Egy sorba állítható a II. és a Két és feles Internacionáléval.

12. Ahogyan a proletariátus minden országban eszköz a szociáldemokrata, a polgári és a reakciós pártok kezében, hogy fenntartsák, építsék és elterjesszék a világban a kapitalizmust, és e pártok és vezetőik kormányzását és hatalmát továbbhagyományozzák, ugyanúgy a proletariátus most csak eszköz ugyanezen cél elérésére a III. Internacionálé kezében is. Nem a forradalom, nem a proletariátus felszabadítása, hanem a polgári államokban saját hatalmának és a proletariátus rabszolgaságának fenntartása a célja.

*

HERMAN GORTER – MIÉRT VAN SZÜKSÉGÜNK A NEGYEDIK MUNKÁSINTERNACIONÁLÉRA?

A nemzetközi munkásmozgalom háború utáni helyzetét bizonyos alapvető változások különböztetik meg a háború előtti időszaktól.

A háború folyamán egy óriási világgazdasági válság a végsőkig növelte a tőke és a munka közötti feszültséget. A kapitalista termelési rendszer általános szétesése rendkívüli mértékben csökkentette a világproletariátus életszínvonalát. Mindazonáltal az egész világ munkásosztálya, kivétel nélkül, bizonyosan megelégszik azzal, hogy – ha tudja – a kapitalista rendszeren belül, helyzetén a régi háború előtti módszerekkel javítson. Különösen azokban az országokban, amelyeket közvetlenül érint a háború, mutatkozott meg az az ártalmas és megtévesztő ördögi kör, amelyből nincs menekvés. Itt világosan bebizonyosodik, hogy minden látszólagos bérnövekedést automatikusan semlegesít egyrészről egy megfelelő áremelkedés, másrészről pedig a papírpénz-kibocsátás növelése, ami a pénz mesterséges elértéktelenítéséhez vezet. Az árak növekedését és a pénz egyidejű elértéktelenedését nyilvánvalóan újabb bérkövetelések követik, és így az ördögi kör folytatódik.

Ezen a helyzeten, amely így elviselhetetlen a kizsákmányolt osztályok számára, csak a kapitalista rendszer lerombolásával és egy kommunista termelési- és elosztási mód létrehozásával lehet változtatni.

Noha a szociális reform politikája egykor történelmi szükséglet volt a célból, hogy javítsa a munkásosztály helyzetét – mint egyfajta felkészülés a politikai és gazdasági hatalomért folytatott végső harc megkezdésére -, a mai szociális reformista taktika teljesen illuzórikusnak bizonyul. További alkalmazása állandóan növekvő nyomorúságot fog okozni a proletariátus számára, olyan nyomorúságot, amely ahogyan növekszik, serkenteni fogja annak forradalmi energiáit.

Az a fejlődés, amelyet itt nagy vonalakban felvázoltunk, magán a munkásosztályon belül is nagy horderejű változásokat eredményezett, amelyek a világháború előtti helyzetéhez képest fontos átalakuláshoz vezettek. A II. Internacionálé korszakának szembetűnő sajátossága a munkásmozgalom szervezeti egységessége. A szociáldemokrácia gyakorlatilag a proletariátus egyesült politikai szervezete volt, míg a szakszervezetek ugyanezt a szerepet töltötték be a gazdaság területén. Ez a szervezeti egységesség olyan politikai elképzeléseket kapcsolt össze, amelyek szöges ellentétben álltak egymással. Ilyenformán a német szociáldemokrácia egyesítette Liebknecht, Rosa Luxemburg és Mehring forradalmi szárnyát Bernstein, Heine, David, stb. revizionista irányzatával. A két szélsőség között volt a híres marxista centrum.

Történetileg tekintve úgy tűnik, hogy az egymástól ég és föld távolságra lévő irányzatoknak egy pártban való egyesítése csak azért volt lehetséges, mert a II. Internacionálé időszaka alatt a szociális reform és a forradalom nem álltak szemben egymással, mint dialektikus ellentétek. Abban az időben mindkét alapelem egy egységes egészet alkotott az osztályharcban. Ez a valódi oka annak, hogy lehetséges volt egy egyesült politikai szervezet fenntartása – ahogyan azt a háború előtti időszakban a szociáldemokrácia kifejezi.
A háború utáni munkásmozgalom tipikus jelensége a szervezeti szakadás a politika és a gazdaság területen. A szervezeti egység megbomlása egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a munkásosztályon belüli politikai szembenállások egészen más jelentőségre tettek szert, ahhoz képest, ahogyan a II. Internacionálé időszakában jelentkeztek. A proletariátus tömege ma a két pólus köré csoportosul: szociális reform és forradalom. A mai helyzet különbözik a háború előtti időszaktól abban, hogy ezek a pólusok teljesen ellentétesek, amelyek kölcsönösen kizárják egymást.

A szociális reform politikája ma egy reformista politikával azonos. A reformizmus vezetői, ahogy a háború előtti időszakban is, a szakszervezetek, de ugyanúgy azok a mai pártok is, amelyek a szakszervezetekkel szövetségben működnek. A szakszervezetek elsődleges célja, hogy helyreállítsák a kapitalizmust. Ezt a célt teljesen világosan kifejezésre juttatták. Következésképpen csak azokkal a pártokkal köthetnek szövetséget, amelyek támogatják a kapitalizmus helyreállítását, és kiindulási pontként elfogadják a burzsoázia és a proletariátus politikai és gazdasági szövetségét.

Ebben az értelemben a moszkvai Internacionálé teljesen nyilvánvalóan együttműködik az Amszterdami Szakszervezeti Internacionáléval és a „Két és feles Internacionáléval”. A III. Internacionáléhoz csatlakozott szekciók többsége számára ez se nem ellenszenves, se nem meglepő, mivel ezek változatlanul ugyanazok a szociáldemokrata pártok maradtak, amelyek a kommunizmus szenteltvizében való megkeresztelkedésük előtt voltak. Az egyetlen új mozzanat, hogy a III. Internacionálé nyelvezete, valamint megfogalmazásai többé már nem különböztethetőek meg a szociáldemokráciáéitól. A továbbiakban nem fog semmilyen kiáltványt elutasítani, mint opportunistát – a kapitalizmus helyreállításában való részvételre történő felhívás még tisztábban hallatszik, mint a hivatalos moszkvai politika.

A kommunista pártnak az egységfrontban való részvétele Németországban, amit a proletariátusnak azon szekciói vittek végbe, amelyek szövetkeztek a burzsoá demokráciával a kapitalista köztársaság védelmére, olyan félreérthetetlen módon beszél, hogy minden proletárnak észre kell vennie milyen irányba fordult a kommunista párt. Ez talán még nyilvánvalóbb a német kommunista párt részéről a reakciós szakszervezetekkel szembeni taktika feladásában. A megállapodás, ami által a halle-i fémmunkások Forradalmi Körzeti Végrehajtó Bizottsága a kommunista párt révén egyesült a Központi Szakszervezettel, amiből azelőtt kiszakadt, nem vált igazán becsületükre. Ez valójában az Amszterdami Internacionálé elleni harc felfüggesztése és a kapitalizmus helyreállításában való közvetlen részvétel, együttműködésben Amszterdammal. Ma a moszkvai Internacionálé az Amszterdami Internacionálé felügyelete alatt találja magát, ami azt jelenti, hogy tulajdonképpen a nemzetközi burzsoázia felügyelete alatt áll. Minél inkább a kapitalizmus felé fejlődik Oroszország, annál egyértelműbbé válik a III. Internacionálé burzsoá jellege.

Következésképpen be kell látnunk, hogy nemzetközi szempontból, jelenleg nincs olyan szervezet, amely a forradalmi világproletariátus eszközeként képes rá és készen áll, hogy fellépjen a kapitalizmus és annak a proletár táboron belüli támogatói elleni harcban.

A nemzetközi kapitalizmus, a szakszervezetek támogatásával, mindenre elszánt kísérleteket fog tenni arra, hogy úrrá legyen a jelenlegi gazdasági válságon. A gazdasági válság orvoslása nagymértékben függ az orosz piacnak a nyugat-európai tőke előtt való megnyitásától. Főképp az angol és a német kapitalista csoportok dolgoznak ezen cél érdekében.

Ki kell emelni, mint fontos, új jelenséget, hogy a kapitalista nagyhatalmak hajlamosak megegyezésre jutni egymás között. A Nagy-Britannia és Amerika között mélyen gyökerező gazdasági érdekellentétek ellenére Nagy-Britannia arra kényszerül, hogy elkerüljön minden nyílt konfliktust a tengeren túli trösztökkel. Ugyanez igaz Angliára és Franciaországra, valamint Amerikára és Japánra.

A világkapitalizmuson belül a nemzeti szembenállás egyre inkább elhalványul. A gazdasági és politikai összeomlás az egész világra kiterjedő általános egyenértékek révén fenyegető kísértetként magasodik a világ minden országának proletariátusa előtt. A kapitalista nagyhatalmak egymással szembeni imperialista konfliktusa a nemzetközi kapitalizmusnak a világproletariátus ellen folytatott osztályharcába torkollik. Oroszország, mint a világforradalomban fontos tényező, kiesése teljesen megváltoztatta az egész helyzetet. A burzsoá egységfront a kapitalizmus helyreállítására, egyetértésben az amszterdami szakszervezetekkel és a III. Internacionáléval, mára befejezett ténnyé vált.

Az egész világ forradalmi munkásosztálya tehetetlenül áll a helyzet előtt. Nincs osztályharcos szervezete, amely képes lenne rá, és kész lenne proletár módszerekkel vezetni a proletárdiktatúra és a kommunizmus elérését célzó forradalmi harcot. Minél tovább áll fenn az a helyzet, amely korlátlan játékteret biztosít a kapitalizmus részére a kapitalista gazdaság helyreállítására, annál nehezebb lesz a proletariátus számára, hogy fenntartsa védekező pozícióját a burzsoáziával és a burzsoá állapottal szemben.

Minél hamarabb létrejön egy nemzetközi központ, amely a proletárforradalom érdekeit testesíti meg, annál hamarabb kerül sor a III. Internacionálé bukására.

Azokkal az elemekkel és csoportokkal kell létrehozni egy kikristályosodott magot, amelyek szemben állnak a moszkvai Internacionáléval, és amelyek magukban foglalják azt, ami „baloldali” kommunizmus néven ismert.

Amennyiben a kellő pillanatban nem kerül sor egy Kommunista Munkásinternacionálé megszervezésére, akkor annak kell elébe néznünk, hogy azok a szervezetek valamennyi országban, amelyek most a Németországi Kommunista Munkáspárt programját támogatják, visszaesnek a III. Internacionálé szintjére.

A Németországi Kommunista Munkáspárt (KAPD) konferenciája megmutatta, hogy az megérti az idők szavát és készen áll arra, hogy nekilásson a hatalmas feladatnak, amit a kommunizmus és a világforradalom érdekében el kell végezni.

(1921)

*

HERMAN GORTER – A KOMMUNISTA MUNKÁSINTERNACIONÁLÉ (KAI) IRÁNYELVEIBŐL

A Kommunista Munkásinternacionálé

1.

Amennyire a halálos válságban lévő világkapitalizmusban élő egész nemzetközi proletariátus helyzete megköveteli a proletár világforradalmat, mint napirenden lévő gyakorlati-politikai feladatának teljesítését, másrészről éppolyan kevéssé felel meg a nemzetközi munkásosztály szellemi beállítottsága és szervezeti egységessége e világtörténeti követelménynek. A világproletariátus túlnyomó többségének a polgári magántulajdon gondolatmeneteiben és a nemzetközi tőkés-proletár munkaközösségben való leláncoltsága, melyet a proletariátus összes fennálló szervezete együtt és külön elősegít, minden ország forradalmi proletárjait egy új proletár Internacionálé megalapításának történelmileg elkerülhetetlen következménye elé állítja.

2.

Ez az új proletár Internacionálé, a Kommunista Munkásinternacionálé, a tisztán proletárforradalmi osztályharcot képviseli, melynek gyakorlati feladata a polgári-kapitalista magántulajdon megszüntetése és proletár-szocialista köztulajdonná való átalakítása. Ebből kifolyólag elvi alapon a kommunista társadalom megvalósításáért harcol.

3.

Elismeréséül a ténynek, hogy a burzsoázia bukásának és a proletariátus uralmának objektív feltételei adottak, egész tevékenységének homlokterébe a proletariátus osztályöntudata fejlődésének elvét állítja, azaz a kapitalizmus közvetlen felszámolásának történelmi szükségszerűségére vonatkozó proletár felismerés előmozdítását, és ezáltal a proletárforradalomra irányuló proletár akaraterő felébresztését.

4.

A cél ilyen felállítása feltétellé teszi egész harcának nyílt, (formailag és tartalmilag) antikapitalista beállítódását és vezetését. Legmagasabb iránypontja nem egyes nemzeti munkáscsoportok különérdeke, hanem az egész világproletariátus közös érdeke: a proletár világforradalom.

5.

A célja felé vezető úton tett első lépésként a proletariátus osztálydiktatúrájának kikiáltására törekszik, a kapitalista államhatalmak lerombolásának és proletár államhatalmak (tanácsállamok) felállításának formájában. Elutasít minden reformista harci módszert, és a proletárforradalmi osztályharc antiparlamentarista és szakszervezet-ellenes fegyvereivel harcol a forradalmi munkástanácsok és a forradalmi üzemi szervezetek (munkásszövetség) létrehozásáért.

6.

Különösképpen harcol a proletariátus jelenleg fennálló nemzetközi szervezetei (a londoni, a bécsi és a moszkvai Internacionálék) ellen, melyek a burzsoázia cinkosaiként a világkapitalizmus újjáépítésére tett közös próbálkozásuk során azon iparkodnak, hogy létrehozzák a burzsoázia és a proletariátus egységfrontját a proletár világforradalom ellen, és ennélfogva a proletariátus felszabadításának legveszélyesebb akadályát jelentik.

(1922)